Oldalak

2015. december 13., vasárnap

Nyílt levél zsarolóknak és közembereknek - Hóman Bálint első köztéri szobra ügyében

Fehérvár közemberei nemet mondanak a véleményterrorra és a zsarolásra!
NYÍLT LEVÉL 
a fehérvári közembernek és a Hóman Bálint szobor ellen tiltakozóknak

Tisztelt Elnök Úr!
Megdöbbenéssel tapasztaljuk a rágalomhadjáratot és a véleményterrort, amely városunkat és a Hóman Bálint Alapítványt budapesti hátterű és idegen országbeli politikacsinálók által hetek óta éri. Szövetségünk tagjai is jelen voltak a megmozduláson, melyet főként a fővárosból városunkba hívott zsidó „identitású” embereket felhasználva szerveztek tiltakozásként az ellen, hogy Magyarország egykori kultuszminisztere, Székesfehérvár néhai országgyűlési képviselője iránti tiszteletét Fehérvár szoborállítással is kifejezi. Megdöbbentő volt hallani, tanúja lenni annak a csökönyös történelemszemléletnek, amely egyetlen nép szenvedéseit minden nép áldozata fölé helyezi. Amely a trianoni döntéssel „felnégyelt” Magyarország haza- és életmentő korszakát, a nagyjaink által 1920 és 1940 között végrehajtott talpra állítást a megszállásunk utáni események bűneivel kívánja minduntalan és mindenáron – igazolatlan rágalmak szajkózásával – beszennyezni!

Szeretnénk megnyugtatni Önt, hogy a Fejér Szövetség egyhangú véleménye, hogy Hóman Bálint megérdemli, hogy tiszteletére Fehérvár szobrot állít. Amennyiben úgy döntenek, hogy nem engednek a külső zsarolásnak, nem hátrálnak meg, és amint azt konferenciák sorozatán keresztül tervezték és hirdették is, születésének 130. évfordulóján állítják fel és adják át Fehérvár városának Hóman Bálint életnagyságú szobrát, akkor Önök mellett állunk az avatáson is és azután is. A Fejér Szövetség Elnöksége egyhangúlag döntött arról is, hogy:
1.       közadakozást, adománygyűjtést szervez az állami támogatás visszavonása miatt hiányzó összegre is, és
2.       a műalkotás önkéntes polgári védelmét és őrzését is megszervezi azon tiltakozók ellen, akik hiányos történelmi ismereteikre és a hisztériakeltő politika csinálók támogatására alapozva tiltakozásukat tettleges károkozásra váltanák; amint ezt meggondolatlan szólamaikban hangoztatták is, s amint a múltban áldemokratikus úton és választási csalástól sem visszariadó hatalombitorlók tették is, és amint „hithű” utódaik tennék még ma is!

Tisztelt Városvezetés, Polgármester Úr!
Sajnálattal hallgattuk és olvastuk a Városvezetés döntését a támogatás visszavonásáról, s megdöbbenéssel annak indoklását, amely viszont világossá tette, hogy Fehérvár polgársága védelmében döntöttek így. Megdöbbentő különösen az, hogy ily mértékben fenyegető, az önkormányzatiságot alapjaiban ennyire veszélyeztető beavatkozásnak vagyunk tanúi egy szoborállítás ürügyén, miközben a keresztény műveltségünk és nemzeti létünk elleni folyamatos támadás napjait szenvedjük, éljük meg hazánkban és Európában, majd minden nap és mindenütt.

Tisztelt Fehérvári Közember!
Számunkra, mint megyei és fehérvári polgárok szövetsége számára már nem Hóman Bálintról szól ez a hadjárat, amely személyét és korát a „szocialista” propaganda szövegét unós-untalan ismételve rágalmazza, s amely a Hóman Bálint Alapítványt e nem várt nehézségek elé állította. Kötelességünknek tartjuk, hogy a társadalmi összefogással létrejött kezdeményezést ebben a nehéz helyzetben – amennyire képességeinkből telik – támogassuk. Kérjük, támogassák az Alapítványt, az adománygyűjtést Önök is! Tegyünk közösen pontot erre a méltatlan támadásra azzal, hogyha az Alapítvány – a zsarolást visszautasítva – felállítja Fehérvár egykori országgyűlési képviselőjének – a Városháza falán korábban helyreállított Aba Novák freskó egyik központi alakjaként ábrázolt Hóman Bálintnak – első köztéri szobrát december 29-én, a régi magyar naptár szerint Álom hava 29. napján, akkor álljunk ott, a Bartók Béla téren együtt, a Hóman Bálint Alapítvány tagjai mellett, mint fehérvári patrióták, polgárok és közemberek! Hirdessük, ami igaz:

Fehérvár Hóman Bálintot áldozatos munkásságáért szoborállítással tiszteli!

Tisztelt Idegen (aki – jobb híján – a szobor állítás ellen tiltakozik múlhatatlan félelmében, már megint és mindig)!
Egyszer tegyék fel maguknak a történelmi kérdést, hogy talán antiszemita volt II. András Apostoli Magyar Király, a „jeruzsálemi”, Magyarország és a kontinentális Európa első írott alkotmányaként ismert Aranybulla XXIV. cikkelyének megfogalmazója is? Akkor most meszelje le valaki Aba Novák freskóját is, már megint, mert élethűen ábrázolja a Városháza falán, a Szent Korona másolata mögött Székesfehérvár egykori országgyűlési képviselőjét, aki történetesen nem más, mint Hóman Bálint? Akkor most Aba Novák nemrég avatott szobrát is bontsa le valaki, mert nem egy, de számos freskóján dicsőségben ábrázolta – nem csupán az antiszemitának kikiáltott egykori kultuszminisztert, de – Horthy Miklóst, a kormányzót is? Nem arról szól-e ez az érthetetlen tiltakozás a fehérvári közembernek állítandó szobor ellen, hogy – ha kell, ha nem – antiszemitázhassanak, önmaguk sorsa felett sajnálkozhassanak? Akkor is, amikor nem az Önök áldozatairól, hanem Fehérvár dicső korszakáról emlékezik az, aki a háborús bűnös rágalmak alól – végre – felmentett Hóman Bálintnak szobrot állít itt, Fehérvárott, az előtt az épület előtt, amely létét neki és tisztességben eltemetett elődjének is köszönheti.

Nem Önöknek és nem is Önökről szól az sem, ha Fehérvár kimondja:   
Fehérvár Hóman Bálintot munkásságáért, nem hatalompolitikai okból tiszteli!

Tisztelt Tiltakozó!
Fogadjon meg ez egyszer egy jó tanácsot, melyet egy fehérvári közember küld Önnek! 

(szerkesztői beszúrás: kattintson rá és olvassa el, ha olvasta is, akkor is, megint!) 
"TEGYÉK LE VÉGRE AZT A POHÁR VIZET!"
Fehérvár mindenkit békével és szeretettel vár, aki tiszteletben tartja, hogy Fehérvár tiszteli nagyjait!
Kelt: Székesfehérvárott, 2015. év Álom havának (december) 13. napján, ezüst vasárnapon
Bizalommal az ősi erényben kívánunk áldott és békés Karácsonyt
a Fejér Szövetség nevében:
Dr. Boór Ferenc, Halász István, Horváth Vilmos, Sajó Victor és Tamási Béláné

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2 megjegyzés:

  1. Most olvastam Tőkéczki László történész, egyetemi tanár nyilatkozatát http://www.homanbalintalapitvany.hu/tokeczki.html "Hóman Bálintnak éppen az antikommunizmus miatt voltak hibás döntései – de a nácizmushoz, a zsidó-üldöztetéshez, a tömeges emberirtáshoz semmiféle köze nincs. Az elit az ő szemében nem ellentéte a demokráciának. Ahogy ő vallotta: az arisztokrácia és a demokrácia gondolata is a minőségi kiválasztottak uralma felé vezet."

    VálaszTörlés
  2. GONDOLKODJATOK !!! Csak egy példa !!!! Most akkor melyik ????Fritz " Haber szerepe az első világháborúban Haber ammóniaszintézise elősegítette a salétromsav, továbbá különböző robbanóanyagok (nitroglicerin, lőgyapot, nitrocellulóz) gyártását: elkezdődött a gázfegyverek kifejlesztése. Ez volt az első eset, hogy kémiai szintézist katonai célokra használtak fel. Intézete a hadsereg számára titkos kutatásokat végzett. Haber maga irányította a klórgáz első hadászati bevetését 1915-ben az Ypern melletti ütközetben. Németországot, mint a gázfegyverek első alkalmazóját és Habert, mint a gázfegyverek gyártóját sok kritika és támadás érte a polgári és tudományos sajtó részéről egyaránt." viszont !!! "1918-ban (erősen vitatott) kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért, a műtrágya gyártását lehetővé tevő ammóniaszintézisért." forrás Wikipédia. Egyébként Háber zsidó volt,- persze az én szememben kítűnő kémikus ! / Ja, Bodjkonn találkoztunk ... minden jót /

    VálaszTörlés