Oldalak

2016. március 11., péntek

Székely Szabadság Napja Maroshegytől Marosvásárhelyig és hányaveti fejér megyei sajtómagatartás

Székesfehérvárott a maroshegyi Székes Fejér Város Csíki Székelykapujánál fejezte ki a Fejér Szövetség és a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete összetartozását és egyetértését, együttérzését a Marosvásárhely főterén összegyűlt székely testvéreikkel és énekelték el - talán éppen egy időben velük - a székelyek himnuszát.

Nem hagyjuk veszni Erdélyt sem, Istenünk! - hangzott a zárszó után.


Dr. Boór Ferenc: Székely mártírok napja a Székely Szabadság Napja (2016. március 10.)

Mintegy 162 évvel ezelőtt a Makk József féle összeesküvés tagjai az elfojtott magyar forradalom és szabadságharc lángját kívánták újra fellobbantani, céljuk a nemzeti önrendelkezés volt, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.

Elbuktak. A letartóztatások és kihallgatások két éven át tartottak, majd következett a megtorlás. Az összeesküvés vezetőit felakasztották, a többi résztvevőre 5-18 évi várfogságot szabtak ki.

o   1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a Székely Vértanúkat, Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost a Makk-féle összeesküvés tagjaiként.
o   1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön végezték ki Bartalis Ferencet, Gálffy Mihály sógorát és Váradi József honvédet, a Váradi csapat parancsnokát és
o   1854. május 27-én Marosvásárhelyen a Váradi-szabadcsapat további két tagját, Bertalan László 24 éves és Benedek Dániel 26 éves földműveseket.

A marosvásárhelyi kivégzés színterén, a Postaréten 1875-ben emlékművet avattak; az emlékbeszédet Orbán Balázs tartotta, feliratát Jókai írta.

„Szent hely ez óh vándor! egy nemzet tette e jelt itt Leghűbb gyermekei végzetes sírja fölé! Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen: Ezt hitték, vallták s haltak érte híven. Törvényes, szabad és független nemzeti állás Intő szobra legyen honfi, e drága jel itt! 1874.”

A Magyarok Világszövetsége, nevezetesen Patrubány Miklós elnök és Borsos Géza térségi elnök kezdeményezésére a Székelyföld önrendelkezésének visszaszerzése érdekében megalakult Székely Nemzeti Tanács az utóbbi években a Székely Szabadság Napjaként, a világ magyarsága számára meghirdetett megemlékezések részeként hajt fejet a székely mártírok előtt, akik a székely nemzet jogaiért küzdöttek akkor is, mikor már kevesek idézték az aradi vértanúk szavát.

Mert a székelység nemzet, ugyanolyan nemzet, mint a magyar. „Székely vagyok, tehát magyar” mondhatná minden székelyföldi anyától és apától született, ha lenne, aki feljegyezné szavaikat, mint Zrínyi Miklósét, mikor magyarságát, nemzetiségét imígyen vallotta meg a múló időben sem múló szavaival: „horvát vagyok, tehát magyar”. Ki vitatta valaha, s ki vitatja ma, hogy a horvátság nemzet? Pedig ma már nem volna természetes, ha egy horvát horvátságát azzal toldaná meg, hogy magyar! Valljuk hát ma is, mit elejitől tudtunk, mit elismertünk elejitől fogva, hogy a székelységnek székely honban pontosan annyi a joga, amennyi ősiségénél fogva, székhelyiként lehet, mint nemzetnek, ki legnemesebb, s magyar. Ezt rögzítette törvény, ősi alkotmány is, míg érvényben volt, s annak legteljesebb írott dokumentuma: Werbőczy István Tripartituma!

Ezért állunk ma itt, Székesfehérvárott, a Csíkszereda és Székesfehérvár testvérvárosi szerződésének első évfordulóján, a 2012. esztendő Kikelet havának (márciusnak) 21. napján, szerdán, a szer napján, a csillagászati tavasz kezdetének azon átmeneti órájában avatott Székes Fejér Városi Csíki Székelykapuja faragott ívei alatt, mikor Csíkszeredától Székesfehérvárig éppen a Hold uralkodásának utolsó órájában volt lenyugvóban a Nap, hogy mire a Hold átadta helyét az új Napnak, már a Nap uralkodásában legyenek egyenlők ugyanazon az égen és ég alatt, mint a Nagy Íjász örök ikreinek kettős csillagzata a Hadak Útján átkelő csodaszarvas nyomdokaiban, Hunor és Magor, székely és a magyar.

Gyújtsuk meg együtt most a székely mártírok és testvériségünk mécseseit, a székely nemzet országát, Székelyföld határait megelevenítő világot itt, Fehérvár székelyföldi utcaneves városrészének kapujában! Hadd lássa minden utazó, aki itt elhalad, hogy székely és magyar számára, amint a Hold és Nap, oly’ egyértelmű és természetes, hogy nincs más út, csak egy igaz, melynek a legtermészetesebb része volt, van és lesz az önrendelkezés joga.
Éljen a székelyföldi autonómia!
Éljen Székelyföld Autonómiája!
Ragyogjon Csaba ezernyi csillaga!

A rendezvény végén a Csíkszeredával kötött testvérvárosi szerződés 5. évfordulóját is köszöntve zengett a székesfehérvári Maroshegytől Marosvásárhelyig a Székely Himnusz.
Híradó 2016 Március 10. 15.25- 16.35-igf http://www.fehervartv.hu/
Így énekelték a Székely Himnuszt Marosvásárhely főterén (a képre kattintva hallható)
Megdöbbentő hozzáállás a fejér megyei sajtó részéről

A Fejér Megyei Hírlap egy szót sem szentelt sem előbb, sem tegnap, sem utóbb a székely nemzet autonómia törekvéseinek e jeles napjára, a Székely Szabadság Napjára. Annak ellenére sem, hogy időben értesültek arról is, hogy nemcsak Budapesten és a nagy világ több városában, de a megyében, Székesfehérvárott és Dunaújvárosban is megemlékeznek helyiek a székely mártírokról és ünnepélyes keretek között fejezték ki együttérzésüket az önhibájukon kívül elszakított székely testvéreik iránt. (Fejér megyeiek a székely szabadságért - 17:00 Székesfehérvár, 18:00 Dunaújváros) Megmagyarázhatatlan ez a közöny, ez a közszolgálaiságot minden határon túl mellőző hányaveti magatartás. Meddig terjed a sajtószabadság? Mit jelent ma a közszolgálatiság?
http://www.fehervartv.hu/video/index/15960
Ezért külön köszönetünket fejezzük ki a Fehérvár Televízió szerkesztőségének, hogy tudósítottak a marosvásárhelyi és székesfehérvári eseményről. 
Híradó 2016 március 10. A Székely szabadság napja (http://www.fehervartv.hu/video/index/15960)

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

1 megjegyzés: