Koppány napján pogányságról, kereszténységről, s más egyebekről

A régi székely-magyar naptárban Új kenyér hava Koppány napja augusztus 24. napja.

Koppány története a Képes Krónikában
(korábbiakban nem, vagy csupán egy mondatban szerepelt)

Sorsfordító napok közepén, augusztus 20. és augusztus 29. között néhány keresetlen szó arról, hogy mi volt és lehet még a szaka székiség, avagy a széki szakaság ott, ahol született, a magyar műveltség ősi birtokán.

Szó szerint a pogány kereszténységről avagy a keresztény pogányságról. No, meg a testvéri idegenségről, meg az idegen testvériségről is. Valamit a tudás mentes hitről, a hit nélküli cselekedetről, vagy a tehetetlen tudásról. Valami igazat kutatva a tudatlanság, a hiteltelenség és telhetetlenség gödreiből kiszakadni vágyakozás holdudvarán.

Paganus ~ vidéki, földműves avagy nomád önfenntartó, öntörvényű, ... stb.

A paganus kifejezés olyan volt hajdan, Koppány (Mihály?) és (Vajk?) István korában, mint ma a "paraszt" - hisz' nincs új a nap alatt. A város (kozmopolita) tégelyében egyre inkább élősködővé váló, átfogóbb, de messze felszínesebb (globalista) ismeretek tömkelegével elárasztott "városi" lenézte az önfenntartó, de sokkal inkább a helyi értékekben gondolkodót, s az életteréről (mondhatjuk bátran, a túlélésről) messze többet tudót, a "vidékit". A város lényege a hatalom, az erő, a pénz, ... koncentrációja, amely a vidékre rákényszeríthette akaratát. A magyar szemlélet sohasem volt csak városi, vagy csak vidéki, azaz a mai értelemben vett római katolikus (globalista) keresztény vagy csakis öntörvényű (lokalista) pogány.

Tény, hogy az ún. krisztusi kereszténységben is az elsők között találjuk a magyar műveltséget. Ennek bizonyítékai: az apostolok térítésének helyszínei is. Kr. u 372-ből maradt fenn már írás, hogy a szkíták földjén, s különösen a királyi szkíták köreiben (pl. Arszakida uralkodók) mindent tudtak a krisztusi tanításokról is, ahogy Buda (velünk Budhának ejtetik), Zarathusztra és Mani törekvéseiről is és amint a klasszikus pártus birodalomban, úgy a magyarságban is vallási türelem jellemezte a gondolkodásunkat. Álmos-Árpád népe több keresztet hagyott ránk, mint bármi mást, amely pontosan annyira pogány jelkép, mint amennyire krisztusi (csakhogy vegyük már észre, hogy a kettős kereszt annyira pogány, hogy rovásírással az EGY isten jele is egyben). Ki vegye ezt végre észre rajtunk kívül?! Pogány vagyok, ha az önrendelkezésem a nagy egységre törekvésben sérülni látom, de keresztény vagyok, ha az önrendelkezését, vagy globalista-kozmopolita-multinacinalista-kommunista-bolsevista-.... meggyőződését valaki már rám is kiterjesztené bármely szent céllal.

Moritz von Schwind
festménye Taksonyról
Josef Kriehuber
litográfiája nyomán

Megdöbbennénk, ha a történelemkönyvekből kitörölt, velünk elfeledtetett magyar királyokkal beszélgethetnénk, akik mint királyok uralkodtak, rendelkeztek római és pápai elismerés nélkül is és nem is akármilyen eredményesen és boldogítón a Kárpát-medencében, melyet az elfajult nyelveken hívtak Pannóniának és Dáciának (mint a mai Skandináviát), vagy Vangarorumnak, Vandáliának, mint a későbbi Észak-Afrikai Maghreb tartományt, vagy Longobardiumnak és Gepidorumnak (a' la hungo-bárdorum és gyepidaha kapitányföld helyett), s Avarorumnak, Aváriának, mint a mai Baváriát, és Hunnorumnak és Hungáriának, mint a ma Magyarországát, ..., stb. Ilyen elfeledett királyunk volt az, aki fiának sírja Toursban az első frankföldi püspökként tisztelt (Szt Márton atyja), vagy aki Metódot áldással útjára bocsátotta, de Álmos-Árpád minden utódja is, akiket mint királyok neveztek meg (bizony, a legtermészetesebben minden pápai hozzájárulás vagy közreműködés nélkül) a korabeli krónikák, mint Taksony-Toxus vagy Géza-Geiserus (Geiserikként a vandálnak tartott királyt tisztelik ma a történelemtudósok - csak kérdem, hogy őt lehet királyként emlegetni, de a mieinknek csak fejedelmi cím jár, amíg nincs köze ahhoz Rómának is?!).

Lászlót az első keresztes hadjárat
fővezérségére kérik (1095)

Meggyőződésem, hogy valóban igaz, hogy Szent István nélkül Európa nem volna keresztény, avagy katolikus keresztény, azonban a legkevésbé sem adta fel a magyarok függetlenségét (ahogy Atila sem, mikor a római pápaságot megkímélte a megsemmisítéstől), hiszen a pápa is legfeljebb csak vétózhatott volna, ha tette, vagy tehette volna egyszer is, azonban az általa megalapozott apostoli magyar királyság felkent apostol királya a pápa választást is megvétózhatta, s tette is Zsigmond is és még Ferenc József is, sőt, a korábbi zsinatot is hívathatott össze, s azon elnökölhetett. Szent Istvánt a később szentté avatott Szent László apostol magyar királyunk szentelte fel, amelyet a pápa legfeljebb elismerhetett, többet nem tehetett, mint a véleményét hozzátette, kifejezte (s ezt az akkori is megtette, amint a későbbiek is megerősítették többször). Szent István mind a római katolikus, mind a görög katolikus egyházban szent, amint Nagy Konstantin, akiről még sok minden kiderülhet, hogy ki is volt valójában. Szent Istvánt vádolni azzal, hogy feladott volna területet, önrendelkezést, vagy magyar műveltséget, értelmetlen és a tényekkel is ellentétes szobatojás ókumlálás (szerintem).

Úgy látom, hogy nagyon sokan nagy élvezettel vágják maguk alatt a fát, ha már máshoz nem érnek (kéjes önmarcangolás, avagy őseink leárulózása folyik azok helyett, akik Szent István lábujjhegyéig sem mérhető szereplői voltak a történetnek). Sok van itt, amit elferdített a történelem, de amint a finnugrizmusról is, úgy a Szent Istvánt illető méltatlan vádakról is és a szaka-géta-hun-avar-magyar múltról is lehullik - ha lassan is, de biztosan - a lepel. 

Skóciai Szent Margit

Vecellin (Képes Krónika)

Befejezésül: bajor Gizella legfeljebb annyira volt idegen, mint amennyire az lesz hamarosan - attól tartok - ha valaki egy székely leányt vesz feleségül itt, s jelentős szerepet játszik a történelemben, vagy pl. a Gut-Keled nemzettségi leszármazott Vecelin-Vencelinus is - kinek unokái a Márton és Koppány nevet viselték - annyira volt Szent István korában idegen, mint amennyire a Szent István udvarába menekített és Turul-házi hercegnőtől (Szent István leányától), de ugyancsak Gut-Keled leszármazottként Edward és Margit (vasbordájú Edmund Atheling unokái), akik közül az utóbbi skóciai Szent Margitként az összes brit uralkodó "anyjaként" tisztelt. Alapvető volna a saját krónikáinkat ismerni legelőbb, s abból kigyomlálni, amit az akkori hatalmi kór kortünete írattatott bele, viszont abból megtanulni, ami bizonyosan a magyar igazsághoz van közelebb.

Lényegesnek látom, hogy előbb-utóbb ezen az úton induljunk el.

Ferenc (az öreghegyi)