A fehérvári székelykapu karbantartásával emlékezünk a Brenta menti csatára

Az őszi nap-éj egyenlőség ünnepe az, mikor a nappal és az éjszaka egyenlőségére tekintettel gyűltek szerre a magyarok, hogy tiszteljék a Napot. E szerhez köthető ünnepi események ünnepnapjaként számon tartott nap általában szeptember 21. Azonban "csillagászati" értelemben, avagy a nap járását figyelembe véve ez nem éppen az a nap, amelyre ez az alapvetés igaz. Ezért a csillagászati összefoglalókban az őszi nap-éj egyenlőség napja sokszor inkább szeptember 22-23. keltezéssel szerepel.

Mi hát a helyzet szűkebb hazánkban, Székesfehérvárott, azaz még a helyszínre is tekintettel? Ugyanis 2016. szeptember 21-én a napkelte időpontja 06 óra 31 perc, míg a napnyugtáé 18 óra 47 perc, azaz az egyenlőség ekkor még nem érkezett el. Az őszi nap-éj egyenlőség a 2016. évben valójában Földanya-szeptember hava 26. napján következik be (legalábbis Székesfehérvárról nézve).

Székesfehérvárott 2016. Földanya-szeptember hava 26. napján a Nap 06 óra 37 perckor kél és 18 óra 37 perckor nyugszik, azaz ekkor teljesül a nappal és az éjjel egyenlősége.

A Fejér Szövetség 2016. szeptember 25-én, vasárnap 10 órától
a maroshegyi székelykapu karbantartásával ünnepli a nap-éj egyenlőséget.

A 4 és fél esztendeje, 2012. év tavaszi nap-éj egyenlőség napján, Kikelet (március) hava 21. napján avatott fehérvári székelykapu, avagy a Fejér Város Csíki Székelykapuja évi rendszeres őszi karbantartásával emlékezünk meg a testvéri összefogásról, Csíkszereda és Székesfehérvár testvérvárosi szerződéskötéséről. Ez évben a magyarok - 899. év szeptember 24.-i, azaz nagyjából az őszi nap-éj egyenlőség idején aratott - Brenta melletti győzelmének tiszteletére is újítjuk fel a székelykaput, amely már 2011-ben ezidőtájt készen várta felállítását és avatását a nagytusnádi Kovács Gábor fafaragó mester kertjében. Tekinthetjük tehát ez alkalmat a fehérvári székelykapu születésnapi ünnepségének is minden évben.

Szeretettel várunk tehát minden munkával ünnepelni vágyót a Maroshegy körforgalmában állított fehérvári székelykapunál vasárnap 10 órától!

S akkor egy kis történ(y)elem a hon-visszafoglaló Atilla örökösök, a Turul-házi Álmos-Árpád magyar népének honbiztosító hadjáratáról.

Wikipedia: "A Brenta menti csata a magyar kalandozások egyik első csatája volt, 899-ben, amely a magyarok győzelmét hozta I. Berengár itáliai király felett."

Megjegyzés: Milyen érdekes? Amennyiben magyarokról van szó, akkor "kalandozás" és "rabló" a hadjárat, azonban ha más népek vívnak évszázadokon keresztül sikeres csatákat, akkor a "tudóink" birodalom alapító, hősi hadjáratokról énekelnek és dalolnak! Berengár, Arnulf  címe "császár", az őket adóztató Magyarország vezére, Árpád pedig csak fejedelem (legfeljebb).

Wikipedia: 899. szeptember 24-én a magyarok a Brenta menti csatában legyőzik a longobárd (lombárd) király, Berengár seregét, amelynek nyomán születik meg az európai uralkodó osztály által vezényelt, azaz a templomokban hirdetett „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” ima. A nincstelen népnek nem volt mitől félnie, csupán hinnie kellett (ha hitte), hogy a hun-magyarok embereket esznek, vagy irtanak. Akkoriban azért ez nem volt sikeres annyira, mint amennyire sikeres ma, hogy már magyar is van, aki hisz ezekben a butaságokban, azaz a honbiztosító hadjárataink holmi kalandozó (megj.: mintha ismeretlen területeken jártunk volna) és rabló (megj.: mintha más célunk nem is lett volna) mivoltában.

Előzmények

Wikipedia: 895-ben Árpád fejedelem vezetésével a Kárpát-medencébe érkeztek a magyarok, akik a besenyők elől menekülve új hazát kerestek maguknak. (megj.: ez a bődületes marhaság Álmos-Árpád népének meneküléséről máig kitörölhetetlen a tankönyvekből és a hivatalos kiadványokból, arról nem is beszélve, hogy a magyarok a honi, avagy székhelyi és jött "hunnok és magyarok közt keletkezett, miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, a melyet most változtatott néven, az ittlakó magyaroktól Magyarországnak neveznek" - Werbőczyt és még sokakat olvasni is érdemes) Választásuk a jól védhető, természetes határokkal körülvett Kárpát-medencére esett (megj.: nem éppen pénzfeldobással döntöttek, megírják a magyar krónikák, amit ezek a WIKI megfogalmazások nem követnek), amelynek nagy részét 895–899 között meghódoltatták, csupán a Dunántúl maradt meg a németek kezén. (megj: Árpád népe érkezett az ún. avar-hun magyarokhoz, mint magyari honvisszafoglalók, leendő uralkodók, értsd: rendteremtők)

899-ben a magyarok elhatározták Itália végigrablását (megj: hihetetlen ez a már megint alaptalan minősítés: rablás), melynek előkészítése érdekében tárgyalást folytattak Arnulf császárral, aki engedélyezte (megj: kérte és elfogadta inkább) a magyar csapatok átvonulását országa területén, így 899 márciusában 5000 magyar lovas indult el Itália meghódítására.

Arnulf keleti frank király a karolingok évszázados szokása és joga alapján császárrá óhajtotta magát koronáztatni. Azonban a trónra családon belüli rangjánál és születésénél fogva Berengár frauli őrgróf, Nagy Károly dédunokája lett volna jogosult. Arnulf a magyarokkal szövetkezett (megj.: a legkevésbé sem azonos súlyban lévőként), s hívta be őket Itáliába Berengár ellen.

Megjegyzés (ezt is írhatná tárgy- és tényszerűbben a Wikipedia, de mit is várunk attól, akik mindenáron ragaszkodnak a nyugat-római birodalmat eszményítő nyugat által tanított kisebb, vagy nagyobb mértékben a magyarokat gyalázó szemléletű megfogalmazásokhoz? Lássunk tehát egy elfogulatlanabbat!):

"Az első katonai akció, melyre az új haza határain kívül került sor, Kr. u. 899-ben indult. Ez év márciusában, Arnulf (Kr.u. 850-899) keleti frank király kereste fel a magyarokat, hogy segítsenek legyőzni I. Berengár (Kr.u. 845-924) longobárd uralkodó seregeit. I. Berengár „bűne”, hogy függetlenedni akart a frank birodalomtól, illetve, hogy Arnulf keleti frank király a karolingok évszázados szokása és joga alapján császárrá óhajtotta magát koronáztatni. Azonban a trónra családon belüli rangjánál és születésénél fogva Berengár frauli őrgróf, Nagy Károly dédunokája lett volna jogosult. Arnulf, Árpádékat, a gazdag itáliai zsákmánylehetőségével, és egész Pannónia megszerzésével kecsegtette. Árpád nagyfejedelem kapott az alkalmon, és útnak indított egy magyar alakulatot. Ennek nagyságáról, illetve vezetőjéről nincs pontos adatunk. Feltehetőleg közel ötezer harcos vágott neki az útnak. A magyar csapat Pannónia déli peremén, a Duna-Száva mentén jutott Észak-Itáliába. Később* ezt az útvonalat a magyarok útjának – Strata Hungarorum – nevezték el." (forrás: mariaorszaga.hu)

* pontosítás: az Észak-Itáliába vezető utat már a 8. században is Strata Hungarorumnak, vagyis a magyarok útjának nevezték, de arról is van forrásadat, hogy Árpád magyarjai 862-től rendszeresen vettek részt nyugati hadjáratokon. Nos! Egy út, amin magabiztosan (elefántok és hősi megemlékezések nélkül) egyszerűen és villámgyorsan haladtak, amint Bulcsú vezér is tette nem egyszer, télen is, nyáron is az Alpokon keresztül keletről-nyugatra, északról-délre avagy éppen fordítva.

A csata

Wikipedia: Egész Lombardiát elárasztották, az Alpokig kifosztva és felégetve a településeket. Ezt követően Vercelli városába hatoltak be, amelynek Luitward nevű püspöke menekülni igyekezett kincseivel előlük, de a magyarok elfogták, s megölték, kincseit pedig elvették.

Wikipedia: Augusztus–szeptember folyamán Treviso, Vicenza, Verona, Brescia, Bergamo és Milánó környékét dúlták, s egészen Paviáig, az Itáliai Királyság és Berengár fővárosáig nyomultak. Innen a római Via Postumian csakhamar megkezdték a világtörténelem talán legtehetségesebb – szándékos – futását az üldöző Berengár – az itáliai források szerint is a magyarokénál legalább háromszor nagyobb (15 000 főnyinek mondott) közép- és észak-itáliai serege elől. A magyar utóvédet Veronánál megverték, majd a továbbra is páni félelmet mímelő sereg a Via Postumián a mai Cittanova városába vezető hídon átmenekülve megállapodott a Brenta folyó túlpartján.

Wikipedia: Időközben Berengár király összeszedett 15 000 lovast, melyekkel a magyarok nyomába eredt. A szétszórva fosztogató magyar csapatok az utolsó pillanatban egyesültek, majd mielőtt az olaszoknak sikerült volna bekeríteniük őket, a Brenta folyó irányába menekültek. A Brentán átúsztattak, de látták, hogy az olaszok még mindig szorosan a nyomukban vannak, így elhatározták, hogy megegyeznek üldözőikkel. Felajánlották, hogy amennyiben az olaszok hagyják őket hazamenni, összes rabolt holmijukat hátrahagyják, s többet nem támadják meg Itáliát. Berengár azonban biztos volt győzelmében, így nem fogadta el a magyar ajánlatot.

Első megjegyzés: Ez felettébb kétséges, hogy a magyarok ajánlottak volna ilyet anélkül, hogy elvégezték volna Árpádtól kapott és Berengár behódoltatására szóló megbízatásukat!

Második megjegyzés (az okok és előzmények tény- és tárgyszerűbb megfogalmazásan):

"Az új, eddig ismeretlen nép ruhája, szokása, harcmodora nagyban hasonlított a Római Birodalmat feldúló hunokra. Berengár ijedtségéből felocsúdva, tizenötezres hadsereget toborzott. Miután felderítői jelentették, hogy seregei háromszoros túlerőben vannak a magyarokhoz képest, a longobárd királyt túlságosan is megnyugtatta. Az itáliai krónikások is úgy írták le, hogy a magyarok a sokaságot látva megrémültek és azon gondolkoztak, hogy elfussanak-e? Hiába a szerzetesek írástudása, ha olvasni nemigen tudtak. Mert, ha tudtak volna, akkor felismerhették volna, hogy a sztyeppei népek sajátossága a színlelt rémület, menekülés. A király látva a magyarok félelmét, még inkább magabiztosabbá vált. Dölyfös, pökhendi üzenetet küldött őseink táborába. A kezdeti félelme mostanra tovaszállt. Sőt, már nyeregben érezte magát a biztos győzelem tudatában. Nem is gondolta, hogy a magyarok az orránál fogva vezetik. A kisebb- nagyobb támadásokkal próbálta mindinkább magára húzni a magyar sereg a keresztényeket. A magyar csapatok bár szétszórtan kalandoztak Itália földjén, a táboruk a Brenta vidékén volt, ahova visszatértek. A terep is alkalmas volt az ütközetre. Ide csalták az itáliai seregeket." (forrás: mariaorszaga.hu)

Wikipedia: Az olaszok (megj: akik annyira voltak olaszok, amennyire lombárdok az ekkor még lombárd királlyal a fejükön) azonban nem lendültek azonnal támadásba, s ez okozta vesztüket. A jobb parton ugyanis letáboroztak, s vesztükre szekértábort hoztak létre, vagyis szekereikkel vették körül táborukat. Ezenkívül a folyó rendes őrizetéről sem gondoskodtak.

Wikipedia: Időközben a magyarok azonban csendben csatarendbe hozták magukat (megj: minthogy ott volt a táboruk, nem lehetett oly nehéz), majd a folyó legsekélyebb részén átkeltek a túlsó partra, s két oldalról nyílzápor alá vették a tábort. Az olaszokat teljesen meglepte a támadás, melyet betetőzött a magyar derékhad két oldalról jövő rohama. Az olaszok megkíséreltek ellenállást kifejteni, de az hamar összeomlott, a magyarok pár óra alatt tönkreverték az egész sereget, Berengár is csak közkatonának öltözve tudott elmenekülni.

Megjegyzés: Olvassuk csak ezt egy más megfogalmazásban, mondjuk Földi Pál tollából!

"Őseink a 899-i felderítés alkalmával a Brenta felső folyása mentét, a Vicenzától keletre eső terepszakaszt találták átkaroló, bekerítő mozdulatok zavartalan, észre nem vehető végrehajtására legalkamasabbnak. Hadműveletüket akként tervezték, hogy a főerővel Lombardia fővárosának Páviának falai alá vonulnak, kisebb- nagyobb osztogakkol pedig benyargalják, feldúlják az egész Pó-síkság területét, Velencétől Itália nyugati határáig.Ha pedig a pusztítás, zsákmányolás hírére megjelenik az itáliai király serege, az addig elszórt, kalandozó csapatok Pávia környékén gyülekeznek. Ezután hadászati visszavonulásba fognak, azzal a céllal, hogy ellenfelüket a Brenta felső folyása mentén kiszemelt tereprészre csalják maguk után; itt azután lesbe állított egységeikkel megsemmisítsék. Nehogy az itáliai király tervszerű hadászati visszavonulásukat megzavarja, s így haditervüket felborítsa, seregük baloldalát a Pó jobbpartján visszavonuló oszloppal szándékoztak biztosítani. Jobboldalról az Alpesek hegyvonalata folytán nem kényszerültek hasonló intézkedésre.
Berengár feladata a magyar haderő kiverése volt. Miután az itáliai sereg megjelenése hírére a szerteszét zsákmányoló magyar osztagok Pávia környékén egyesültek, terve nem lehetett más, mint hogy ezt a magyar erőt felkeresse, döntő ütközetben megverje, megfutamítsa, s üldözés közben Itália területéről kiszorítsa.
A magyar fősereg Aquileja és Verona városokat ostrom nélkül elhagyva Páviáig nyomult előre. Hogy szárnyait útközben biztosítsa, már a Brentához érkezés előtt jobbról Feltre, balról Velence irányába tolt előre kisebb erőket (Velence ostroma). Ezt az elővigyázati felderítő osztagok Pávián túlra, Vercellae és Alba városáig jutottak el.
Berengár Etruria felől közeledett, a Liguri Appeninek és a Felső-Pó között lépett lombard síkságra. Őseink Pávia, Milánó városok és az Adda folyó közti térségen vették fel vele a küzdelmet. Mihelyst a nagy túlerőről meggyőződtek, a tervszerű hadászati visszavonuláshoz fogtak. A főcsapat a Pótól északra lévő síkságon (az előnyomulási területen), egy biztosító oszlop pedig a Pótól délre fekvő síkságon vonult vissza.
A főcsapat minden folyó mentén megállva, szabad elvonulást kérő alkudozásokkal Berengárban azt a hitet keltette, hogy teljesen kimerült, ellenállásra képtelen."

(...)

"A magyar győzelem teljes volt, s a háromszoros túlerőben lévő ellenségből alig egy-két hírmondó menekült meg."

(...)
"A tudatos és alapos felderítés, a kezdeményező szellem, az ellenfél megtévesztése, a tervszerűen végrehajtott hadászati visszavonulás, a párhuzamos üldözés ellen való védekezés, az időnyerés céljából folytatott, s az ellenfelet szétbontakozásra, erejének megmutatásra kényszerítő utóvédharcok ezt a csatát a hadászati és harcászati iskolapéldává avatták.
Ha hozzávesszük, hogy a döntést azon a terepszakaszon erőszakolták ki őseink, amelyet már e célból korábban felkerestek és alkalmasnak találtak, vagyis akaratukat ügyes fogásokkal rá tudták kényszeríteni az ellenfeleikre, a döntő pillanatban pedig a legkevesebb veszteséggel és legbiztosabb eredménnyel járó átkarolást alkalmazták, a kimagasló katonai zsenialitást kétségbevonhatatlanul igazolva látjuk."

Berengár kinek is hódolt?

Következmények

Wikipedia: Észak-Itália a győztesek lába előtt hevert. A brentai csata után pár héttel, 899. december 13-án már Vercellit támadják, 900. január 26-án Modenát vették be, két nappal később feldúlták a híres nonantolai kolostort. A kolostorépületet felgyújtották, sok kódex elégett, szerzeteseket öltek meg. 900. június 29-én Malamocco és a Lido felől megtámadták Velencét. Lovaikra bőrtömlőket kötözve megkísérelték elérni a Rialtót, de Dominicus tribunus fia Péter dózse hajói erősebbek voltak. Szövetségesük, Arnulf halálhírére, s arra a híradásra, hogy a keleti frank szövetség felbomlott, éppoly gyorsan kivonultak Itáliából, mint amilyen hirtelen megszállták. Ám jövőre is gondolva, távozásuk előtt békét kötöttek Berengár királlyal.

Megjegyzés: A békekötés nem akármiről szólt, mint arról, hogy Berengár elismeri a Turul-ház uralkodási szándékát, országát, mint Magyarország. Mert a hadjárat célja nem holmi kalandozás, vagy rablás, hanem honbiztosítás volt. Tudatosítása a világban, hogy Atilla jogos örökösei tértek vissza.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat