Ma 10 órakor a székesfehérvári Csutora temetőben búcsúztattuk Tőke Csaba Istvánt, fejér testvérünket. A Fejér Szövetség nevében Dr. Boór Ferenc mondott beszédet:
Tisztelt Hozzátartozók! Tisztelt gyászoló barátok!
Engedjék, engedjétek meg nekem, hogy felolvassam, amit közösségünk egy tagja, Tóth Julianna írt Csabához tegnap versben!
LÁTJÁTOK, ELMENT, MINT ÉLT OLY SZERÉNYEN.
NEM VOLT Ő MÁS, CSAK KEDVES BARÁT NÉKEM.
HIÁBA ÜZENNÉK, HÍVNÁM ÚJRA VISSZA...
A SORS NEM ENGEDI, NEM JÖHET MÁR VISSZA.
CSAK CSEND VAN, CSAK FÁJDALOM TÁRSAID SZÍVÉBEN,
ÁLLUNK ITT SÍRODNÁL MEGTÖRTEN, FEJÉREN.
CSILLAGÖSVÉNYEN JÁRSZ, NÉZZ LE TÁRSAIDRA,
AKIK ELKÍSÉRTÜNK UTOLSÓ UTADRA.
Itt állok melletted, ahogy Te is mindig ott álltál mindenütt mellettem, és barátaid, társaid mellett. Több mint két éve, hogy 2009 tavaszán megismertelek, megismertünk Téged, s mintha mindig is ismertelek volna, sőt, ismertünk volna mind, mindnyájan, régen. Hozzánk nőttél észrevétlen. Árnyékunk lettél, olykor hangosan, legtöbbször csendesen, de mindig közel, leginkább oldalt, a háttérben. Igen, néha szóltál, de sosem vitatkoztál, és nem vártad meg soha, hogy kérjünk is Tőled. Mindig tudtad, hogy miben segíthetsz. S tetted, amit tettél. Adtál, amit adtál. Támogattál minket. Bíztál bennünk, s mi bíztunk Benned. Mióta létezünk, mint szövetség, elmaradhatatlan voltál. Nélküled el sem tudtam képzelni már ezt a közösséget. Nem volt Hétvezér Est, hogy ne köszöntöttél volna minket. Nem volt vásár, hogy ne szervezkedtél volna a háttérben. Nem volt megyegyűlés, megbeszélés, hogy ott ne lettél volna, hogy félig oldalt, a háttérben, ne kísértél volna figyelemmel minket. Mióta vagyunk, Te is mindig voltál.
Együtt lettünk, Veled lettünk mi is fejérek. Fogadalmat tettünk, hogy testvérként tisztelünk. Fogadalmat tettél, hogy testvérként tisztelsz minket.
Tőke Csaba István! Barátom, testvérem!
Köszönöm, hogy szóltál, ha tanácsot kértem, s a tanácsod jó volt. Nem tévedtél. Fogadd elismerésem. Köszönöm, hogy szóltál és hoztál vendéget, s vendégségbe vittél nem is egyszer minket. Köszönöm, hogy szóltál, mikor szóltál, s hogy fizetted a révészt. Legutóbb éppen ott, a Vásár-téren. Köszönöm, hogy jöttél, s mentél, ha kellett, s minthogy most nem szóltál, itt kell megköszönnöm Néked mindent, amit adtál. Hogyha Rád néztem, Te biztattál engem: gyerünk, csináld, mutasd, beszélj, játssz el mindent, hogy volt, hogy lesz, hol volt, s hogy hol nem…, szinte hallom, ahogy kéred!
Most nem szóltál semmit, csak mentél. El nem hagytál minket. Az árnyék, amit hoztál, ha szótlan is, végtelen. Ránk hagytál egy képet, egy kedves, furcsa érzést, hogy jó volt látni Téged. Jó volt tudni, hogy tiszteltél, szerettél és nagyra becsültél minket. Nem tudom, nem emlékszem, hogy mondtam-e, de most mondom: Csaba, megszoktunk már Téged, ahogy nincs fény, ha nincs árnyék, úgy maradsz meg köztünk, ha nem is látunk Téged, nélküled nem leszünk fényesen fejérek. Velünk maradsz végleg.
Tőke Csaba István, velünk voltál, nekünk vagy és általunk is leszel. Benned láttunk embert, s Veled láttunk Istent!
Az Isten megáldjon! A Jóisten áldjon meg minket!
Székesfehérvár, 2011. július 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése