Oldalak

2017. január 18., szerda

Hajrá magyarok! Hajrá székelyek! Hajrá ceceiek!

- Műegyetemi oktatóként is felemelő élmény volt megnyitni a Cecei Általános Iskola aulájában a Tudománytörténeti Vándorkiállítás 3. iskolai állomását - hangsúlyozta Dr. Boór Ferenc, a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke a kiállítás után.
- Király László igazgató odaadásával még az is megvalósulhatott, hogy Pálfi Györgyöt, a kiállítás anyagát 20 év alatt összeállító nyugalmazott professzort - most először - a kiállítás helyszínén is levetített képsorokon, felvételen keresztül is láthatták, hallhatták, megismerhették a látogatók. Köszönet illeti az iskola közösségét, nebulóit a Wass Albert versért és karénekért, amellyel különös emelkedettséget biztosítottak a megye majd' legdélibb fertályán rendezett megnyitón.
- Ha az öregapám itt lehetne - kezdte a megnyitó beszédét Boór Ferenc - akkor nyers fából készült botját most a földhöz koppintaná és kijelentené, hogy ez itt a világ közepe. S most valóban úgy érzem, hogy Cece a világ közepe, s akit egyéb ügyek elszólítottak a megnyitóról, annak tudnia kell, hogy most nem a világ közepe felé sodródott, azonban akik jelen vannak, az ifjak, függetlenül attól, hogy a megye, az ország, a Kárpát-medence, vagy a világ mely táján is születtek, akik majd versenyre kelnek, hogy megmérettessenek, ki tud többet a kárpát-medencei magyar és nem csupán magyar nemzetiségű, de magyarországi nagyjainkról, feltalálóinkról, azok kezében van és lesz a vándorbot, amely majd kijelöli, hol is van a középpont!

Erre utaltak a megnyitón a záró mondatok:
Hajrá ceceiek! Hajrá székelyek! Hajrá magyarok! 

Az iskola igazgatója a kiállítás szervezőit és a sajtó képviselőit meghívta a szobájába, hogy beszélgessenek a továbbiakról, s felhívták a kiállítás alkotóját, Pálfi György professzort is, kinek Király László tolmácsolta köszönetét és számolt be a vándorkiállítás fogadtatásáról. Az immár 89 éves professzor elcsukló búcsúszavai jelezték alcsönös örömöt a telefonvonal túloldaláról. 
A megnyitóról a Fejér Megyei Hírlap tudósítója is beszámolt (itt alább ez olvasható):

Tudós elmék tablókon

2017. január 17., 21:11 szerző: V. Varga József
Cece - A tudománytörténeti vándorkiállítás harmadik iskolai helyszínének a Cecei Általános Iskola ad otthont hétfőtől.

A kíváncsi nebulók Gál Erzsébetet (jobbra) kísérték a kiállításon Fotó: V. Varga József

A Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei című kiállítás tartalmát Pálfi György professzor tizenhat éves kutatómunkája alapján összeállított ismeretterjesztő anyag alkotja. A 89 esztendős nyugalmazott egyetemi tanár gyerekeknek szóló kedves hangú üzenetét Gál Erzsébet, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány kurátora tolmácsolta, majd a vándorkiállítást Boór Ferenc, a Magyarok Világszövetsége Fejér megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. A megnyitón közzé tették az országos tudománytörténeti szakmai versenyfelhívást is. Amint Sajó Máriától, a Fejér Szövetség társelnökétől megtudtuk: a vándorkiállítás február 9-éig látható az iskola emeleti aulájában, majd a következő állomása 15-étől a fehérvári Tóparti gimnázium lesz.

V. Varga József

Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése