Fejér Szövetség honlapja: Marosi Arnold (1873-1939): A székesfehérvári országzászló

Ereklyés Országzászlót a fehérvári Országzászló-térre!
MOST!

tegnap

holnap

Erről szól a Fejér Szövetség Felhívásának 6. pontja: Emlékhelyet és Országzászlót az Országzászló-térre, Fehérvárra. Nem ma, de nem is 10 év múlva, hanem legkésőbb a következő év közepére: 2013. augusztus 18.-ra, az 1938. évi fehérvári országgyűlés 75. évfordulójára!

Dönteni kell és most!

Barátaink! Fehérvári polgárok!

"Sehol Kárpátok ölében ez a zászló történelmibb talajon, a magyar geniustól jobban áthatott légkörben nem loboghat, mint itt, hol valamikor ezt az ősi országzászlót őrizték, mellyel királyaink hadra keltek. A most felállítandó országzászló is harcra szólít: harcra a kishitűség, a bátortalanság és jelen helyzetünkben való megnyugvás ellen."

78 éve írta e szavakat Marosi Arnold (1873. február 9., Szilsárkány -- 1939. január 22., Székesfehérvár) cisztercita gimnáziumi tanár múzeum igazgató.

A Jóisten megáldja érte. Ajánljuk mindőnk, s különösen a jelenlegi városvezetés figyelmébe:

Székesfehérvár országzászlót állít, hogy ezzel hitet tegyen amellett a Magyarország mellett, melynek egykor székvárosa volt. Sehol Kárpátok ölében ez a zászló történelmibb talajon, a magyar geniustól jobban áthatott légkörben nem loboghat, mint itt, hol valamikor ezt az ősi országzászlót őrizték, mellyel királyaink hadra keltek. A most felállítandó országzászló is harcra szólít: harcra a kishitűség, a bátortalanság és jelen helyzetünkben való megnyugvás ellen.

A kishitűség a jövő sírásója, az Istenben és önerőnkben vetett bizalom a feltámadás rugója. És erre a bizalomra a magyar nemzetnek a történelem ad jogot. Az Úristen nem egyszer és keservesen büntette ezt a nemzetet, mikor bűneivel rászolgált, de végleg eddig nem hagyta el Szent István népét. És hol az a nép, mely önerejének annyi tanulságát adta volna, mint a magyar? Az orkánszerű viharokat, az évszázados katasztrófákat egyaránt viselte és szinte megifjodva támadt föl belőlük.

Az önbizalommal egyenlő erejű nemzetfenntartó tényező a hazaszeretet. Nemzet és haza elválaszthatatlanok egymástól. Prohászka gondolata szerint oly közösséget alkotnak, melynek millió szív reményeitől és félelmeitől szított szenvedélyei vannak. Hősöket nevel, kiknek szíve a milliók aggodalmaitól lesz meleg, szeme a milliók szenvedésétől lesz könnyes. Miért is az igazi hazaszeretet a vallásos érzéssel rokon hatalmas érzelem, mindkettő rabbá, sőt vértanúvá tesz: Isten és a haza rabjává, vértanújává.

Az országzászló az önbizalom, a hazaszeretet fölébresztése mellett azokra a százezrekre is figyelmeztet, kik e zászló alatt hadra kelve nem okoskodnak, miért kellet annyit szenvedniök, mikor anélkül is meglehetnének; nem kérdeztek, mi hasznuk lesz belőle; még azzal sem törődtek, lesz-e hálás a jövendő nemzedék mindezért. Az Isten lelke, a hazaszeretet, kötelességhűség vitte őket, és mindenüket odaadták, vérüket, s életüket is érettünk. A hála kötelez tehát, hogy ne feledkezzünk meg róluk és vértanúságuk tragikumáról, hazánk megcsonkításáról, melybe soha, de soha belenyugodnunk nem szabad.

Így gondolkodva az országzászló nemcsak lobogó dísz, hanem jelképe a múltnak és jövőnek. Figyelmeztet a kitartásra, mint Mózes pusztában lobogó népét a rézkígyó: jelzi a megváltásunkat, mint a Golgotha keresztje az egész emberiséget és beborult egünkön a győzelem szimbóluma, miként Nagykonstantin jelszava: E jelben fogsz győzni. Ámen.