Oldalak

2013. november 30., szombat

Adventi ajándék a 199. Hétvezér Esténk

balon vigyázzban, jobbon könnyedén
Drága Barát avagy Testvér!

Adventbe fordulván mi is megkezdjük a várakozást a százkilencvenkilencedik Hétvezér Estén. Nem először, s nem is utoljára, hisz éppen hét tucat előadást szerveztünk itt, a Királykúton, s majd százat a Felsővárosban. Megérdemelték, akik egyszer is ellátogattak közénk. Duplán számolgatjuk már a napokat, hiszen néhány év múlva majd visszatekintve Fehérvár eddigi történetének talán legsikeresebb előadás sorozatára, annak egyik legemlékezetesebb korszakára változtatja a Királykúton töltött estéinket a megszépítő emlék.

2013. november 29., péntek

Levelesládánkba érkezett - az utolsó, Királykútra szervezett Hétvezér Est előtt másfél héttel

Fejérek a Királykút avatóünnepségén
Kedves Marika, Kedves Fejér Szövetséges Mindenki! 

Az elmúlt kedden megütközve hallottam Feritől, hogy 2014-re - a dolgok mai állása szerint - lehetséges, hogy a Királykút Emlékházból (is) "kiteszik a szűrünket".

szerkesztői megjegyzés: már nem "lehetséges", hanem "biztos", miután a "bátor" Földi Zoltán képviselő úr egyenesen a polgármesterhez futott, hogy aztán az utasítás szerint intézkedjék arról, hogy szerződésre velünk ne kerülhessen sor. Eszedbe se jusson erről a mi szűrünk, sokkal inkább az ő tehetetlen akarnokságuk. Nekünk még számtalan a lehetőségünk.!

Hóvégi tiltakozás Veszprémben és Zalagyömörőn

FELHÍVÁS - MEGMOZDULÁS
Veszprém és Zalagyömörő, november 30.

Anyaföldvédelmi Kerekasztal | 2013. november 21.


SZÁMOLJUK FEL A ZSEBSZERZŐDÉSEKET!
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ ÉS AUTÓS TILTAKOZÓ RENDEZVÉNY
2013. november 30.

2013. november 28., csütörtök

A 200. Hétvezér Est előtt született üzenet az erkölcsről politikusoknak (felvétellel)

Akinek nem inge, ne vegye magára!

A legutóbbi, 198. Hétvezér Estnek 4 előadó is vendége volt. Czibik István és három igazán jó barátja, munkatársa. Az erkölcsös politikus volt az est témája, mely egy rendkívül hasznos beszélgetésbe ment át végül. A résztvevők könnyedén adtak választ arra kérdésre, hogy mitől is ismerszik meg, ha a politikus erkölcstelen. Mielőtt még kötekednénk ezen is, muszáj leszögezni, hogy a kérdés bizony jogos, ugyanis magáról minden politikus állíthatja, s más is róla, hogy etikus. Azaz sokkal inkább az a mai kiindulópont, hogy miről is ismerszik meg az erkölcstelen politikus, hogy megkülönböztethessük, melyikőjük állítása is jogos.

Tehát, nem az volt most a kérdés, hogy ki vagy mi mozgatja a politikusi pályára lépőket abban, amit gondolnak, tesznek vagy mondanak, hanem az, hogy miként ismerjük fel azt, aki erkölcstelen. Az ok, itt másodlagos, azaz más téma, avagy tárgytalan.

2013. november 26., kedd

Üzenet a Hét Vezérnek a kétszázadik előtt két héttel

http://www.youtube.com/watch?v=JqLrige3EDs
a képre kattintva meghallgatható
2011. novemberének második napján írtam ezt még Nektek, hogy ... Fejér testvérek, készüljetek, félnekMondhatnám, ha hinném, hogy semmi sem változott, hisz akkor is, mint most is, ők épp' ugyanazok! Fejérek, testvérek! Hogy ezt túléltétek? Addig éppen százszor vándoroltunk kedden a Hétvezér Sörkerttől a Civilek Házáig Fehérvár elhagyott és poros utcáin, rőt házak udvarán, vagy épp egy kis teraszon, s ha kell, dohos pince mélyén hagyva nyomot. Akkor is, ha éppen egy féreg rágott léket, vagy fúrt lyukat szálfa árbocokon. A szelet is kifogták a bomlott vitorlákból, hogy ne is vitorlázzék, ki se paripát-fegyvert, de helyet sem kapott. Honfi-, sors-, bajtársam, bajban bősz testvérem százkilencvenhétszer, -nyolcszor és -kilencszer. Ím, már százból sem egy, de kettő lesz hamarost, midőn a Hét vezér egy királyi kúthoz is jutott. 200 gyertyát teszünk a csillagos égre, ha tudjuk is, látjuk is, hogy ...

... a percemberkék félnek!

Ferenc (az öreghegyi)

2013. november 24., vasárnap

2013. november 23., szombat

Miért is menekítették más állásba az NFA elnökét?

Honfitársaink!

Több mint fél évvel ezelőtt, április 30-án hangzott el a mondat a - valójában agyon titkosított, gyáva inkognitóban működő - NFA budapesti székháza előtt.

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület – Fejér Szövetség, a Kajászói, a Bábonymegyer-Som feles Gazdatanács és a Gazdatanácsok Szövetsége megbízásából feljelentést tesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke, Sebestyén Róbert és minden ismeretlen tettestársa ellen okirat hamisítás, törvénytelen szerződésmódosítás, hatalommal való visszaélés, állami vagyon gondatlan kezelése és a nyilvánosság szándékos megtévesztése alapos gyanújával.
forrás: Karmasztrológia

Azon kivételes esetek egyike volt, mikor e hír a HÍR TV kommentár nélküli adásában is helyet kapott: http://www.youtube.com/watch?v=OZvUvXK58fE


Időközben aztán - hogy, hogy nem - Sebestyén Róbert NFA elnököt - a közvéleményt szokásosan ködös indoklásokkal kábítva - elnöki megbizatása alól felmentették, pontosabban a rivalda fényből - nem hűvösre ugyan, de - árnyékba helyezték. Hirtelen, november 15-én (A Gazdatanácsok Szövetsége honlapjáról nem is hiányozhatott a megjegyzés: Nem menekül, aki félrelép, avagy félreáll) 

2013. november 22., péntek

MVSZ: Nemzeti jogvédelem Európában

Jogvédők és MVSZ-tisztségviselők strasbourgi akciója - Újabb "Fekete hétfő" lesz?

Szerbia uniós csatlakozása nem támogatható mindaddig,
amíg a délvidéki magyarok területi autonómiáját nem biztosítják
Két MVSZ-tisztségviselő, Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Rácz Szabó László is részese volt annak a strasbourgi akciónak, amellyel Szerbia EU-s csatlakozása során a magyar állam számára felkínálkozó lehetőségre is felhívták a figyelmet. Ha Magyarország, mint EU-tag megvétózná Szerbia csatlakozását mindaddig, amíg déli szomszédja nem biztosít a délvidéki magyaroknak legalább olyan autonómiát, amilyent a koszovói szerbek számára követel, akkor lehetne jövője e magyar nemzeti közösségnek. Félő, hogy a kétharmados többségű kormánykoalíció ugyanúgy feladja a délvidéki magyarok ügyét, mint tette 2005. szeptember 26-án, a „Fekete hétfőn” amikor Románia csatlakozásáról szavazott az Országgyűlés. Az akkor ellenzékben levő Fidesz részéről elegendő lett volna a tartózkodás ahhoz, hogy például a Székelyföld elnyerje területi autonómiáját. Nem így történt…

Acta deviza a'la Léhmann - Kerekasztal


 DR. LÉHMANN GYÖRGY  (8600 Siófok Szűcs u. l. - tel. 84/313-176  és 06-20/49-39-85l)  ügyvéd irata  e-mail: lehmann@invitel.hu
==========================================================================

Dr. Navracsics Tibor

Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter Úrnak 
B u d a p e s t
 
Tisztelt Miniszter Úr!
  
Elmúlt napon – november 19-én – tartott, – szerintem helyesen devizában nyilvántartott forinthiteles – kerekasztal megbeszélést követően tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakhoz engedje meg azt, hogy az alábbiakban

é s z r e v é t e l e k e t                                       tegyek:

Lehet-e erkölcsös egy politikus? - tesszük fel a kérdést a 198. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Czibik István: Erkölcsös politikus 

A Fejér Szövetség 198. Hétvezér Estjének előadói Czibik István, matematikus, szakközgazdász, igazságügyi szakértő és barátai, vendégei lesznek.

Czibik István vitaindító előadásában az erkölcs és politika kérdéseiről beszél, amelyhez előadó társai is hozzászólnak. Nevezetesen: 
Kulcsár Ferenc - informatikus, baptista lelkész 
Garai András- építész, újságíró 
Gáspár László. építész, igazságügyi szakértő 

Miért is foglalkoznak ők - civilekként - a politikával? Ki ne ismerné ezt a szlogent?  „Civilek ne politizáljatok”!

2013. november 20., szerda

Agrárbizottság nem helyettesíthet Gazdatanácsot

... hol és ki is lehet a vezető?
*Bár az alábbi cikk szerzője nem is érti (s főként nem is hiszi), hogy létezhet olyan szövetség, amelynek nincs egyszemélyes vezetője, csak képviselői (esetleg ellenzői és támogatói) vannak, s abból sem egy, vagy kettő, hanem annyi, amennyi szintje létezik a szövetségnek és a döntéseknek, amelyekben való részvételre alakultak a szövetségre lépett testületek, ez esetben a Gazdatanácsok, az FMH mégis meglepően pontos és hiteles tájékoztatást adott most a Gazdatanácsok Szövetsége titkárságának (azaz választott országos tisztviselőinek) felhívásáról. Ezért és a felhívás fontossága miatt is és e lassú agonizálással elmúló - "székiség" helyett ún. "demokratikus centralizmuson" nevelkedettek - korszaka miatt egyébként nagyon is érthető bizalmatlanságon nem fennakadva közöljük a mai nyomtatott sajtóban is megjelent írást itt, honlapunkon is.

Ugyanis teljesen egyetértünk a Gazdatanácsok Szövetsége titkársága azon kijelentésével, hogy
az agrárbizottságok nem helyettesíthetik a helyi Gazdatanácsokat

2013. november 19., kedd

Levelesládánkba érkezett - Tisztul a Magyar Nép (2)

Tisztul a Magyar Nép 2. 
 Szerző: :: Megjelent:

Drága Barátaim!

Nagyon fontos dolgot szeretnék nektek mondani! Írni. Sokaktól hallom, hogy a mi nemes ügyünkben, amiért harcolunk, megjelentek az árulók, olyan emberek, akik a széthúzást szítják közöttünk, vannak olyanok, akik keresik az árulót, azt, aki megvezet bennünket!
Ezért folytatnám, a Tisztul a Magyar című írásomat!

NE KERESSÉTEK AZ ÁRULÓT! Mert az árulót, ha keresitek bizony rá nem leltek, max gyanúsítgattok és az is lehet, hogy éppen ártatlant és ezzel megbántva azt az embert és azokat, akik őt szeretik.

Zsarátnokot melengető zarándok: Erzsébet

Megérkezett Sárospatakra a Szent Erzsébet-zarándok

Bánkus Erzsébet 2013. november 19-én
hajnalban zarándokútjának utolsó
35 km-es szakaszára indul Szerencsről
Bánkus Erzsébet közel 1800 km gyaloglás után ma, Árpád-házi Szent Erzsébet napján megérkezett Sárospatakra, a magyar királylány születési helyére. Az ózdi származású, Németországban élő Szent Erzsébet-zarándok gyaloglásának utolsó szakaszát hajnalban Szerencsről indulva tette meg. Bodrogolaszi és Sárospatak határánál népes küldöttség fogadta, melyet Aros János, Sárospatak polgármestere vezetett. Társaságában volt többek között Szajkó Gábor, az MVSZ küldötte és Dr. Szabó Irén a  sárospataki Szent Erzsébet Történelmi Társaság elnöke. A Magyarok Világszövetsége köszönetet mond Bánkus Erzsébetnek nagyszerű vállalásáért, és gratulál neki.

Ezzel a felemelő üzenetű fényképes beszámolóval köszöntünk minden Erzsébetet!

2013. november 17., vasárnap

Levelesládánkba érkezett - Tisztul a Magyar Nép (1)

Tisztul a Magyar Nép 1. 
Szerző: : Megjelent:

Tisztul a Magyar Nép! Kirajzolódik a MAGYAR EMBER! A magyar ember, már nem a másik szidásával jut előre, hanem az értékes munkájával!

2013. november 16., szombat

A nemzettelen csőcselék szaga és bűze végtelen

A csőcseléknek nincs nemzetisége

„A csőcseléknek nincs nemzetisége” – mondta egy tegnapi rádió-interjúban Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, megerősítve, hogy a Hazatérés templomának gyülekezete által szervezett hálaadó istentiszteletet nem méltósággal tüntetők, hanem csőcselék zavarta meg, ahogyan azt a Magyarok Világszövetségének állásfoglalása is kimondta. A vasárnapi csőcselék viselkedésének pontos leírását Orbán Éva közíró adja meg, aki a rendezvényen jelen volt, és az eseményről részletes beszámolót tett közzé, Emlékezők és ellentüntetők a Horthy-szobor avatásán és a reakciók címmel. A csőcselék attól sem riadt vissza, hogy szitkolózásával a Himnusz és a Szózat elhangzását megzavarja.

Patrubány Miklós válaszai Bolgár György és társai okulására

Csőcselékkel... - folytatás a Klub Rádióban

Bolgár György, a Klub Rádió Megbeszéljük c. műsorának szerkesztője nemtetszésének adott hangot a Magyarok Világszövetsége Horthy Miklós kormányzó személyét védelmébe vevő, Csőcselékkel a gyülekezet ellen c. közleménye miatt, és interjút kért Patrubány Miklóstól, az MVSZ elnökétől, aki vállalta a telefonos beszélgetést.

Az interjú teljes hanganyaga két részben hallgatható meg a Klub Rádió honlapján: http://www.klubradio.hu/index.php?id=33
A beszélgetés eleje a 2013.11.12. – 2. rész c. anyag 20’48”-től hallható.
A folytatás a 2013.11.12. – 3. rész c. anyag kezdetétől.

Hallgatóinknak jó szórakozást kívánunk és kérjük, írják meg véleményüket.

MVSZ Sajtószolgálat
8103/131113

Tárgyilagosan és tényszerűen a budapesti Horthy-szobor avatásáról

Emlékezők és ellentüntetők a Horthy-szobor avatásán
és a reakciók

2013. november 3-án a Szabadság tér déli oldalán Horthy Miklós kormányzóra szobor avatásával, méltósággal, tisztelettel emlékezők és a Rákosi-Gerő éra ideológiájának szintjén rekedt, hiányos történelmi ismeretekkel rendelkező, kiabáló, sárgacsillagot kitűző ellentüntetők kerültek szembe egymással. 

Hazatérés Templom gyülekezete úrnapi, ünnepi hálaadó istentisztelet után avatta fel Horthy Miklós kormányzó mellszobrát az első Bécsi döntés 75.évfordulóján, mely a Felvidék déli részének visszatértét jelentette. A templom már nevében is utal a Bécsi döntésekre, az elszakított országrészek hazatérésére. Az, hogy ez a templom megszülethetett, az a Horthy-családhoz kötődik, mivel nekik köszönhető, hogy a telket megkapták, amin a templom építése megkezdődhetett.

Országzászlótól a torkunkon lenyomni szándékozott holokauszt évig

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Fehérvári Honfitársak!
 

Van némi ellentmondás (redundancia) az FMH cikkében olvasható és a fehervar.hu oldalon szereplő beszámoló között. Érdekes, pedig az Országzászló tér és "nyitott könyv" ügye, még az alcímben is szerepel amott, az FMH oldalakon. Ezek szerint nemcsak mi éreztük ezt közügynek és említésre méltónak. Itt (ti. a fehervar.hu oldalon) pedig se híre, se hamva. Azt olvashattuk (az FMH nyomtatott és világhálós hasábjain), hogy nem volt része soha az Országzászló tér a Fő utca helyreállításának (rehabilitációjának). Dehogynem. Nézzenek csak utána!
Tisztelt Polgármester Úr, és igen tisztelt Olvasók!
Ez egyszerűen nem igaz, hogy nem volt része az Országzászló tér a Fő utca rehabilitációjának. Igenis része volt és nem csupán a "nyitott könyv"-et, virágórát cserélték volna le arra (vagy még meredekebben arra), amire a Fő utcát, hanem az Országzászlót is egy sereg szökőkutas zászlócskára! (http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/02/eleg-volt-ereklyes-orszagzaszlot-az.html)
Helyesebben és pontosabban fogalmazott volna Polgármester Úr, ha azt nyilatkozta volna, hogy a később (tiltakozásunkra is talán) módosított tervben nem szerepelt már az Országzászló tér ledindás-szökőkutas felújítása!

2013. november 15., péntek

Vetráb József Kadocsa ad elő a 197. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Vetráb József Kadocsa: Égre nyíló Lélek-ajtó - rejtélyes Pilis titkai 

Vetráb József Kadocsa, Pilis-kutató a Fejér Szövetség 197. Hétvezér Estjén mutatja be az előadás címével azonos c. könyvét, amelyben a Pilisről, Sicambriáról, Pálos Rendről, Trójáról, gallokról és a Pelazgokról tár fel eddig ismeretlen titkokat. Ugyanezekről olvashatunk a Magyarságtudományi Füzetek 21. számában is.

A könyv szerzője az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem „Atelier” Francia- Magyar Társadalom-tudományi Műhely PhD. képzésén vett részt, ahol a történelemkutatás újkori francia filozófiai irányzataival ismerkedett meg. - itt döntötte el, hogy magyarság-kutatással és a Pilis központ történelmi földrajzával fog foglalkozni.

2013. november 13., szerda

Mikor loboghat végre Országzászló Fehérvár Országzászló terén?

Tisztelt Polgármester Úr!

Alulírott dr. Mező Balázs Béla önkormányzati képviselő, a 2013. november 14-i rendkívüli Közgyűléssel kapcsolatosan az alábbi azonnali kérdést intézem tisztelt Polgármester Úrhoz.

2013. november 11., hétfő

Egy csendőrportré a félelemipar rögeszméseinek

Csendőrportré: A "zsidó nemzetiségűekkel a legnagyobb emberséggel bánt" - Értékes József csendőrtörzsőrmester

Egy magyar csendőr mélységes emberségét tanúsító községi bizonyítvány kiadását kezdeményezte az észak-erdélyi Sarmaságban élő Berkovits Ernő és Deutsch Ödön, zsidó nemzetiségű lakosok 1946. januárjában. Értékes József csendőrtörzsőrmester ekkor éppen a kistarcsai internáló táborban várta ítéletét. Az ő története segíti a csendőrségről kialakított kép árnyalását. Az itt nyilvánosságra kerülő  dokumentum fontos adalék Magyarország azon korszakáról, amelyet egyszerűen nácizmusként, fasizmusként szokott megbélyegezni az a társadalmi réteg, amely legszívesebben kitörölné Magyarország történetéből Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett korszakot.

2013. november 10., vasárnap

Az elfeledett magyar huszár

Rostás Pál, az elfeledett magyar huszár - A szlovénok emelnek neki szobrot
forrás: RICHPOI, 2012 november 07, szerda - 12:08 | szerző: mti/richpoi.com |

A harminc golyó okozta sebből vérző, hatvan Napóleon gyalogosa ellen harcoló, majd hősi halált haló magyar huszár szobra előtt állt csaknem száz évvel később a szintén háborúba menő Sárközy közlegény. Újabb évszázad telik el, mire az elfeledett, megrongálódott szlovéniai szobor felújításáért összegyűlik a pénz.
1915 augusztusát írjuk. A császári-királyi hadsereg 144 közlegénye néhány tiszt kíséretében a hevenyészett orvosi vizsgálatok után Krajna osztrák tartomány (ma Szlovénia) Prvacina nevű helysége felé vette az irányt. „Lassan ballagtunk, sok tervet forraltunk együtt. Szerettük volna módfelett hazafelé irányítani utunkat” – írja egy B. Sárközy Gergely nevű magyar katona visszaemlékezéseiben. „Már Vippachon is sokat terveltünk efelől, mivel hallottuk, hogy egyik is, másik is meglógott és hazafelé vette útját. De azért mi csak nem mertük megkísérteni a dolgot, pedig nagyon vigasztalan kilátásaink voltak a jövőre.”

2013. november 8., péntek

Levelesládánkba érkezett - miért kapnak a zsidók éppen tőlünk még mindig kárpótlást?

*Túlélők (?):
Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke,
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyv. ig.-ja
és még sokan, mások.
Fotó: Soós Lajos (MTI)
egy korábbi cikkben az Index oldalán
Tisztelt Honfitársam!
Tisztelt Orbán Viktor Úr!
Szeretettel üdvözlöm Önt!

Egy nagyon súlyos megkülönböztetésre szeretném felhívni a  figyelmüket. Mint Önök is tudják a holokauszt és a kényszermunkára elhurcoltak miatt a magyar állam a német államhoz hasonlóan több alkalommal kárpótlást nyújtott a zsidóság-és a cigányság részére. Beszéltem a debreceni zsidó hitközség vezetőjével, Horovitz Tamás úrral, aki nem tudott segíteni abban, hogy a nem zsidók is kapjanak kárpótlást. Ő azt javasolta, hogy forduljak a magyar vezetőkhöz és a katolikus egyházhoz.
* képaláírás tőlünk

Nem kell senkit megmenteni! A hiteltelen hitelezőket kell törvényesen elszámoltatni!

Hitelcsapda - Még mindig nem enyhült a szorítás

forrás: FMH, 2013. november 08., 07:18 szerző: Tihanyi Tamás

Székesfehérvár, Budapest – A Haza Nem Eladó Mozgalom az év folyamán több demonstrációt is szervezett, hogy civil társaságként, a kritikus tömeg erejével vessen véget a devizahitelesek kifosztásának. Mit szólnak az új mentőcsomaghoz?

– Elfogadható a kormány most elfogadott devizahiteles mentőcsomagja?

– Semmiképp! – válaszolt Bálint Zoltán, a mozgalom megyei szervezője. – Nem csak mi, sok civil szakértő és érdekvédelmi szervezet felháborodással fogadta a javaslatot. A kormány szélesítené az árfolyamgátba lépők rétegét, valamint arra ösztönözné a bankokat, hogy a késedelmes ügyfelek számára a tartozás egy részének elengedésével tegyék lehetővé a fizetőképesség helyreállítását. Megszüntette az elengedett tartozások után járó adózás kötelezettségét is.

2013. november 7., csütörtök

MVSZ: Csőcselékkel a gyülekezet ellen ...

Csőcselékkel a gyülekezet ellen
Horthy Miklós kormányzó és szoborállítói védelmében
A Magyarok Világszövetsége közleménye

Bélyeg Horthy tiszteletére nem Mo-n
A mai magyar valóság megdöbbentő lelete mutatkozott meg 2013. november 3-án Budapesten, amikor a Szabadság téri Hazatérés Templomának református gyülekezete az egyház belterületén felállította Horthy Miklós mellszobrát. Annak a Horthy Miklósnak szobrát, aki 1920-1944 között Magyarország kormányzója volt, és református emberként döntő szerepet játszott abban, hogy a ma neki szobrot állító gyülekezet temploma felépülhessen.
            
Amíg a templomot teljesen megtöltő gyülekezet a hálaadó istentiszteletet hallgatta, a templom előtt lármásan zajongó csőcselék gyűlt össze, szélsőséges politikai erők hívására. A fenyegetőző, ordibáló, a zsidók sérelmeit emlegető, Horthy Miklóst és szoborállítóit gyalázóktól a karhatalom kellett az imádkozó-emlékező gyülekezetet megvédje.

            A mai Magyarország e döbbenetes látleletével kapcsolatban a Magyarok Világszövetsége az alábbiakat kívánja a magyar nemzet és a világ nyilvánosságának tudomására hozni:

Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás lesz a vendég a 196. Hétvezér Estén (videóval frissítve)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Morvai Krisztina, Gaudi Nagy Tamás: Nemzeti jogvédelem itthon és Európában
 

Morvai Krisztina jogász, európai parlamenti képviselő és Gaudi Nagy Tamás jogász, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat alapítói lesznek a Fejér Szövetség 196. Hétvezér Estjének előadó vendégei.

A téma nagyon is aktuális. Nemzeti jogvédelem ma. Itthon és Európában. Mikor a 2006-os "rendőr" ruhába öltözött csőcseléket vezénylők még mindig szabadlábon kószálnak. Mikor nap, mint nap hallani magyarokat ért testi, lelki és jogsérelmekről a Felvidéken, Erdélyben és a részeken (Partiumban), a Székelyföldön ugyanúgy, mint Délvidéken, a Vajdaságban.

Honlapjainkat feltörték, törölték, majd egy nap múlva helyreállították

Kedves Barátaink! Honfitársak!

Ezúton tájékoztatlak Benneteket, hogy a tegnapi napon, 2013. november 6-án 18 óra körül honlapjainkat, a Fejér Szövetség fejerszovetseg.blogspot.hu oldalát és a Gazdatanácsok Szövetsége gazdatanacs.blogspot.hu oldalát egyidejűleg  és minden figyelmeztetés, előjel, üzenet nélkül törölték. 

Bizonytalan ideig ezek az oldalak nem (voltak)* elérhetők, azonban - a Jóisten jóvoltából - éppen abban az 5-10 percben, mikor ennek első jeleit észleltük, majdnem a teljes tartalmat sikerült lementenünk ide is.

2013. november 6., szerda

Gyenge bírósági kísérlet a törvénytelenség fenntartására

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség
sajtóközleménye
a kajászói törvénytelen szerződés semmissé nyilvánításáért indított perben 2013.11.5-én hozott bírói ítéletről.

A keresetünk benyújtása után egy évvel a Kerületi Központ Bíróság a tegnapi tárgyaláson jogilag csupán látszólag megalapozott, azonban indoklásában precedens értékű ítéletet hozott. 

2013. november 4., hétfő

Acta deviza a'la Léhmann (9) - Kúriai ítélkezésekről

Egyelőre a Kúriánál itt tartunk. 

Ellenben szándékomban áll minden olyan ítélőtáblai ítéletet a Kúria elé vinni felülvizsgálati kérelemmel, mely nem a cikkben olvasható Pécsi vagy Szegedi Ítélőtáblai ítéletek alaposságával dönt az általam indított peres eljárásokban.

Az pedig természetes, hogy a Törvényszékek előtti elsőfokú eljárásban ezt megelőzően hozott ítéletek ellen fellebbezéssel élek az Ítélőtáblák felé akkor, ha nem a cikkben olvasható Pécsi, vagy Szegedi Ítélőtáblai ítéletek alaposságával döntenek az általam indított peres eljárásokban.

2013. november 3., vasárnap

Az Anyaföldvédelmi Kerekasztal felhívása november 5-re

http://foldvedelem.hu

Tisztelt Anyaföldvédelmi Kerekasztal Résztvevők!
 
Amint valamennyien tudjuk, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség beperelte az NFA-t a kajászói törvénytelenségekkel kapcsolatban.
 
2013. november 5-én, kedden 15 órakor lesz az első tárgyalás Budapesten, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a Markó u. 25. szám III. em. 308. teremben.
Ezt követően, ugyancsak 2013. november 5-én 17 órától a Gazdatanácsok Szövetsége Földvédelmi Gazdagyűlést fog tartani a Magyarok Háza Csontváry termében.
http://gazdatanacs.blogspot.hu/2013/11/sorsdonto-gazdagyules-magyarokhazaban.html

Az FMH szerencsétlen híradása a bábonymegyeri korrupciós bombáról

Megjelent az FMH cikke a budapesti sajtótájékoztatóról, de mintha nem is arról szólna, hanem valami olyasmiről, hogy
  • miért éppen a Fejér Szövetség?
  • miért éppen Budapesten?
  • miért nem tömegesen?
  • miért nem a Rendőrségen?
  • ...???
Csupa-csupa sületlenség azzal szemben, hogy mérhetetlen korrupció megalapozott gyanúja merült fel. A sajtó manapság már ilyen, úgy-e?!

Ez szó nélkül már nem volt hagyható, ezért a cikk után Boór Ferenc hozzászólását is ajánljuk mindenki figyelmébe, ahogy azt is, hogy a SONLINE tárgyilagosabb cikke mennyire másképpen is fest.