Sólyom avagy Szent Imre napja

2016. november 5. van, Szent Imre avagy Sólyom napja

Szent Imre
a koronázó paláston

A régi jó magyar naptárban Enyészet havának Sólyom napja, míg az újban Szent Imre napja van. E kettő - mint feltűnően sok esetben is - a legkevésbé sem mond egymásnak ellent, hiszen Szent Imre Turul-házi leszármazottként valóban a fény hírnöke volt, azaz sólyom a magyar hagyományban.

Ez alkalomból megjelent egy több okból is találó írás a történelmi ferdítésekről és hiedelmekről, azonban akarva akaratlanul is olyan mondatokat tartalmazva, amelyek a legkevésbé sem állják meg a helyüket. Ezeket igyekeztük a betoldott megjegyzésekkel árnyalni. Azonban az írás számos olyan felvetést is tartalmaz, amelyeken érdemes elgondolkodni (nem is beszélve a megjegyzésekben rejlő ismeretekről).

Tehát lássuk az írást!

Szent Imre rejtélyes históriája

forrás : http://paprika.blogstar.hu/2016/11/04/szent-imre-rejtelyes-historiaja/31487/

VII. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta az ifjan elhunyt Imre herceget.

Pontosítsunk! Gergely pápa nem önszántából avatta szentté sem Gellért püspököt, sem Imre herceget, hanem - s ez pontosan tudható - Szent László apostol magyar király kezdeményezésére. Minthogy - a felszenteléskor - nem vagyunk távolabb, mint 83 évre attól a pillanattól, mikor Gergely elődje, II. Szilveszter pápa örömtől ujjongva írta III. Ottónak, hogy „... s nem hiányzik nálunk a szkíthák hatalmas királya sem”, mikor megtudta, hogy Szent István elfogadja a római keresztény egyházat (nem a Vatikánt, mert az még nem létezett, s nem is a római katolicizmust, mert az sem létezett) közreműködőnek (legkevésbé sem felettesnek) a Szent István által képviselt és valóban katolikus (tehát egyetemes) krisztusi keresztény (avagy fejér) egyház működésében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Szilveszter pápa szavai, mikor azt mondta: "Te Krisztus apostola vagy, míg én legfeljebb csak apostoli lehetek" (Hartvik legenda).

A herceg bihari birtokán, egy vadászaton szerzett sérüléseibe halt bele. Egy vadkan sebezte halálra…

Vagy mondjuk lenne véletlen

Egy szerencsétlen baleset,
Megrendelni egy-két vadkant
Jó pénzért mindig lehet.

- szól a dal Szörényi-Bródy István a király című rockoperájában. Nem véletlenül idézem ezt a dalt. A vadkan okozta vadászbaleset eleve „gyanús”-nak minősül a magyar történelemben, gondoljunk csak a Zrínyi Miklós, a költő halálára, akit – ahogy a diáktréfa mondja - egy, a bécsi kamarilla által felbérelt „vadkan” ölt meg.

Szent Imre hercegről rendkívül kevés történelmi adattal rendelkezünk, amit tudunk róla, az szinte mind az egyházi legendák körébe tartozik. Ezek a legendák pedig sokkal jobban kiszínezik alakját, mint Istvánét. A liliomos herceg, a tiszta férfiúság, a férfiasan szűzies élet jelképe lett. Legalábbis az utókor így emlékezik rá. Már ezzel sincs minden teljesen rendben, szűziességének legendája csak a 12. században kezdett elterjedni, azaz vagy száz esztendővel a halála után. Az akkorra datálható Szent Imre történetek előtt nincs erről említés.

István a fiát tudatosan és alaposan készítette fel az uralkodásra. A gyermek nevelője már egészen kiskorától a maga idejében rendkívüli műveltségűnek számító Gellért püspök volt. Ne feledkezzünk meg Szent István intelmeiről sem, amelyeket hozzá írt, intézett.

Ez bizony tény! Elegendő csupán Szent Imre azon alakját megidézni, mikor az uralkodás legkevélyebb jelvénye, kard van a jobbjában, s öltözete sem "liliom-fit" idéz meg!

Nem csak a neveltetésnél ügyelt a király rendkívüli gonddal egyetlen élő utódjára, politikai téren is mindent megtett, hogy Imrének ne legyen gondja trónja elfoglalásával. Vazult, aki a magyarok ősi hagyománya szerint jogosult lett volna a trónra – a magyar hagyományok nem az egyenesági, tehát apáról fiúra szálló örökösödést, hanem az elhalt után a család legidősebb férfitagja örökli a hatalmat – megvakíttatta, hogy alkalmatlanná tegye az uralkodásra.

Ez, mármint Vazul megvakíttatása Szent István által, viszont óriási - elképesztő - ferdítés. Sem Kálti Márk, sem Kézai Simon, de Antonio Bonfini sem ekként írta meg az esetet, hanem éppen akként, hogy Gizella (ráadásul Bonfini szerint Szent István második felesége, azaz nem Szent Imre szülőanyja, hanem éppen Orseolo Péterrel rokon burgundi, de szintén Gizella /Giszle/) vakíttatta meg. Lássunk csak egy keveset idézett részletet Antonio Bonfini művéből Heltai Gáspár eredeti fordításában! Azért abból, mert az kevéssé elérhető (miért is?) a világháló forgatagában. Szerencsére nekem megvan nyomtatásban.

"Minekutána kedig Szent Giszle, az ő felesége megholt volna, sok idő múlva esmét megházasula, és feleségül hoza magának esmét egy Giszle nevű asszonyt, mely leánya vala Gwilhelmusnak, a burgundiai hercegnek. De az nem az előbbi Giszle vala, hanem kövély és haragos asszonyállat, kinek csak ez világi dolgok kellnek vala. ... Nem sok esztendő múlva betegségbe esék az király. ... És miérthogy immár minden magzati, és a Szent Emre herceg is megholtanak vala, ... És a fájdalomtól is esék annyira, hogy lábán nem állhatna ... (megjegyzés: Kolozsvári Grandpierre Endre: Királygyilkosságok című művét olvasva nem összeesküvés elméletnek tűnik a gondolat, hogy ekkor István királyt már bőszen mérgezték a trónra, s hatalomra áhítozók, talán éppen az is, kire senki sem gondol) ... És miérthogy ezt kívánja vala, hogy a királyi méltóság megmaradna az ő vérénél: ez okáért mindjárást elküldé postán az Egruti Budát Nyitrába, hogy elhozná onnét az Vazult, Mihálynak, az ő atyja öccsének fiát, ..., hogy azt még éltében magyar királynak szörzené.
Mikoron kedig Giszla, a felesége ezt megértötte volna, elől elküldé Sebust, Budának a fiát, Nyitrába, és meghagyá néki, hogy a király nevével odamenne, és kivájná az Vazulnak mind a két szömét, és annak utána fekete ónat olvasztana, és azt töltené mind a két fülébe; ... Mert a Giszla nem akará az Vazulnak királyi létét, hanem kívánná a Pétert királlyá lönni, ki német vala, és Szent István király húgának fia, a Gwilelmus hercegtől." (megjegyzés: azaz ez utóbbi, második "fránya" Giszle-Giszla fivére volt az országölő Orseoló)

A jó király nem akarta, hogy fiának is le kelljen játszania ugyanazt a meccset, melyet neki Koppánnyal kellett megvívnia. Az már csak történelem tréfája, hogy rövid kitérő – Orseolo Péter és Aba Sámuel – után, egészen az Árpád-ház kihalásáig Vazul utódai viselték Szent István koronáját.

Ókumlálás csupán. A fenti kiegészítésemből világosan látszik, hogy éppen Szent István akarata volt a Vászoly-Vazul ágra örökíteni a trónt!

1031-ben úgy tűnik minden kerek. Szent Imre felnőtt, jó képességű fiatalember, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a részt vett az 1030-as győri csatában – talán ő vezette a sereget -, amelyben a Magyarországra törő II. Konrád hadait szétverték. István már a herceg jövendőbelijét is kiszemelte egy alkalmatos, ifjú, külhoni hercegnő személyében. A hatalmának és tekintélyének csúcspontjára jutott uralkodó, István koronázási ünnepségre készül Székesfehérvárott: fiát, Imre herceget akarja megkoronáztatni.

Nos, nem úgy tűnik, hogy Imre szűzi liliom-fi lett volna, mint kardforgató ifjú, ki házasodni és uralkodni készülődésében vadászgat.

És akkor jön a vadkan. A vadkan, ami – vagy aki? – halálra sebzi a herceget.

A többi már csak elmélet, akár összeesküvéselméletnek is mondhatnánk.

Ezzel az eseménnyel egybe esik nagyjából az eset, amit Anonymus jegyzett fel a krónikájában: István egy Tonuzoba nevű besenyő törzsfőt különös szigorral, mondhatni kegyetlenséggel büntetett meg, valamely cselekedetéért. Feleségével együtt élve temettette el. Ehhez hasonló eljárásra nem ismerünk más példát. Ez a Tonozuba (helyesebben: Tonuzoba vagy Tonuzaba!) valamiért nagyon István bögyében lehetett…

Tonuzoba, aki a besenyők – még Taksony idejében telepedtek besenyők Magyarországra - egyik törzsének, a kabán nevű törzsnek volt a feje. Ez a név egyes források szerint vaddisznót jelent, míg a „Tonuzoba” név jelentése, melyet az említett törzs fejei viseltek: Vaddisznóapa.

Tehát a gyilkos – az elmélet szerint – már meg is van. Egy besenyő törzsfő. De mi oka lett volna egy besenyő törzsfőnek megölni a király fiát, aki már amúgy is – apja akaratából – már akkor is a fél ország ura?

Ez igen érdekes felvetés. Főként azt figyelembe véve, hogy a besenyő-kun nevű Koppányt, mint tudjuk, a besenyők királyukként tisztelték (ekkor még besenyők uralják a Duna alsó folyása menti alföldet és a Duna deltavidékét egészen az Aral-tóig, azaz a Kumániaként is emlegetett hátországi területet). Mielőtt meglepődnénk, hogy Koppányt királynak nevezem (és tartom), aközben megjegyzem, hogy a Szent-lándzsa, amit Ottó készségesen ad át Szent Istvánnak, s amelyet képletesen (vagy valóságosan) az Asztrikon keresztül eljuttatott pápai adomány (avagy inkább elismervény) is tartalmaz, a királyok királya méltóság jelvénye, jelképe (akkor is és - a szakirodalomban jártasak számára - ma is köztudottan).

Ki volt az értelmi szerző, avagy Tonozuba (Tonuzoba) felbujtója?

Egy újabb, nagyon is magától értetődő felvetés!

Erre talán választ adhat egy ősi képregény – vagy képrejtvény? – a Képes krónikából. Mert a képek néha többet mondanak el, mint a krónikába leírt szavak. Itt egyetlen, három részre osztott képen látszik három, talán nagyon is összefüggő esemény. Szent Imre sírba tétele, Vazul megvakítása és a Vazul-fiak menekülése. Vazulnak, vagy a fiainak mindenképpen lett volna oka elbánni Imre herceggel.

A "képregény" (mellesleg mondhatni: a világ első képregénye) megfejtése helytelen (ferdítés). Ugyanis - erről valahogy a szerző megfeledkezik - a Képes Krónika fenti képe alatt a következő bekezdés Iniciáléja egy másik képet tartalmaz, amelyből (és a Képes Krónika és más magyar krónika szövegéből is) világosan kiderül, hogy éppen István hívja magához (betegágyából óva inti) a Vazul "fiakat", hogy kimenekítse Gizella (Giszla) és bandája karmai közül. (Megjegyzés: Miért is nem a saját történelmünket tanuljuk, tanítjuk magunknak, utódainknak?)

Lássuk csak megint Antonio Bonfini Heltai Gáspár fordításában hogyan is fogalmaz!

"Annak utána mindjárást hozzá hívatá az ő atyja öccsének, Mihálynak unokáit, Vazulnak bátyjának, és kopasz Lászlónak fiait, Andrást, Bélát és Leventát: és meghagyá ezeknek, hogy hamar elfutnának Lengyelországba, Csehországba, és hogy megoltalmaznák magokat: mert én, úgy monda, halálra beteg vagyok, és bosszút nem állhatok az ellenségeken, és a királyné asszont vissza nem vonhatom az ő gonosz szándékától."

Aztán ott van még II. Konrád, akinek akkor 13 éves fia, Henrik – és a vele érkezett küldöttség – épp azidőtájt folytat béketárgyalásokat hazánkban. Konrádnak lenne oka a gyilkosságra, hiszen Imre herceg könnyen bejelentheti igényét a bajor trónra, vele, avagy a fiával szemben. Hiszen II. Henrik halálával a bajor uralkodóház férfiága kihalt, női ágon, az anyja, Gizella révén jogosult lenne rá, éppen annyira, mint amennyire Orseolo Péternek joga volt a magyar trónhoz Imre és István halála után.

Ez viszont alapos gondolat. Cui prodest - kinek az érdeke? Főként, ha azt is megemlítette volna a szerző, hogy a királyi vadászatnak oka éppen a koronázási előkészületek voltak még akkor, mikor nem csupán a német-római császárságra, de még a bizánci császárságra is esélyes jelölt volt Imre herceg.

És ha már felmerült a neve – ez már tényleg durva elmélet -, ott van még Orseolo Péter… Az ifjú Péter tudhatja, tudja, hogy ha Imrével történik valami, a sorban ő a következő…

De ezek mind csak feltevések, alapos bizonyíték nélkül. 

A besenyőket és talán Konrád idején a németeket is a bosszú tüzelhette, a besenyőket akár Bizánc is és a német-római császár (pápai szemhunyással) is uszíthatta. Szinte nem is tudunk olyat a magyarokon kívül, akiknek ne állt volna érdekében Imrét megöletni, viszont valóban Orseolo Péterhez állt a gyilkosság a legközelebb, hiszen udvaroncként módjában állt a szervezkedés, pénzelés és a merénylők bejuttatása a besenyő testőrségbe.

A vadászbalesetet propagáló német Hildesheimi Évkönyvvel ellentétben a Chronica Hungarorum mixta Polonorum című műben az szerepel, hogy Henrik (Imre) Szlavónia nemes hercege súlyos betegségbe esve nyolcnapi haldoklás után a kilencedik napon 9 órakor lehelte ki lelkét.  

Tehát még a vadkan se biztos… Lehetett betegség is. Vagy éppen: méreg…

Ez talán nem is mond ellen a vadász esetnek, hanem az ok elhallgatása. Lehetett ez a sérülés olyan, amibe nem azonnal, hanem (talán félrekezeléssel támogatva) lassú halállal halt bele Imre herceg. Van ilyen eset a történelmünkben nem is egy, hiszen Árpád is, Hunyadi János is és Mátyás is hosszan szenvedett, miközben eltérő módon tudósítanak halálukról a krónikások.

Ma már csak annyi tudható bizonyosan, hogy Imre herceg 1031. szeptember 2-án visszaadta lelkét a Teremtőnek. Halála után a gyászoló apa – talán kétségbeesésében – Magyarország koronáját Szűz Máriának ajánlotta fel.  A hagyomány értelmében, hazánk azóta Mária országa.

Nem pontosan, Hazánk mindig is a Nagyboldogasszony országa (urusága, úri széke) volt, s csak fokozatosan vetült ez a fogalom Krisztus anyjára is, s lett Magyarország Hungária Nagyasszony országaként Regnum Marianum. A magyar hagyományban Nagyboldogasszony fogalma összetettebb (akár csak a Nap, a Turul és a Kerecsen sólyom - Karácsony - fogalma). Számos adat jelzi, hogy Nagyboldogasszony tiszteletét leginkább a magyar kereszténység hozta be a római kereszténység világába.

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Szentimrezarandoklat.hu; Fokusz.info; Turul.info;

Kép: Szent Imre herceg arcképe a koronázási paláston (részlet). Szelényi Károly felvétele. Magyar Nemzeti Múzeum.

Kiegészítette megjegyzéseivel: Ferenc (az öreghegyi)
Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Vonatkozó korábbi honlap bejegyzések:

A 2016. szeptemberi megemlékezésről
készült felvétel a képre kattintva látható

2016. augusztus 28., vasárnap, Kegyeleti szertartás Fehérvár Koronázó terén és a Romkertben szeptember 2-án (frissítve)
2015. november 4., szerda, Holnap Szent Imre napja
2015. augusztus 29., szombat, Válasz Cser-Palkovics András polgármester úr levelére
2014. november 8., szombat, Szent Imre ünnepe után tíz nappal
2014. november 5., szerda, Nyílt üdvözlet Albany polgármesterének Szent Imre szülővárosából
2014. október 1., szerda, A Fejér Szövetség nyílt levele Fehérvár városvezetéséhez
2014. szeptember 3., szerda, Szent Imrére emlékezve - DUX EMERICUS - Amerika elnevezése
2014. augusztus 31., vasárnap, Kegyeleti szertartás Szent Imre emlékére 2014. szeptember 2-án (képekkel frissítve)
2014. augusztus 30., szombat, Kegyeleti szertartás a koronázási szertartásjáték utáni "Romkertben"