Ma az ARADI VÉRTANÚKra emlékezünk

OKTÓBER 6. GYÁSZNAP

(Fehér István tollából)

1849. augusztus 13-án Világosnál a magyar honvédek csapatai az orosz csapatok előtt letették a fegyvert. A tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, majd másnap átadták őket az osztrákoknak. Augusztus 25-én érkeztek Aradra, s még aznap megkezdődtek a kihallgatások. Mindegyikük két kihallgatáson vett részt, s ezt követően lehetőségük nyílt írásban utólagos beadványt intézni a hadbíróságnak. Október 5-én a hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot. 1849. október 6 – án jóval éjfél után papok keresték fel a hős halálraítélteket. A legtöbben búcsúlevelüket írták a távolban lévő szeretteiknek.

Aulich Lajos (56 éves) - (1793-1849) egy tehetős fogadós fia, a II. hadtest parancsnoka, hadügyminiszter. Az utolsó éjszaka Horatius verseit olvasta az asztalra kirakott feszület két oldalán álló gyertya fényénél. Még az ítélet kihirdetése előtt ezt hajtogatta társai előtt: "függni fogunk, uraim, mindnyájan függni fogunk. Ismerem én Ausztriát..."

Damjanich János (45 éves) - (1804-1849) egy Boszniából Horvátországba költözött, hat fiúgyermekes özvegy gyermeke, granicsár tiszt lett belőle, majd "a honvédség legvitézebb tábornoká"-t zúzott lábbal, közönséges szemeteskocsin vitték a vesztőhelyre. "Nem félek a haláltól - mondta gyóntató papjának, Surjánszky Euszták minorita szerzetesnek -, de mégis fáj, hogy a császári háztól azon kegyelmet sem nyerhetők, miszerint katonához illetőleg, golyó által végeztetnénk ki."

Dessewffy Arisztid (47 éves) - (1802-1849) birtokos nemesi származású, hadtestparancsnok. Neki Liechtenstein herceg, cs. kir. altábornagy kieszközölte a golyó általi halált. Gondosan ügyelt arra, hogy a vesztőhelyre ápoltan, gondozott ruhában jelenjen meg. Az indulás előtt fehér kesztyűt húzott a kezére...

Kiss Ernő (50 éves) - (1799-1849) dúsgazdag, bánáti örmény-magyar családból származott, altábornagy, országos főhadparancsnok. Nem hagyta, hogy bekössék a szemét, szembenézett a halállal. A sikertelen sortűz után fél térdre bukott, parókája meggyulladt és lángolva repült a fal felé. A végrehajtó osztag parancsnokának intésére hozzászaladt egy gránátos és a fülébe lőtt.

Knézic Károly (41 éves) - (1808-1849), horvát határőr família leszármazottja, a szabadságharc egyik legjobb és legképzettebb hadosztályparancsnoka szótlanul, katonás léptekkel ment a bitófa alá. (Megj.: dédunokája a magyar "Hiszek egy Istenben..." szerzőjének lányaként Székesfehérvárott él és emlékezik)

Lahner György (54 éves) - (1795-1849), kisvagyonú német családból érkezett, hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelő. "Ma vagyok 54 éves" - jegyezte meg csendben, amikor a hóhér elé állt.

Lázár Vilmos (32 éves) - (1817-1849), vagyontalan nagybecskereki nemesi családból származott, örmény eredetű, egyetlen ezredes a tábornokok között. "Én istenem, szegény nőm..." -- ezek voltak utolsó szavai, amikor eldördült a sortűz.

Leiningen-Westerburg Károly gróf (30 éves) - (1819-1849), elszegényedett német főnemesi család sarjaként osztrák szolgálatba lépett, s a III. hadtest parancsnoka lett. Miután megírta érzékletes búcsúlevelét 22 éves feleségének, a törökbecsei Sissányi Eliznek, az utolsó éjszaka Thackeray Hiúság vására című regényét olvasta.

Nagy-Sándor József (45 éves) - (1804-1849) vagyontalan magyar nemes családból származott, az I. hadtest parancsnoka. "Éljen a haza!" kiáltással ment a halálba. Kalapja mellé vörös tollat tűzött, ezzel is jelezve republikánus meggyőződését.

Poeltenberg Ernő (36 éves) - (1813--1849) egy lovagi rendre emelt gazdag bécsi jogász fia volt, az osztrák fővárosban is született, a VII. hadtest parancsnoka. A bitófa felé menet így szólt társaihoz, utalva soknemzetiségű származásukra: "Szép kis deputáció megy az Úristen elé, hogy a magyarok ügyét képviselje."

Schweidel József (53 éves) - (1796-1849) Zomborban született, apja kincstári mérnök, német, a kormány mindenkori székhelyének helyőrségparancsnoka. Kétszer is lerántotta a szemére kötött, piszkos, sárga-barna kockás zsebkendőt, kezében feszületet tartott (a budai Hadtörténeti Múzeumban őrzik), amikor eldördült a sortűz.

Török Ignác (54 éves) - (1795-1849) kisbirtokos nemesi családból származott, apja uradalmi jószágfelügyelő, erődítési hadmérnök volt, honvéd tábornok: Az utolsó éjjelen egy erődítési szakmunkát olvasott nagy lelki nyugalommal.

Vécsey Károly gróf (42 éves) - (1807-1849) főnemesi származású, apja altábornagy, a magyar testőrség utolsó kapitánya, aki a bíróságon fia ellen lépett fel, követelve, hogy fosszák meg kamarási méltóságától: Utolsóként végezték ki, végignézte társainak halálát. Az akasztófa elé érve odalépett haragosához, a már halott Damjanichoz és megcsókolta annak még meleg kezét.

Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernőre is.

Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését - saját apja közbenjárásának köszönhetően - súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét.

A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa- oszlopokat is.

A kivégzés előtt elhangzott utolsó mondatok

Gróf Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.

Gróf Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knézic Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.

Lahner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Poeltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

Batthyány Lajos gróf miniszterelnök (49 éves) - (1800-1849)
Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az Újépületben gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Kivégzése helyén áll ma a Batthyányi-örökmécses.

Október 6. előtt már augusztus 22-én felakasztották, Ormai Norbert ezredest. Egyedül Gáspár András tábornok kapott börtönbüntetést, majd október 25-én agyonlőtték Kazinczy Lajos ezredest (őt említik a 14. aradi vértanúként) - Megj.: Kazinczy Ferenc fia volt.
Lenkey János tábornokot nem végezték ki, mert a börtönben megőrült és néhány hónappal később az aradi kazamatában meghalt.

A magyarok lemészárlása már 1848. júliusában elkezdődött a délvidéki Szenttamás és Perlasz térségében.

-------------------------------------

Haynau parancsára augusztus 20-án Temesvárott lőtték főbe Hruby Gyula őrnagyot, Görgey Artúr volt segédtisztjét. 1850. február 19-én végezték ki Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét.

Az áldozatok bővebb listája korábbi bejegyzésünkben olvasható:

Emlékezzünk a láthatatlanokra, a névtelenekre is, mert ők is halhatatlanok!

Fejér Szövetség Sajtószolgálat