Temetőink mindenkor, de különösen Mindenszentek Napján

Kós Károly: Velük beszélgetünk, ha fejfáik között járunk...

,,A mi históriáink: a mi temetőink. És nincsen ilyen gyönyörű temetője senki más nemzetnek. Históriája sem…

A mi temetőink nem bús-bánatos halotti-házak, a mi temetőink nem halálra emlékeztetők, nem néznek az élőkre, gödrös halotti szemmel. A mi temetőink nem hirdetnek elmúlást, de életet, örökkévalót. A mi vénséges domboldali kálvinista temetőink.

És nincsen a világnak olyan vidám temetője, mint a miénkek. Az egész havasalján ott a legtöbb tarka virág és ott kaszálódik a legkövérebb széna. A cintermekben. Az udvarházak mellett öreg fekete fenyők állanak avagy hosszú, komoly jegenyék, az udvarra hársat ültetünk vagy eperfát, de a cinterembe gyümölcsfát, csupa-csupa termő nemes gyümölcsfát. Amikor a temető virágzik: ez a legszebb kertje a világnak, fehér és rózsaszínű minden fa, mintha hó lepné és véges-végig az egész cinterem földje csupa-csupa hófehér és rózsaszínű szagos virágszirom. Mintha minden ott nyugovó örökember feljárna május végin nászt ülni, mámoros illatosan, hajnalos menyegzőt…

Halottaink fejéhez nem állítunk komoly keresztet, sem rideg márványt, mi, régi harcos pogány-unokák: csillagos, buzogányos fejfát tűzünk halottunk dombjára: selyem-lobogósat szüzek sírjára, tollbokrétásat gyermekek fejéhez. . . És nem írjuk a fejfára hogy: meghalt ekkor s ekkor; de komoly, öreg betűkkel rárovódik az ősi írás:  Itt várja Jézusát… A mi temetőinknél nincsen vidámabb kertje az Úristennek. A mi temetőinkbe nem halni mennek az emberek, csak stációt tartanak, csak várják az eljövendő Jézust…

Ezért nem félünk mi a haláltól. Ezért adtuk neki legszebb kertünket. Mert magunknak adtuk azt és mindazoknak, akik a miénkek ott alant… Az ő csontjukból a mi számunkra virág virágzik és gyümölcsözik a fa… Velük beszélgetünk, ha fejfáik között járunk…”

Kós Károly

Júlia Bálint, Szakács Gábor és Szakács Gáborné Friedrich Klára révén