Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Botka István, „A kötelező helyett legyen választható” mozgalom egyik ismert vezéralakja, aktivistája és Szakács Árpád újságíró, publicista, könyvkiadó, a Választható Gyermekoltások Mozgalom szószólója lesznek a 710. Hétvezér Est előadó vendégei. Az
előadók szándéka szerint inkább beszélgetés, véleménycsere lesz, mint
előadás. Röviden összefoglalják, mi történt az elmúlt egy évben ebben a
témában. Tavaly nyáron volt vendégünk Dr. Pál-Szántó Ágnes és Dr. Mihalik Angelika.
Azóta sok minden változott, zsinórban az ötödik nyertes ügynél tartanak
egy hónap alatt. Az ügyek száma drasztikusan emelkedik, de a védő
ügyvédek nagyon kevesen vannak. Egy ügyvédre átlag 100 ügy jut.
Botka
István így mutatja be magát: 45 éves vagyok és Székesfehérváron élek.
2020-ban a Covid cirkusz idején kezdtem el egyre inkább foglalkozni a
polgári ellenállás lehetőségével. Elsők között voltam, aki észrevette,
hogy a Covid hisztéria egy megrendezett világcirkusz. Természetesen az
elején volt egy laboratóriumi vírus megbetegedési hullám, de a végén már
csak hamis adatokkal tartották fenn a pandémia helyzetet. Ebben az
időben sok civil ellenállási mozgalom jött létre. Első sorban a
közösségi oldalakon keresztül, ahol facebook és telegram csoportokban
kezdtek összejönni az emberek. A mi közösségünk is így kezdet
kialakulni, Fejér megyei Tudatos Emberek Közössége néven. Később ebből a
csoportból én kiváltam és létrehoztam a saját közösségem, ahol a webes
felületek helyett a személyes gyakori találkozók megszervezése lett
egyre fontosabb. A mi közösségünk ebben élen járt. Néhány hónap múlva,
már több ezer tagunk volt az ország szinte minden részéből.
Találkozóinkat 50-100 ember látogatta minden második héten. Cselekvési
terveket dolgoztunk ki, szórólapokat gyártottunk és a tiltások ellenére
felvilágosító tartalmakat terjesztettünk az interneten.
Végül
ez vezetett oda, hogy a Covid hisztéria a második évében elkezdett
elbukni, amit végül az Orosz-Ukrán háború söpört el a felszínről. Mi
ennek ellenére tovább formáltuk a közösségünket. A többi csoport szépen
eltünedezett, alábbhagyott a lelkesedésük. A mi közösségünk viszont
tovább folytatta személyes összejöveteleit. Előadások szervezésébe
kezdtünk és immáron az öt év alatt elmondhatjuk, hogy több mint 150
rendezvényen, jónéhány tüntetésen és három éven át a Magyarok Országos
Gyűlésén (MOGY) a legsikeresebb civil rendezvény sátrat szerveztük meg.
Időközben a MAG Népe Közösség kulturális műhellyé alakult,
könyvbemutatókat és egészséges életmódot vagy az önellátást szorgalmazó
rendezvényeinken tanítjuk és segítjük az alternatív kiútban gondolkodó
emberek életét. Mindeközben nemzeti hagyományainknak is gondját viseljük
felszólalunk különböző megemlékezéseken és minden fontos témát érintő
civil demonstráción. Így jutottunk el a választható gyermekoltások
kérdéséhez is. Ez is egy nagyon fontos ügy, hiszen, ha nincs egészséges
gyermek, hogyan lesz egészséges jövőnk? Az est során arról is lesz szó,
hogy hogyan lehet csatlakozni miként lehet ilyen eljárást elindítani,
azaz konkrét segítséget is mutatnak az Előadók azoknak a Szülőknek, akik
most néznek szembe,ezzel az igen igen komoly problémával.Tiszta szívvel ajánljuk mindőnk és egyben rendszeres látogatóink figyelmébe az előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
![]() |
Tiszta szívvel ajánljuk mindőnk és egyben rendszeres látogatóink figyelmébe az előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
![]() |
Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est!
Dr. Boór Ferenc felelős szerkesztő
691 - 2025.07.15. Bognár "Ízes" Zoltán: FÉNY - Felesleges Évszázadok Nyomában (yXXXXVByY)
690 - 2025.07.08. Guseo András2: Egészséges nemzetet csak egészséges gyermekekkel építhetünk (XXXXVByY)
689 - 2025.07.01. Weisz Péter: A zsidóság és a kereszténység együttélése (yyyyYXXXVByY)
687 - 2025.06.17. Bardócz Zsuzsa7: David Icke szerint a világ (yyYXXXVByY)
685 - 2025.06.03. Joanna Urbanska-Máthé Áron: Lenvirágok a véres mezőkön (YXXXVByY)
683 - 2025.05.19. Boga Júlia-László György4: Ellopott Karácsony (yyyXXXVByY)
682 - 2025.05.12. Pál Imre: A "Haza bölcse", avagy a "Nemzet prókátora" (yyXXXVByY)
681 - 2025.05.05. Beliczai Mária: A világegyetem nyelve - az univerzum hangja - magyarul (yXXXVByY)
675 - 2025.03.25. Dobó József "Szakál": A magyarok őshitéről egy 1846-os kézirat alapján (YXXVByY)673 - 2025.03.11. Borzák Balarám Béla: Baktriától Sárbogárdig (yyyXXVByY)
670 - 2025.02.18. v. Joó Katalin6: Ősmúltunk és eredetünk Maya fátyla mögött - könyvbemutató előadás (XXVByY)
669 - 2025.02.11. Bobory Zoltán4: Emlékezés a hősökre (yyyyYXVByY)
668 - 2025.02.04. Smohay András: Szent István fejereklyéje és ereklyetartói (yyyYXVByY)
667 - 2025.01.28. Varga János4: Szent-Györgyi Albert a biokémia óriása (yyYXVByY)666 - 2025.01.21. Zétényi Zsolt: Szent Korona és Magyarország függetlensége napjainkban - könyvbemutató előadás (yYXVByY)
665 - 2025.01.14. Tatár József2, Farkas Csaba: Mi megvédjük a koronát, a korona megvéd minket (YXVByY)
664 - 2025.01.07. Kremnitzky Géza-Mudris Anett17: Újévi Hungarikum koncert (yyyyXVByY)
661 - 2024.11.26. Püski István: Egy kiadó útja a 20-21. században (yXVByY)660 - 2024.11.19. Földi László: Korunk titkos világa, a világok titka (XVByY)
659 - 2024.11.12. Joó Lajos: Haza vize Hazai Víz - Horizontalitás Program (yyyyYVByY)
657 - 2024.10.29. Boór Ferenc27: Ősnyelvi hagyatékok nyelvünkben és az eurázsiai nyelvekben mérnöki szemüveggel (yyYVByY)655 - 2024.10.15. Vizi László2: Kényszernek engedve... (YVByY)
654 - 2024.10.08. Barcsa Turner Gábor2: Egy kovácsmester, akinek a munkáját még Japánban is elissmerik (yyyyVByY)
645 - 2024.07.23. Tóth Máté:
Primordiális népiségünk: a magyar nemzet és állam őseredeti valósága (YXXXXByY)
644 - 2024.07.16. Szent-Iványi Ágnes: Szent-Iványi Domokos és a titkos Magyar Függetlenségi Mozgalom (yyyyXXXXByY)

636 - 2024.05.07. Botkai István: A WHO és ami mögötte van (yYXXXByY)
634 - 2024.04.23. Barcsa-Turner Gábor: Úton a harmadik világháború felé (yyyyXXXByY)633 - 2024.04.16. Viasz Zoltán: A magyar pásztorfurulya (yyyXXXByY)
631 - 2024.03.19. Bardócz Zsuzsa6: Válaszúton - az új világrend felé (yXXXByY)
630 - 2024.03.12. Fejes Zsolt3: Március 15 kulisszatitkai (XXXByY)
629 - 2024.03.05. Born Gergely5: Szent helyek a föld felett és alatt (yyyyYXXByY)

627 - 2024.02.20. Gergő Katalin: A Csipkeverés hagyománya (yyYXXByY)
624 - 2024.01.23. Szücsi Frigyes4: Régészeti rejtélyek Székesfehérvárról és környékéről (yyyyXXByY) 623 - 2024.01.16. Rózsavölgyi Ágnes: Fűben, fában, szőttesekben rejlő kézműves művészet (yyyXXByY)
604 - 2023.08.01. Jakab János: A fémöntés művészete (yyyyByY)
597 - 2023.05.30. Reich Szabina2: Székesfehérvár városszerkezetének alakulása az Árpád-korban (yyYXXXXVBY)
595 - 2023.05.16. Dévai-Nagy Kamilla4 és a Krónikás Zenede2: Petőfi Sándor emlékműsor (YXXXXVBY) 593 - 2023.05.02. Vass Rezsőné Etelka: Csókakői vár története (yyyXXXXVBY)
592 - 2023.04.25. Vizi László: Székesfehérvár román megszállása 1919-ben (yyXXXXVBY)591 - 2023.04.18. Szücsi Frigyes3: Kagánságtól az Árpád-korig (yXXXXVBY)
Közösségi és Kulturális Központ (Székesfehérvár, Fürdősor 3.):
578 - 2023.01.17. Schall Attila: Szakrális botanika, gyógynövények energetikája (yyyYXXVBY)574 - 2022.11.29. Varga Klára: Mese felnőtteknek (yyyyXXVBY)
573 - 2022.11.22. Budaházy Edda és György2: Fogságra ítélve (yyyXXVBY)
572 - 2022.11.15. Molnár Tamás: Földalatti munkásságom és művészeti alkotásaim (yyXXVBY)
571 - 2022.11.08. Spišák Monika: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás (yXXVBY)
570 - 2022.10.25. Bedő Imre2: Helytállás küzdelmes időkben (XXVBY)
569 - 2022.10.18. Burján Zsigmond2: Szétszakítva - filmvetítés - a "Csak még egyszer előre" című film folytatása (yyyyYXVBY)
568 - 2022.10.11. Ertsey Attila2: Hogyan építsünk párhuzamos társadalmat (yyyYXVBY)
567 - 2022.10.04. Diviki-Nagy Attila: Szent Korona, alaptörvény és/vagy alkotmány (yyYXVBY)
564 - 2022.09.13. Bene Gábor6: A 2006-os események árnyékában (yyyyXVBY)
563 - 2022.09.06. Varga János3: Kedvcsináló az ÁLMOK ÁLMODÓI 2.0 kiállításhoz (yyyXVBY)
559 - 2022.08.09. Fejős Éva és Gáspár Vilmos: Amerikai világkép magyar szemmel (yyyyYVBY)
553 - 2022.06.21. Horváth Zoltán György5: Két szlavóniai vármegyeszékhely, Verőce és Pozsega különleges magyar vonatkozásai (yyyVBY)
551 - 2022.06.07. Rab Zoltán: A kísértés erői ... (yVBY)

550 - 2022.05.31. Bene Gábor: Erős várunk az alkotmányunk (VBY)
549 - 2022.05.24. Pethő Sándor - Tímár Tibor: Székelykapuk a Világ Körül (yyyyYXXXXBY)
548 - 2022.05.17. Kovács Mónika - Bukovinszky Gergely: Covid-19: Mit rejt a fekete-doboz? (yyyYXXXXBY)
547 - 2022.05.10. Rajnai Miklós3: II. András király élete és kora (yyYXXXXBY)
543 - 2022.04.12. Reiner Péter2: Tiszta beszéd (yyyXXXXBY)
![]() |
| Kenyeres Oszkár |
539 - 2022.03.08. Bognár László5: Özönvíz előtti kultúránk a Kárpát-medencében (yyyyYXXXBY)
535 -2022.02.08. Supliczné Tóth Mária: Az immunrendszer támogatása vitaminokkal és gyógynövényekkel (YXXXBY)
![]() |
| Kónyi-Kiss Botond |
533 - 2022.01.18. Záhonyi András4: Kirándulás a művészetek világába - 1. rész (yyyXXXBY)
532 - 2022.01.11. Grandpierre Atilla12 - Az élet könyve (yyXXXBY)
531 - 2022.01.04. Hungarikum13: Újévi Hungarikum koncert (yXXXBY)
![]() |
| Szücsi Frigyes |
![]() |
| Ertsey Attila |

![]() |
| Budaházy György |
505 - 2020.10.06. Varga János: Bolyai János élete az anekdoták tükrében (YBY)
504 - 2020.09.29. Szabó László2: Nagyanyó és a pöttöm antikrisztus - könyvbemutató előadás (yyyyBY)
503 - 2020.09.22. ifj. Tompó László26: Szent István a magyar irodalomban (yyyBY)
502 - 2020.09.15. Mandics György8, Tisza András2: Csíki székelyek a Jenyiszej mentén (yyBY)
501 - 2020.09.08. Grandpierre Atilla11: A magyarság őstörténelmének rendkívüli és világtörténelmi jelentősége (yBY)
500 - 2020.09.01. Dévai Nagy Kamilla2: Dalban egy egész élet - VÁLASZ videó összeállítása (BY)
HÉTVEZÉR EST
Dévai Nagy Kamillával
¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤
--------- a világjárvány miatti hat hónapos szünet alatt ---------
Királykút (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.): Böjmás - Kikelet hava
499 - 2020.03.03. Bednár András: Barényi, a magyar feltaláló géniusz (yyyyYXXXXVByyyy)
Böjtelő - Jégbontó hava
498 - 2020.02.25. Szondi Miklós4: Szeretet hangja (3. rész) (yyyYXXXXVByyyy)
497 - 2020.02.18. Pap Gábor2: A Napút festője ... (yyYXXXXVByyyy)
496 - 2020.02.11. MSZ Fejér megyei alapítók: A "KITÖRÉS" 75. és 11. évfordulója (yYXXXXVByyyy)
495 - 2020.02.04. Boór Ferenc24: Történelmi dilemmák - Imre herceg és Gizella királyné (YXXXXVByyyy)
Vízöntő - Fergeteg hava
491 - 2020.01.07. Kremnitzky Géza és Mudris Anett12: Újévi Hungarikum koncert (yXXXXVByyyy)
Karácsony - Álom hava
490 - 2019.12.17. Marosfalvi Imre Enrico4: Karácsonyi lélekzene (XXXXVByyyy)
489 - 2019.12.10. Horváth Béla8: Kurucok és labancok (yyyyYXXXVByyyy)
488 - 2019.12.03. Guseo András: Ha intoleráns ételt eszel, beteg leszel (yyyYXXXVByyyy)
Szent András - Enyészet hava
![]() |
| Ördög Róbert |
487 - 2019.11.26. Ördög Róbert: Úz-völgye régen és ma (yyYXXXVByyyy)
486 - 2019.11.19. Szondi Miklós3: A szeretet hangja - folytatás (yYXXXVByyyy)
485 - 2019.11.12. Marosfalvi Imre Enrico3: Mi a magyarság feladata napjainkban? (YXXXVByyyy)
484 - 2019.11.05. Mandics György7: A kaukázusi magyarok a rováskrónikákban (yyyyXXXVByyyy)
![]() |
| Dr. Oláh Zoltán |
483 - 2019.10.29. Szigeti Gábor: A magyar vallás és az iszlám (yyyXXXVByyyy)
481 - 2019.10.15. Bakos Batu4: Magyarország végnapjai (yXXXVByyyy)
480 - 2019.10.08. Oláh Zoltán2: Az ADATKOR magyarságtudata (XXXVByyyy)
479 - 2019.10.01. Bene Gábor4: Trianon stációi II. rész (yyyyYXXVByyyy)
Szent Mihály - Földanya hava
478 - 2019.09.24. Szondi Miklós2: A Szeretet hangja (yyyYXXVByyyy)
![]() |
| Gazda József |
476 - 2019.09.10. Mandics György6: A kaukázusi magyarok a rováskrónikákban (yYXXVByyyy)
475 - 2019.09.03. Juhászné Molnár Marianna: Van-e alapos okunk félni az elektroszmogtól és az 5G-től? (YXXVByyyy)
Kisasszony - Új kenyér hava
474 - 2019.08.27. Molnár Géza3: A catalaunumi csata és Attila galliai hadjárata a józan paraszti ész tükrében (yyyyXXVByyyy)
473 - 2019.08.13. Boór Ferenc23: Kolozsvári Grandpierre Endre (yyyXXVByyyy)
472 - 2019.08.06. ifj. Tompó László25: Vörösterror Magyarországon 1919-ben (yyXXVByyyy)
![]() |
| Szondi Miklós |
470 - 2019.07.16. Varga István2: Az öt szeretet nyelv és a megbocsátás (XXVByyyy)
469 - 2019.07.09. Alma Latina együttes5: Latin-Amerika zenei kincsei (yyyyYXVByyyy)
Nyárelő - Szent Iván - Napisten hava
467 - 2019.06.25. Horváth Zoltán György3: Az itáliai Ravenna mozaikcsodái és különleges magyar vonatkozásai (yyYXVByyyy)
![]() |
| Dr. Juhász Zoltán |
465 - 2019.06.11. Marosfalvi Imre Enrico2: A magyarság lelki felemelkedése nyelvünk helyes használatával (YXVByyyy)
Pünkösd - Ígéret hava
464 - 2019.05.28. Bakos Batu3: A Szent Korona Országa és Trianon (yyyyXVByyyy)
463 - 2019.05.21. Fülep Dániel: A Pálos rend jogfolytonossága (yyyyVByyyy)
462 - 2019.05.14. Labant Ada és Csaba4 - Latin-Amerika zenei kincsei (yyyVByyyy)
461 - 2019.05.07. Juhász Zoltán: A magyar népzene helye Eurázsia térképén (yXVByyyy)
Szent György - Szelek hava
460 - 2019.04.30. Rajnai Miklós3: Magyar értékek a nagyvilágban (XVByyyy)
![]() |
| Szász Péter |
459 - 2019.04.23. Simon András2: Istenes dolgaink (yyyyYVByyyy)
458 - 2019.04.16. Szántai Lajos8: A magyar népmesék (yyyYVByyyy)
457 - 2019.04.09. Erdős László: Az elektroszmog már az egekig ér (yyYVByyyy)
456 - 2019.04.02. Szász Péter: „Íme, hitünk szent titka!" (yYVByyyy)
Böjtmás - Kikelet hava
454 - 2019.03.19. Nagy Ferenc: A sorsod Te alakítod (yyyyVByyyy)
453 - 2019.03.12. Marosfalvi Imre Enrico: Hangrezgések a gyógyítás szolgálatában (yyyVByyyy)
![]() |
| Dr. Bene Gábor |
Böjtelő - Jégbontó hava
451 - 2019.02.26. Csomor Lajos4: Az apostoli Szent Korona szerepe (yVByyyy)
450 - 2019.02.19. Szabó Péter: Bős-Nagymaros vízlépcső (VByyyy)
449 - 2019.02.12. ifj. Tompó László24: Ady tévedései és igazságai (yyyyYXXXXByyyy)
448 - 2019.02.05. Vesztergám Miklós2: Második lépcsőfok a szakrális királysághoz (yyyYXXXXByyyy)
Vízöntő - Fergeteg hava
447 - 2019.01.29. Bene Gábor2: Építsük a Szentkoronás nemzetet (yyYXXXXByyyy)
446 - 2019.01.22. Horváth Béla7: Székelyek eredete - mítosz és valóság (yYXXXXByyyy)
![]() |
| Dr. Szöőr Anna |
444 - 2019.01.08. Kremnitzky Géza és Mudris Anett11: Újévi Hungarikum koncert (yyyyXXXXByyyy)
Karácsony - Álom hava
443 - 2018.12.18. Labant Ada és Csaba3: Karácsonyi hangcerseny az Alma Latina együttessel (yyyXXXXByyyy)
442- 2018.12.11. Csomor Lajos3: A Korona készítésének helye és ideje - II. rész (yyXXXXByyyy)
Szent András - Enyészet hava
![]() |
| Simon András |
439 - 2018.11.20. Horváth Béla6: Diadalmas évtizedek - a magyar hadjáratok kora (yyyyYXXXByyyy)
438 - 2018.11.13. Szabó Zsuzsa: A hiperaktivitás nem betegség (yyyYXXXByyyy)
437 - 2018.11.06. ifj. Tompó László23: Igazlátók (yyYXXXByyyy)
Mindszent - Magvető hava
436 - 2018.10.30. Reiner Péter2: Kárpátalja, édes haza (yYXXXByyyy)
435 - 2018.10.16. Szücsi Frigyes: A legújabb eredmények Fehérvár középkori védműveinek kutatásában (YXXXByyyy)
434 - 2018.10.09. Csomor Lajos2: Szent Korona (1. rész) születési helye és ideje (yyyyXXXByyyy)
![]() |
| Csomor Lajos |
Szent Mihály - Földanya hava
432 - 2018.09.25. Adorján Dávid Attila: Trianon politikai háttere és következményei (yyXXXByyyy)
430 - 2018.09.04. Révész Péter: A mínoszi írás megfejtése a magyar nyelv és rovás alapján (XXXByyyy)
Kisasszony - Új kenyér hava
429 - 2018.08.28. Bognár Ferenc Flórián2: Boldogasszony (yyyyYXXByyyy)
428 - 2018.08.21. Murányi Ottó: Versek és dalok (yyyYXXByyyy)
![]() |
| Csernay Ádám |
Szent Jakab - Áldás hava
426 - 2018.07.31. Ábrahámi István: Önvédelem (yYXXByyyy)
425 - 2018.07.24. v. Csernay Ádám: Fegyverrel a kezemben Budapesten (YXXByyyy)
424 - 2018.07.17. Sáringer Károly: Letenni a poharat (yyyyXXByyyy)
423 - 2018.07.10. Láposi Gabriella, Bíró Csaba, Máthé Krisztián és Boór Bernadett: A gondolat teremtő ereje 2. rész - találkozás a fehérvári emlékmű tervezőivel (yyyXXByyyy)
422 - 2018.07.03. ifj. Tompó László22: Minden magyar felelős minden magyarért (yyXXByyyy)
Nyárelő - Szent Iván - Napisten hava
![]() |
| Dévai Nagy Kamilla |
420 - 2018.06.19. Dévai Nagy Kamilla: Krónikás ének a szeretetről (XXByyyy)
418 - 2018.06.05. Borbély Zsolt Attila: Trianon meghaladásának paradigmái (yyyYXByyyy)
Pünkösd - Ígéret hava
417 - 2018.05.29. Balogh Béla3: Teremtő nyelv és teremtés (yyYXByyyy)
416 - 2018.05.22. Bordás Sándor: Történelmünk lelki örökségei (yYXByyyy)
415 - 2018.05.15. Boór Ferenc20: Atila és/is Szent István (4. rész)
Szent György - Szelek hava
413 - 2018.04.24. Mandics György4: Találkozás egy rendhagyó német költővel (yyyXByyyy)
412 - 2018.04.17. Horváth Béla5: Anonymus ócsárlásáról (yyXByyyy)
411 - 2018.04.10. Puskás Béla: Magyarország az I. világháborúban (yXByyyy)
410 - 2018.04.03. Gyirán István: Magyarország döbbenetes jövője... (XByyyy)
![]() |
| Dr. Morvai Krisztina |
Feol - Szemkilövetőkkel nem közösködünk ...
409 - 2018.03.27. Morvai Krisztina2: A terrorizmus valódi arca napjainkban (yyyyYByyyy)
408 - 2018.03.20. Papp Gyöngyi2: Mit üzennek betegségeink - a Sors mint esély a numerológia rendszerében (yyyYByyyy)
407 - 2018.03.13. Fejér Szövetség Ünnepi Hétvezér Estje: Barguzinba száműzött magyarságtudat (yyYByyyy)
406 - 2018.03.06. Boór Ferenc19: Atila és/is Szent István (3.rész) - Keleti Géták és/is Gut-Keledek (yYByyyy)
![]() |
| Rajnai Miklós |
405 - 2018.02.27. ifj. Tompó László21: "Szeretlek mindhalálig nemzetem!" - Reményik Sándor költészete (YByyyy)
404 - 2018.02.20. Alma Latina3: Kárpát-medence és a nagyvilág (yyyyByyyy)
403 - 2018.02.13. Rajnai Miklós2: Bartók és Kodály élete (yyyByyyy)
402 - 2018.02.06. Jobbágyi Zsolt: Szent Korona köszöntése (yyByyyy)
Vízöntő - Boldogasszony - Fergeteg hava
401 - 2018.01.30. v. Tóth István4: A magyar kultúra méltatása (yByyyy)
Grandpierre Atilla10
a magyarok ősgesztája
ÜNNEPI 400. HÉTVEZÉR EST
¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤ ¤
399 - 2018.01.16. Horváth Béla4: Téveszmék a „honfoglalásról” – Keltezés és vezérnevek (yyyyYXXXXVByyy)
| Dr. Horváth Z. György |
![]() |
| Dr. Varga Tibor |
390 - 2017.11.07. Papp Gyöngyi: Mit üzennek betegségeink? (XXXXVByyy)
Mindszent - Magvető hava
![]() |
| Tóth Sándor |
384 - 2017.09.26. Horváth Béla2: A bizánci „boszorkánykonyháról”, a sabartoi asphaloi, a mazaroi és a besenyő népekről (yyyyXXXVByyy)
380 - 2017.08.29. v. Tóth István2: Nimródtól Prohászka Ottokárig (XXXVByyy)
![]() |
| Bakk István: Keresztény gyökereink |
![]() |
| Dr. Rosta István |
370 - 2017.05.29. Rosta István: Prohászka Ottokár püspök életútja, szemlélete (XXVByyy)
369 - 2017.05.22. Rácz Szabó László: Pártállam, önkény, diktatúra a Délvidéken (yyyyYXVByyy)
367 - 2017.05.09. Darnói Tibor2: Egység, harmónia, női minőség a magyar szellemiségben (yyYXVByyy)
![]() |
| Aleksander Nawrocki |
Szent György - Szelek hava
365 - 2017.04.25. Szilasy György2: „Lélek-Jelen-Lét” (YXVByyy)
364 -2017.04.18. Pápai T. Simon: A második esély (yyyyXVByyy)
363 - 2017.04.11. Bednarik Richard: Ősi és modernkori titkok feltárása (yyyXVByyy)
362 - 2017.04.04. Ludányi Horváth Attila3: Gyorsuló idő - a magyarság feladata (az elmaradt Gregor Károly: Üstökös című előadás helyett) (yyXVByyy)
Böjtmás - Kikelet hava
361 - 2017.03.28. ifj. Tompó László20: A pálosok történelmünkben játszott szerepe (yXVByyy)
360 - 2017.03.21. Szántai Lajos7: Szent László testamentuma, Magyarország feltámadása (XVByyy)
359 - 2017.03.14. Marton Veronika5: "I. András király korabeli Imák" (yyyyYVByyy)
![]() |
| Raffay Ernő |
Böjtelő - Jégbontó hava
357 - 2017.02.28. Darnói Tibor: Felemelkedés és tudatváltás az ősi magyar világkép szerint (yyYVByyy)
356 - 2017.02.21. Jéga Szabó Ferenc: Megszólal a Korona (yYVByyy)
355 - 2017.02.14. Szalkó József: Az őskereszténység kialakulása (YVByyy)
354 - 2017.02.07. Berényi László Géza3: Babba, Boldogasszony beavatás (yyyyVByyy)
Vízöntő - Boldogasszony - Fergeteg hava
![]() |
| Bedő Imre |
352 - 2017.01.24. Bedő Imre: Férfienergia - könyvbemutató (yyVByyy)
351 - 2017.01.17. Vojtek Tímea-Ghyczy Zsuzsanna: Fehérvári Országzászló tér (yVByyy)
350 -2017.01.10. Horkovics Kováts János3: Eltitkolt magyar találmányok - filmvetítés (VByyy)
349 - 2017.01.03. Hungarikum9 - Mudris Anett-Kremnitzky Géza: Újévi Koncert (yyyyYXXXXByyy)
342 - 2016.10.25. Gazda József2: A hajótörött - könyvbemutató (yyXXXXByyy)
341 - 2016.10.18. Chemez Farkas: Lovas zarándoklatok a Kárpát-medencében és Belső-Ázsiában (yXXXXByyy)
340 - 2016.10.11. Magyaródy Szabolcs2: Az USA politikája és a közelgő elnökválasztás (XXXXByyy)
339 - 2016.10.04. Ujcz Attila: Hogyan gyógyulnak rákos betegek is a Hippokratész Egészség Intézetben, Floridában? (yyyyYXXXByyy)
Szent Mihály - Földanya
![]() |
| Aradi Éva: Belső ázsiai hunok |
337 - 2016.09.20. Tóth Ferenc3: A lehullott levelek tisztelete (yyYXXXByyy)
336 - 2016.09.13. Déri Barna: Gyógyító rezgések (yYXXXByyy)
335 - 2016.09.06. Horkovits-Kováts János2: Az ősnyelv (YXXXByyy)
Kisasszony - Új kenyér hava
334 - 2016.08.30. Obrusánszky Borbála3: Atilla, Európa ura (yyyyXXXByyy)
2016.08.16. HÉTVEZÉR EST KONGRESSZUSI SZÜNNAP
2016.08.15. Magyarok IX. Világkongresszusa Nyitókonferencia
Fehérvár 3. Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklata
332 - 2016.08.09. A.V. Tyivanyenko és Fuksz Sándor3: Petőfi szibériai élete bizonyítást nyert (könyv bemutató előadás) (yyXXXByyy)MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
329 - 2016.07.19. Boór Ferenc16: Sárkányölő Szent György legenda forrása és valósága (yyyyYXXByyy)
328 - 2016.07.12. Bíró Lajos: Őseink angyalai a tündérek (könyvbemutató) (yyyYXXByyy)
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
![]() |
| Németh Zsigmond |
Nyárelő - Szent Iván - Napisten hava
325 - 2016.06.21. Molnár Albina5: Egészség gyógyítók és gyógyszerek nélkül (YXXByyy)
![]() |
| Gondos Béla |
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
Pünkösd - Ígéret hava
322 - 2016.05.31. Gondos Béla: Szent László király emléke a Kárpát-medencében (yyXXByyy)
Királykút Emlékház (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.):321 - 2016.05.24. Patrubány Miklós4: Az Ereklyés Országzászló és az Országzászló mozgalom (yXXByyy)
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
320 - 2016.05.17. Tóth Sándor2: A pozsonyi csata, Árpád sírja (XXByyy)
319 - 2016.05.10. Bocskay József: Szociális szövetkezetek - Útban az önellátás felé (yyyyYXByyy)
![]() |
| Born Gergely |
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
Szent György - Szelek hava
317 - 2016.04.26. László György3: Sikoly a Vércsekő alatt (yyYXByyy)
316 - 2016.04.19. Molnár V. József2: Pünkösd pirosa (yYXByyy)
315 - 2016.04.12. Born Gergely3: A magyar néptánc titkos üzenete – Ősvallási tartalmak a magyar néptáncban III. (YXByyy)
314 - 2016.04.05. Berényi László Géza: A körösztény tudat 7000 éve a Kárpát-medencében (yyyyXByyy)
Böjtmás - Kikelet hava
Szent András - Enyészet hava
298 - 2015.11.24. Born Gergely2: A magyar a néptánc titkos üzenete – Ősvallási tartalmak a magyar néptáncban II. (yyyYXXXXVBB)
297 - 2015.11.17. Magyaródy Szabolcs: Magyarország „bűnössége” a II. világháborúban? (yyYXXXXVBB)
296 - 2015.11.10. Montskó István: Könnyező lelkem - Irodalmi est (yYXXXXVBB)
295 - 2015.11.03. ifj. Tompó László15: Összeférhetetlen kultúrák Európában (YXXXXVBB)
![]() |
| Magyaródy Szabolcs a teázóban |
Vitéz Szabó Ferenc: A pesti srác
293 - 2015.10.20. Tejfalussy András: Segíts, hogy Téged is segítsenek! (yyyXXXXVBB)
292 - 2015.10.13. "Kötelező helyett legyen választható” mozgalom (yyXXXXVBB)
291 - 2015.10.06. Tóth Sándor: A királysírok története (yXXXXVBB)
![]() |
| Tóth Sándor: Királyaink eltemetve |
289 - 2015.09.22. Marton Veronika4: Géza fejedelem két felesége, Sarolta és Adelhaid (yyyyYXXXVBB)
288 - 2015.09.15. Born Gergely: A magyar a néptánc titkos üzenete – Ősvallási tartalmak a magyar néptáncban I. (yyyYXXXVBB)
287 - 2015.09.08. Záhonyi András3: Kettős, hármas... hon(vissza)foglalás (yyYXXXVBB)
286 - 2015.09.01. Dr. Molnár Albina4: Ingyen egészség (yYXXXVBB)
Kisasszony - Új kenyér hava
285 - 2015.08.25. Hossó Andrea: Szembenézés (YXXXVBB)
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
283 - 2015.08.11. Kassab Adonisz: A Közel-keleti kereszténység múltja és túlélési esélyei (yyyXXXVBB)
![]() |
| Dr. Grandpierre Atilla |
Szent Jakab - Áldás hava
281 - 2015.07.28. Hungarikum7 - Mudris Anett és Kremnitzky Géza nyáresti koncertje (yXXXVBB)
280 - 2015.07.21. Boór Ferenc15: Bevándorlás vagy népvándorlás, vagy mi más zajlott Európában az első évezredben? (XXXVBB)
279 - 2015.07.14. Fuksz Sándor2: Petőfi Sándor (yyyyYXXVBB)
278 - 2015.07.07. Grandpierre Atilla6: Vezér volt-e Árpád, avagy Király, vagy Nagykirály (yyyYXXVBB)
Nyárelő - Szent Iván - Napisten hava
277 - 2015.06.30. Patrubány Miklós3: Állam, nemzet és ember viszonyai a globalizmusban, különös tekintettel ránk, magyarokra (yyYXXVBB)
275 - 2015.06.16. Drábik János: A magyar nemzet sorskérdései (YXXVBB)
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
![]() |
| Dr. Siklósi Gyula† |
266 - 2015.04.14. Salamin András2: Kalandozás a magyar őstörténetben (yYXVBB)
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
![]() |
| Mandics György |
![]() |
| Kéri Edit |
249 - 2014.12.02. Szántai Lajos4: Még mindig történelem... (yyyyYXXXBB)
![]() |
| v. Major Lajos† /96 évesen énekelt velünk/ |
239 - 2014.09.23. Molnár Albina3: Agresszív Medicina - a lakosságcsökkentés éles fegyvere (yyyyYXXXBB)
![]() |
| Bíró Lajos |
233 - 2014.08.12. Bíró Lajos: A magyar ősműveltség és a judeokereszténység (yyyXXXBB)
232 - 2014.08.05. ifj. Tompó László11: Trianon revíziójának esélyei (yyXXXBB)
Szent Jakab - Áldás hava
231 - 2014.07.29. Abu Alhuda Nedal: Közel-Kelet palesztin szemmel (yXXXBB)
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
![]() |
| Balogh Béla |
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
226 - 2014.06.24. Fuksz Sándor: Hazai földben kell eltemetnünk Petőfi Sándort (yYXXBB) - felvételek: 1. rész, 2. rész
| Aradi Éva |
223 - 2014.06.03. Bagaméri László: Akinek fáj Trianon! - Emlékezés Nemzeti Érzelmű Motorosokkal (yyyXXBB)
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):
209 - 2014.02.25. ifj. Tompó László9: Prohászka Ottokár időszerűsége (yyyyYBB)
208 - 2014.02.18. Grandpierre Attila4: Magyar Őstörténet a Tárih-i Üngürüsz alapján (yyyYBB)
Magyar Király Szálló (Székesfehérvár, Fő út 10.):207 - 2014.02.11. Tanka Endre2: Magyar sorskérdés a föld- és üzemszabályozás (yyYBB)
FMH: Egyetlen "védőoltás" se legyen kötelező - nyilatkoztak az előadók
206 - 2014.02.04. Ébert Jenő és Kürti Katalin: Védő(?)oltás (yYBB)
Vízöntő - Boldogasszony - Fergeteg hava
205 - 2014.01.28. Horváth András: Nem tévedés az országos rablás - Adó- és VámHivatali műveletek felvételek az előadásról: 1.rész, 2.rész, 3.rész (YBB)
201 - 2013.12.17. Viszló Levente2 - A betyárvilág romantikája Magyarországon (yBB)
![]() |
| Czibik István és barátai |
Szent András - Enyészet hava
198 - 2013.11.26. Czibik István és barátai: Erkölcsös politikus (yyyYXXXXVB)
![]() |
| Kocsis István |
195 - 2013.10.29. Sümegh László: Nyugati kereszténység és agóniája (YXXXXVB)
194 - 2013.10.22. 1956 - Forradalmi emlék (yyyyXXXXVB)
193 - 2013.10.15. Kocsis István: A Szent Korona misztériuma (yyyXXXXVB)
192 - 2013.10.08. ifj. Tompó László7: Revíziós sikereink (yyXXXXVB)
191 - 2013.10.01. Jelenczki István: Az igazság soha nem késő (yXXXXVB)
190 - 2013.09.24. Szőke István Attila2: Aranyban és Wassban (XXXXVB)
189 - 2013.09.20. v. Joó Katalin4: Szent Korona - tiszta forrásból (yyyyYXXXVB)
![]() |
| Kondor Katalin |
188 - 2013.09.17. Kondor Katalin: EU tagságunk alulnézetből (yyyYXXXVB)
187 - 2013.09.10. Aradi Éva: Ordosz pusztától a Jász síkságig (yyYXXXVB)
186 - 2013.09.03. Dobszay Zsolt és Fülöp Attila: Vitézi Rend és az Országzászló mozgalom - előadás és fegyverkiállítás (yYXXXVB)
Szabadművelődés Háza (Székesfehérvár, Fürdősor 3.):Kisasszony - Új kenyér hava
185 - 2013.08.27. v. Joó Katalin3: A "végidők" kódolása a Szent Koronában (YXXXVB)
Királykút (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.):
184 - 2013.08.13. Kovács Csaba: A szőlőmag és a C vitamin, a verhetetlen páros (yyyXXXVB)
183 - 2013.08.06. v. Joó Katalin2: Az EGYség üzenete (yyyXXXVB)
Királykút (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.):
180 - 2013.07.16. Boór Ferenc13: Nem elég ... (székelyföldi magyar honfoglalás ma?!) (XXXVB)
![]() |
| Vesztergám Miklós |
Pünkösd - Ígéret hava hava
173 - 2013.05.28. Istenes Győző: Perun innen és túl - könyvbemutató (yyyXXVB)
169 - 2013.04.16. Barasits Zsuzsanna: Szellemiség napjainkban (yyyyYXVB)
Királykút (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.):
168 - 2013.04.09. Szántai Lajos2: Alba Regián túl - a magyar királyok temetési szertartása (yyyYXVB)
164 - 2013.03.12. Varga Zoltán: Egy letűnt civilizáció üzenete - Ami a történelemkönyvekből kimaradt (yyyyXVB)
![]() |
| Dr. Dávid Tamás |
163 - 2013.03.05. Dávid Tamás2: "CoD™ Orthomolekuláris Rák-Terápia Rendszer®, ... (yyyXVB)
Böjtelő - Jégbontó hava
162 - 2013.02.26. Kremnitzky Géza és Mudris Anett - Hungarikum4: „Az ember hazatalál” - Mudris Anett és Kremnitzky Géza dalest (yyXVB)
Királykút (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.):
161 - 2013.02.19. Marton Veronika3: A világ teremtése az ékiratok szerint (yXVB)
![]() |
| Szakács Gábor és Friedrich Klára |
Vízöntő - Boldogasszony - Fergeteg hava
158 - 2013.01.29. Grandpierre Attila3: Az Élő Világegyetem Könyve - könyvbemutató előadás (yyyYVB)
157 - 2013.01.22. Varga István: A pénz, ha eszköz (yyYVB)
156 - 2013.01.15. Szakács Gábor3: Az ómagyar írás felejthetetlen emlékei és nagyjai (yYVB)
155 - 2013.01.08. Montskó István: Nem akarok gyáva csendet - Sajó Sándor Est (YVB)
Karácsony - Álom hava
![]() |
| Marton Veronika |
153 - 2012.12.11. Siklósi Gyula: Fehéredő múlt - a kereszttől a félholdig (yyyVB)
152 - 2012.12.04. Labant Csaba2: Védenek-e a védőoltások (yyVB)
Szent András - Enyészet hava
151 - 2012.11.27. Marton Veronika2: A Vízözön előtti világok (18:00-tól) (yVB)
150 - 2012.11.20. Ifj.Tompó László3: A hatmilliós mítosz nyomában (VB)
149 - 2012.11.13. Németh Zoltán: A megoldás ... az árpád-kori vízkormányzás (yyyyYXXXXB)
148 - 2012.11.06. Reiner Péter: Tiszta beszéd - könyvbemutató (yyyyYXXXXB)
Mindszent - Magvető hava
![]() |
| v. Zetényi Csukás Ferenc |
146 - 2012.10.16. v. Zetényi Csukás Ferenc: Az utolsó bevetés (yYXXXXB)
145 - 2012.10.09. Dr. Molnár Albina2: Lenni vagy nem lenni? - II. rész (YXXXXB)
144 - 2012.10.02. ifj. Tompó László2: Isten, hazánkért térdelünk elődbe (yyyyXXXXB)
Szent Mihály - Földanya hava
143 - 2012.09.25. Kubínyi Tamás2: Álmos hét könyve II. - Rítus (yyyXXXXB)
142 - 2012.09.18. Kanizsay Zsolt-Herke Zita3: Északkelet-Magyarországi szent helyek ...
(yyXXXXB)
141 - 2012.09.11. Molnár Albina: Lenni vagy nem lenni (yXXXXB)
140 - 2012.09.04. Madocsai András: Lassan ölő mérgek a környezetben (XXXXB)
Kisasszony - Új kenyér hava
![]() |
| Kubínyi Tamás |
138 - 2012.08.21. László György2: Világpolgár lettél (yyyYXXXB)
137 - 2012.08.14. ifj. Tompó László: Médiaháború Magyarországon (yyYXXXB)
136 - 2012.08.07. Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve (yYXXXB)
Szent Jakab - Áldás hava
135 - 2012.07.31. Boór Ferenc12: Tudatos tévedések vagy véletlen hamisítások? (YXXXB)
134 - 2012.07.24. Kremnitzky Géza és Mudris Anett3: Hungarikum (yyyyXXXXB)
133 - 2012.07.17. Orosházi Ferenc: Fegyver nélkül harcolni... (yyyXXXB)
![]() |
| Dr. Bardocz Zsuzsa |
131 - 2012.07.03. László György: Anyám örökre szép (yXXXB)
Nyárelő - Szent Iván - Napisten hava
130 - 2012.06.26. Tóth Ferenc: A kamatrabszolgaság természetrajza (XXXB)
129 - 2012.06.19. Bardocz Zsuzsa2: Ráfizet,
aki az olcsót (v)eszi meg – ne egyent egyen! (yyyyYXXB)
128 - 2012.06.12. Balogh Béla: Egy új korszak küszöbén (yyyYXXB)
Királykút (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.):
Pünkösd - Ígéret hava
| Dr. Bogár László |
125 - 2012.05.22. Simó József: Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség - Wass Albert életútja - táblánál, est1, est2, est3, est4, est5, est6, est7 (YXXB)
124 - 2012.05.15. Marton Veronika: A sumér szumíroktól a magyarokig (yyyyXXB)
123 - 2012.05.08. Greenman Kft: Mikroorganizmusokkal a környezetvédelemért (yyyXXB)
Szent György - Szelek hava
122 - 2012.04.24. Pap Gábor: Mani és a fény vallása (yyXXB)
121 - 2012.04.17. Tóth Zoltán József†: Földkérdés tegnap és ma - alkotmányos szemmel - felvétel (yXXB)
![]() |
| Dr. Tóth Zoltán József†: Földkérdés |
119 - 2012.03.27. Tanka Endre: "Nem én kiáltok, a föld dübörög" - a magyar földkérdés (yyyyYXB)
118 - 2012.03.20. Grandpierre Attila2: Székelyek nyomában - felvétel - SZÉKES FEJÉR VÁROS CSÍKI SZÉKELYKAPUJA AVATÁSA ELŐESTÉJÉN (yyyYXB)
2012.03.06. FMH: Dal a megyeszékhely új székelykapujáért
![]() |
| Molnár V. József† |
115 - 2012.02.28. Molnár V. József: Tavaszi nap-éj egyenlőség - magyar kikelet (YXB) - 1. és 2. rész
114 - 2012.02.21. Morvai Ferenc: Környezetünk védelmében - a vörösiszap katasztrófáról (yyyyXB) - 1. - 2. rész
113 - 2012.02.14. Fóris Anna: Önellátó gazdálkodás a permakultúra jegyében (yyyXB)
112 - 2012.02.07. Hegedűs Ágnes2: Készülj a tavaszra! (yyXB)
Vízöntő - Boldogasszony - Fergeteg hava
111 - 2012.01.31. Aradi Lajos2: Magyar élettér - A Pilis titkai (yXB)
2012.01.28. FMH: Előadás a Pilis titkairól
![]() |
| Bunyevácz Zsuzsanna /Királykút Emlékház/ |
2012.01.21. FMH: A hun-magyar rokonságról
110 - 2012.01.17. Baji Béla: A permakultúra és önellátó gazdálkodás (XB)
2012.01.13. FMH: Előadás a permakultúráról
108 - 2012.01.03. Hungarikum2 - Kremnitzky Géza és Mudris Anett: Évadnyitó dalest ... (yyyYB)
----- a vándorkorszak vége -----
Karácsony - Álom hava
107 - 2011.12.20. Boór Ferenc11: Magyar Ünnep - Kerecseny avagy Karácsony (yyYB)106 - 2011.12.13. Bencze András: Advent (yYB)
105 - 2011.12.06. Szilasy György és az abai iskola tanulói: Élet Abán (YB)
Szent András - Enyészet hava
104 - 2011.11.29. Grandpierre Attila: Történelmünk központi titkai - felvétel (yyyB)
103 - 2011.11.22. Jámbor Krisztián: Teremtő társadalom, a bennünk élő jövő (yyyB)
102 - 2011.11.15. Obrusánszky Borbála: A hun-magyar rokonság bizonyítékai - felvétel (yyB)
2011.11.15. FMH: A hun-magyar rokonságról
101 - 2011.11.08. Borbély József: Apostoli Magyar Királyság (yB)
![]() |
| Dr. Obrusánszky Borbála |
2011.11.01. Királyi Halottak Napja a Nemzeti Sírkertben
Mindszent - Magvető hava
![]() |
| Kosaras Péter Ákos: A kormányzó /Utoljára a Műhely Kávézóban/ |
099 - 2011.10.18. Kosaras Péter Ákos: A kormányzó - felvételek /8 részletben/ (yyyyYXXXXV)
098 - 2011.10.11. Darai Lajos3: Ember a Földön és Isten tenyerén ... (yyyYXXXXV)
2011.10.09. FMH: Ősműveltség és eredetünk
097 - 2011.10.04. Géczy Gábor: Hogyan tovább? (yyYXXXXV)
Szent Mihály - Földanya hava
![]() |
| Géczy Gábor† |
096 - 2011.09.27. Szőke István Attila: Csodaszarvassal a Kárpáthazába (yYXXXXV)
095 - 2011.09.20. Szakács Gábor2: Örökségünk a rovásírás (YXXXXV)
2011.09.16. FMH: A boszniai piramisokról
Műhely Kávézó pince (Székesfehérvár, Ady Endre utca 11.):
094 - 2011.09.13. Szántai Lajos: Szentté avatott Vajk-István (yyyyXXXXV)
![]() |
| Szántai Lajos |
093 - 2011.09.06. Matyasovszki Gábor: Kőbányáról "Kert-Magyarország felé", de hogyan? (yyyXXXXV)
2011.09.05. FMH: Hétvezér Est a Műhelyben
Kisasszony - Új kenyér hava
092 - 2011.08.30. Malom Bendegúz2: Mesés Tarsolylemezek (yyXXXXV)
091 - 2011.08.23. Fisher Tivadar: Mi jöhet az összeomlás után - Aranypénz? (yXXXXV)
090 - 2011.08.16. Szabó Sándor András: Az ázsiai hun világbirodalom kialakulása (XXXXV)
089 - 2011.08.09. Vacsi László és Viola2: Bach virágterápiától a csontkovácsolásig (yyyyYXXXV)
088 - 2011.08.02. Darai Lajos2: Ember a földön és Isten tenyerén ... (yyyYXXXV)
Szent Jakab - Áldás hava
2011.07.27. Szegedma: Menettel és domborművel emlékeztek Horthy Miklós kormányzóra ...
2011.07.26. Hétvezér Est helyett Szegeden emlékezünk a Nemzeti Hadsereg megalakulására
2011.07.20. FMH: Királyi sírok nyomában
2011.07.15. FMH: Biczó Piroska régész ad elő
Műhely Kávézó pince (Székesfehérvár, Ady Endre utca 11.):
086 - 2011.07.12. Feledi István: A falu feltámasztása (yYXXXV)
| Dr. Darai Lajos |
Nyárelő - Szent Iván - Napisten hava
084 - 2011.06.28. Magulya Zyuzsanna: Teremtészet (yyyyXXXV)
083 - 2011.06.21. Vass Csaba: A Szent Korona üzenete a mának (yyyXXXV)
081 - 2011.06.07. Fáj Trianon - 91 éve fáj (yXXXV)
2011.06.06. FMH: Az előadás Trianonról szól
Pünkösd - Ígéret hava
080 - 2011.05.16. Meghallgattuk az Organic Mission Zrt. vezérelveit (XXXV)
079 - 2011.05.09. Both Előd: Magyarok a világűrben (yyyyYXXV)
MissTee Teázó (Székesfehérvár, Ady Endre utca 32. I. emelet):078 - 2011.05.02. Viszló Levente: A magyar szürke Magyarországon, régen és ma (yyyYXXV)
2011.05.02. FMH: Előadás a magyar szürkéről (eső miatt még a Teaboltban)
Szent György - Szelek hava
077 - 2011.04.26. Aradi Lajos: Misztikus történelmünk titkai (yyYXXV)
076 - 2011.04.12. Kulcsár Balázs: Önellátás ma és holnap (yYXXV)
![]() |
| Rácz Sándor† 2012.12.01-én |
075 - 2011.04.05. Rácz Sándor†: A forradalom bennünk zajlik (YXXV)
2011.04.04. FMH: Rácz Sándor előadása a Fejér Szövetség rendezvényén
Böjtmás - Kikelet hava
074 - 2011.03.22. Rozgics Mária: Magyar élet - Magyar lélek - járjunk túl a gyógyszermaffia eszén (yyyyXXV)
![]() |
| Molnár Géza† |
072 -2011.03.01. Szabó Vata2: Középkori divat a Kárpát-medencében (yyXXV)
Böjtelő - Jégbontó hava
071 - 2011.02.22. Horkovics Kováts János: Magyar ősnyelv – Magyar nyelv ősisége (yXXV)
070 - 2011.02.15. Bíró Csaba: Avarkori veretek (XXV)
069 - 2011.02.08. Bakk István: A Pálos Rend szerepe a magyar történelemben és ma (yyyyYXV)
2011.02.07. FMH: Mérgek helyett visszatérés az ősgabonához, az egészségért
![]() |
| Mudris Anett és Kremnitzky Géza (Anno) még a névadó Hétvezér Sörkertben |
Vízöntő - Boldogasszony - Fergeteg hava
064 - 2011.01.04. Hungarikum - Mudris Anett és Kremnitzky Géza Újévi koncertje a Hétvezér Sörkertben - felvétel (yyyyYV)
2011.01.02. FMH: Rejtélyes piramis – rovásbetűk állnak a megalitokon?
![]() |
| Csepin Péter |
063 - 2010.12.22. Boór Ferenc9: Nem jöttünk mi sehonnan sem (yyyXV)
062 - 2010.12.07. Kós Béla: Kós és Dr. Kós Károly (yyXV)
Szent András - Enyészet hava
061 - 2010.11.30. Szakács Gábor: Boszniai piramisok (yXV)
060 - 2010.11.23. Labant Csaba és Ada: Dalok Indiától Venezueláig (XV)
059 - 2010.11.16. Csepin Péter: Hazafelé Kazahsztánból (yyyyYV)
057 - 2010.10.26. 1956 dokumentumfilmen (yyYV)
056 - 2010.10.19. Mike Valéria†3: Hangtalan angyali üzenet (yYV)
![]() |
054 - 2010.10.05. Vetési Zoltán: Magyar erkölcs (yyyyV)
Szent Mihály - Földanya hava
053 - 2010.09.21. Molnár Géza: Önellátó közösség (yyyV)
052 - 2010.09.14. Tóth Imre: Lábunk alatt magyar földben őstörténet (yyV)
051 - 2010.09.07. Varga Zsuzsanna és Körmendi Gitta: Verses képek – képes versek (yV)
Kisasszony - Új Kenyér hava
![]() |
| Ludányi Horváth Attila: Alkotmány |
048 - 2010.08.17. Boór Ferenc8: Nem tartozunk senkinek sem (yyyYXXXX)
047 - 2010.08.10. Fenyvesi László: Önellátás (yyYXXXX)
Szent Jakab - Áldás hava
![]() |
| Varga Csaba† |
Nyárelő - Szent Iván - Napisten hava
043 - 2010.06.29. Kiss Imre: Puzdrakereszténység (yyyXXXX)
042 - 2010.06.22. Andrikó László2: Ordosz kincsei (yyXXXX)
040 - 2010.06.08. Halász István: Trianon 90 (XXXX)
039 - 2010.06.01. Halász József: Szent Korona Értékrend (yyyyYXXX)
Pünkösd - Ígéret hava
![]() |
| Dr. Bakos Batu |
037 - 2010.05.18. Schuller László: Síklaky István (yyYXXX)
036 - 2010.05.11. Malom Bendegúz: Büűn a Böőn? (yYXXX)
035 - 2010.05.04. Bakos Batu: A Szentkorona-tan (YXXX)
Szent György - Szelek hava
034 - 2010.04.27. Vacsi Viola: Bach virágterápia (yyyyXXX)
033 - 2010.04.20. Andrikó László: Titokzatos Ordosz (yyyXXX)
032 - 2010.04.13. Szabó Zoltán: Rendszerről leválás (yyXXX)
031 - 2010.04.06. Kanizsay Zsolt2: „A 21. pont” (yXXX)
Böjtmás - Kikelet hava
![]() |
| Dr. Eőry Ajándok |
029 - 2010.03.23. Ticcio és Ági: Készülj tavaszra! (yyyyYXX)
028 - 2010.03.16. Boór Ferenc6: Függetlenség és Szabadság (yyyYXX)
027 - 2010.03.09. Csurka Endre: Kilábalás (yyYXX)
Böjtelő - Jégbontó hava
026 - 2010.02.23. Ferencz Krisztián: Arvisura ma (yYXX)
025 - 2010.02.16. Bunyevácz Zsuzsanna: Új világrend (YXX)
024 - 2010.02.09. Balogh Irén: Gitárest (yyyyXX)
023 - 2010.02.02. Ripszám József Ybl díjas építész és a fehérvári építészek: „Romkert – Rémkert?” (yyyXX)
2010.02.01. Zámolyi Esték: Jelenczki István: Háború a nemzet ellen
Vízöntő - Boldogasszony - Fergeteg hava
022 - 2010.01.26. ifj Gotlóz Tibor és csapata: "Ezek az abai Fiatalok" (yyXX)
![]() |
| Dr. Both Előd |
021 - 2010.01.19. Sóspataki Ferenc3: Bonsai (yXX)
2010.01.12. Emléktüzek gyúlnak a Don-kanyar Kápolnánál
Karácsony - Álom hava
![]() |
| Dr. Bakonyi István |

melyek akkor olvashatók a címek mellett is helyesen, ha valamely rovás betűkészletet letöltötték a gépre (a számok a listában jobbról balra olvasandók). Letölthető innen.

















































































































