2009. november 30., hétfő

Rólunk szól!


A Hungária TV munkatársai Székesfehérváron , a MissTee teázóban jártak, ahol már számos lakossági fórumot és előadást tartottunk.

A következő témákról szól a film:
Mezőgazdaság - Szabó Imre gazdálkodó, Jenő
KÖZ-ÉLET - Dr. Boór Ferenc, megyei MSZ-testületi tag, Székesfehérvár
Házigazda: Sajó Mária, a MissTee teázó tulajdonos-üzletvezetője

Itt tekinthető meg:
Beszélgetés a Miss Tee teázóban

2009. november 28., szombat

Egy kiállítás margójára

Drága megyebéliek!

Hihetetlen! Szinte hihetetlen, egy csodának voltam tanúja szerdán délben Zsuzsával karöltve!

Az ember nem is hinné, hogy mekkora lehetőségek vannak egy kis közösség teremtő erejében, amíg nem megy el, amíg nem győződik meg maga is saját szemével, amíg nem fürdik meg a valóságnak abban a tündéri világában, amit teremteni képes a jó szándék és akarat. Egy tengerszem tündökölt egy feledett ház falai közt, míg künn omladozik tovább a vakolat.

2009. november 24., kedd

Egy éves a Magyarok Szövetsége – Országos munkaértekezlet Kunszentmiklóson

A Magyarok Szövetségének elöljárósága tisztelettel meghív minden Magyarok Szövetsége tagot és civil szervezetet, valamint a Szövetség alapelveivel egyetértő és együttműködni szándékozó embert éves országos munkaértekezletére 2009. november 26-ára a kunszentmiklósi sportcsarnokba.
Program:
10.00 - Megnyitó - Bődi Szabolcs, a Magyarok Szövetsége alelnöke
10.20 - Éves beszámoló, helyzetértékelés, stratégia - Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége elnöke
10.45 - A magyarok Szövetsége Alaptörvény tervezetének kihirdetése - Herpai Sándor, a Magyarok Szövetsége alelnöke
11.20 - Klímatörvény és fenntarthatóság - Dr.Gyulai Iván ökológus
12.30 - Ebéd
13.40 - A Magyarok Szövetsége gazdasági és társadalmi tervei, polgári engedetlenség - Benis Miklós, Magyarok Szövetsége gazdasági elöljáró
14.00 - A jászladányi és az érpataki példa. Élhető önkormányzatok 2009 Magyarországán - Dankó István polgármester (Jászladány) és Orosz Mihály Zoltán polgármester (Érpatak)
14.30 - Ipari műanyag hulladékok energetikai hasznosítása a mezőgazdasági üzemekben - Bődi Szabolcs
14.50 - A Magyarok Szövetsége Alaptörvény javaslatának vitája, az Alaptörvény javaslat elfogadása
16.00 - A Magyarok Szövetsége tervei. A rendezvény zárása.
A résztvevői létszámot a főzés miatt 24-ig kell leadni a kunszent@t-online.hu email címre, az ebéd ára 1000 Ft.

2009. november 17., kedd

Képek a Márton Napi mulatságról

Magyarok Szövetsége fórum volt Mezőfalván


Soha nem lesz párt a Magyarok Szövetsége!” – biztosította hallgatóit Dr. Boór Ferenc előadó.
A Művelődési Házban csütörtök este hat órakor megtartott vitafórumon a magyarok összefogásának fontossága kapott fő hangsúlyt. Nem számít, ki, milyen nemzetiségű a sokszínű hazánkban, egy fontos: A magyaroknak össze kell fogni!
A kis késéssel induló előadáson a mezőfalvi politikai vitafórumokhoz hasonlóan, jó három tucat ember vett részt.
                                 
Himnusz és közös ima után aktuális politikai és gazdasági kérdéseket vetett fel az előadó. A hangulati elemeket sem nélkülöző vitafórumon említésre került a bösztörpusztai országos találkozó, a magyar hitelezési rendszer, a politikai elit csalárd életvitele. A Magyarok Szövetsége erős kritikával illette a hazai politikai élet szinte minden pártját, de ajánlásokat is megfogalmazott a jövőre nézve.
Természetesen, aki a politikába belekeveredik, az nem ússza meg „pofonok” nélkül A Magyarok Szövetsége is kapott már ilyen „pofonokat”, hiszen nem egyszer  éri a modern kori pogánykodás vádja.  Nehezen is találnak fogást a szervezeten, mert önfenntartók. Támogatást a pártokkal ellentétben, ők nem kapnak. Költségeiket a tagok munkáiból és hozzájárulásaiból fedezik.
Mára már 70 ezerre becsülhető a hagyományt tisztelő és őrző szervezet, mely a mai vitafórummal azt a célt kívánta elérni, hogy Mezőfalván is legyen képviseletük.
A vitafórum végén közös beszélgetéssel zárult a rendezvény. 

Forrás: http://www.mezohir.info/index.php




2009. november 15., vasárnap

Ajánló november 16-22-ig

MSZ-rendezvény - Fórum a teázóban

Idő: November 16, 2009 ettől: 6pm eddig: 8pm
Helye: Miss Tee Teázó
Utca: Ady Endre utca 32. l. em.
Város/település: Székesfehérvár
Webhely vagy térkép: http://www.misstee.hu
Telefon: Telefon: 30 400 6326
Szervezte: Sajó Mária és Viktor

Magyarok szövetsége lakossági fórum a szövetség céljairól, a történeti alkotmány és a rend összefüggéseiről.
Előadó: Sajó Mária, Viktor és Kovács Péter

***

MSZ-rendezvény - Az egészség négyesfogata

Idő: November 17, 2009 ettől: 7pm eddig: 9pm
Helye: Hétvezér Söröző
Szervezte: Kanizsayné Herke Zita
Előadó: Debreceni Kálmán

Előadónk a Dr. Nobilis termékcsalád megyénkben élő és dolgozó feltalálója. Az négyes fogat: a méz, az alma, a szőlő és a méhészeti virágpor. Ezek hatásait ismerhetjük meg a fenntartható egészség érdekében.
Az este során meg is ízleljük a négyesfogatot.

***

MSZ-rendezvény - Bicskei fórum

Idő: November 19, 2009 ettől: 6pm eddig: 8pm
Helye: Korona Étterem Pizzafaló Pizzéria
Utca: Szent István út 16.
Város/település: Bicske
Szervezte: Fogarasi Zsolt, Fórizs József

 Ébredj Bicske! A magyar nemzet újraszervezi magát. Csak a magyarok szövetsége hoz szebb jövőt, nem egy párt! Ezért vállalja fel a Magyarok Szövetsége mindenütt, Bicskén is, hogy ő legyen a nemzet kovásza!
Ébredj végre Bicske! Szövetkezz és állj velünk végre talpra, ne csak arra várj éveket, hogy szavazhass majd egy pártra! Szavazni nem elég, azt is tudnod kell, hogy lehetsz otthon e hazában! Ezt nyújtja a települési kis közösségek összefogása.

***

Egyéb rendezvény - Sárszentmihályi Tánctanoda

Idő: November 20, 2009 ettől: 6pm eddig: 9pm
Helye: Sárszentmihályi Közművelődési Ház
Utca: Fő út
Város/település: Sárszentmihály
Rendezvény típusa táncház
Szervezte: Imre István és Istvánné Irén
Szeretettel vár mindenkit a sárszentmihályi tized a következő néptánc oktatásra
A tananyag: Könnyedén ugrik, aki magyar. :)

Ezt a tananyagot különösen 100 év felett ajánlják a szervezők, minthogy akkor már a könnyedség megvan. Ugrani, meg ugorhat a fiatal, ha jóravaló magyar!

Ettől kezdve indul a Sárszentmihályi táncesték sorozat
azaz hetente lesz tánctanítás és táncház a közművelődési házban.

Minden pénteken 19 órától vár minden érdeklődőt az MSZ sárszentmihályi tizede.

***

Egyéb rendezvény - Moldvai csángó táncház

Idő: November 21, 2009 ettől: 6pm eddig: 8:30pm
Helye: Helyőrségi Klub
Utca: Malom u. 2.
Város/település: Székesfehérvár
Szervezte: Becse Ildikó, Kákics együttes, Gál Dávid

A Kákics együttes élő muzsikájára csángómagyar körtáncok tanulása, Gál Dávid vezetésével.
Belépő: felnőtt - 600,- Ft; diák, nyugdíjas - 400,- Ft
A dalok és a táncok - a szórakozás, az ünnep, az öröm, a bánat, a mámor és a szerelem korabeli, de örökérvényű népi megfogalmazásaival - a magyar parasztság régen letűnt világába engednek bepillantani.
Elemózsia: lilahagymás zsíros kenyér, alma, ásványvíz a helyszínen kapható.

***

MSZ-rendezvény - Fórum a teázóban

Idő: November 22, 2009 ettől: 6pm eddig: 8pm
Helye: Miss Tee Teázó
Utca: Ady Endre utca 32. l. em.
Város/település: Székesfehérvár
Webhely vagy térkép: http://www.misstee.hu
Telefon: 20/5897883
Szervezte: Sajó Mária és Viktor

Összefogás és Tudatosság. Tudatosság és Rend. Rend és Tisztesség. Tisztesség és Szeretet. Szeretet és Család. Család és Nemzet. Nemzet és Haza. Haza és Magyarság. Magyarság és Szövetség. Szövetség, tehát Összefogás.
Ez az a közélet, amit minden józan és felelős ember hirdet és képvisel. Erről szól az a beszélgetés, amit a Teázóban minden résztvevő átélhet, s amiben minden jóérzésű magyar ember részt vehet!
Előadók: Sajó Mária és Viktor és Kovács Péter

2009. november 13., péntek

Programok mától a hét végéig

Ma este!

Kalász Márton-est


Idő: November 13, 2009 ettől: 6pm eddig: 7pm
Helye: Vörösmarty Terem
Utca: Kossuth u. 14.
Város/település: Székesfehérvár
Telefon: 20-6694656
Rendezvény típusa kulturális
Szervező: Vörösmarty Társaság, Bakonyi (Kovács) István


***

 

Sárszentmihályi kézimunkák kiállítása

 
Idő: kezdés November 14, 2009 2pm; meddig tart: November 25, 2009 8pm
Helye: Sárszentmihályi Közművelődési Ház
Utca: Fő út
Város/település: Sárszentmihály
Rendezvény típusa kiállítás
Kapcsolattartó: Imre István és Istvánné Irén



***

Baranta Csákvárott




Idő: November 14, 2009 ettől: 4pm eddig: 8pm
Helye: Csákvári Sportkombinát
Város/település: Csákvár
Rendezvény típusa bemutató, baranta
Kapcsolattartó: Szommer Ildikó




 ***

Márton napi mulatság


Idő: November 14, 2009 ettől: 6pm eddig: 7pm
Helye: Börgöndpuszta (Székesfehérvártól 5km-re)
Rendezvény típusa mulatság
Szervezte: Gallai Magdi,
Házigazda: Péterfi Mihály, a Fertőzug Horgásztanya és Szabadidőpark tulajdonosa



 

Köszönet és kiigazítás

A Magyarok Szövetsége fórumainak, előadásaiknak és egyéb rendezvényeinek jó néhány művelődési ház, iskola, stb. helyet adott már. A Magyarok Szövetsége Fejér megyei tagjai nevében is köszönöm, hogy ingyen befogadtak minket e nemes célok érdekében.

Természetesen, olyan rendezvényeket is népszerűsítettünk, melyek nem a mi rendezvényeink (pl. az Agárdi Közösségi Házban megrendezett Természetgyógyászati előadássorozat), de szellemiségükben komoly értéket képviselnek.

Sajnos, az eddigi, nem MSZ szervezésű események egy részénél szervezőként nem a házigazda intézményt tüntettem fel, így joggal hitték sokan, hogy ezek is a mi saját rendezvényeink.

Hibáimért elnézést kérek,  igyekszem őket kijavítani.

Állandó programok

MSZ-szervezésű rendezvények:

Minden hétfőn, 18:00-20:00-ig lakossági fórum a Miss Tee teaházban (Ady Endre u. 32. 1. emelet).

Témák: az ország helyzetének elemzése, pártokrácia és valódi népképviselet, kiút az áldatlan helyzetből összefogással.
***

Minden kedden, 19:00-21:00-ig: Hétvezér Esték a Hétvezér Sörkertben (Huba u. 7.).

Témák: magyar őstörténet, magyar nyelv, történelem, szerves kultúra, tudományos kutatások és találmányok a haza szolgálatában. 

 Legközelebb:
november 17. Debreceni Kálmán: Növényi kivonatok


***

A Varkocs Esték vetítései a rendezvény szabadtéri jellege miatt szünetelnek, de tavasszal újraindulnak!

***

Egyéb rendezvények:

Minden pénteken, 18:00-20:00-ig: népdal és tánctanítás Sárszentmihályon, a Kultúrházban.

2009. november 12., csütörtök

Ma fórum a sörözőben

November 15-ei rendezvények

Banki adósok baráti találkozója



Idő: November 15, 2009 ettől: 12am eddig: 1pm
Helye: Aba Kultúr ház
Utca: Rákóczi utca 4.
Város/település: Aba
Telefon: 06204171857
Rendezvény típusa baráti, találkozó
Szervezte: Rajkó József


Program:
  • Követeléseink felolvasása.
  • "Petícó a bankokhoz" aláírása a jelenlévő károsultakkal.
  • Mit tehetünk a bankok ellen törvényesen,jogaink érdekében, ismertetése
Sajnos olyan világban élünk hogy nagyon sok nemzettestvérünk beleesett a bankok csapdájába.
Vannak lehetőségek melyeket vétek lenne nem kihasználni a bankok ellen, csakis összefogva tudunk lépéseket tenni a kizsákmányolóink ellen, ezért aki teheti jöjjön el aláírásával is erősítse meg ezt a kezdeményezést.

***

Lakossági fórum Bodajkon


Idő: November 15, 2009 ettől: 5pm eddig: 8pm
Helye: Gajavölgye vendéglő
Utca: Petőfi
Város/település: Bodajk
Rendezvény típusa fórum
Szervezte: Péter Ákos

Figyelem!
Minden érdeklődőnek!

A Magyarok Szövetsége november 15-én,  délután ötkor lakossági fórumot tart Bodajkon, a Gajavölgye vendéglőben.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

***

"Teafórum"

Idő: November 15, 2009 ettől: 6pm eddig: 8pm
Helye: Miss Tee Teázó
Utca: Ady Endre utca 32. l. em.
Város/település: Székesfehérvár
Webhely vagy térkép: http://www.misstee.hu
Telefon: Telefon: 30 400 6326
Rendezvény típusa nyílt, fórum, és, vetítés
Szervezte: Sajó Mária és Viktor


Magyarok szövetsége lakossági fórum a szövetség céljairól, a történeti alkotmány és a rend összefüggéseiről.
Előadó: Sajó Mária, Viktor és Kovács Péter

2009. november 5., csütörtök

Hol tartunk most?

Mely fejér megyei településeken van már jelen a Magyarok Szövetsége?
(ez azt jelenti, hol volt már valamilyen esemény, akár fórum, akár vetítés, előadás, vásár, stb.)
A lista a teljesség igénye nélkül készült, hisz biztos akad olyan szeglete a megyének, ahol már beindult valami, csak még nem kaptam hírt róla.

Amiről már írtunk is, ahhoz egy-egy link tartozik.
Amiről nem írtunk külön, de ott vagyunk már, azt zölddel jelölöm.
Ahová hamarosan eljutunk, az piros.
Feketével írtam azokat a településeket, ahová még el kell mennünk. Van tehát még bőven tennivalónk!
Nagyobb települések félkövérrel kiemelve.

Íme, a lista:

Adony Alap Alsószentiván Alcsútdoboz Aba Bicske Baracs Beloiannisz Besnyő Baracska Bakonykúti Bodajk Balinka Bakonycsernye Bodmér Csabdi Cece Csór Csákberény Csókakő Csákvár Csősz Dunaújváros Daruszentmiklós Dég Etyek Előszállás Ercsi Enying Fehérvárcsurgó Felcsút Füle Gyúró Gárdony Gárdony-Agárd Gárdony-Dinnyés Gánt Hantos Iváncsa Igar Iszkaszentgyörgy Isztimér Jenő Kisapostag Kulcs Kajászó Kápolnásnyék Kincsesbánya Káloz Kőszárhegy Kisláng Lovasberény Lepsény Lajoskomárom Mány Mezőfalva Martonvásár Mátyásdomb Mezőszilas Moha Mór Magyaralmás Mezőszentgyörgy Mezőkomárom Nagyvenyim Nagykarácsony Nagylók Nagyveleg Nadap Nádasdladány Óbarok Perkáta Pázmánd Pusztaszabolcs Pusztavám Pátka Pákozd Polgárdi Rácalmás Ráckeresztúr Szabadegyháza Sárosd Sárbogárd Sáregres Sárkeresztes Sárkeresztúr Sárkeszi Sárszentágota Sárszentmihály Seregélyes Soponya Söréd Sukoró Szabadbattyán Szabadhidvég Szár Székesfehérvár Székesfehérvár-Börgönd Székesfehérvár-Kisfalud Tordas Tabajd Tác Újbarok Úrhida Vál Vereb Velence Vajta Vértesboglár Vértesacsa Zámoly Zichyújfalu

Köszönet azoknak a barátainknak, akik szabadidejüket nem kímélve szerveztek és tartottak lakossági fórumokat és egyéb rendezvényeket.

Csicsókavásár novemberben

Vértesacsán Kulcsár Balázsnál kimeríthetetlen csicsókaültetvény található.
Hétköznap mindig lehetőség van vásárolni étkezés, ültetés és anyósdobálás céljára.
Alapár: 200 Ft/kg.
Ebből emberesebb mennyiségnél alkudni kell.
Balázs elérhetősége: 06-30-979-6873
Email címe: bkulcsar@t-online.hu
Előzetesen egyeztessetek!

Aki még nem ismerné ezt a furcsa, kissé göcsörtös gumót:
 Csicsókáról a népi gyógyászatban
Csicsókáról a barantások honlapján

Csicsóka-finomságok:
http://vilcsike.com/2009/01/csicsoka-receptek/
http://receptgyar.hu/csicsoka
vagy: írd be a gugliba :-)


Jó tanács a kedves Olvasóknak: a hámozást felejtsd el, ha csak nincs birkatürelmed. Helyette használj "gyükérkefét", az leszed minden szennyeződést!

2009. november 4., szerda

Beszámoló a kulcsi Magyarok Vásáráról

VENDEL-NAPI MAGYAROK VÁSÁRA

Kulcs

A hideg idő miatt nem a Császár-tanyán, hanem a kulcsi iskolában – a zeneteremben, az osztálytermekben és az iskolaudvaron – rendezték meg október 17-én a Vendel-napi Magyarok Vásárát, ahol magas minőségű magyar kézműves termékek, enni- és innivalók, gazdag színpadi műsor, kiegészítő programok adtak egész napra hasznos elfoglaltságot a résztvevőknek.

Az iskola épületében a Magyarok Szövetsége információs anyagaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, a gyógyítóknál masszőrök, csontrakó, pszichodráma foglalkozás várta a látogatókat. A gyerekeknek a Játékszínház és a Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület hagyományőrző kézműves foglalkozása kínált programot. Kiállítás keretében ismerhették meg az érdeklődők a szabadegyházai Juhász Imre jóvoltából a juhász mesterség eszközeit és használati tárgyait, valamint a perkátai hagyományőrző Kun Barnáék is elhozták középkori fegyvereiket, páncéljaikat. Az 1836-ban alapított, világhírű dunaföldvári kékfestő műhely bemutatta muzeális értékű kiállítási anyagát, és kékfestő anyagok, illetve kész kötények, kendők, terítők vásárlására is nyílt lehetőség. Homoktövis termékek, kézi gyártású szappanok, kékfestő textíliák, kézműves és gyöngyfűzött ékszerek, kerámia, textil és fa használati és dísztárgyak, bútorok, játékok, ruházat, vesszőből font tárgyak – felsorolni is szinte lehetetlen, mi mindenből válogathattak vásárfiát a látogatók. Jován Barbara, dunaújvárosi látássérült fiatal és a Vakok Intézetében élő barátainak termékei, valamint a Carpe diem Alapítvány által felkarolt megváltozott képességű emberek termékei – levendula és szárazvirág – is kapható volt, valamint termelői méz, kézműves mézeskalács, az éheseknek kenyérlángos, rétes, friss pékáru, kecskesajt, mangalica készítmények, a szomjasoknak forralt bor, és balatoni borok gazdag kínálata szolgált.

A kulcsi Kőszegi Zsanett és a dunaújvárosi ifj. Aranyos György vezette a műsort. Az ünnepélyes megnyitót és a Stermeczki András evangélikus lelkész által elmondott imádságot követően a rácalmási Zsember Zoltán mondott el egy Ady-verset, majd a Kalocsán élő, az országot járó tárogatós, Vesztergám Miklós hangszerbemutatóját élvezhették a részt vevők. Dr. Turpinszky Béla kulcsi operaénekes művész – Antal Anna zongorakíséretével - Kodály népdalfeldolgozásokat adott elő, majd délben, az imádságot követően előénekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt, amit a jelenlévők közösen énekeltek el. A felemelő ünnepi percek után ebédszünet következett, majd a rácalmási aranytorkú iskolás leányka, Szabó Anna énekelt népdalokat. A kisapostagi Kásás Margit a Vendel-naphoz kapcsolódó vidám művet adott elő. A nap fénypontja volt a Hévízgyörki Asszonykórus Népművészeti Egyesület fellépése, melynek keretében galgamenti népdalokat hallhatott és gyönyörű, hagyományos viseletüket is megismerhette a szép számú közönség. A Kisapostagi Énekkar, majd a baracsi Kereki Anna népdalai után a mezőfalvi Szárszó Lajos vezette táncházzal zárult a színpadi program.

A rendezvényt a Magyarok Szövetsége Dunaújvárosi Járási Csoport a Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesülettel és a Szellemi Emberek Baráti Kör Egyesülettel együttműködésben szervezte. Az önkormányzat a helyszín ingyenes biztosításával támogatta a rendezvényt, aminek lebonyolításában a Fekete István Általános Iskola és Kulcsi Polgárőrség is sok segítséget nyújtott.

E hagyományokat újrateremtő rendezvények célja, hogy felkeltsék az érdeklődést a magyar kézművesség és a magyar népi kultúra iránt, erősítsék magyarságtudatunkat, és mind többen vásároljunk jó minőségű magyar termékeket, így is elősegítve a magyar munkahelyek megtartását, a családok megélhetését.

Az eseményről a TV Kulcs felvételt készített, amit a www.tvkulcs.hu honlapon lehet megnézni.



Koczka Kata

Fotók: KK és BCs

Jaj a libáknak! Márton napi mulatság Börgöndpusztán - Időpont változás!

Kedves Mindenki !

A Fehérvár1 tized javaslatára, a móri tized támogatásával szeretnénk Márton napi mulatságot szervezni, 2009. november14.-re.

Ez az ötlet még az első országos megbeszélésen merült fel a megyecsokrunk javaslatára.
Erre a mulatságra hívnánk a megyecsokrunkat is, Veszprém, Komárom megyét és természetesen Felvidéket.

Helyszín: Börgöndpuszta
Házigazda : Péterfy Mihály
Zenekar: Tönköly Együttes

Programok:
libasütés
borkóstolás
danajgatás
népi hagyományok
tánc

A mulatságra belépődíjat kérnénk mindekitől, ez az étel megrendeléshez és a felmerülő költségek kifizetésére kellenek. ( Víz, villany, tüzifa, zenekar tiszteletdíja)
Ennek összegét természetesen a jelentkezők számának tükrében tudjuk megmondani.

Szeretném kérdezni, hogy kinek lenne kedve a Márton napi mulatságra eljönni és együtt eltölteni ezt az estét?

Ahhoz, hogy szervezni tudjunk, ( főleg az ételt illetően), tudnunk kell a létszámot is a megyéből. Ezért kérlek benneteket, aki szívesen jönne, jelezze ezt a gallai@sznet.hu e-mail címre, vagy a 20/479-4474-es telefonra!!

Szeretettel várunk mindenkit!

Üdv: Fehérvár1 tized

Az összefogás csodálatos példája Úrhidán

A minap találtam ezt a cikket a Fejér Megyei Hírlap honlapján, melyet megosztok Kedves Olvasóinkkal, követendő példaként.


***


Hihetetlen: tűz martalékává lett, de máris új tetőt kapott a ház

FMH - Éppen ma két hete szomorúságot és kétségbeesést sugárzott minden az úrhidai háznál. Döbbenten nézték a tulajdonosok, mivé lett az épület. Percek alatt tört ki a tűz, s terjedt tova.

2009. november. 03. kedd | Szerző: Móré Erzsébet

Pernyében, fekete sárban úszott az udvar, füst kúszott az ég felé a lángok pusztította födémről. A kiégett garázsból a tűzoltók - mire fotós kollégámmal a helyszínre értünk - már kivontatták a szétégett gépkocsit, öreg jószág volt, mégis nagyon sajnálták gazdái, éppen azon a hét végén adták volna el.
A környékbeliek is döbbenten álltak, a polgármester, Bognár József azt mondta, nem hagyják magukra a bajba jutott, négytagú családot.
De ha azt mondja ott akkor valaki, hogy két hét múlva új tető lesz a házon, gondoltam volna magamban, ó de naív az illető. A mai világban, segítség nélkül? Csontoséknak sajnos biztosításuk sem volt, csak magukra számíthattak.
Vagy mégsem?
Kedden visszatértünk a helyszínre: a Dózsa György utca 36-os számú házat új tetővel találtuk, az udvaron példás rend, a garázs előtt két férfi flex-szel vágta a garázs ajtókeretét. Néhány perc múlva befutottak a tulajdonosok, Csontos Gábor és Csörgő Csilla. A fiatalasszony szemébe ugyan most is csillan néhány könnycsepp, de nem a bánattól, hanem a meghatottságtól. Nem győzi sorolni, mennyien tettek értük, kéretlenül, hívás nélkül is.

- Még aznap délután jöttek huszonöten, harmincan: ismerősök, barátok, rokonok, de idegenek is: eltakarítottuk a romokat, egymás után fordult a teherautó, szállították el a törmeléket, a kiégett autót. Azokban az első napokban szinte nem is voltam észnél, később, amikor láttam, nincs oda mindenünk, kezdtem megnyugodni. És ez azóta is így megy. Segítséget kaptunk, anyagi támogatást az önkormányzattól, a barátoktól, rokonoktól kölcsönt: egymillió hatszázezer forintból lett új tető, faanyag, és munkadíjat egy mester sem kért. Nagyon-nagyon sokat segített az édesanyám. Ki sem tudom mondani mennyire köszönöm és mennyire hálás vagyok azért, hogy mellénk álltak - hadarja Csilla egyszuszra, és végre mosolyog.

Fejér Megyei Hírlap cikke

Társadalmi vitát kezdeményez a Magyarok Szövetsége

Székesfehérvár - Nem mondanak le a polgári engedetlenség békés formáiról, és nem kívánnak párttá alakulni. Az országgyűlési választásokon nem indulnak, de a helyi közéletben szerepet vállalnak.
A Magyarok Szövetségének alelnöke, Herpai Sándor a sajtó előtt ismertette állásfoglalásukat az alkotmányról. Szerinte az új alaptörvénynek többek között tartalmaznia kell a kisebb, kétkamarás országgyűlés felállítását, a választott képviselők visszahívhatóságát, az önkormányzatok és társadalmi szervezetek gazdasági, politikai függetlenségének biztosítását, az elszakított területeken élő magyarság magyar állampolgárságának helyreállítását, a nemzeti érdekek súlyos sérelmét okozó szerződések felülvizsgálatát.
Megteremtené a bírói hatalom valódi függetlenségét, kézben tartaná a tömegek befolyásolásának eszközét, a médiát.
Közmegegyezés révén hozna létre egységet a nemzetet érintő alapvető kérdésekben.
Minderről a Magyarok Szövetsége - amely megszüntetné a pártok állami támogatását is - társadalmi vitát kíván kezdeményezni.
Az alaptörvény tervezetének kedden Fehérváron ismertetett részleteit a tizenkét tagozat szakemberek bevonásával dolgozta ki.

2009. november. 03. kedd | Szerző: Tihanyi Tamás

Forrás: Fejér Megyei Hírlap

A Hungária Televízió heti műsora

A pirossal írt program különösen ajánlott!


Főcím

Hungária Híradó 24 perc

Reklám

MSZ kisfilm 8:30 perc

Reklám

Az Én Hazám 61 perc

Sinkovits-Vitai András-Mészáros Sunyó

Találkozás Verzár Évával 46 perc

MSZ-Székesfehérvár 26 perc

A legjobb balkezes-kisfilm 13:30 perc

Érvényes-e a Magyar Köztársaság
"alkotmánya" ? 38:30 perc

dr. Morvai Krisztina a NJ sajtótájékoztatón 12 perc
dr. Grespik László a NJ sajtótájékoztatón 8:50 perc


www.hungariatelevizio.hu
"Határon innen - tengeren túl..."


 

2009. november 2., hétfő

Sajtótájékoztató Székesfehérváron - Holnap!

A sajtótájékoztató témája: a Magyarok Szövetsége állásfoglalása az alkotmányról
Helyszín: 2009. november 3-án, kedd délután 14 óra, Vörösmarty Társaság terme (Székesfehérvár, Kossuth u. 14.)

Vendégeink:
Herpai Sándor, a Magyarok Szövetségének alelnöke,
Antal Edit, a Magyarok Szövetsége sajtószolgálata,
Kanizsay Zsolt, a Magyarok Szövetségének Fejér megyei elöljárója.
Megtisztelő jelenlétükre mindenképpen számítunk.
Magyarok Szövetsége Fejér megyei Sajtószolgálat
msz.fejer@gmail.com

Adás a Vörösmarty Rádióban

Ennek a rádióadásnak két apropója is van, ami voltaképp egyről szól mégis. Arról, ami ma van.

Az egyik, hogy a kérdező Bakonyi István, aki ekkor még a Fehérvár TV alkalmazásában is vezetett műsorokat, mára viszont munkaviszonyát megszüntették a Magyarok Szövetségében vállalt szerepe miatt.
A másik pedig az, hogy a beszélgetésben elhangzik, hogy "ne próbáljuk kitalálni, hogy a rendszer mire képes, hogy megőrizze, hogy legyenek kiválasztottak és elesettek a nap alatt"

Helyszín: Székesfehérvár, Vörösmarty Rádió stúdiója
Időpont: 2009. október 9. 12 óra 30 perc (ismétlés: 2009. október 13. 18 óra)
Műsor: Vendég a stúdióban
Szerkesztő és kérdező: Bakonyi István
Vendég és válaszadó: Boór Ferenc
Téma: a Magyarok Szövetsége Fejér megyei szervezete a választó megyegyűlés után

Letöltés:
Vendég a stúdióban 09.10.09.mp3

Kívánom, hogy Bakonyi István ellehetetlenítése ne legyen végleges, s bízom benne, hogy szerepe a Magyarok Szövetségében töretlen marad!

Ferenc (az öreghegyi)

2009. november 1., vasárnap

Hobbi fotóverseny - itt a részvétel a fontos!

Felhívás (nem reklám)

A SONY World Photography Awards (durva fordításban SONY Világ Fotós Nagydíjak) nemzetközi fotóversenyt írt ki amatőr/hobbi fényképészek számára. A részvétel ingyenes, és szokásos eszközökkel (digitális fényképezőgép, számítógép, internet kapcsolat) bárki számára rendelkezésre áll. A beküldött pályázati anyag már most is megtekinthető.

A verseny és a fényképek iránti érdeklődés meglehetősen nagy, a fényképeket az egész világból (amatőr és profi fotósok, érdeklődők és a média) figyelemmel kísérik. Látkép, építészet, ismeretterjesztő (dokumentarista), sport kategóriákon kívül még hat más több, mint elegendő lehetőséget kínál, hogy megannyi értékünket saját nézőpontunkon át megjelentethessük. Tájaink, templomaink, emlékhelyeink, várak, kastélyok, kápolnák, temetők, védett területek; sportesemények, népviseletünk, szokásaink – a hétköznapi élet, ahogy élünk; kötődéseink, vágyaink, ... az ezekről készült képek mind mind otthonra találhatnak itt.

Tíz éve, a digitális fényképezőgépek megjelenésével egyre inkább életünk részévé válik a fényképezés. Mindez -úgy tűnik- több, mint indokolja, hogy gondoljuk át, ez évi termésünkből mi az, amit szívesen megosztanánk a nagyvilággal. Ha van ilyen -és biztosak lehetünk abban, hogy százával van- küldjünk be a tetszetősekből egy szerény válogatást! Kérjük a Szövetség vezetőit -és szülőket, hitoktatókat, pedagógusokat, bárkit, aki szintén jelentőségét látja a versenynek-, hogy lehetőségeik között adjanak támogatást (ötlettel, jóindulattal, együtt gondolkodással) a részt venni szándékozók felé. Együtt itt is többek vagyunk ...

Erre is igaz: „Nem a győzelem, a részvétel fontos!”. És -ahogy látható- lehetséges is.

Szíves tájékoztatásként.
F. Péter

nevezési határidő: 2009. december 4. (elbírálás, eredményhirdetés 2010 tavaszán)

kapcsolódási pontok (angolul és világnyelveken):
- a verseny honlapja: http://www.worldphotographyawards.org/default.aspx
- nevezés: http://www.worldphotographyawards.org/register.aspx?type=1
- szabályok: http://www.worldphotographyawards.org/am_rules.aspx
- SONY Akadémia tagjai: http://www.worldphotographyawards.org/academy_members.aspx
- verseny galéria: http://www.worldphotographyawards.org/gallery.aspx

fő megkötések: legalább 800 KB méret, 2009-ben készüljön a felvétel, más szerzői jogok tiszteletben tartása, három kép nevezése ingyenes (továbbiak is beküldhetők elérhető áron)