Oldalak

2016. március 25., péntek

Vendégünk újra Tóth Zoltán József a Hétvezér Estén - A Szent Korona és a globalizáció

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Dr. Tóth Zoltán József: A Szent Korona és a globalizáció 

A 313. Hétvezér Est témája ismételten a Szent Koronához kapcsolódik. Második alkalommal lesz a HVE vendége Dr. Tóth Zoltán József. A jogász, politológus, szakíró, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet oktatója, tanszékvezető egyetemi docens. A második Orbán-kormány Honvédelmi Minisztériumának egykori helyettes államtitkára közigazgatást, gazdasági közigazgatást és alkotmányjogot oktat. Hat könyv, számos tanulmány és számtalan szakcikk szerzője. A magyar jogtörténet elismert tudósa, ezen belül a Szent Korona-tan történetének egyik legelismertebb kutatója és oktatója. Dr. Tóth Zoltán József tudományos nézetei részévé váltak a mai közjogi gondolkodásnak.
Dr. Tóth Zoltán József eddigi munkásságának és publikációs tevékenységének fő vonulatát a Szent Korona-tanhoz és az ahhoz szorosan kötődő magyar alkotmányosság kutatása és tanítása adja. Megmaradásunk alkotmánya című kötetében (alcíme: A Szent Korona-eszme a magyar történelemben és közjogban. Kiadó HUN-idea, Budapest, 2007.) ezt írja: a Szent Korona-tan, amely a XX. század közepéig a magyar történeti alkotmány alapja, a jogok és kötelességek, valamint az igazságosság és a lehetőségek egyensúlyára törekvés eszközeivel, a mellérendeltség elvén nyugvó megosztott hatalom normáival és gyakorlatával, továbbá a gondoskodás felelősségével a megmaradásunk biztosítéka volt. A formálisan 1989-1990-ben létrejött rendszer és alkotmányosság, amely megtagadta az ezeréves vagy még annál is régebbi magyar hagyományokkal, állammal és alkotmányával a jogfolytonosságot - történelmi mércével mérve igen rövid idő alatt - napjainkra teljes válságba jutott. Mára a féktelen, kegyetlen és gátlástalan oligarchia totális és pusztító kizárólagosságának uralmáig fajult.

Azt, hogy ma mennyire aktuális a Szent Korona-tan és az azon alapuló magyar alkotmányosság megismerése és annak helyreállítása, legjobban bizonyítja a Magyarok VIII. Világkongresszusa 2012. augusztus 20-án elfogadott Zárónyilatkozata is. A Zárónyilatkozat leszögezi, hogy a Szent Korona tanra épülő történelmi magyar alkotmányon kívül „nincs és nem is lehet életképes magyar nemzet”. Ez év augusztusában lesz a Magyarok IX. Világkongresszusa, amely négyévente kerül megrendezésre. A Kongresszus vezértémája az „Élet vagy halál” címet kapta. Látható, hogy ennek a HVE-előadás témája mára a magyar nemzet számára élet-halál kérdéssé váltak. Elég csak a napjaink Európájában zajló migrációs és globalizációs folyamatok beláthatatlan következményeire gondolni. Dr. Tóth Zoltán József előadásának rendkívüli aktualitását nem kell hangsúlyozni azok számára, akik figyelemmel követik napjaink magyar és európai folyamatait. 

Mindenkit szeretettel hívunk, várunk erre az érdekfeszítő, gondolatébresztő témájú Hétvezér Estre.
 
Az előadás ideje: 2016. március 29. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: Miss Tee Teabolt, Székesfehérvár, Ady Endre. u. 32. I. em.
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Dr. Tóth Zoltán József (előadásával összefüggő) publikációi:
Önállóan:
Magyar közjogi hagyományok és nemzeti öntudat a 19. század végétől napjainkig.
Megmaradásunk alkotmánya.
Élet a Szent Korona jegyében.
A magyar értékekre épülő társadalom. Magyarok Világszövetsége, Budapest, 2011.
Vihar előtt - válaszúton. Két Hollós, Budapest, 2011.
Társszerzőként:
A Szent Korona és a Szent Korona-tan : Molnár Tamás – Pap Gábor – Pecze Ferenc – Tóth Zoltán József – Vass Csaba – Zlinszky János
A Magyar Szent Korona és a Szentkorona-tan az ezredfordulón. Szerk: Tóth Zoltán József, Szent István Társulat, Budapest, 1999. 267-382. o.
Igazság és történelem – Molnár Tamás gondolatainak gyűjteménye. Szent István Társulat, Budapest, 2000.
A Szent Korona-eszme a 20. században. A Szent Korona-eszme időszerűsége. Szerk: Tóth Zoltán József, Szent István Társulat, Budapest, 2004. 315-475. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése