Oldalak

2016. március 11., péntek

Autonómiát Székelyföldnek

Az MSZ-NN is követeli a VÉDHATALMI STÁTUSZT! 
2016.03.11 Nemzeti Hírháló
 

A székely szabadság napjára, az 1848-as szabadságharc valódi befejeződését jelentő dátumon a székely vértanúkra való megemlékezés kapcsán a szegedi Nemzetépítők, az MSZ-NN helyi reprezentánsai a román konzulátus előtt énekeltek.

Ismét megmutattuk, hogy Szeged - ha szocialista is a városvezetés - a nemzet egysége és a határon túlra szorított nemzettagok iránti szolidaritás egyik fellegvára. S ha már itt van a románok konzulátusa, akkor jelezzünk a román és a magyar kormányoknak, hogy nem csak a Székelyföldön őshonos székely-magyarok, hanem a gúnyhatárokon belüli magyarság is követeli a jogok és kötelezettségek egyensúlyát. Ez az egyszerű jogelv ugyanis megköveteli, hogy egyrészt ha már ránk erőltettek egy diktátumot a békeszerződés helyett, akkor legalább tartsák be azt!!!! Márpedig a román állam soha, egyetlen megállapodását se m tartotta be, amelyben az őshonos székely-magyarok alapvető közösségi jogait biztosítani akarták. (Az persze messze vezető kérdés, hogy valójában mit is akart a Trianoni ál-békét eldöntő, felelőtlen háttérhatalom!?)

Székely testvéreink és az erdélyi, magyar politikai és civil szervezetek minden erőfeszítése ellenére, az utóbbi 25 évben sincs semmi pozitív elmozdulás még a Székelyföld autonómia-követelése ügyében sem. A Székely Nemzeti Tanács vetetője által újra és újra kezdeményezett tárgyalások helyett a román állam csak egyre erősebb és egyre durvább támadásokat intéz minden magyar érték, a nyelv, az önkormányzatiság, az iskolák, sőt már a székelyföldi, így értelemszerűen - magyar többségű önkormányzati rendszer ellen is. A gyarmatosításunkra létrehozott Európai Unió álláspontja szerint a nemzeti kisebbségek kérdése immár az egyes uniós tagországok hatáskörébe tartozik, így az EU támogatására (már világosan ki van nyilvánítva!) nem számíthatunk. Így a magyar kormánynak, s a világos és ésszerű magyar-összefogásnak kellene erősebb nyomást gyakorolni! (Itt az a jó hír, hogy várhatóan jó pár magyar civil szervezet és mozgalom együttműködési megállapodást fog kötni a közeljövőben) 

Sajnos a román kormánypolitika egyre jobban a csúszik a szélsőséges nacionalizmus felé. Már a forradalomnak nevezett változásokat elindító, magyar református püspököt is megfosztották a kitüntetésétől, mert nem hajlandó az erdélyi magyarság és székelyföld képviseletét feladni, sőt a magyar kormányt is az ún. "védhatalmi" státuszának a gyakorlására buzdította. Dél-Tirol példájából tudhatjuk, hogy csak is akkor sikerülhet valódi eredményeket elérni, ha az anyaország valóban fellép az őshonos népesség érdekében és felvállal mindent amit a "védhatalmi státusza" megkövetel. Ma sajnos mintha még a magyar kormány sem akarna ebben a számára pedig régóta kötelező szerepben fellépni. (?) A román impérium pedig minden lehetőséget kihasznál arra, hogy a diktátumok alapján uralma alá került őstelepes magyarokat elüldözze, zaklassa, jogaiban csorbítsa. Sőt azok ellen is fellép, akik vállalják a magyarság képviseletét, vagy Székelyföld kapcsán az autonóm létrend érdekében tevékenykednek . Ez a román politika pedig nem hasznos, először is azért, mert nem tisztességes, nem Európába vezet, hanem vissza a balkánra. Másodsorban azért, mert előbb-utóbb lesz egy olyan magyar kormány amely felveti majd a határok megváltoztatásának a békés lehetőségét, hiszen az állítólagos "szerződések" be nem tartása erre jogi l ehetőséget is ad, a történelmi igényeken túl is. Azt reméljük, hogy az erdélyi románság is rádöbben arra, hogy a regáti politika a legszélsőségesebb és legkárosabb nacionalizmus, amely károkat okoz az egész térségnek, s magának a románságnak is.

A demonstráló "énekesek" pedig a villámcsődület után kimentek a szegedi temetőbe, Mihalik Kálmán - a székely himnusz fiatalon meghalt szerzőjének - a sírjához. A temetőben Publik Antal művész úr verset mondott a megemlékezés befejezéseképpen.

Szeged, 2016-03-10 Bene Gábor

Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése