Taksony magyar király volt az "utolsó" az ősi magyar hőskorból

A régi magyar naptár szerint Jégbontó hava 5. napja Taksony napja

Moritz von Schwind festménye Taksonyról
Josef Kriehuber litográfiája nyomán

Ki volt Taksony? Mi történt Taksony magyar király korában a magyar honban?

Merthogy király volt, azzal csupán azok vitáznak, akik történelmietlenül és a magyarokkal szemben csökönyösen elfogultan lekicsinylő, szolgalelkű módon csakis azokat kívánják elismerni királyoknak, akik a római pápa által is királynak nyilváníttattak, holott a magyar királyság a török megszállásig sohasem volt alávetve semmiféle világi vagy egyházi fennhatóságnak, s pápa is csak az lehetett, akivel szemben nem volt kifogása az apostoli magyar királynak.

Taksony - latinul Toxun, Taxis, görögül: Τάξις, takszisz (931? – 973?) magyar nagyfejedelem a 10. század közepén, Zolta nagyfejedelem fia, Árpád nagyfejedelem unokája. Születésének, halálának és uralkodásának pontos ideje bizonytalan." - szerepel magyarul a Wikipediában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Taksony_magyar_fejedelem).

Anonymus krónikája szerint a 2. honvisszafoglalás 884-ben volt, s Taksony 931-ben született, azaz Álmos turul-házi királyi származékainak bejövetele után 47 évvel. E szerint, ha Anonymus időzavarában mégis következetes, s a második honvisszafoglalás 895-ben lehetett - a mai időszámítás szerint -, akkor Taksony 942-ben született. Ennek ellentmond azonban, hogy Taksony királyról fennmaradt kevés hitelesnek tekinthető krónikás források egyikében, a kortárs Liudprand cremonai püspök Antapodosis című, a 947. esztendővel kezdődő események tudósítása szerint - amikor a magyar csapatok Apulia és Otranto vidékéig nyomultak - "... ezidőtájt Taxis, a magyarok királya nagy sereggel jött Itáliába. ..." (Fordította Horváth János). A zavart csak fokozza, hogy egy kevésbé hiteles, kései forrás utalását, hogy az augsburgi csatából megmenekült vezérek közül az egyik később „király” lett, sokan Taksonyra értelmezik. Tudjuk, hogy Sur, Bulcsú és Leél hadvezéreket nem hadi, hanem közönséges szószegéssel csalták tőrbe, de nem büntetlenül. A hátrahagyott hadtest, valaki(k) vezetésével elégtételt vett az álnokságon, csupán arról - költői kérdés, hogy miért is nem, de - nem szólnak a magyar katedrákról. Most nem is ezt kívánom részletezni, elemezni, csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy a büntető hadjáratot vezethette akár Taksony is.

Kevésbé hitelesnek mondható, azonban - ha nem is tisztázott alapokkal, de meglepően pontos adatoktól és összefüggésektől hemzsegő - Arvisura (Paál Zoltán műve) szerint a gyengélkedő Zsolt (Árpád legkisebb fia) nevében Taksony már 942-től gyakorolta a királyi tisztséget, amely Zsolt - éppen az augsburgi csetepaté évének végén bekövetkező - halála után került véglegesen Taksony kezébe és 970-ig, haláláig volt a magyarok legfőbb embere (nagy kálja, királya, vezérlő nagyfejedelme).

Árpád leszármazottai a bíborban született szerint magyarul:
Levente, Tarhos, Üllő, Jutas, Zsolt

Bíborbanszületett Konstantin A birodalom kormányzása című művében az szerepel, hogy 950 körül Fajsz (Falicsi) volt a nagyfejedelem (természetesen ő nem nevezi királynak a nála hatalmasabb katonai erőt képviselő magyar uralkodót). Csakis ez az alapja a feltételezésnek, hogy Fajsz lett volna Taksony királyi elődje (a forrás szerzőjének rálátása azonban igencsak kétes).

Mihály (Béla)
Moritz von Schwind festménye
Josef Kriehuber litográfiája nyomán

A hagyomány Taksony két fiúgyermekéről tud, név szerint Gézaról és öccse, Mihályról (tegyük hozzá, az Arvisurában három fiú is szerepel, csupán a Jaák nevű korán hunyt el). Géza 970-es évek elején, nyilvánvalóan Taksony halálával lehetett a magyarok királya. István kertje Esztergomban az ő kertje, nem fiáé, minthogy Géza is István néven vette fel a római kereszténységet (is). Meglehetősen bizonyos, hogy 973 húsvétján, a quedlinburgi birodalmi gyűlésen már Géza nagyfejedelem követei vettek részt. Mihály életének körülményeiről semmit nem tud a krónikás történelem, holott Szent Istvánon kívül az összes ún. Árpád-házi (megint egy költői kérdés, miért is nem Turul-házi, vagy legalább Álmos-házi?!) királyunkat Mihály leszármazottjaként tartja számon a mai történelem (tudománynak már régóta nem nevezhetem).

Mindazon által arról is értekeznek történészeink, már rég, hogy Taksony halála után a hatalomnak nem Géza kezébe, hanem a legidősebb fiú (Tarkacsu - Tarhos) ágára kellett volna szállnia. Azt vélik itt tehát, hogy a örökösödési szabályt Taksony után, Gézával szegték meg először, s a híradás, hogy Géza kezét „embervér szennyezte be”, trónutódlási harcra, merényletre, cselszövésre utal talán.

A nagy (vagy kicsiny?) kérdésem csupán annyi, hogy akiknek ez a véleménye, hogy-hogy nem vették észre, vagy említik meg azt is, ami nyilvánvaló:

• Árpád sem, és fia, Zsolt sem, és unokája, Taksony sem volt feltétlen éppen a legidősebb nemcsak a - vérszerződés szerint kizárólagos örökösödési joggyakorló - Álmos ivadékai közül, de még a legifjabb fia, Árpád ivadékai közül sem, akkor e kétség először miért is éppen Géza esetében merül fel, miért is ezért merül fel?
• Holott szinte minden egyes krónikánk arról számol be (anélkül, hogy bárminemű utódlási gondról beszélnének), hogy az Atilla király idején is meghatározó és a vérszerződéssel megerősített ősi törvények Taksony idejéig voltak csupán érvényben, a változás minden jel szerint halála után, tehát Géza idejében, uralkodói minőségével következett?
• Miért és mikor is lett a Turul-ház, avagy az Álmos-ház csupán Árpád leszármazottaira szűkítve?

Névtelen jegyzőnk írta: „Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna.” (Anonymus k. 1200/1975, 78-79.)

Minthogy ebből az következik, hogy a parasztság is mesélt magyar őstörténetet, nem csupán a krónikás urak, bocsássa meg nekem az olvasó, ha én sem vetem meg a "csacskaságokat". A leghiteltelenebb forrást, az Arvisurát olvasva merült fel bennem egy - több okból is jogosnak tűnő - kérdés. Nem tüntettek-e el a történelmi emlékezetből magyar uralkodókat Vajkig, azaz Szent Istvánig. Biztos, hogy Álmos után Árpád következett, s utána fia, Zsolt, majd azonnal vagy csak Fajsz után Zsolt fia, Taksony, s Taksony után azonnal Géza az uralkodói székben? Annyi minden szól amellett, hogy ez bizony a legkevésbé sem biztos (hisz' nem Árpád-házra, hanem Álmos-házra esküdtek nem is oly' hajdanán!), hogy a kérdést csak az söpörheti félre, aki gondolkodni is képtelen. Arról nem is beszélve, hogy mennyi, de mennyi krónikás forrásra hivatkozhatnánk, hogy ne csak Szent Istvánról, hanem megannyi uralkodói elődjéről királyként emlékezzünk meg egészen Atilláig, sőt, Szent Márton atyjáig visszamenőleg (azonban most ebbe sem merülnék el, csupán felvetettem, gondolkodni, utánanézni, vizsgálódni bizony van mit és érdemes, ha már tőlünk nyugatra, keletre a gyengébbnél gyengébb királyok csak úgy hemzsegnek a világtörténelemben, hadd ne soroljam a sok jelentéktelenből kreált fényes sereget!).

Főként, hogy nem csupán én vagyok, aki "szóbeszédre" alapozom a lehetőségeket, amint olvashatjuk Kálti Márktól a hétmagyarokról: „Egyes-egyedül azt hozzák fel okul, amit a köznép mond”, vagy Hess András ugyanerről: „a köznép hét magyarról beszél.” (Chronica Hungarorum 1473/1973, 25.), amint ezt Grandpierre K. Endre felvetette volt. 

Jégbontó hava 5. napja, Taksony napja a régi magyar naptárban, s ha már így van, akkor nekem e napon azon krónikás idézetek jutnak eszembe, amelyek Taksony nevét, az őt követő korszakot a magyarság életében, rendjében rendkívül jelentős változásokkal hozták kapcsolatba. Valójában ezért ragadtam meg a billentyűzetet Taksony napján éppen, nem máskor. A lényegi mondanivalómhoz idézem inkább Grandpierre K. Endre Történelmünk központi titkai címmel írt könyvének e korra vonatkozó mondatait!

Kézai a következőket fűzi a régi nemzetgyűlésekről igazolatlanul távolmaradók szigorú megbüntetéséhez: „Aki pedig a fölhívásnak nem tett eleget, s nem tudta megokolni, hogy miért, azt a szkíta törvény értelmében fölkoncolták, vagy törvényen kívül helyezték, vagy egyetemleges szolgaságra vetették” (Kézai 1283 k./1984, 121.)

Ugyanő Atilla hun nagykirály turulos zászlóiról, címeréről beszámolva, a következő megjegyzéssel él: „Ezt a címert a hunok egészen Géza fejedelem idejéig, amíg közösen kormányozták magukat, mindig magukkal hordták a hadban.” (Kézai 1283 k./1984, 125.)

A Képes Krónika az alábbi megjegyzést fűzi a tisztségviselők leváltásának ősi szokáshagyományához: „Ez a jogszokás a hunoknál, vagyis a magyaroknál egészen Toxun fia Geycha fejedelem idejéig fennmaradt.” (Képes Krónika 1360 k./1986, 18.)

Ugyanez a krónika a következőket fűzi Atilla király címeréhez: „Attila király címere, amit a pajzsán szokott viselni, egy turulféle madár volt, koronával a fején. Ezt a jelvényt viselték a magyarok a közös seregben mindig, míg magukat a közösség által irányították, egészen Toxun fia Geycha fejedelem idejéig.” (Képes Krónika 1360 k./1986, 22-23.)

Ugyancsak a Képes Krónika a következő megjegyzést teszi a magyarok diadalmas X. századi külháborúihoz: „A magyar közösség állítólag ilyen és ehhez hasonló tetteket vitt véghez kapitányaival vagy vezéreivel Toxun vezér idejéig.” (Képes Krónika 1360 k./1986, 75.)

A Chronica Hungarorum a tisztségviselők leváltásának törvényéhez: „Ez a törvényes szokás a hunok vagyis magyarok között egészen Geyche (Géza) vezérnek, Taksony fiának az idejéig megtartatott.” (Chronica Hungarorum 1473/1973, 10.)

Thuróczy a gyűlésről elmaradók megbüntetéséről: „Ezt a szokást a hunok vagyis a magyarok egészen Árpád-fia Taksony vezér fiának, Géza vezérnek az idejéig, sértetlenül megtartották (...)” (Thuróczy 1486/1978, 41.)

Ugyanő Atilla címeréről: „Hadijelvényként mind a pajzsára, mind a zászlójára koronás sólyommadárféle (Turul) volt festve. Ezt a hadijelvényt viselték a hunok, vagyis a magyarok egészen Taksony vezér fiának, Géza vezérnek az idejéig.” (Thuróczy 1486/1978, 50.)

Miről tanúskodnak kimondatlanul is ezek a szemelvények?

Miért szakadtak meg mindezek a törvények, szokáshagyományok Géza nagykirály korában?

Nem világos-e vajon, hogy valamiféle folytonosság szakadt meg? Törvények, jogszokások, hagyományok folytonossága.

Idézeteink azt tanúsítják, hogy valamiféle nagy törés húzódik itt a nemzet életében. Titkos törés, amelyről nem esik szó, s amelyről historikusaink sem adnak számot, amelyet fölfalt az a nagy igazság-elnyelő történelmi Moloch, amely történelmünk valós háttértényezőinek eltakarításával történelmi tisztánlátásunkat, és ezáltal nemzeti öntudatunkat pusztítja. Itt húzódik az a roppant törésvonal, amely akár a mélytengeri Mariana-árok (ez Földünk legmélyebb törésvonala), mintegy kettészeli s két ellentétes részre tagolja egész történetünket. És ezt a félelmetes szakadékot úgy elárasztották hazugságköddel, iszappal, hogy még létezéséről sincs tudomása kijátszott nemzetünknek.

Foglaljuk röviden össze, miről, miféle tragikus változásokról számolnak be a fenti idézetek.

1.) Érvényét vesztette a tisztségviselők leváltásának minden egyes vezetőre, a legfelsőbbekre is kiterjedő törvénye. Eltöröltetett a népfelségjog egyik legfontosabb tényezője, amely azt fejezte ki, hogy a nemzet vezetői a nemzeti közösség hatalma alá tartoznak. Ennek folyományaként megszűnt a vezetők, köztisztviselők ellenőrzésének lehetősége.

2.) Hatalmi nyomásra törvényen kívülivé tétettek a szabad magyar közösség ősi nemzetgyűlései.

3.) Megszakadtak a X. század első két harmadának támadó, győzelmes külháborúi.

4.) A magyar központi királyi hatalom, annak seregei nem hordozták többé Atilla turulos címerét sem a zászlókon, sem a pajzsokon.

Végzetes törés következett be: a legfelsőbb hatalom szembefordult a néppel, amely saját hazájában jogfosztottá és kiszolgáltatottá vált. Rejtélyes történelmi körülmények között ismeretlen erők megdöntötték az ősi magyar népfelségjogot.

Ez pedig egyértelmű azzal, hogy a magyar nép fölött ellenséges, ismeretlen erő lett úrrá.

Nos, eddig az idézet a Taksony neve napján gondolataimban felötlő korszakalkotó történésekről. S, ha az én értékítéletem nem is oly' sarkos, amint az a fenti következtetésekből sugárzó, bizony a legkevésbé sem gondolom, hogy az utókornak Szent Istvánt kellene feltétlen vádolnia abból, amit ezek a krónikás idézetek is világosan megüzennek nekünk a múltból.

Tisztelt Utókor!
Leszel szíves észrevenni végre, hogy Taksony királlyal, korszakával együtt halt meg valami más is, valami fontos a magyar ősalkotmányból, vagy ha nem is halt meg végleg, oly messze kerültünk már Taksonytól, hogy el sem tudjuk képzelni, hol, mit és hogyan is kellene feltámasztani tetszhalott poraiból!

2016. év Jégbontó hava 5. napján

Ferenc (az öreghegyi)