Országzászló

 FEHÉRVÁRI ORSZÁGZÁSZLÓ MOZGALOM
/Székesfehérvár MJV önkormányzatának támogatásával/

12 pont, amit a helyreállított és 2018. június 4-én felavatott székesfehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműről tudni érdemes és kell:
1. Országzászló:
6mx1.4m-es, nyílvégű, egyoldalas, címeres nemzeti lobogó egyedi kivitelezésű történelmi címerképpel: az Apostoli Magyar Királyság és országrészeinek – Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély és Fiume – egyesített címerével, két oldalt a Szent Koronát – csüngőivel az azonos szélességű címerpajzsot érintve – magasban tartó szárnyas angyalokkal és a címerképet körbefoglaló ún. "4 soros Magyar Hiszekegy" felirattal. A fehérvári Országzászló mindkét oldalán hímzett, zászlóselyemből készült arányos, 4mx0.9m-es beltéri példányát a Fejér Szövetség az Országzászló Védnöki Testület alapításakor a városnak ajándékozta.
2. Zászlórúd:
Az emlékmű talapzatától összesen 12m-re magasodó, az aranymetszés szabálya szerinti átmérő- és hosszosztással karcsúsodó, ’920 cm-es acélcső rudazatra helyezett kettős keresztben végződő és kézi működtetésű, rejtett mozgató szerkezettel és keresztrúddal szerelt.
3. Emlékmű:
Rimanóczy Gyula (1903-1958) még fellelhető emlékmű terveinek a megváltozott térhez igazított – aranymetszés szabályai szerint osztott szárnyas kőoltárt (mintegy hármas halmot) formáló – egységesen vörös mészkőből (horvát márványból) készített megvalósítása.
4. Oltár:
Az emlékmű alaptestéből előre és felfelé kiemelkedő üreges, zárókővel fedett ereklyetartó oltártömb az egészséges és igazságos Magyarországot mintázó faragott homlokképpel.
5. Országpallos:
Az oltár zárókövén fekvő 1688mm-es, egybeöntött bronz pallos a II. Mátyás magyar király korabeli koronázó kard  hű másolata (Fehérvár oszmán uralom alól szabadulásának – az Országalmán is szereplő – éve: 1688).
6. Kőkorona:
A Szent Koronát jelképezve egy tömbből faragott kőkoronaként nyugszik az oltár zárókövére helyezett és az országpallost részben fedő kőpárnán (az országpallossal együtt ezzel eredendően is egyedi volt és maradt az országzászló emlékművek között)
7. Emlékmű felirata:
Az emlékmű testén az aranymetszés szabályai szerint elhelyezett vízszintes vájatban körbefutó felirat a lobogó körfeliratának latin megfelelője:
"Credo in unum deum, credo in unam patriam, credo in unam iustitiam divinam aeternam, credo in resurrectionem Hungariae!" ,
azaz magyarul:
"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában!"
(egyedi az országzászló emlékművek között).
8. Vármegye címerpajzsok:
Az emlékmű négyszögletes talapzatát 63 történelmi vármegye és Magyarország egyetlen tengeri kikötőjeként megmaradt vármegye jogú városa, Fiume címerpajzsa ékesítik, melyeket adományozók fogadtak jelképesen örökbe (ők a Védnöki Testület ülnökei is egyben, míg az alapítók adják a kuratórium tagjait). Az eredeti Rimanóczy-emlékműhöz képest ez az egyetlen jelentősebb tartalmi módosítás, bővítés.
 

9. Kettős kereszt:
A zászlórúd csúcsán látható kettős kereszt is az eredeti emlékmű tervek alapján, aranyozott öntött bronzból készült.
10. Ereklyetartó:
Mintegy 5l űrtartalmú, öbvonalában osztott, üreges, kerámia országalma, a felső gömbfelén felcsavarodó, életre kelő növényzetet (életfát) mintázó kettős kereszttel. Képét és helyét az emlékmű hátoldalán elhelyezett bronztábla jelzi.
11. Földereklye:
A Székesfehérváron működő Magyar Királyi Kardforgatók Rendje által a történelmi Magyarország, a Kárpát-medence megszentelt helyeiről összegyűjtött földek és hitelesítő okmányainak ereklyetartóba helyezett példánya.
12. Tanúsítvány:
Az Országzászló Védnöki Testület 2017. június 2.-i alapító okiratának az oltár üregébe helyezett hiteles példánya. Aláírók: Sajó Victor elnök (Fejér Szövetség), Dr. Cser-Palkovics András polgármester, a testület tiszteletbeli elnöke (Székesfehérvár MJV Önkormányzata), Sajó Mária (Alba Regia Civitas Rend), Dr. Boór Ferenc (Fejér MAG Egyesület, MVSZ FMSZ),  Schreiner János (Fejér Baranta), Kónyi-Kiss Botond (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom), Tamási Béla Lajosné (Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület), Végh Alajos (Rákóczi Szövetség), Tóth GyulaV (Szent György Lovagrend Fejér vármegyei priorátusa), Halász IstvánV (Trianon Társaság). 2018. május 21-én, az Országzászló Emlékmű földereklyéjének megszentelése és elhelyezése napján a Testület tagja lett v. Tóth Tibor (Vitézi Rend) és 2018. augusztus 15-én pedig Borbély Zsolt (Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület).
Tervező: Boór Bernadett építészmérnök
Alkotók:
Máthé Krisztián kőszobrász
(emlékmű alaptest, oltár és zárókő, kőpárna és kőkorona),
Láposy Gabriella szobrász, Bíró Csaba bronzöntő mester, Balinka
(öntött bronz országpallos, kettős kereszt, ereklyetartó bronztábla),
Újcz Ágnes csákvári kerámiaműves
(kerámia ereklyetartó)
OTTI Manufactura, Székesfehérvár
(történelmi vármegyék címerpajzsai)
Kivitelezők:
Lénárd Zászlókészítő Kft., Budapest
(
hímzett beltéri és nyomtatott kültéri országzászló)
Dekor Ferro Kft., Komárom
(rudazat és vonószerkezet)
ORINOCO 2002 Kft., Székesfehérvár
(emlékmű talapzat és térkövezés)
 ------------------------------------- † ------------------------------------
TRIANON 103
Országzászló szentelés és Trianon megemlékezés - 2023.06.04. 16:32

"... hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá,
s nőjünk ég felé, testvér-népek közt,
mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap..."!
Babits Mihály: Eucharisztia

Még néhány nap, s a harang arról szól, hogy újjászületik egy régi-új nemzeti lobogó.
Egy zászló, a fehérvári Országzászló, a történelmi vármegyéket örökbefogadó adományozók jóvoltából.
Egy zászló Háromszéktől az Egyesült Államokig, Felvidéktől a Délvidékig, s a fővárosig is ható.
Ha a királyi városban már helyreállíttatott, akkor az összetartozásnak mi nyújthatna más teret, mint az, ami valaha szabad volt, lett légyen akár a jelenkori fővárosi éppen az utolsó fennen lobogó Országzászló?!
Hirdesse végre itt és ott, magyar az, kinek fáj, mert tudja, mi Trianon!
Magyar az, aki nem nyafog, de átlépni sem rest a versailles-i, s a párizsi diktátumokon.
Magyar az, ki csendet és rendet teremt, s úrrá lesz a zűrzavaron. Mert hallja és vallja, s váltig akarja ...
"a szent dal csengését,
majd a szent csendet,

káoszban fogant

újjászült rendet,

játékot, harcot,

s a végén békét,

tó mélyén alvó

tündérek képét,

lelkek sebére

hófehér tépést,

tenni az Isten

felé pár lépést,

átlépni közben

árkot, göröngyöt

és az Embernek

szórni a gyöngyöt!"

- szól az előhang a 2018. évi újraavatás beharangozóját - s a Misztrál: Gyöngyöt az embernek dalát - idézve, merítve az akkori gondolatokból.
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Békesség Istentől!
Erős vár a mi Istenünk!
Egy az Isten!

Az Országzászló Védnöki Testület Babits Mihály: Eucharisztia szavaival hívta meg Székesfehérvár polgármesterét, a Testület tiszteletbeli elnökét, a városvezetést, a történelmi vármegyék jelképes örökbefogadóit, s szólított minden fehérvári közéleti méltóságot, közszereplőt, sajtó munkatársat és emlékezőt a gyalázatos trianoni döntés aláírásának 103. évfordulóján és Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműve újraavatásának 5. évfordulóján a

2023. június 4-én 16:32-kor kezdődő

és Székesfehérvár Városház tér – Fő utca Országzászló tér – Zichy liget helyszíneken zajló

Országzászló szentelésre
és
Trianon 103 megemlékezésre

és a fenti keresztény köszöntéssel üdvözölte a zászlós felvonulásban résztvevő többszáz megemlékezőt és a megjelenteket Székesfehérvár  Országzászló terén, a felszentelendő új Országzászló nélkül árván égbe meredő zászlórúddal "várakozó" Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél.

A megemlékezés szervezését vállaló Válasz Független Civilek, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom,  Fejér Szövetség és társszervezetei mellett ezévben is a közreműködőként vállatak szerepet a nap legfőbb eseményében, az Országzászló szentelésben
  • Brückner Ákos Előd ciszterci plébános atya
  • Zemlényi Katica zászlós nagyasszony és a VOX Mirabilis kórus
  • Juhász László tanácsnok, önkormányzati képviselő
  • Szili Csaba Fejér vármegyei önkormányzati képviselő
  • Kónyi-Kiss Botond, HVIM alelnök, a megemlékezés szónoka
  • Dr. Boór Ferenc FEJSZE társelnök, az Országzászló Védnöki Testület alapító ügyvivője és
  • a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület
  • a Fehérvári Huszár Egyesület
  • a Fejér Baranta Egyesület
  • a Vitézi Rend képviselői
  
 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
A képek forrása Feol.hu: Az országrablás napja Székesfehérváron
Fehér virágok a történelmi Magyarország vármegyéiért (videó, galéria)
 
------------------------------------- † ------------------------------------
Csendes megemlékezés
/mécsesek gyújtása az el- és visszacsatolt vármegyék címerpajzsain/

a Magyar Királyi Honvédség Kassára bevonulásának  84.  évfordulóján 
2022. november 11-én (péntek) 18 órától 
Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművén
Az Országzászló Védnöki Testület évi utolsó - már hagyományos - megemlékezését tartotta Székesfehérvár Országzászló terén, az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél a Magyar Királyi Honvédség "Kassai bevonulásának" 84. évfordulós napján, 2022. november 11-én, pénteken 18 órától.

A résztvevők az elcsatolt és az I. bécsi döntéssel újra az anyaföld keblére ölelt felvidéki magyar testvéreinkkel együtt érezve világították ki mécsesekkel a fehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű trianoni döntéssel elcsatolt, vagy megcsonkolt felvidéki vármegyéinek történelmi címerpajzsait.
 
------------------------------------- † ------------------------------------
 
Újra mécsesgyújtásra szólította Fehérvár polgárait az
 
Országzászló Védnöki Testület
2022. október 12-én (szerdán) 18:00 órára
az Országzászló térre
"A magyar katona halhatatlan dicsőségének" 
tiszteletére Fehérvár román megszállás alóli megszabadulásának és a Nemzeti Hadsereg bevonulásának 103. évfordulós napján
 
megismételve a Székesfehérvár MJV és Fejér megye önkormányzatához 3 évvel korábban intézett felhívást, hogy - "Állítsuk helyre, mi, megyei, városi közemberek és köztestületek, ami helyreállítandó, és őrizzük meg, ami értékálló. Bory Jenő obeliszkje a "dicsőséges magyar katona" tiszteletére nem csupán helyreállítandó, de emlékével, emlékezetünkkel meg is őrizendő!" - annak évfordulóján, hogy 1919. október 12-én szabadította fel Székesfehérvárt a román megszállás alól a néhány hónappal korábban megalakult Nemzeti Hadsereg.
 

 
A Fehérvár TV mellett a  Fejér Megyei Hírlap is tudósított az eseményről: FEOL - Mécsesgyújtás az Országzászló téren, Székesfehérváron 

102 évvel ezelőtt, 1920. október 17-én állították és avatták fel a Bory Jenő emlékművet Székesfehérvár délnyugati határában a román megszállás alól felszabadító Nemzeti Hadsereg tiszteletére.

Egy obeliszk a román megszállás alól felmentő, a rendet helyreállító alakulatok bevonulásának emlékére 1920-ban állíttatott és 1946-ban ledöntetett, s törve, a földre hányva hevert még 1973-ban is legott az áldozatvállalást és múltunkat eltörölni vágyók szándékától.
 
Bory Jenő alkotása, ezáltal a "dicsőséges magyar katona" tisztelete, a Nemzeti Hadsereg közemberének emléke helyreállítandó, aki a Nagy Háború után még egyszer fegyvert fogott a kezébe, hogy román fegyveres ne garázdálkodjon tovább ott, ahol semmi keresni valója nincsen!
 
Ez alkalomból hívta meg az Országzászló Védnöki Testület a Fejér Szövetség
és a Hétvezér Esték rendezősége nevében a városvezetést, Fehérvár polgárait, a jelenlévőket
Burján Zsigmond: "Szétszakítva"
című filmjének vetítésére
Bory Jenő obeliszkjének avatása 102. évfordulóján
2022. október 18-án (kedden) 18:00 órakor
a Királykút Emlékházba
/Mikszáth Kálmán út 25./

 
és emlékeztetett arra, hogy - idézve a felhívást - 
"A világon minden nemzet alapvető erkölcsi kötelességének tekinti elődeik és hőseik tiszteletét, emlékük ápolását" - tettük közzé felhívásunkat e mondattal kezdve 3 évvel ezelőtt a Nemzeti Hadsereg bevonulásának 100. évfordulójára emlékezve. 2019. október 19-én szervezte ennek érdekében az első városi megmozdulást az Országzászló Védnöki Testület felkérésére és tette közzé felhívását a Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azzal, hogy a Bory Jenő által készített és a bevonulást követő évben, a város és a megye közgyűlésének közös elhatározásával felállított emlékmű avatásának 100. évfordulóján helyezzék el jelképesen az emlékmű alapkövét és adják át azt Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterének, azaz az Országzászló Védnöki Testület tiszteletbeli elnökének és juttatja el a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének.

2021. október 15-én este 18:20 perckor adta át az Országzászló Védnöki Testület nevében Brájer Éva tanácsnoknak Kónyi-Kiss Botond (HVIM alelnök) Bory Jenő - a "Magyar katona halhatatlan dicsőségére" 1920-ban felállított és 1946-ban ledöntött - obeliszkjének látványtervét, melynek helyreállításáért az Országzászló Védnöki Testület felkérésére fogott össze a Fejér Szövetség, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Válasz Független Civilek Egyesület.

------------------------------------- † ------------------------------------
Mécsesgyújtás
testvérvárosunk, Csíkszereda hazatérésének 82. évfordulós napján,
2022. 09. 11-én (vasárnap) 18:00 órakor
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél 
 
 
 
2022. szeptember 11-én volt 82 éve, hogy az 1940. augusztus 30-án meghozott ún. „második bécsi döntés” következtében Csíkszereda, Székesfehérvár testvérvárosa   - ha csupán 5 évre is, de - békésen visszakerült az anyaország kebelére.
 
Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót és a nemzeti lobogó alatt bevonuló (a hajdani Nemzeti Hadseregből megalakult) Magyar Királyi Honvédséget 1940. szeptember 11-én köszöntötte Kolozsvár, majd testvérvárosunk,  Csíkszereda lelkes erdélyi és székely magyar népe.

Testvérvárosunk, Csíkszereda népe 1940. szeptember 11-én
boldog örömmel köszöntötte a Magyar Királyi Honvédséget
https://www.youtube.com/watch?v=qasEPtZj1kQ
Az örömmámor archív felvételei
 
Az Országzászló Védnöki Testület képviselői ezen alkalomból csendes megemlékezést tartottak Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én újraavatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél és mécsesekkel világították ki a (nemzeti címerünk jelképrendszerét is idéző emlékmű) hármashalmot mintázó oltárkövét és oldalszárnyait, illetve a székelyföldi, erdélyi (ún. partiumi) teljesen és részben el- és visszacsatolt 12 kelet-magyarországi történelmi vármegye címerpajzsát.

  
 
------------------------------------- † ------------------------------------
Tiszteletadás és Díszőrség
vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó emlékére
születésének 154. évfordulóján,
2022. 06. 18-án (szombaton) 18:00 órakor
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

v. nagybányai Horthy Miklós (1868-1957)
Magyarország kormányzója (1920-1944)

S Z Á M V E T É S
ősszállítás Horthy Miklós 17 évéről
2022. június 18-án volt 154 éve, hogy megszületett a Magyar királyság eleddig utolsó kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója.

Az Országzászló Védnöki Testület tiszteletadással emlékezik a trianoni diktátummal feldarabolt ország feltámadásában kulcsszerepet vállaló Horthy Miklósra Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én avatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél.



 
 
 







------------------------------------- † ------------------------------------
Az Országzászló Védnöki Testület kérésére
 
a Fejér Szövetség, a Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom és a Válasz Független Civilek szervezésében, számos közember, közéleti, közművelődési szervezetet képviselő magánszemélyek közreműködésével zajlott a
 
Trianon 102 megemlékezés
SZÉKESFEHÉRVÁR ORSZÁGZÁSZLÓ TERÉN

2022. június 4-én 16:00 és 18:00 között

Még néhány nap, s a harang arról szól, hogy újjászületik egy régi-új nemzeti lobogó. Egy zászló, a fehérvári Országzászló, a történelmi vármegyéket örökbefogadó adományozók jóvoltából. Egy zászló. Háromszéktől az Egyesült Államokig, Felvidéktől a Délvidékig, s a fővárosig is ható. Ha a királyi városban már helyreállíttatott, akkor az összetartozásnak mi nyújthatna más teret, mint az, ami valaha szabad volt, lett légyen akár a jelenkori fővárosi éppen az utolsó fennen lobogó Országzászló?! Hirdesse végre itt és ott, magyar az, kinek fáj, mert tudja, mi Trianon! Magyar az, aki nem nyafog, de átlépni sem rest a versailles-i, s a párizsi diktátumokon. Magyar az, ki csendet és rendet teremt, s úrrá lesz a zűrzavaron. Mert hallja és vallja, s váltig akarja a ...
 
"...szent dal csengését,
majd a szent csendet,
káoszban fogant
újjászült rendet,
játékot, harcot,
s a végén békét,
tó mélyén alvó
tündérek képét,
lelkek sebére
hófehér tépést,
tenni az Isten
felé pár lépést,
átlépni közben
árkot, göröngyöt
és az Embernek
szórni a gyöngyöt!"

 
- szólt az előhang 2022 júniusának közeledtén a 2018. évi újraavatás beharangozóját idézve, merítve az akkori gondolatokból...
"... hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá, s nőjünk ég felé, testvér-népek közt, mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap..." - idézve Babits Mihály Eucharisztia címmel írt szavait!
 
Már hagyomány Fehérvárott, hogy a trianoni harangszót, s a magyar himnusz eléneklését követően a városi megemlékezésre összegyűlt  népes várakozó sereg  körében a Városház téri fehérvári Országalma előtt bontják ki a zászlóvivők a felszentelésre és az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű néhány órája elárvult zászlórúdjára felhúzandó új Országzászlót, s élő dudaszó és hagyományőrző fehérvári huszárok, íjászok és vitézek  kíséretében vigyék a Fő utcán végig kísérve érkezett meg hazánk zászlaja az Országzászló térre, hogy ott Brückner Ákos Előd ciszterci plébános atya segedelmével már felszentelve vonják fel az emlékműre, s engedjék félárbócra, míg helyre nem áll az igazságos történelmi Magyarország egészsége.
 
 
 

 
A 2022. évi megemlékezés újdonsága volt, hogy az emlékmű és terének helyreállítása, avatása óta első ízben került sor "Zászlós Nagyasszony" beiktatására és eskütételére Zemlényi Katica asszony személyében. Mindaddig egyedül, míg nem lel méltó társra az Országzászló Védnöki Testület és a zászló szentelését ellátó atya áldásával, tehát így avagy úgy, de  mindenképpen örök időkre.


Kísérje áldás a Társadalmi Összefogás Nemzeti Lobogóját, a fehérvári Országzászlót és Székesfehérvár Zászlós Nagyasszonyát, Zemlényi Katicát!
 


------------------------------------- † ------------------------------------
Fáklyás megemlékezés, díszőrség 
a Magyar Királyi Honvédség Kassára bevonulásának  83.  évfordulóján 
2021. november 11-én (csütörtök) 18 órától 
Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművénél
2021. november 11-én volt 83 éve, hogy az I. bécsi döntés következtében vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezetésével a Magyar Királyi Honvédség bevonult Kassára.
Az első bécsi döntés a szlovák és magyar felek által felkért két döntőbíró, Ribbentrop német és Ciano gróf olasz külügyminiszter 1938. november 2-án meghozott döntése volt. A döntést Bécsben, a Felső-Belvedere kastélyban hirdették ki. Az etnikai revíziót megvalósítva 11 927 km² (az utólagos kiigazításokkal 12 012 km²) Trianonban elcsatolt területet juttatott vissza Magyarországnak, 869 ezer fős lakossággal, akik közül 752 ezer fő (86,5%) volt magyar és 117 ezer más nemzetiségű. A döntésnek köszönhetően újra magyar lett Beregszász, Érsekújvár, Kassa, Komárom, Léva, Losonc, Munkács, Rimaszombat, Rozsnyó és Ungvár városa. A honvédség november 5. és 10. között vonult be a csehszlovák hadsereg által kiürített területre, ahol a lakosság mindenütt kitörő örömmel fogadta a Magyar Királyi Honvédséget. Az új határokon túl megközelítőleg 67000 magyar maradt.
A felvidéki bevonulás volt a honvédség első jelentős hadmozdulata 1919 óta. Az ünnepélyes fogadtatást a rendező tisztek és az adott település elöljárósága közösen készítették elő, mindenütt előre meghatározott módon. Az első település, ahová a magyar csapatok 1938. november 5-én bevonultak, Medve, míg az utolsó 11-én Kassa volt.
A kassai bevonuláson részt vett a revíziót régebb óta támogató angol nemes, Harold Harmsworth, Rothermere lordja, aki Londonból utazott Kassára, hogy szemtanúja legyen az eseménynek. A bevonulás alkalmából beszédet mondott többek között Esterházy János gróf is. Ezt követően Horthy megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc sírját. A Felvidék déli részének visszatérését a magyar törvényhozás két nap múlva, november 13-án, az 1938. évi XXXIV. törvénycikkel szentesítette.

A megemlékezés alatt a díszőrséget a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai biztosították,

 
  • melynek kezdetét hármas kürtszóval jelezték,
  • majd a résztvevők mécsesekkel világították ki az emlékmű körül a trianoni döntéssel elcsatolt (vagy megcsonkolt) felvidéki  és kárpátaljai vármegyék történelmi címerpajzsait, nevezetesen: (Abaúj-Torna,) Árva, Bars, (Bereg, Esztergom, Gömör és Kis-hont, Hont, Komárom,) Liptó, Máramaros, (Moson, Nógrád,) Nyitra, Pozsony, Sáros, (Szabolcs, Szatmár,) Szepes, Trencsén, Turóc, Ugocsa, Ung, (Zemplén,) Zólyom vármegyékét.
  • majd Felvidék palóc himnuszaként is elterjedt "Isten áldja meg a magyart" kezdetű  himnikus énekkel zárták a megemlékezést,
  • miután az újra felharsanó hármas kürtszó zárta a díszőrséget.
 
 
 
------------------------------------- † ------------------------------------

Ismételt felhívás, Székesfehérvár, 2021. október 15-én
Állítsuk helyre a megszállás alól felmentő "magyar katona halhatatlan dicsőségének" emlékművét Fehérvárott!

101 évvel ezelőtt, 1920. október 17-én állították és avatták fel a Bory Jenő emlékművet Székesfehérvár délnyugati határában a román megszállás alól felszabadító Nemzeti Hadsereg tiszteletére.

"A világon minden nemzet alapvető erkölcsi kötelességének tekinti elődeik és hőseik tiszteletét, emlékük ápolását" - tette közzé felhívását e mondattal kezdve két évvel ezelőtt a Nemzeti Hadsereg bevonulásának 100. évfordulójára emlékezve és szervezte ennek érdekében az első városi megmozdulást 2019. október 19-én az Országzászló Védnöki Testület felkérésére a Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azzal, hogy a Bory Jenő által készített és a bevonulást követő évben, a város és a megye közgyűlésének közös elhatározásával felállított emlékmű avatásának 100. évfordulóján helyezzék el jelképesen az emlékmű alapkövét és adják át azt Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterének, azaz az Országzászló Védnöki Testület tiszteletbeli elnökének és juttatják el a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének.
 
"Egy obeliszk a román megszállás alól felmentő, a rendet helyreállító alakulatok bevonulásának emlékére 1920-ban állíttatott és 1946-ban ledöntetett, s törve, a földre hányva hevert még 1973-ban is legott az áldozatvállalást és múltunkat eltörölni vágyók szándékától." 
 
- olvasható a Fejér Szövetség honlapján a városvezetést, polgárokat és a sajtót megszólító meghívóból, az esemény beharangozó bejegyzésben.
 
Állítsuk helyre, mi, megyei, városi közemberek és köztestületek, ami helyreállítandó, és őrizzük meg, ami értékálló. Bory Jenő obeliszkje a "dicsőséges magyar katona" tiszteletére nem csupán helyreállítandó, de emlékével, emlékezetünkkel meg is őrizendő.
 
A fenti felkiáltással, üzenettel álltak ki a szervezők és lakozó honfitársak 2021. október 15-én, pénteken 18:00 órakor gyülekezve a Szent István téren, hogy együtt vonuljanak fáklyákkal a Városház térre, az Országalmához.
 
 
Este 18:20 perckor Brájer Éva tanácsnok, az emlékmű helyreállításában is érintett terület választott önkormányzati képviselője vette át Kónyi-Kiss Botondtól Bory Jenő - a "Magyar katona halhatatlan dicsőségére" 1920-ban felállított és 1946-ban ledöntött - obeliszkjének látványtervét, melynek helyreállításáért az Országzászló Védnöki Testület felkérésére fogott össze a Fejér Szövetség, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Válasz Független Civilek Egyesület, amelynek bemutatására a szervezők egy kiállítást is létrehoztak, melynek megnyitójára is a megmozdulás után került sor.
 




Az Alba Mária közéleti műhely termeiben /Székesfehérvár, Koronázó tér 4. számú épület I. emeletén/ 18:30 perckor nyitották meg a
Bory Jenő: "A magyar katona halhatatlan dicsőségének emlékműve"
című történeti összeállítást az emlékmű állításától a helyreállítás kezdeményezéséig.



 
------------------------------------- † ------------------------------------
 
Együtt emlékeztünk a testvérvárosunkkal újraegyesülés örömünnepére /2021.09.11./
 
Testvérvárosunk, Csíkszereda népe 1940. szeptember 11-én
boldog örömmel köszöntötte a Magyar Királyi Honvédséget
81 éve már, hogy az 1940. augusztus 30-án meghozott ún. „második bécsi döntés” következtében Csíkszereda, Székesfehérvár testvérvárosa   - ha csupán 5 évre is, de - békésen visszakerült az anyaország kebelére. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót és a nemzeti lobogó alatt bevonuló (a hajdani Nemzeti Hadseregből megalakult) Magyar Királyi Honvédséget 1940. szeptember 11-én köszöntötte Kolozsvár, majd testvérvárosunk,  Csíkszereda lelkes erdélyi és székely magyar népe.

Az Országzászló Védnöki Testület, a Fejér Szövetség és társszervezeteinek tagjai, képviselői ezen alkalomból csendes megemlékezést tartottak Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én újraavatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél és mécsesekkel világították ki a székelyföldi és erdélyi el- és visszacsatolt kelet-magyarországi (ún. partiumi) vármegyék címerpajzsait, majd a székely himnusz eléneklésével egyidejűleg húzták fel, s eresztik újra félárbócra a társadalmi összefogás nemzeti lobogóját, a fehérvári Országzászlót
 
Megemlékezés
testvérvárosunk, Csíkszereda hazatérésének 81. évfordulós napján,
2021. 09. 11-én (szombaton) 18:00 órakor
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

Szeptember 11 az erdélyi, a székely magyarság szabadságharcának jeles napja marad

Megkerülhetetlen a székely önrendelkezés visszaállítása
https://www.youtube.com/watch?v=qasEPtZj1kQ
Az örömmámor archív felvételei

81 évvel ezelőtt, 1940. szeptember 11-én vonult be és ért Erdély szívébe, Kolozsvárra - a második bécsi döntés következményeként békésen és ünnepélyesen - Horthy Miklós kormányzó vezetésével a Magyar Királyi Honvédség, amellyel - ha rövid időre is - Észak-Erdély és az észak-erdélyi magyarság, Székelyföld és a székelység újra visszanyerte a trianoni "békediktátummal" elvesztett - s a méltatlan "nyertesek" álságos kötelezettségszegése által azóta tovább csorbított - önrendelkezését és szabadságát.

Az Országzászló Védnöki Testület, a Fejér Szövetség és a Fejér Baranta Egyesület képviselői csendes tiszteletadással világították ki mécsesekkel az északerdélyi és az azzal együtt el- és visszacsatolt kelet-magyarországi székely vármegyék címerpajzsait!



------------------------------------- † ------------------------------------

Tiszteletadás vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó születésének 153. évfordulós napján, 2021.06.18-án

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868-1957)
Magyarország kormányzója (1920-1944)

S Z Á M V E T É S
ősszállítás Horthy Miklós 17 évéről
153 évvel ezelőtt, 1868. június 18-án született vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója.

Az Országzászló Védnöki Testület tiszteletadással emlékezett a trianoni diktátummal feldarabolt ország feltámadásában kulcsszerepet vállaló Horthy Miklósra Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én avatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél.

Tiszteletadás és Díszőrség
vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó emlékére
születésének 153. évfordulóján,
2021. 06. 18-án (pénteken) 18:00 órakor
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

A megemlékezés során:

- Hármas kürtszó jelezte a Díszőrség kezdetét,
- amit az Országzászló Védnöki testület tagjainak tiszteletadása és vitéz nagybányai Horthy Miklós csatolt képének elhelyezése követett az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű oltárköve elé,
- Hármas kürtszóval zárult a Díszőrség.
 
  
------------------------------------- † ------------------------------------

Országzászló szentelés és Trianon megemlékezés 2021.06.04-én
 
Az Országzászló Védnöki Testület felkérésére a Fejér Szövetség a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Válasz Független Civilek támogatásával és részvételével a 100. évfordulós eseményhez hasonló megemlékezést szervezett Trianon 101 címmel a Városház tértől az Országzászló térig.

Az újra honosított, felélesztett hagyománynak megfelelően a már egy évet szolgált Országzászló lecserélését követően az új Országzászló szentelésére és felszerelésére is a megemlékezés keretében kerül sor.
Országzászló szentelés 
az 1920. évi trianoni diktátum
101. évfordulóján,

2021. június 4-én (pénteken) 16:32 órakor 
Országzászló kíséret: Székesfehérvár, Városház tértől, az Országalmától az Országzászló térig,
Országzászló szentelés: Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű előtt területen
 
A megemlékezés az alábbi menetrend szerint zajlott:
  1. 16:00-16:30 Gyülekezés a Városház térhez közeli vendéglátó egységek szabadtéri teraszain, illetve az Országzászló téren
  2. 16:32-16:35
    • Városház tér: Belvárosi harangszó (bejátszás a Koronázó tér 4. I. em. ablakából) és Himnusz
    • Országzászló tér: Három kürtszó és Díszőrség kezdete az Országzászló Emlékműnél
  3. 16:35-16:45
    • Fő utca: A felszentelendő Országzászló kísérete, a szervezők és csatlakozók ünnepélyes felvonulása
      Ciszterci templomnál: Brückner Ákos Előd plébános csatlakozása a menethez.
    • Országzászló tér: Imádságos énekek
  4. 16:45-17:00 Országzászló tér
    • Országzászló szentelés
    • Országzászló felszerelése imádságos énekek kíséretében
  5. 17:00-17:15
    • Imádságos énekek kíséretében
    • 101 fehér szegfű elhelyezése az emlékművet övező vármegye címerpajzsokon
    • Nemzeti zászlók kitűzése az Országzászló emlékmű előtti zöldterületen
    • Koszorúzás, az Országzászló Védnöki Testület koszorújának elhelyezése az Emlékmű homlokterén
Az eseményről készült képek, híradások:


Az estét László Attila kézdivásárhelyi énekessel zárták a megemlékezők

------------------------------------- † ------------------------------------

Trianon 100. évfordulóján szentelt  Országzászló leszerelése 2021.05.24-én
 
2021. május 24-én a Székesfehérvári eredeti Ereklyés Országzászló és Trianoni Emlékművének, azaz a Rimanóczy Gyula alkotásának avatása 85. és a helyreállítására vonatkozó közös társadalmi és önkormányzati akarat kihirdetésének 5. évfordulója éppen Pünkösd hétfőre esett. 
 
Az esemény évfordulós különlegességének számított az is, hogy éppen a három évvel korábbi Pünkösd hétfőn, a szentlélek kiárdásának napján (amely akkor, 2018. évben május 21.-re esett) szentelték fel a Kárpát-haza 63 vármegyéjének és Fiume vármegye jogú város szent helyeiről származó földereklyét és helyezték el a még készülő Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű oltárkövében a városvezetéssel közösen az egy évvel korábban megalakult Országzászló Védnöki Testülethez csatlakozott társadalmi szervezetek képviselői és Nyáray-Horváth István plépános atya (saját felvétel a szentelésről: https://youtu.be/12jSHcddN4I).
 
https://photos.app.goo.gl/PSk3k9Q6GZ21Xf1C2
 
Az Országzászló Védnöki Testület és csatlakozó szervezetek a megemlékezés részeként, s egyben a 2021. június 4.-re tervezett "Trianon 101" címmel tervezett közös megemlékezés előkészületeként "ünnepélyes" keretek között szerelték le a szokatlanul hosszú időt, kerek egész esztendőt szolgáló Országzászlót, a társadalmi összefogás lobogójának a trianoni gyalázatos döntés 100. évfordulós napján szentelt és felszerelt példányát.

------------------------------------- † ------------------------------------

Fáklyás megemlékezés a Magyar Királyi Honvédség felvidéki bevonulásának 82. évfordulóján (2020.11.11.)

2020. november 11-én volt 82 éve, hogy az I. bécsi döntés következtében vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezetésével a Magyar Királyi Honvédség bevonult Kassára. 

Az Országzászló Védnöki Testület és csatlakozó polgárok fáklyák és mécsesek gyújtásával emlékeztek az 1938. évi eseményre, mikor békés eszközökkel ölelhette újra a Magyar Királyság az erőszakkal elszakított felvidéki gyermekeinek jelentős részét a kebelére.

Fáklyás megemlékezés, díszőrség
a Magyar Királyi Honvédség Kassára bevonulásának 82. évfordulóján
2020. november 11-én (szerdán) 18 órától
Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművénél

A megemlékezés alatt a díszőrséget a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai biztosították, melynek kezdetét hármas kürtszóval jelezték.

Trianon 100. évfordulóján a Nemzeti összetartozás évében esedékes utolsó megemlékezésünk alkalmából Székesfehérvár Országzászló terén mécsesekkel világítottuk meg az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű körül elhelyezett 64 vármegye címerpajzsaiból a 24 felvidéki (kárpátaljai) érintettet, a (zárójelben) részben vagy egészben elszakított vármegyéket.

Nevezetesen: (Abaúj-Torna,) Árva, Bars, (Bereg, Esztergom, Gömör és Kis-hont, Hont, Komárom,) Liptó, Máramaros, (Moson, Nógrád,) Nyitra, Pozsony, Sáros, (Szabolcs, Szatmár,) Szepes, Trencsén, Turóc, Ugocsa, Ung, (Zemplén,) Zólyom vármegye címerpajzsait.

A megemlékezés az "Isten áldja meg a magyart" kezdetű felvidéki himnikus dal eléneklésével és hármas kürtszóval zárult.

Köszönet a résztvevőknek.
Áldás felvidéki és kárpátaljai nemzettestvéreinkre.

------------------------------------- † ------------------------------------

Jelképes alapkő, petíció és aláírásgyűjtő ívek átadása a Nemzeti Hadsereg emlékművének helyreállításáért 2020. október 19-én

100 évvel korábban, 1920. október 17-én állították és avatták fel a Bory Jenő emlékművet Székesfehérvár délnyugati határában a román megszállás alól felszabadító Nemzeti Hadsereg tiszteletére.

Egy éve, a Nemzeti Hadsereg bevonulásának 100. évfordulójára emlékezve, 2019. október 19-én szervezte ez alkalomból az első városi megmozdulást az Országzászló Védnöki Testület felkérésére és tette közzé felhívását a Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azzal, hogy a Bory Jenő által készített és a bevonulást követő évben a város és a megye közgyűlésének közös elhatározásával felállított emlékmű avatásának 100. évfordulóján adja át azt Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterének, azaz az Országzászló Védnöki Testület tiszteletbeli elnökének és juttatja el a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének.

Az aláírásgyűjtés a Bory emlékmű helyreállításáért annak felállításáig folytatódik. 

A megemlékezéseben résztvevő szervezetek:

  • Alba Regia Civitas Rend
  • Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület
  • Fejér Baranta Egyesület
  • Fejér MAG Egyesület
  • Fejér Szövetség Mozgalom
  • Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
  • Horthy Társaság
  • Rákóczi Szövetség
  • Szent György Lovagrend
  • Trianon Társaság
  • Válasz Független Civilek Egyesület
  • Vitézi Rend

Fehérvárt a román megszállás alól felaszabadító Nemzeti Hadsereg bevonulásának 101. évfordulós napján, 2020. október 12-én a Fejér Szövetség, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a kezdeményezést támogató Válasz Független Civilek képviselőinek közreműködésével előzetes sajtótájékoztatót tartott az Alba Mária közéleti műhelyben (Koronázó tér 4. I. em.).

Fehérvár TV Híradó (9:25 perctől) és Archivum (a képre kattintva)

A megemlékezés eseményei:

ÍRJA ALÁ ÖN IS (a képre kattintva)! FOLYTATJUK.17:00 Maroshegyi körforgalom (székelykapunál):  a felhívást egy évvel korábban kezdeményező Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a támogató Válasz Független Civilek képviselői által a Nemzeti Hadsereg érkezését jelképező és az utolsó aláírásgyűjtő ívekkel érkező lovasfogat fogadása és felzászlózása Székesfehérvár délnyugati határában, ahhoz közeli ponton, ahol a román megszállás alól felszabadítókat a székváros és a megye tisztviselői kara fogadta, s amelynek emlékére 100 évvel ezelőtt obeliszket állíttatott, majd sajtótájékoztató keretében

  • a megvalósítandó emlékmű alapköveként szolgáló és a bevonulás 100. évfordulóján tett felhívást és az ahhoz csatlakozó polgárok aláírásgyűjtő íveit tartalmazó alapkő kapszulák összeállítása
  • jelképes alapkő elhelyezés (a városi közgyűlésnek átadandó alapkő kapszula lezárása)
  • az alapkő másodpéldányát az Országzászló Védnöki Testület őrzi (az eseményt követő aláírásgyűjtés és a a jövőben megvalósítandó emlékmű - már nem jelképes - alapkővének részeként

17:15 Maroshegyi körforgalom - Szent István tér: Lovasfogat vezette autós felvonulás

17:40 Szent István tér: Az Országzászló Védnöki Testülettől a felhívás és aláírásgyűjtő ívek másolati példányát, az elektronikusan aláírható petíció nyomtatott listáját a Fejér megyei közgyűlés elnökének képviseletében Szili Csaba megyei önkormányzati képviselő vette át

17:45 Szent István tér - Arany János utca - Városház tér: Fáklyás felvonulás

18:00 Városház tér (Városháza bejárata): Az eredeti dokumentumokat tartalmazó alapkő kapszulát Székesfehérvár MJV polgármesterének képviseletében Deák Lajosné Zsuzsanna önkormányzati képviselő, határainkon kívüli kapcsolatok városi tanácsnoka vett át

18:10 Városház tér - Fő utca - Országzászló tér: Fáklyás felvonulás

18:30 Országzászló tér: Ünnepélyes díszőrség és megemlékezés az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

  • Fehérvári Íjász Egyesület: Díszőrség a Nemzeti Hadsereg tiszteletére
  • v. Vesztergám Miklós: "Isten áldja meg a magyart" az elcsatolt országrészeken élő magyar nemzettestvéreinkért
  • Publik Antal: szavalat
  • Zetényi Csukás Ferenc tiszteletbeli elnök (Horthy Társaság): Emlékbeszéd
  • Himnusz
  • Díszőrség és megemlékezés zárása 
Magyar Nemzet: Helyreállíthatják a több mint százéves Bory-obeliszket
Válasz Független Civilek összefoglalója az eseményről. 
 
Ne feledjük! Az aláírásgyűjtés, attól függetlenül, hogy a petíciót átadtuk, folytatódik, míg az összes aláírást tartalmazó alapkő-pár (városi és társadalmi) az emlékmű alapjába nem kerül. Nem jelképes alapkövet és emlékművet követel a városunkat és hazánkat a megszállók zabrálása alól felmentő Nemzeti Hadsereg iránti tisztelet!

------------------------------------- † ------------------------------------

Szeptember 11 az erdélyi, a székely magyarság szabadságharcának jeles napja marad

Testvérvárosunk, Csíkszereda népe 1940. szeptember 11-én
boldog örömmel köszöntötte a Nemzeti Hadsereg tagjait
Testvérvárosunkkal együttérezve emlékeztünk az újraegyesülés örömünnepére. 2020. szeptember 11-én volt 80 éve, hogy az 1940. augusztus 30-án meghozott ún. „második bécsi döntés” következtében Székesfehérvár testvérvárosa, Csíkszereda  - ha csupán 5 évre is, de - békésen visszakerült az anyaország kebelére. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót és a nemzeti lobogó alatt bevonuló (a hajdani Nemzeti Hadseregből megalakult) Magyar Királyi Honvédséget 1940. szeptember 11-én köszöntötte Kolozsvár, majd testvérvárosunk,  Csíkszereda lelkes erdélyi és székely magyar népe.

Az Országzászló Védnöki Testület felkérésre a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület és a Fejér Szövetség tagjai ezen alkalomból csendes megemlékezést tartottak Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én újraavatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél és mécsesekkel világították ki a székelyföldi, erdélyi és elcsatolt kelet-magyarországi (ún. partiumi) vármegyék címerpajzsait.
Megemlékezés és díszőrség
testvérvárosunk, Csíkszereda hazatérésének 80. évfordulós napján,
2020. 09. 11-én (pénteken) 18:00 órakor
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

https://www.youtube.com/watch?v=qasEPtZj1kQ
Az örömmámor archív felvételei
80 évvel ezelőtt, 1940. szeptember 11-én vonult be és ért Erdély szívébe, Kolozsvárra - a második bécsi döntés következményeként békésen és ünnepélyesen - Horthy Miklós kormányzó vezetésével a Magyar Királyi Honvédség, amellyel - ha rövid időre is - Észak-Erdély és az észak-erdélyi magyarság, Székelyföld és a székelység újra visszanyerte a trianoni "békediktátummal" elvesztett - s a méltatlan "nyertesek" álságos kötelezettségszegése által azóta tovább csorbított - önrendelkezését és szabadságát.

Megkerülhetetlen a székely önrendelkezés visszaállítása

------------------------------------- † ------------------------------------
 
100 éve milliók szakíttattak százfelé lélektelenek "dicsőségére"
Mottó: Közeledik a 100. évforduló. 2020-at írunk, kerek száz évvel többet, mint 1920. Ez az év - nem tetszés kérdése - arról szól, amelyben szellem, test és lélek a Kárpát-medencében szétszakíttatott. Itt állunk, mi magyarok száz év után is darabjainkra hullva, több százezres, milliós lélekszámú nemzetrészeink porladó hősi emlékei felett időnként elnémulva, a kiutat keresve, "feltámadásra" várva. "Csak még egyszer előre!", s a száz év, mint több ezer korábban, sem lehet-lesz hiába!

Az Országzászló Védnöki Testület tagjai és pártolói 2020. június 4-én 16 órától 100 percen keresztül néma tiszteletadással emlékeztek a dicstelen trianoni döntésre az Országzászló téren.

Egyúttal ez alkalommal került sor a rendkívüli helyzet miatt meglehetősen hosszú ideig szolgált és korábban leszerelt zászló helyére szánt új Országzászló szentelésére és felszerelésére az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműre!

Zászlószentelés az 1920. évi trianoni diktátum
100. évfordulóján,

2020. június 4-én (csütörtökön) 17:00 órakor
Székesfehérvár, Országzászló tér, Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű
 
Babits Mihály: Áldás a magyarra
1938. nov. 2-6.
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.
Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.
Él a nagy Isten és semmise megy kárba.
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.
Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb...
 
Megemlékezés menete 2020. június 4-én a Városház tér - Fő utca - Országzászló tér helyszíneken

16:00-16:32 Díszőrség az emlékműnél
16:32-17:00 Harangozás után Himnusz, majd
          az új Országzászló díszkísérete néma
          felvonulással Fehérvár történelmi
          belvárosának Fő utcáján a Városházától
          az Ereklyés Országzászló és Trianon
          Emlékműig

17:00 Országzászló szentelése
          és felvonása az emlékműre
17:30 Néma koszorúzás
          100 fehér szegfű elhelyezése
17:40 Díszőrség vége

A 2020. évi Trianon 100 megemlékezés keretében felszentelt és kivételesen egy évig szolgáló Országzászló leszerelésére (a le és felszerelés túlzott időigényességét is elkerülendő és az Országzászló rendszeres fennakadását megakadályozó előzetes igazításokat is előkészítendő) az Országzászló tér 1936. május 24.-i évfordulóján (2021.05.24-én) került sor.
Mozgóképes híradások az eseményről:
 

------------------------------------- † ------------------------------------

2020.06.02. Három éves az Országzászló Védnöki Testület - Országzászló leszerelés

Az Országzászló Védnöki Testület 2020. június 2-án emlékezett meg megalakulásának 3. és az Országzászló tér helyreállításának 2. évfordulójáról. Emlékezni gyűltek össze a Védnöki Testület tagjai 2020. június 2-án, megalakulásuk 3. évfordulóján az Országzászló téren. Az ünnepélyes pillanatokat megidézve és a trianoni diktátum 100. évfordulójára, 2020. június 4.-re készülve, a közelgő megemlékezés eseményeinek első mozzanataként helyezték el közösen a testület koszorúját az emlékmű oltárköve elé.

Rövid tanácskozás után egyhangú döntés született. A 2019. október 19-én, Székesfehérvár román megszállása alóli felszabadítására, a Nemzeti Hadseregben fegyvert ragadó magyar katona halhatatlan dicsősége emlékművének helyreállítására szervezett megemlékezés keretében harmadikként megszentelt, az avatás óta egymást váltó zászlók között azonban kiemelkedően a leghosszabb ideig szolgáló Országzászló nem élheti meg az emlékmű rudazatán a 100. évfordulót. A megemlékezés végén a résztvevők a trianoni döntés 100. évfordulójára is készülve, a 2020. június 4-én 16:32 perckor kezdődő rendezvény részeként felszentelendő és felszerelendő új Országzászlónak is helyet biztosítva leszerelték  a közel egy évet szolgált korábbi, 2019. október 19-én a "Ciszterci"  Nagyboldogasszony- és Nepomuki Szent János plébánia templomban felszentelt 3. Országzászlót.
 
2020. június 2-án elhagyta emlékművét az elmúlt évtizedek egyik legkülönlegesebb időszakában is méltóságot árasztó nemzeti lobogó!

 
Ezúttal mitegy két napig országzászló nélkül várta Székesfehérvár Országzászló terén a két éve ünnepélyes keretek között felavatott fehérvári emlékmű az évfordulót, s a megemlékezés keretében megszentelendő 4. új Országzászlót.

------------------------------------- † ------------------------------------

81 éve békésen térhetett vissza Felvidék egy része Magyarországhoz

2019. november 11-én volt 81 éve, hogy az I. bécsi döntés következtében vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezetésével a Magyar Királyi Honvédség bevonult Kassára. A felvidéki bevonulás volt a honvédség első jelentős hadmozdulata 1919 óta. Az ünnepélyes fogadtatást a rendező tisztek és az adott település elöljárósága közösen készítették elő, mindenütt előre meghatározott módon. Az első település, ahová a magyar csapatok 1938. november 5-én bevonultak, Medve volt, míg a nagyobb településeket 10-én érték el. Horthy Miklós kormányzó 6-án Komáromba, 11-én Kassára vonult be fehér lovon. A kassai bevonuláson részt vett a revíziót régebb óta támogató angol nemes, Harold Harmsworth, Rothermere lordja, aki Londonból utazott Kassára, hogy szemtanúja legyen az eseménynek. A bevonulás alkalmából beszédet mondott többek között Esterházy János gróf is. Ezt követően Horthy megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc sírját. A Felvidék déli részének visszatérését a magyar törvényhozás két nap múlva, november 13-án, az 1938. évi XXXIV. törvénycikkel szentesítette.

Zászlócsere, megemlékezés, díszőrség
a Magyar Királyi Honvédség Kassára bevonulásának 81. évfordulóján
2019. november 11-én (hétfőn) 18 órától
Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművénél

A megemlékezés előtt, 13:00 órától került sor a Székesfehérvárt felszabadító Nemzeti  Hadsereg bevonulásának 100. évfordulós napján ünnepélyesen megszentelt új Országzászló felszerelésére.

Az Országzászló Védnöki Testület által szervezett megemlékezésen elhangzott Eszterházy János gróf és Horthy Miklós magyar és szloviák nyelven elmondott beszédének felvétele, mely utóbbi fordítása magyarul a következő:

„Az, hogy tudok szlovákul, azoknak a szép éveknek az eredménye, amelyeket a haditengerészetnél töltöttem. Ott tanultam meg horvátul, ezért a szláv nyelvek nem idegenek számomra. Forró szeretettel üdvözöllek benneteket, akik ma visszatértetek ezeréves közös hazánkba, melynek szabad földjét velünk együtt műveltétek és védelmeztétek is.”

A megemlékezés alatt a díszőrséget a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai biztosították,

  • kezdetét hármas kürtszóval jelezték;
  • majd ugyancsak hármas kürtszó után csendült fel Felvidék palóc himnuszaként is elterjedt "Isten áldja meg a magyart" kezdetű  himnikus ének,
  • a résztvevők mécsesekkel világították ki az emlékmű körül a trianoni döntéssel elcsatolt, vagy megcsonkolt felvidéki vármegyék történelmi címerpajzsait,
  • miután az újra felharsanó hármas kürtszó zárta a megemlékezést és a díszőrséget.

A megemlékezés résztvevői:

  • Alba Regia Civitas Rend,
  • Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület,
  • Fejér Baranta,
  • Fejér MAG Egyesület,
  • Rákóczi Szövetség Fejér megyei szervezete,
  • Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa,
  • Trianon Társaság Fejér megyei szervezete,
  • Vitézi Rend Fejér Szék,
  • VÁLASZ Egyesület képviselői és
  • csatlakozó fehérvári polgárok.

    ------------------------------------- † ------------------------------------

    Megemlékezés Székesfehérvár román megszállás alól felszabadulásáról

A Székely Nemzeti Hadsereg megalakulása 171. évfordulója (1848. október 18.), a Nemzeti Hadsereg Székesfehérvárra bevonulásának 100. (1919 október 12.) és a "Dicsőséges magyar katona" tiszteletére felállított emlékmű avatásának 99. (1920. október 17.) évfordulója alkalmából

Felhívás, megemlékezés és emlékmenet
az országmentő Nemzeti Hadsereg Fehérvárra érkezésének 100. évfordulóján,
2019. 10. 19-én (szombaton) 15:00 órától
Székes Fejér Város Csíki Székelykapujától
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműig

2019. október 12-én volt 100 éve, hogy az 1919. június 18.-i szegedi zászlószentelés és zászlóbontás következtében megalakult Nemzeti Hadsereg vitéz nagybányai Horthy Miklós vezetésével Szabadbattyánon keresztül bevonult Székesfehérvárra, amellyel megszüntette Székesfehérvár román megszállását és megkezdte útját a főváros felé, hogy véget vessen az országot dúló idegen seregek visszaéléseinek!

A Nemzet Hadserege azért indult a megcsonkolt ország szívébe és érkezett Siófokról Szent István városába, hogy a koronázó város szakrális ereje által biztosítsa az ország határait és megkezdhesse az egészséges és igazságos Magyarország helyreállítását!
  1. 15 órától rendkívüli sajtótájékoztató keretében tette közzé az Országzászló Védnöki Testület által is támogatott felhívását Dr. Boór Ferenc, a Fejér Szövetség társelnöke és Kónyi-Kiss Botond, a Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom alelnöke a maroshegyi körforgalomban állított székelykapunál,
  2. ahonnan fellobogózott lovas fogat vitte a 2018. június 4-én újraavatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű új - a már megszolgált Országzászló helyére cserélendő - Nemzeti Lobogóját a Szent István térre, hogy átadják a zászlókísérőknek.
  3. 16 órakor indult az Emlékmenet az Országalmától az Országzászló térig, hogy
  4. 16 óra 30 perctől az Országzászló téren emlékezzenek meg a reésztvevők Székesfehérvár román megszállás alóli felszabadításának 100. évfordulójáról.
  5.  18 órától vette kezdetét a "Ciszterci" Nagyboldogasszony- és Nepomuki Szent János-templomban a Szent Mise, melynek keretében Brückner Ákos Előd atya jóvoltából megtörtént az új Országzászló szentelése!
https://www.fehervartv.hu/video/index/28964?jwsource=cl
Fehérvár TV beszámolója (a képre kattintva)
Székesfehérvár délnyugati kapujában 2019.10.19-én
 
Az emlékmenet és a megemlékezés résztvevői:
  • Alba Regia Civitas Rend,
  • Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület,
  • Fejér Baranta,
  • Fejér MAG Egyesület,
  • Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Fejér megyei szervezete
  • Rákóczi Szövetség Fejér megyei szervezete,
  • Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa
  • Trianon Társaság Fejér megyei szervezete
  • Vitézi Rend Fejér Szék
  • VÁLASZ Egyesület
  • csatlakozó fehérvári polgárok és további szervezeti képviselők
A megemlékezés közreműködői:
  • v. Dr. Bene Gábor közíró, közjogász, a szegedi Horthy emlékmenet főszervezője
  • Becze Katalin Margit gyimesi énekmondó
  • Király Dávid dudás népzenész
Az Országzászló szentelés zászlóvivői:
  • Dr. Boór Ferenc
  • Kónyi-Kiss Botond
  • v. Tóth Tibor
  • Kelemen Gábor
  • Egyed Béla
  • Szegedi László
Vágatlan felvétel a sajtótájékoztatóról:
 
https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/szaz-eve-vonult-be-a-nemzeti-hadsereg-szekesfehervarra-3346542/
A Fejér Megyei Hírlap cikke a feol.hu világhálós oldalán
https://photos.app.goo.gl/L7v45Ft5vFbPfoS89
Képgaléria a zászlószentelésről a képre kattintva megtekinthető
 
------------------------------------- † ------------------------------------

Szeptember 11 az erdélyi magyarság szabadságharcának jeles napja marad

Megemlékezés és díszőrség
testvérvárosunk, Csíkszereda hazatérésének 79. évfordulós napján,
2019. 09. 11-én (szerdán) 18:00 órakor
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

Testvérvárosunk, Csíkszereda népe 1940. szeptember 11-én
boldog örömmel köszöntötte a Nemzeti Hadsereg tagjait
 
2019. szeptember 11-én 79 éve, hogy az 1940. augusztus 30-án meghozott ún. „második bécsi döntés” következtében Székesfehérvár testvérvárosa, Csíkszereda - ha csupán 5 évre is, de - békésen visszakerült az anyaország kebelére. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót és a nemzeti lobogó alatt bevonuló (a hajdani Nemzeti Hadseregből megalakult) Magyar Királyi Honvédséget 1940. szeptember 11-én köszöntötte Kolozsvár, majd testvérvárosunk,  Csíkszereda lelkes erdélyi és székely magyar népe.
 
Fejér Szövetség szervezésében az Országzászló Védnöki Testület és a csatlakozó szervezetek (az Alba Regia Civitas Rend, a Fehérvári Íjászok, a Fejér Baranta, a Fejér MAG Egyesület, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Fejér megyei szervezete, a Rákóczi Szövetség Fejér megyei szervezete, a Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa, a Trianon Társaság Fejér megyei szervezete, a Vitézi Rend Fejér Szék) tagjai ezen alkalomból megemlékezést tartottak Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én újraavatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél.


------------------------------------- † -------------------------------------

Megemlékezés és 100 perc díszőrség
a Nemzeti Hadsereg zászlóbontásának 100. évfordulójára emlékezve
2019. július 19-én (pénteken) 18:00-19:40
Székesfehérvár Országzászló terén
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművénél

Megemlékező beszédet mondott v. Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy Társaság elnöke.

Az értelmes fegyelem és az ártatlan figyelem pillanata
A rendezvény a Fejér Megyei Hírlap 2019. július 20.-i nyomtatott számában a címlapon és e képpel szerepelt (feol.hu oldalon ide kattintva olvasható /fotó: NN/)
 
A díszőrségben részt vettek az Alba Regia Civitas Rend, a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület, a Fejér Baranta, a Fejér MAG Egyesület, a Fejér Szövetség Mozgalom, a Horthy Társaság, a Rákóczi Szövetség, a Szent György Lovagrend, a Trianon Társaság, a Vitézek Történelmi Rendje és a Vitézi Rend tagjai, képviselői.
 
2019. július 20-án volt 100 éve, hogy Szegeden megszentelték a zászlót, a Nemzeti Hadsereg zászlaját, mely hazát és nemzetet mentett, mely zászló alá sorakozott fel Magyarország honvédő ereje. A Nemzeti Hadsereg nélkül Magyarországnak nemcsak kevesebb területe, lakosa, de feltámadási reménye sem volna.
1919. július 20-án ment végbe a Mars téri laktanyában a Nemzeti Hadsereg első nagy ünnepséggel egybekötött zászlószentelése. A szegedi hölgyek által hímzett zászlót Kelemen Béláné a következő szavak kíséretében nyújtotta át Horthy Miklósnak:

„A szegedi nők honszerelmének lángoló érzésével adom át ezt a felszentelt zászlót a hadsereg főparancsnok urának. A mohácsi vész óta küzdünk egy olyan hadseregért, mely ne álljon idegen zászló, idegen nyelv, idegen szellem és érdekek szolgálatában. Ez a zászló legyen jelvénye a becsületnek, a bátorságnak, a fegyelmezettségnek és az önfeláldozó hazaszeretetnek. Ha most végre lesz állandó nemzeti hadseregünk, az legyen igazi néphadsereg, mely ne legyen senki másé, mint az egész országé, az egységes magyar nemzeté. Akik ez alatt a zászló alatt fognak küzdeni ne küzdjenek másért, mint az egész magyar nép érdekeiért és jóvoltáért. A nemzeti hadsereg védjen meg bennünket a külső ellenségtől, tartsa fenn a belső rendet, hogy ennek az országnak minden egyes lakosa békességben dolgozhasson és nyugodtan élvezhesse fáradságos munkájának gyümölcsét. A katonaság ne nyomjon el senkit, hanem minden önkény ellen védjen meg minket és tartsa meg mindazt ami a miénk. A mi dicsőséges múltunknak ez legyen az igazi nemzeti hagyománya, és még csak azt kívánom, hogy ezt a zászlót, mindig olyan tiszta kezek lobogtassák, amilyen jellemes férfiúnak, bátor katonának és önzetlen hazafinak a kezében teszem le az új Magyar Nemzeti Hadsereg első zászlaját.” forrás: http://lakatospal.hu/...
Szegedi haza és nemzetmentők a zászlószentelésről készült képen és Zadravecz János tábori püspök, Horthy Miklós fővezér és Vajas József alsóvárosi gazdakör elnök a Földmíves utca 7. számú épület falán máig helyre nem állított fogadalomtétel domborművön
 ------------------------------------- † -------------------------------------

Megemlékezés a 4. kormányzó 151. születésnapjáról

2019. június 18-án volt 151 éve, hogy megszületett Magyarország eddigi utolsó kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós.

Tisztelgő fehérvári és szegedi polgárok
Tiszteletre méltó életművének töredékéről számtalan összefoglalót találhatunk neves és hiteles írástudóktól, azonban talán a legmeggyőzőbb az, amit évekkel ezelőtt tettünk mi is közzé honlapunkon, melynek címe oly' egyszerűen és magától értetődőn teszi elénk a kormányzó által vezetett - sokak által halálra ítélt - ország feltámadásáról szóló SZÁMVETÉSt!

Dr. Bene Gábor és Dr. Boór Ferenc
A múlt évben, a 150. évfordulón kezdtük meg a díszőrségeink sorozatát Székesfehérvár helyreállított Országzászló terén, a 2018. június 4-én avatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél nem csupán a nemzet által választott kormányzó emlékére, hanem az általa vezetett Apostoli Magyar Királyság tiszteletére is.
 
Ez évben sem feledkezhettünk meg erről az évfordulóról. Az Országzászló Védnöki Testület meghívásának eleget téve gyújtottak Székesfehérvár polgárai közösen mécseseket az emlékmű oltárkövének négy sarkán és helyezték el a kormányzó képét a Védnöki Testület 2019. június 4-én, a trianoni döntés 99. évfordulóján elhelyezett 99 virágdíszből álló koszorúján.

S, hogy a fotós se hiányozzék (a képeket - e kivétellel
- Sajó Mária készítette, míg ez utolsót maga, az előadó)
A 20 óra 30 perckor kezdődő megemlékezésen Dr. Bene Gábor szegedi közjogász, közíró, a Fejér Szövetség keddenkénti Hétvezér Estjének e napra meghívott előadója tartott beszédet a hazamentő, országépítő és országgyarapító kormányzó tiszteletére.

A képes koszorú a kormányzó által vezetett Nemzeti Hadsereg zászlószentelésének 100. évfordulójára tervezett július 19.-i 100 perces díszőrségig ékesítette az emlékmű homlokterét.

Múltunkat nem felejtve, abból erőt merítve ajánlottuk e hírt Székesfehérvár Országzászló teréről 2019. június 18-án, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó születésének 151. évfordulós napján tisztelettel és bizalommal az ősi erényben.
------------------------------------- † -------------------------------------

99 perces díszőrség és Trianon megemlékezés

"... hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá,
s nőjünk ég felé, testvér-népek közt,
mint a fák, kiket mennyből táplál a Nap..."!

Babits Mihály: Eucharisztia szavaival szólítottunk minden emlékezőt 2019. június 4-én, a gyalázatos trianoni döntés aláírásának 99. évfordulóján és Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműve avatásának első évfordulóján a velünk és külhoni nemzettestvéreinkkel együtt emlékezőket az ...

Országzászló Védnöki Testület
és csatlakozó társadalmi szervezetek és magánszemélyek részvételével
2019. június 4-én
16:06-tól a Városház téren kezdődő
és
16:32-től az Országzászló téren zajló
TRIANON MEGEMLÉKEZÉSRE

16:06
Városház tér
Dudaszó hangjára vette kezdetét a társadalmi összefogás nemzeti lobogójának, Székesfehérvár 4m·0.9m-es hímzett beltéri Országzászló másolatának ünnepélyes zászlókísérete az Országzászló térre az emlékmű avatásának első évfordulóján, s egyben
Országzászló tér
Hármas kürtszóval kezdődött a 99 perces díszőrség a trianoni döntés 99. évfordulójának emlékére az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

és az aláírás évfordulós pillanatáig néma CSEND honolt a téren a megemlékezők körében

16:32
Fehérvár belvárosi harangjainak felzendülésével vette kezdetét az Országzászló Védnöki Testület nemzeti összefogással szervezett Trianon megemlékezése
17:00
Fel- és megszólalt Bartal Dóra énekes (Nagyudvarnok), Bíró Áron zenész diák, Boór Ferenc (FEJSZE), Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc díjas érdemes művész, Farkas Eszter diák, Füleki Zoltán (Csíkszereda), v. Gróf Katalin (Kisgyarmat), Juhász László (VÁLASZ), Király Dávid népművész, Kónyi-Kiss Botond (HVIM), Láposi Gabriella énekes szobrász, Rácz Szabó László (Zenta), Viza Attila (Székesfehérvár)
17:30
Kyrie Eleison felcsendülő dallamára koszorúzták meg az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművet és virágozták fel az egészséges és igazságos Magyarország történelmi vármegyéinek címerpajzsait Fehérvár patriótái és vendégei
17:45
Hármas kürtszóval zárult a 99 perces díszőrség és Trianon megemlékezés
Fő utca
Dudaszó hangjára indult vissza a Városház térre a társadalmi összefogás nemzeti lobogójának, Székesfehérvár 4m·0.9m-es hímzett beltéri Országzászló másolatának ünnepélyes zászlókísérete

Emlékeznünk kellett, mert feledni nem szabad soha, hogy ...

"A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
...
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb..."

Babits Mihály: Áldás a magyarra (1938)

zárta az Országzászló Védnöki Testület nevében a megemlékezést

                    Dr. Boór Ferenc társelnök                                        Juhász László elnök
                            Fejér Szövetség                                                  Válasz Egyesület

 






















https://www.fehervartv.hu/video/index/27432
A Fehérvár TV összefoglalója az eseményről (képre kattintva)
 
Vonatkozó előzetes híradások:
és utólagos híradások a rendezvényről:
Melléklet: a rendezvény részletes forgatókönyve

------------------------------------- † -------------------------------------

Székesfehérvár 1936. évi Országzászló avatására emlékeztünk

2019. május 24-én volt 83 éve, hogy Székesfehérvár felavatta Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművét. Az Országzászló Védnöki Testület tagjai erre emlékezve világították ki e nap éjszakáján az emlékművet mécsesekkel is.

2019. június 4-én 16:32 perckor találkozunk újra, az Országzászló tér és az emlékmű helyreállításának és avatásának egy éves évfordulóján, a felejthetetlen, s máig helyreállítatlan döntés (Trianon) 99. évfordulóján.


------------------------------------- † -------------------------------------

Országzászló szentelés
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján,
a Megszentelt élet világnapján

2019. január 18-án, az I. világháborút lezáró párizsi konferencia megnyitásának 100. évfordulós napján szerelte le az Országzászló Védnöki Testület Székesfehérvár felújított Országzászló terén - a múlt évben, 2018. június 4-én ünnepélyesen felavatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműről - a társadalmi összefogás nemzeti lobogójának első példányát, a Fehérvári Országzászlót.

2019. január 18. és 2019. február 2. között az Országzászló nélküli emlékmű képletesen és valóságosan is arra emlékeztette városunk szülötteit és minden Fehérvárra látogatót, melyet ekképpen fogalmazott versben hajdan költőnk, Mécs László: "... Most konferenciáznak a nagy szélhámosok, hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog ...".

Az emlékezés eme "böjtje" sem lehetett - természetesen - örökkévaló. A megújult Országzászló tér felavatásán, 2018. június 4-én bemutatott nemzeti lobogó második példánya ím már arra várt, hogy a Megszentelt élet világnapjának ünnepét záró szentségimádsággal kísért egyházi áldással hirdethesse újra, amiért emlékműve a múlt évben helyreállíttatott, hogy a vezeklés sem tarthat örökké, ha van magyar ember, kiben a magyar lélek olthatatlanul lobog.

Az Országzászló Védnöki Testület szervezésében
az Országzászló szentelésre,
a Nagyboldogasszony- és Nepomuki Szent János-
ciszterci templomban
a záró szentségimádás keretében,
Böjtelő (Böjt előhava) – Jégbontó – február hava
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, a Megszentelt élet világnapján,
2019. február 2-án (szombaton) 13:00 órakor,
majd a megszentelt nemzeti lobogó ünnepélyes visszahelyezésére
Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművére
14:00 órakor került sor

https://photos.app.goo.gl/4wBJ7Tr62wb3uZU78
A zászlószentelés és visszahelyezés
galériája a képre kattintva megtekinthető
Köszönettel tartozunk
  • Brückner Ákos Előd atyának, hogy a záró szentségimádás keretében teremtett lehetőséget ahhoz, hogy az avatáson megszentelt, azonban 2019. január 18-án nyugalomba vonult Fehérvári Országzászló helyére éppen Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, a Megszentelt élet világnapján megáldott országzászló kerülhetett az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű zászlórúdjára,
  • és az Országzászló Védnöki Testület meghívását elfogadó
    • Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület,
    • Fejér Baranta Egyesület,
    • Fejér MAG Egyesület,
    • Fejér Szövetség Mozgalom,
    • Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom,
    • Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület,
    • Rákóczi Szövetség,
    • Szent György Lovagrend,
    • Történelmi Vitézi Rend,
    • Trianon Társaság,
    • Vitézi Rend tagjainak,
    • a Budapestről ez alkalommal Fehérvárra érkező Hegyvidéki Trianon Társaság képviselőinek és
    • minden polgárnak,
      hogy a "böjtidő" leteltével közreműködtek és megtisztelték jelenlétükkel a zászlószentelést és a fehérvári országzászló ünnepélyes visszahelyezését.
Fejér Megyei Hírlap 2019.02.02.
További részletek a helyszínen készült "amatőr" felvételeken láthatók:
  • a ciszterci templomban zajló szentségimádás kezdetéről, amelynek keretében (a végén) zajlott a zászlószentelés:
    https://youtu.be/ZNUjBD9AVwk
     
  • a Fő utcai felvonulásról:
    https://youtu.be/LuMS--s4Hws

    és

    https://www.youtube.com/watch?v=Gg2CIXQvs64
     
  • és az Országzászló téren elhangzottakról:
    https://www.youtube.com/watch?v=hueSjErce2I
    , 
  • melyről a sajtóhír a FEOL.HU világhálós oldalán
    itt volt olvasható az alábbi megjegyzéssel:

    A rend szó ugyan el sem hangzott, s a mondat is teljesen más volt, de - mint tudjuk - az újságírói szabadosság - bocsánatosan is - határtalan.
    A mondat nagyjából így hangzott: "... az országzászló mindaddig félárbócon lobog, míg Magyarország egészsége és igazsága helyre nem áll ...". Azonban ez legyen a legnagyobb újságírói hiba a jövőben. 
  • illetve később már itt is olvasható volt elismerésre méltón helyesbített szöveggel.
2019. február 4-én, hétfőn a Fejér Megyei Hírlap nyomtatott változatának címlapján így számolt be a zászlószenteléssel egybekötött ünnepélyes szertartásról:
Részlet a Fejér Megyei Hírlap 2019.02.04.-i számának címlapjáról






















A címlapon megjelent cikk folytatása - részlet a Fejér Megyei Hírlap 2019.02.04.-i számának 3. oldaláról

Isten áldja meg a magyart, tartson neve, míg a Föld tart!

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

A helyreállított Országzászló bevonásával
és Mécs László versével emlékeztünk meg
Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművénél 
2019. január 18-án (pénteken) 18:00 órától
annak 100 éves évfordulójáról, hogy tizenkilenc és egy híján húsz Párizsban "konferenciázott". Szélhámosok vetettek konkolyt, aratták a bút, folyatták a bort.
Békességről szó sem volt. Halasztották inkább a háborút, hogy felkoncolhassák, ami évezredig lehetetlen volt. Felnégyelték és keresztre feszítették az APOSTOLT!

"...s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését... a földet letarolták...
fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog...
S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Mécs László:


E 100 éves évfordulón jött el az idő, hogy a 2018. június 4-én ünnepélyesen felavatott Országzászló és Trianon Emlékművön elhelyezett Országzászló első példányát leszereljük, majd az újat - szentelése után - felszereljük. Nem díszőrséggel, hanem az Országzászló leszerelésével emlékeztünk most! Nem lehetett erre alkalmasabb időpont, mint a 100. évforduló.
 
A párizsi "békekonferenciának" nevezett európai hamiskodás napjától az új cserezászló felszenteléséig az emlékművön az Országzászló hiánya jelképezi, hogy mit műveltek 100 évvel ezelőtt Párizsban a "szélhámosok". Az új, megszentelt Országzászló előreláthatólag legkorábban Gyertyaszentelő Boldogasszony napján kúszik fel újra Székesfehérvár Országzászló és Trianon Emlékműve zászlórúdjára, hogy félárbócon lobogva várja a napot, mikor egészséges magasságban tehet hitet az igazság mellett, ami magyarul a zászlóra, s latinul az emlékmű testére van írva, illetve róva.

"Hiszek egy Istenben,
hiszek egy hazában,
hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában!"

"Credo in unum deum,
credo in unam patriam,
credo in unam iustitiam divinam aeternam,
credo in resurrectionem Hungariae!

Országzászló Védnöki Testület

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

80 perc díszőrséggel emlékeztünk meg a
Nemzeti Hadsereg bevonulásáról Kassára

2018. november 11-én (vasárnap) 18:00-tól 19:20-ig
Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművénél

2018. november 11-én volt 80 éve, hogy az I. Bécsi döntés következtében vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezetésével a Magyar Királyi Honvédség bevonult Kassára. A felvidéki bevonulás volt a honvédség első jelentős hadmozdulata 1919 óta. Az ünnepélyes fogadtatást a rendező tisztek és az adott település elöljárósága közösen készítették elő, mindenütt előre meghatározott módon. Az első település, ahová a magyar csapatok 1938. november 5-én bevonultak, Medve volt, míg a nagyobb településeket 10-én érték el. Horthy Miklós kormányzó 6-án Komáromba, 11-én Kassára vonult be fehér lovon. A kassai bevonuláson részt vett a revíziót régebb óta támogató angol nemes, Harold Harmsworth, Rothermere lordja, aki Londonból utazott ide, hogy szemtanúja legyen az eseménynek. A bevonulás alkalmából beszédet mondott többek között Esterházy János gróf is. Ezt követően Horthy megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc sírját. A Felvidék déli részének visszatérését a magyar törvényhozás két nap múlva, november 13-án, az 1938. évi XXXIV. törvénycikkel szentesítette. /FEOL/

A díszőrséget a Magyar Honvédség tartalékosai kezdték, majd az őrségváltásokat 8 percenkénti kürtszóval a Fehérvári Íjászok vezényelték Horthy Miklós beszédének felidézése után: „Az, hogy tudok szlovákul, azoknak a szép éveknek az eredménye, amelyeket a haditengerészetnél töltöttem. Ott tanultam meg horvátul, ezért a szláv nyelvek nem idegenek számomra. Forró szeretettel üdvözöllek benneteket, akik ma visszatértetek ezeréves közös hazánkba, melynek szabad földjét velünk együtt műveltétek és védelmeztétek is.”/FEOL.hu képgalériája ide kattintva tekinthető meg/

https://photos.app.goo.gl/M4rCkd2GGMHvkpQ38
A díszőrség és a megelőző sárkeresztesi
megemlékezés fotógalériája a képre
kattintva megtekinthető
A 80 perces díszőrségben részt vállaltak
  • a Magyar Honvédség tartalékos hadosztálya 
  • az Alba Regia Civitas Rend
  • a Fehérvári Hagyományőrző Íjászok
  • a Fejér MAG Egyesület
  • a Fejér Szövetség
  • a Rákóczi Szövetség
  • a Történelmi Vitézi Rend
  • a Trianon Társaság
  • a Vitézi Rend Fejér Széke
    és
  • az Országzászló Védnöki Testület képviselői
A megemlékezés végén a díszőrségben résztvevők és a záróeseményhez csatlakozó fehérvári polgárok az 1938. évi XXXIV. törvénycikk kihirdetésére és a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területek Magyarországgal egyesítésére emlékezve a Felvidék himnuszaként elterjedt "Isten áldja meg a magyart ..." kezdetű nemzeti imádság eléneklése után mécsesekkel világították ki az Országzászló és Trianon Emlékmű körül elhelyezett felvidéki vármegyék címerpajzsait.
 
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

99 perces díszőrséggel emlékeztünk 
 a Nemzeti Hadsereg bevonulására Székesfehérvárra
2018. 10. 19-én (pénteken) 18:00-19:09
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

Bevonulása Székesfehérvárra
forrás: http://mandadb.hu/tart/mcitem/102358
2018. október 19-én lesz 99 éve, hogy az 1919. július 20.-i szegedi zászlószentelés és zászlóbontás következtében megalakult Nemzeti Hadsereg vitéz nagybányai Horthy Miklós vezetésével Szabadbattyánon keresztül bevonult Székesfehérvárra, hogy biztosítsa Magyarország határait. Bár a magyar nép és korabeli vezetése a trianoni diktátumot alapjogi értelemben (de jure) nem tudta elfogadni, a Nemzeti Hadsereg megalakulása és rövid időn belül százezer önkéntessel bővülése, nyugat-magyarországi, majd székesfehérvári és végül budapesti be- és felvonulásai nélkül a ténylegesnek tekintett (de facto) „trianoni” Magyarország akkor idegen megszállás alatti jelentős része sem maradt volna határon belül. Mind a mai Bács megye, mind az Őrvidék megmaradt része, ahogy a Tiszahátság, úgy Észak-Magyarország egy része is – kétségünk ebben egy pillanatra sincs – idegen országokhoz került volna a Nemzeti Hadsereg nélkül.

Díszőrség 2018.10.19-én
A 99 perces díszőrségben 9 perces őrségváltásokkal részt vállaltak
  • a Magyar Honvédség tartalékos hadosztálya 
  • az Alba Regia Civitas Rend
  • a Fehérvári Hagyományőrző Íjászok
  • a Fejér MAG Egyesület
  • a Fejér Szövetség
  • a Rákóczi Szövetség
  • a Történelmi Vitézi Rend
  • a Trianon Társaság
    és
  • az Országzászló Védnöki Testület képviselői 
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

78 perces díszőrséggel emlékeztünk 
Észak-Erdély és Székelyföld egészséges és igazságos visszakerülésére Magyarországhoz
 a Magyar Királyi Honvédség bevonulásának
78. évfordulós napján
testvérvárosunkba, Csíkszeredába 
2018. 09. 11-én (kedd) 18:00-19:18
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

Csíkszereda székely népe 1940. szeptember 11-én fogadja
és köszönti a Magyar Királyi Honvédség bevonuló csapatait
Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 1940 szeptemberben Kolozsvárott elhangzott beszédének felidézése és a megemlékezés koszorújának elhelyezése után a székely nemzeti imádság eléneklésével tisztelegtek a jelenlévők a korszak magyar  politikai és katonai vezetése előtt és emlékeztek a felejthetetlen pillanatokra, melyekkel 78 évvel ezelőtt - ha csak öt évre is, de - visszaadták székelyeknek és magyaroknak egyaránt az egészséges és igazságos Magyarország feltámadásába vetett hitet.

https://photos.app.goo.gl/3QkbCGbqh2UizKge9
Fehérvár polgárai 2018. szeptember 11-én 78 perces
díszőrséggel emlékeznek a felejthetetlen eseményre
/
a megemlékezés képes galériája a képre kattintva/
A 78 perces díszőrségben 13 perces őrségváltásokkal részt vállaltak
  • az Alba Regia Civitas Rend
  • a Fehérvári Hagyományőrző Íjászok
  • a Fejér Baranta Egyesület
  • a Fejér MAG Egyesület
  • a Fejér Szövetség
  • a Rákóczi Szövetség
  • a Történelmi Vitézi Rend
  • a Trianon Társaság
    és
  • az Országzászló Védnöki Testület képviselői 
2018. szeptember 11-én volt 78 éve, hogy az 1940 augusztus 30-án megszületett ún. "második bécsi döntés" következtében a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély, s vele Székesfehérvár testvérvárosa, Csíkszereda újra Magyarország részeként köszönthette a békésen be- és felvonuló Magyar Királyi Honvédség csapatait.

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

80 perces díszőrséggel emlékeztünk
az utolsó "fehérvári törvénylátó" országgyűlés
80. évfordulós napján,
2018. 08. 18-án (szombat) 18:00-19:20
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

Vitéz Kanizsay Zsolt megemlékezése után a 80 perces díszőrségben 10 perces őrségváltásokkal részt vállaltak
  • a Fehérvári Íjászok
  • a Fejér Baranta Egyesület
  • a Fejér MAG Egyesület (FME)
  • a Fejér Szövetség (FEJSZE)
  • a Rákóczi Szövetség
  • a Történelmi Vitézi Rend
  • a Trianon Társaság
    és
  • az Országzászló Védnöki Testület képviselői
http://www.fehervartv.hu/video/index/24698
A Fehérvár TV tudósítása a 80 perces díszőrségről és az utolsó fehérvári törvénylátó országgyűlésről
 
2018. augusztus 18-án volt 80 éve, hogy Székesfehérvárott ült össze a Magyarok Országos Gyűlése. 80 évvel ezelőtt, az eleddig utolsó "fehérvári törvénylátó napon" foglalták honatyáink újra törvénybe azt, amit a Tanácsköztársaságnak nevezett káosz - megannyi magyar hagyománnyal és törvénnyel együtt - megkérdőjelezhetővé tett. Újra állami ünnepnappá nyilvánították Szent István ünnepét, szentté avatásának, temetésének és újratemetésének napját, melyet Szent László király itt, Székesfehérvárott kezdeményezett 1083-ban Szent István király sírjának megnyitásakor, és amit II. András apostol magyar király a fehérvári törvényhozó országgyűléssel egyetértésben az európai szárazföldi kontinens első kartális alkotmánya, az Aranybulla 1. czikkelyében ki is hirdetett.

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

99 perces díszőrséggel emlékeztünk a
Nemzeti Hadsereg közkatonáira
a zászlószentelés és -bontás
99. évfordulóján

2018. 07. 19-én (csütörtökön) 19:00-20:49
Székesfehérvár  Országzászló  terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

Horthy Miklós bevonulása Székesfehérvárra (1919)
forrás: http://mandadb.hu/tart/mcitem/102358
Vitéz Csernay Ádám megemlékezése után a 99 perces díszőrségben 19 óra 10 perctől 4 és fél perces őrségváltásokkal részt vállaltak
  • az Alba Regia Civitas (ARC)
  • a Csókakői Várbarátok Társasága Lovagi tagozata
  • a Csókakői Szent Donát Borrend
  • a Fehérvári Íjászok
  • a Fejér Baranta Egyesület
  • a Fejér MAG Egyesület (FME)
  • a Fejér Szövetség (FEJSZE)
  • a Rákóczi Szövetség
  • a Szent György Lovagrend
  • a Történelmi Vitézi Rend
  • a Trianon Társaság
  • a Vitézi Rend
    és
  • az Országzászló Védnöki Testület képviselői
https://photos.app.goo.gl/Q3otcVfgY7BSC6hNA
A megemlékezés és díszőrség pillanatai a képre kattintva megtekinthetők
 
2018. július 19-20-án éppen 99 éve, hogy Szegeden megszentelték a Nemzeti Hadsereg zászlaját, mely hamarosan a Nemzeti Hadsereg megalakulásához vezetett. A Nemzeti Hadsereg nélkül Magyarország siralmasabb helyzetbe került volna, mint Trianon óta van. Egy zászló akár hazát és nemzetet is menthet.
 
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

150 perces díszőrséggel emlékeztünk
vitéz nagybányai Horthy Miklós kor
mányzó
születésnapjának 150. évfordulóján
2018. 06. 18-án (hétfőn) 18:00-20:30
Székesfehérvár  Országzászló  terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

1868 június 18-án, 150 évvel e megemlékezése előtt született vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Kónyi-Kiss Botond alelnök (HVIM) megemlékezését követően a 150 perces díszőrségben 7 és fél perces őrségváltásokkal részt vállaltak
  • az Alba Regia Civitas (ARC)
  • a Fejér MAG Egyesület (FME)
  • a Fejér Szövetség (FEJSZE)
  • a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM)
  • a Rákóczi Szövetség
  • a Szent György Lovagrend
  • a Történelmi Vitézi Rend
  • a Trianon Társaság
  • a Vitézi Rend
    és
  • az Országzászló Védnöki Testület képviselői
https://photos.app.goo.gl/aD6YSuTWjPoZXVFi9
A megemlékezés és díszőrség pillanatai a képre kattintva megtekinthetők
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

Köszönetnyilvánítás
2018. június 4-én 15:30-tól adta át 
ünnepélyesen a szélesebb közösségnek Székesfehérvár a kiemelt beruházásaként felújított
Országzászló terét
és avatta fel újra a 70 éves "száműzetésből" visszatért
Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművét

A helyreállítás érdekében szervezett társadalmi összefogást kezdeményező Fejér Szövetség nevében köszönetünket fejezzük ki
  • Székesfehérvár MJV Önkormányzatának, különösen Dr. Cser-Palkovics András polgármesternek a térkialakítás és az emlékműről folyó társadalmi együttműködésben kifejtett példaértékű szerepéért és a közművelődési titkárságnak az avatási szertartás szervezésében nyújtott odaadó támogatásáért,
  • az Országzászló Védnöki Testület tagjainak a társadalmi összefogásért hozott áldozatos szerepvállalásukért, a társadalmi összefogás Nemzeti Lobogója és - a mintegy "nemzeti emlékhellyé" emelkedett - fehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű feletti védnöki szerep felvállalásáért,
  • az Országzászló tér tervezését végző KörTeKert Táj- és Kertépítész Stúdió munkatársainak, Ghyczy Zsuzsanna és Vojtek Tímea táj- és kertépítészeknek a múlt, jelen és jövő, a méltóság, az emelkedettség és a közösség teremtő könnyed játékosság harmonikus egységének megteremtéséért Székesfehérvár megújult Országzászló terének térkialakításában,
  • az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű megalkotásában közreműködő és összhangot teremtő
    • Máthé Krisztián kőfaragó, szobrászmesternek az emlékmű, az oltár és zárókő, a kőpárna, a kőkorona megalkotásáért,
    • Bíró Csaba bronzöntő mesternek az aranyozott bronz kettős kereszt, az 1688 mm-es bronz országpallos, az ereklyés bronztábla elkészítéséért,
    • Láposi Gabriella szobrászművésznek az alkotás egyes elemeinek és összhangjának megteremtésében közreműködéséért,
    • Újcz Ágnes kerámia művesnek az országalmát formázó kerámia ereklyetartóért,
    • az Otti Manufactura munkatársainak a vármegye címerek egyedi kialakításáért,
    • a Lénárd Zászlókészítő Kft. munkatársainak a társadalmi összefogás nemzeti lobogója egyedileg hímzett beltéri mintapéldánya és a kültéri Országzászlók készítéséért,
    • és nem utolsó sorban az emlékmű részletes tervezését és a kivitelezőkkel a folyamatos egyeztetést vállaló Boór Bernadett építésznek odaadó munkájáért,
  • Vidermann Csaba rendkapitánynak és a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje tagjainak az emlékmű földereklyéért, a történelmi Magyarország vármegyéiből származó földereklyék összegyűjtéséért és
  • Nyárai-Horváth István plébánosnak a Szentlélek kiáradásának napján, Pünkösdhétfőn zajlott földereklye szentelő szertartás keretében nyújtott áldásáért,
  • vitéz Harsányi Jenő hadnagynak, a Vitézek Történelmi Rendje és a Szent György Lovagrend tagjának Eger városa és egyházközössége nevében tett felajánlásért, a budapesti Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű földereklyéjének és tanúsítványainak ezen alkalomból történt átadásáért Székesfehérvár városának megőrzésre arra az időre, míg helyre nem állítják Magyarország fővárosának Szabadság terén a nemzeti összetartozás elleni vétekként Trianonban meghozott országromboló diktátum emlékművét,
  • az avató ünnepség közreműködőinek, Bartal Dóra felvidéki tanulónak, Dévai-Nagy Kamilla és Láposi Gabriella énekeseknek megható dalaikért, vitéz Vesztergám Miklós tárogató művésznek, Király Dávid dudásnak, a VOX Mirabilis Kamarakórusnak és a Székesfehérvári Helyőrségi Fúvós Zenekar hangszeres közreműködésért, a Ciszterci Szent István Gimnázium cserkészeinek, tanulóinak és pedagógusainak a szertartásban vállalt szerepükért és az 1936-ban, az emlékmű és a tér 82 évvel korábbi avatásakor is jelen volt, ezáltal az újraavatás hitelességét megerősítő gimnáziumi zászlóval tisztelgésért,
  • az emlékmű avatáson megjelent evangélikus, református és katolikus keresztény egyházak és egyházközösségek képviseletében megjelent áldásosztó tisztelendőknek és tiszteleteseknek,
  • s utoljára, de a legkevésbé sem utolsó sorban a társadalmi összefogás résztvevőinek és egyben a történelmi vármegyéket jelképesen örökbefogadóknak,
    •  a 63+1 magyarországi és 8 horvátországi történelmi vármegyéből az avatás során és azóta már 60-at jelképesen örökbefogadó magánszemélyeknek és társadalmi szervezeteknek,
    • Székesfehérvár, szűkebb és tágabb - kárpát-medencei - hazánk együttérző polgárainak, különösen is a helyreállítást majd' egy évtizede kezdeményező Nemes Gyulának, Vízkeleti Lászlónak és fehérvári polgártársaiknak,
    • az Alba Regia Civitas Rendnek,
    • a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesületnek,
    • a Fejér Baranta Egyesületnek,
    • a Fejér MAG Egyesületnek,
    • a Fejér Szövetség Mozgalomnak,
    • a Magyarok Világszövetségéből
      • egy éve alaptalanul kizárt hajdani pásztói alapszervezeti tagoknak és tisztviselőknek, a Pásztói Magyar Összetartozás Fogadalmi Helye Baráti Körnek és az
      • ez év áprilisban alaptalanul kizárt Fejér megyei MVSZ tagoknak, tisztviselőknek, az elnökségi határozattal azóta ellehetetlenített Fejér megyei szervezetnek,
    • a Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének,
    • a Nemzetegyesítő Mozgalomnak,
    • a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak,
    • a Horthy Miklós Társaságnak,
    • az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesületnek,
    • az 56-os Felkelők Kárpát-medencei Szövetségének,
    • a Rákóczi Szövetség Fejér megyei szervezetének,
    • a Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusának,
    • a Történelmi Vitézi Lovagrendnek,
    • a Trianon Társaság Fejér megyei szervezetének,
    • a Válasz Egyesületnek,
    • a Vitézi Rendnek,
    • a Vitézek Történelmi Rendjének,
  • az avatáson megjelent és tiszteletét kifejező minden - itt, fenn nem nevesített - honpolgárunknak, nemzettársunknak, társadalmi szervezet és az avatásról tudósító sajtó képviselőinek
Nekik és minden  együttérző sorstársunknak ajánljuk az avatásról megjelent alábbi tudósításokat:

Székesfehérvár Országzászló terének és Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművének
méltósággal teljes megemlékezéssel teli
Ünnepélyes - újra - Avatása

https://youtu.be/_qXvUCi-MAU
Stiglerné Bakos Anna szemével,
illetve 
Tátrai Tamás szemszögéből az Országzászló átadása
https://youtu.be/mpTXA5RjFK0
és a híradás az eseményről
http://www.fehervartv.hu/video/index/23959
a Fehérvár TV objektívén keresztül.
Képalbum
https://photos.app.goo.gl/ceRNJF4YdNOZAvxh2
a feol.hu és a szekesfehervar.hu galériájából és saját forrásból (a képre kattintva)

Bizalommal az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc társelnök                                                      Sajó Victor elnök
Fejér Szövetség
az Országzászló Védnöki Testület nevében

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------
Az avatás után megjelent tudósítások a szinte példátlan társadalmi összefogásról
 szentkoronaradio.hu:
70 év után újra lobog az Országzászló Székesfehérváron 
feol.hu:
A nemzeti emlékezet napján avatták föl az Országzászló téri emlékművet
fehervartv.hu:
Felavatták az Országzászló teret
fehervarihirek.hu:
Felavatták a megújult Országzászló teret
szekesfehervar.hu:
A Nemzeti Összetartozás Napján avatták fel az Országzászló Emlékművet és az új teret
  ----------------------------------------------- † -----------------------------------------------
Az előzetes sajtóhírek - még egyes számban - sem szóltak arról, pontosabban egyetlen sajtóhír sem jelent meg arról, hogy az Országzászló avatásra pontosan mikor is és kik is készülnek, kiket is várnak Székesfehérvárott. Egyedül a Fejér Szövetség honlapjának beharangozójából értesülhettek a pontos időpontról.

Még a Fejér Megyei Hírlap és annak feol.hu világhálós oldala sem volt hajlandó beharangozni pontosan az avatót, legfeljebb utalásokat találhattak az olvasók arra,
hogy 2018. június 4-én avatja újra Székesfehérvár az Ereklyés Országzászlót, s hogy mikor.

Munkanapon, munkaidőbe eső időre, délután 15:30-ra hirdette meg a város polgármestere az eseményt (lásd alább a képes meghívót!), s az avatásra többen jöttek az ország messzi tájairól, mint Székesfehérvárról.

S az Országzászló tér avató ünnepsége méltó zárszó volt arra a közel 8 éves küzdelemre, amelynek eredményeként az Országzászló tér végre nevéhez méltó állapotában várja a koronázó városba látogatót.

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

Az Országzászló avatás megvalósult forgatókönyve

15.00   Gyülekezés (Isten hazánkért …) 
           ·   Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar és VOX Mirabilis kamarakórus az emlékmű mögött
           ·   történelmi vármegye zászlóhordozók a pajzs alakú előtér körül
           ·   társadalmi szervezetek képviselői, vendégek az emlékmű előtti területen

           ·   Székesfehérvár MJV Önkormányzatának képviselő és a
           ·   Védnöki Testület az emlékműtől balra felállított emelvény mellett
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------
15:25 Székesfehérvári belvárosi harangszó 
          Bartal Dóra (diák, Dunaszerdahely): katonasirató
 

15.30   Samu Miklós: Megjelentek köszöntése
15.31   Magyar Himnusz (Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar és a VOX Mirabilis kórus)
15.34   Cser-Palkovics Gergely (diák, Ciszterci Szent István Gimnázium): Marosi Arnold írása, Székesfehérvári Szemle, 1933
15.37   Dévai Nagy Kamilla: Az én miatyánkomFohász 
15.45   Samu Miklós: Az Országzászló tér és emlékmű sorsa (felszámolás és feltámadás)
15.48   Bartal DóraHazám, hazám

15.50   dr. Boór Ferenc (FEJSZE): A társadalmi összefogás nemzeti lobogója a fehérvári Országzászló
·      Az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű Nemzeti Lobogójának Védnöki Testülete
·      Köszönet az adományozóknak, a 64 történelmi vármegye jelképes örökbefogadóinak
·      Láposi Gabriella (szobrászművész): Kyrie Eleison
Zászlóvivők
(Vitézek Történelmi Rendje, HVIM, FEJSZE): a
társadalmi összefogás Nemzeti Lobogója ünnepélyes átadása az Országzászló Védnöki Testületnek
·      Király Dávid (dudás): Boldogasszony Anyánk
Zászlóőrség
:
Az Országzászló leleplezése a nemzeti imádság felcsendülő dallamára
·      v. Harsányi Jenő (Vitézek Történelmi Rendje) Eger városának és egyházközösségének képviseletében a budapesti Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű földereklyéinek és dokumentumainak átadása Székesfehérvár városának, polgármesterének megőrzésre
16.15   Vesztergám Miklós (tárogató művész): Magyar Hiszekegy, Régi Székely Himnusz 

16.20   dr. Cser-Palkovics András polgármester: Fehérvár ékessége az Országzászló tere 
16.25   Keresztény áldás (Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű) és közös imádság
16.35   NarrátorZárszó 
16.40   Szózat – Fúvós zenekar és VOX Mirabilis kíséretében
         Kötetlen tiszteletadás és fényképezkedés az emlékműnél

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Országzászló Védnöki Testület
2018. június 4-én,
annak 70. évfordulóján, hogy az 1948-as kormányzat elbontatta
 - majd Nagyboldogasszony Állami Ünnepnapjával együtt "a múltat végképp eltörölni" akarta -
az 1936. év
Pünkösd-Ígéret-május havának 24. napjára is emlékezve, 
az Országzászló tér és a hajdani emlékmű helyreállítása után,
 ünnepélyesen (újra) felavatta
Fehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművét
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------
62 történelmi vármegye talált eddig örökbefogadóra,
azaz a 64-ből 2 (a 72-ből 9) még árva. 
 Amíg jelképes örökbefogadóra nem talál
mind a 63 történelmi vármegye és Fiume,
nyitva áll az örökbefogadással adományozás
(a horvátországi vármegyékre is)
átutalással a Fejér MAG Egyesület bankszámla számára:
OTP 11736006-20401159
Közlemény: név, vármegye az Országzászlóért


----------------------------------------------- † -----------------------------------------------
Frissítve 2023.05.24-én
A 72 történelmi vármegyéből 63 nem árva.
Már csak 2 magyarországi és 7 horvátországi történelmi vármegye vár jelképes örökbefogadóra.
A rózsaszínnel jelölt előfoglalás - nem végleges - esetenként akár cserélhető is lehet.

Továbbra is lehetséges a horvátországi vármegyék örökbefogadása is,
akik a magyarországi vármegye foglalókkal egyenrangú pártoló tagjai (ülnökei) lehetnek a Védnöki Testületnek,
és nevük, lakhely szerinti településük ugyanúgy, mint az alábbiak, felkerülhet az adományozó táblára.

A székesfehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű helyreállításáért
Magyarország (1881–1920) 64 történelmi vármegyéjét és a 8 horvátországi vármegyét jelképesen örökbefogadó
ADOMÁNYOZÓK LISTÁJA[i]

1.     Abaúj-Torna vármegye (bank)

Béres Eszter, 1117 Budapest, Erőmű utca 5. (bereseszter89@gmail.com)

§

2.     Alsó-Fehér vármegye (ny)

Dr. Boór Ferenc és gyermekei, Tamás és Bernadett, 8000 Székesfehérvár, Udvardi utca 34. (fejerszovetseg@gmail.com)

§

3.     Arad vármegye (szla)

Vitézek Történelmi Rendje Egyesület Erdélyi Törzsek Észak-Erdélyi Törzsszéke, 1095 Budapest, Soroksári út 46.

§

4.     Árva vármegye (ny)

Deák Lajos és családja, 8000 Székesfehérvár, Árvai utca 20. (deak.lajosne@fehervar.hu)

§

5.     Bács-Bodrog vármegye (szla)

Simon E. V., 8152 Kőszárhegy, Kandó Kálmán utca 2. (info@simonceg.hu)

§

6.     Baranya vármegye (szla)

Kántor Mechanika Kft, 8000 Székesfehérvár, Fiskális út 166. (kantorkft@t-online.hu)

§

7.     Bars vármegye (bank)

Essősy család, 2890 Tata, Ady Endre utca 8/A

§

8.     Békés vármegye (szla)

Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület, Gyula Vére, 8000 Székesfehérvár, Kolozsvári utca 39. (feherijasz@gmail.com)

§

9.     Bereg vármegye (szla)

VÁLASZ-Független Civilek Fehérvárért Egyesület, 8000 Székesfehérvár, Sarló utca 16. VIII/49. (juhasz.laszlo@valasz-egyesulet.hu)

§

10.  Beszterce-Naszód vármegye (bank)

Vajay-Horváth Zoltán és Hargitai Ágnes, 8000 Székesfehérvár, Taksony utca 17. (vajayhz@gmail.com)

§

11.  Bihar vármegye (szla)

Történelmi Vitézi Lovagrend Erdélyi Törzsek, Észak-Erdélyi Törzsszék, 530211 Csíkszereda, Márton Áron út 26. (lazarelemer41@gmail.com)

§

12.  Borsod vármegye (szla)

SZERVO 82 Kft, 8000 Székesfehérvár, Nagyszombati út 219. (Szabó István <szervo82@upcmail.hu>)

§

13.  Brassó vármegye (szla)

Körtélyesi Erika és Szőcs Sándor, 8000 Székesfehérvár, Attila út 61.

§

14.  Csanád vármegye (szla)

Horthy Miklós Társaság, 1114 Budapest, Villányi út 8. IV/3. (csukasf@freemail.hu)

§

15.  Csík vármegye (-)

Fejér MAG Egyesület – Fejér Szövetség, 8000 Székesfehérvár, Udvardi u- 34. (fejerszovetseg@gmail.com)

§

16.  Csongrád vármegye (ny)

Bozóki István, 6723 Szeged, Csörlő utca 2/B (b.pista@yahoo.de)

§

17.  Esztergom vármegye (szla)

Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa, 2025 Visegrád, Fő utca 29. (gyuszika56@citromail.hu)

§

18.  Fejér vármegye (ny)

Nemes Gyula, 8000 Székesfehérvár, Szamos utca 113. (nemeskonyveles@gmail.com)

§

19.  Fogaras vármegye (bank)

Fogarasi Ibolya és Márta, 8000 Székesfehérvár, Kikindai utca 14. (marta.fogarasi@gmail.com)

§

20.  Gömör és Kis-Hont vármegye (ny)

Szalay József István, 8000 Székesfehérvár, Zámoly utca 12/A

§

21.  Győr vármegye (ny)

Csonka János copfos, 8000 Székesfehérvár, Mártírok útja 56.

§

22.  Hajdú vármegye (szla)

Vitézek Történelmi Rendje Egyesület Észak-Dunántúli Törzsszék Fejér megye, 1095 Budapest, Soroksári út 46.

§

23.  Háromszék vármegye (szla)

Vitézi Rend Kulturális Egyesület Erdélyi Szék, Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy, Vojkán utca 35.

§

24.  Heves vármegye

Krausz Ferenc Géza, 8000 Székesfehérvár, Gáz utca 11. I/4. (krausz.ferenc.g55@gmail.com)

§

25.  Hont vármegye

Halász István, 8000 Székesfehérvár, Alvinci utca 22.

 

26.  Hunyad vármegye (szla)

Vitézek Történelmi Rendje Egyesület Budapest-Buda Törzsszék, 1095 Budapest, Soroksári út 46.

§

27.  Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (szla)

Vitézi Rend Egyesület Fejér Szék, 1134 Budapest Gidófalvy utca 1/b (versegi@gmail.com)

§

28.  Kis-Küküllő vármegye (szla)

Karsai Holding, 8000 Székesfehérvár, Alba Ipari Zóna, Zsurló utca 12. (karsai.holding@karsai.hu, karsai.alba@karsai.hu)

§

29.  Kolozs vármegye (bank)

Fazakas Attila, Gabriella, Virág és Levente, 8000 Székesfehérvár, Kelemen B. utca 79. IV/13. (fazakas.attila@jobbik.hu)

§

30.  Komárom vármegye (ny)

Mohoss László, 8000 Székesfehérvár, Kadocsa út 39.

§

31.  Krassó-Szörény vármegye (szla)

Printer Service Kft., 8000 Székesfehérvár, Palotai út 62. (ideje9@gmail.com)

§

32.  Liptó vármegye (bank)

Illyés-Lipták család, 8000 Székesfehérvár, Arany János utca 15.

§

33.  Máramaros vármegye (szla)

Csermely-med Kft., 2337 Délegyháza, Robinson park 6.

§

34.  Maros-Torda vármegye (szla)

Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, 8045 Isztimér, Kossuth Lajos utca 17. (konyi.kiss.botond@gmail.com)

§

35.  Moson vármegye (ny)

Gájásy György és családja, 8000 Székesfehérvár, Semmelweis Ignác utca 10. (gajasy.gyorgy@upcmail.hu)

§

36.  Nagy-Küküllő vármegye (szla)

Történelmi Vitézi Lovagrend Erdélyi Törzsek, Székely Törzsszékek, 530211 Csíkszereda, Márton Áron út 26. (lazarelemer41@gmail.com)

§

37.  Nógrád vármegye (bank)

Pásztói Magyar Összetartozás Fogadalmi Hely Baráti Kör, 3060 Pásztó, Kis-hegy sétány 7. (szabadidose@invitel.hu) – PT1230

§

38.  Nyitra vármegye (bank)

Lipovniczky-, Herke- és Kanizsay család, 8000 Székesfehérvár, Dévai út 8/a (zsoci@kanizsay.hu) – PT0815

§

39.  Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye (ny)

Gáspár Éva és Vilmos, 87713 Chackon, 322 State High Way_121., New Mexico, USA

§

40.  Pozsony vármegye (ny)

Vízkeleti László és családja, 8000 Székesfehérvár, Vértanú utca 45. (vizkeleti.7@upcmail.hu)

§

41.  Sáros vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 

42.  Somogy vármegye (szla)

Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület Koppány Vére, Székesfehérvár (feherijasz@gmail.com)

§

43.  Sopron vármegye (szla)

Nemes Beton Kft., 8000 Székesfehérvár, Ipoly utca 77.

§

44.  Szabolcs vármegye (ny)

v. Hajdú Szabolcs A.B.T. 56-os felkelő, 2476 Pázmánd, Szabadság út 9.

§

45.  Szatmár vármegye (bank)

Szegedi László és családja, 8000 Székesfehérvár, Lőcsei utca 16/A (laszloszegedi@hotmail.com)

§

46.  Szeben vármegye

Horváth Zoltán György, 1205 Budapest, Sas utca 44/b

§

47.  Szepes vármegye (szla)

v. Tóth Tibor és családja, 8000 Székesfehérvár, Ybl M. út 4. (tticcio@gmail.com)

§

48.  Szilágy vármegye (szla)

Kovács Miklós E. V., 8000 Székesfehérvár, Jedlik Ányos út 16. (denka055@gmail.com)

§

49.  Szolnok-Doboka vármegye (szla)

Nemzetegyesítő Mozgalom, 6721 Szeged, Dugonics utca 14. (elybeke2@gmail.com)

§

50.  Temes vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 

51.  Tolna vármegye (bank)

Sajó Victor, 8000 Székesfehérvár, Határ utca 59. (victorsajo@gmail.com)

§

52.  Torda-Aranyos vármegye (bank)

Dr. Szabó Edit és Tátrai Tamás, 8000 Székesfehérvár, Csutora utca 35/A/4. (tatrai@szivnet.hu)

§

53.  Torontál vármegye (ny)

Mihályi Gáborné vitéz Szentiványi Mária, 8000 Székesfehérvár, Zsolt utca 37.

§

54.  Trencsén vármegye (ny)

Igari Imre és családja, 8000 Székesfehérvár, Trencsény utca 18. (igariimre52@gmail.com)

§

55.  Turóc vármegye (ny)

Bartal András, Nagyudvarnok, 92901 Nagyudvarnok, Fényes utca 276., Felvidék, Szlovákia (bartal.dora2@gmail.com)

§

56.  Udvarhely vármegye (bank)

Juhász László, 8000 Székesfehérvár, Sarló utca_16. VIII 49/A (juhasz.laszlo@valasz-egyesulet.hu)

§

57.  Ugocsa vármegye (szla)

Fu-Bi-Net ’97 Bt, 8051 Sárkeresztes, Kölcsey F. utca 19. (horvathvili@gmail.com)

§

58.  Ung vármegye (ny)

Böcsödi Gergely és családja, 2472 Kajászó, Rákóczi út 109. (kajaszozsu@vipmail.hu)

§

59.  Vas vármegye (szla)

Cell-Ker Kertész Kft, 9500 Celldömölk, Nemesdömölki utca 9. (kerteszundkertesz@citromail.hu)

§

60.  Veszprém vármegye (ny)

ifj. Németh János és szülei, családja, 8300 Tapolca, Wesselényi Miklós utca 3 II/3. (jmeneshaton@gmail.com)

§

61.  Zala vármegye (ny)

Sir Szabó Ferenc, 8360 Keszthely, Magyar út. 1/A

§

62.  Zemplén vármegye (bank)

Végh Alajos, 8074 Csókakő, Tölgyfa utca 55. (va4906@gmail.com)

§

63.  Zólyom vármegye (szla)

Sajó Mária és gyermekei, Tímea és Keve, 8000 Székesfehérvár, Határ utca 59. (fejosmarika@gmail.com)

§

64.  Fiume (szla)

Tamási Mezőgazdasági Kft, 8000 Székesfehérvár, Koronázó tér 4. (marytamasi@freemail.hu)

§

+1.  Belovár-Kőrös vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 

+2.  Lika-Korbava vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 

+3.  Modrus-Fiume vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 

+4.  Pozsega vármegye (ny)

Schreiner János és családja, 8000 Székesfehérvár, Szigligeti utca 4. (janos.schreiner@freemail.hu)

§

+5.  Szerém vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 

+6.  Varasd vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 

+7.  Verőce vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 

+8.  Zágráb vármegye

Még árva – örökbefogadóra várva

 



Éremmel adományozók a székesfehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű helyreállításáért

 

1.     BENDE RUDOLF

2800 Tatabánya

 

2.     BOÓR BERNADETT HILDA

8000 Székesfehérvár

§

3.     BOÓR TAMÁS FERENC

8000 Székesfehérvár

§

4.     BORBÉLY GYÖRGY ÉS BORBÉLYNÉ KISS ERZSÉBET ZS.

8000 Székesfehérvár

§

5.     CSEH ANDRÁS

8000 Székesfehérvár

§

6.     FEHÉR JÁNOS

8000 Székesfehérvár

§

7.     GÁBOR IMRE NYHEIM IGARI

8000 Székesfehérvár

§

8.     GÁJÁSY GYÖRGY

8000 Székesfehérvár

§

9.     GÁJÁSY PANNA

8000 Székesfehérvár

§

10.  GÁJÁSY PETRA

8000 Székesfehérvár

§

11.  IGARI IMRE

8000 Székesfehérvár

§

12.  IGARI JÚLIA MÁRTA

8000 Székesfehérvár

§

13.  IGARI PÉTER

8000 Székesfehérvár

§

14.  IMRE ISTVÁN

8051 Sárszentmihály

§

15.  KÁLÓCZI LÁSZLÓ

8000 Székesfehérvár

§

16.  KERESZTES LÁSZLÓ

8043 Iszkaszentgyörgy

§

17.  KOVÁCS ANDRÁS

8000 Székesfehérvár

§

18.  LISTÁR FERENC

8000 Székesfehérvár

§

19.  LISTÁR FERENCNÉ OLASZY IRÉN

8000 Székesfehérvár

§

20.  LISTÁR GYULA

1041 Budapest

§

21.  MIHÁLYI CSABA

8000 Székesfehérvár

§

22.  MIHÁLYI FERENC

8000 Székesfehérvár

§

23.  NAGY SÁNDOR

8000 Székesfehérvár

§

24.  RÁPOLTHY ILDIKÓ

8181 Szabadbattyán

§

25.  SIMON IRÉN

8051 Sárkeresztes

§

26.  SOMOGYI TAMÁS

8000 Székesfehérvár

§

27.  SZABÓ ISTVÁN

8000 Székesfehérvár

§

28.  SZALAY ISTVÁN

8000 Székesfehérvár

§

29.  SZIGETVÁRINÉ HEGEDŰS ÁGNES

8000 Székesfehérvár

§

30.  SZILÁDY CSABA

8000 Székesfehérvár

§

31.  TÓTH GYULA

8056 Bakonycsernye

§

32.  TÓTH RÓBERT

8000 Székesfehérvár

§

33.  UJPÁL GYULÁNÉ

8000 Székesfehérvár

§

34.  KOVÁCS TAMÁSNÉ

8000 Székesfehérvár

§

35.  DR. PAPP ATTILA

8130 Enying

§

36.  FARKAS JÓZSEFNÉ

8000 Székesfehérvár

§

37.  HORVÁTH VILMOS

8051 Sárkeresztes

§

38.  MR. ÉS MRS. ORBÁN

8000 Székesfehérvár

§

39.  SAJÓ KEVE

8000 Székesfehérvár

§

40.  IGARI MIHÁLY

8000 Székesfehérvár

§

41.  SZALAY ÁRON

8000 Székesfehérvár

§

42.  SZALAY NÓRA

8000 Székesfehérvár

§

43.  CZIGÁNY IMRE (ny)

1118 Budapest

§

Alkotók és közreműködők

A székesfehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű helyreállításáért

 

BARTAL DÓRA

énekes előadóművész

T

DÉVAI NAGY KAMILLA

énekes, tanár, érdemes művész

T

VESZTERGÁM MIKLÓS

előadóművész

T

SZAKÁL ANTAL

képzőművész tanár

T

NAGY KÁROLY

restaurátor, bronzöntő, szobrász

T

OTTI Manufactura Kft.

egyedi öntött beton burkolat tervező és kivitelező

T

MÁTHÉ KRISZTIÁN

kőfaragó, szobrász

T

LÁPOSI GABRIELLA

szobrász

T

BÍRÓ CSABA

bronzműves

T

BOÓR BERNADETT HILDA

építész

T

 


[i] Színek és jelek jelentése:

   vörös szöveg:      örökbefogadóra vár

   szürke háttér:      rendezett (tanúsított, átadott)

   fehér háttér:        csak tanúsítvány átadására vár

   sárga háttér:        érem vagy plakett és tanúsítvány átadásra vár

   rózsaszín háttér: csak kifizetésre vár

   §:                          pénzügyileg rendezett

   T:                          tiszteletbeli példány (közreműködéssel) adományozóknak


----------------------------------------------- † -----------------------------------------------  

2018. május 22-én az oltárkő lezárult, rákerült az országpallos, a kőpárna és a kőbe faragott
Szent Korona
Máthé Krisztián kőszobrász, Láposi Gabriella szobrász és Bíró Csaba bronzműves az utolsó simításokat végzi a fehérvári Országzászló tér névadó emlékművén 2018. május 22-én

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

2018. május 21-én, Húsvét hétfőn, a Szentlélek kiáradásának napján a történelmi Magyarország vármegyéinek földereklyéjét Róth Péter, Székesfehérvár MJV alpolgármestere, Dr. Boór Ferenc, a Fejér Szövetség társelnöke, az Országzászló Védnöki Testület és vendégei jelenlétében Nyárai-Horváth István plébános szentelte fel, majd helyezték el közösen az emlékmű oltárának üregében.

https://youtu.be/12jSHcddN4I
szekesfehervar.hu:
A 64 vármegye földje is bekerült az Országzászló emlékmű talapzatába
okkfehervar.hu
Ereklye az Országzászló téren - Székesfehérváron az ősi Magyarország földje
feol.hu
Közös urnába került a 64 vármegye földje

https://photos.app.goo.gl/PSk3k9Q6GZ21Xf1C2
A társadalmi szövetség a történelmi vármegyék szentelésére Nyárai-Horváth István atyát kérte fel.
(a képre kattintva képgaléria - forrása a fent hivatkozott világhálós oldalak)
 
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

Az alábbi képen
az országalmát formázó kerámia ereklyetartó,
Újcz Ágnes csákvári kézműves alkotása

és az - egyedi - országpallos
1m 68cm és 8 mm-es, azaz 1688 mm-es öntött bronz másolata
(Székesfehérvár török alóli felszabadulásának - és országalmáján is szereplő - dátuma)
Láposi Gabriella szobrász kezében látható még úgy,
ahogy a jövőben soha többé!

A fehérvári
Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű
egyik egyedisége, éke ez az
ORSZÁGPALLOS
avagy
"SZENT ISTVÁN KARDJA"

----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

Képzeletbeli kép a hajdani Országzászló Emlékműről a felújítás előtti környezetben
 
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------
 
https://www.youtube.com/watch?v=yQj6HCORClQ&authuser=0
Úr oltára Te vagy, emeld fel a fejed!
Egészséges és Igazságos Magyarországért
és
a Nemzeti Összefogásért
Szent István városában
ADOMÁNYOZÁS INDULT
a történelmi vármegyék jelképes örökbefogadására
és
a Védnök Testület pártolói tagságára

Célja: Társadalmi részvétel az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű megalkotásában és az Országzászló gondozásában (amely felett eredetileg a Fejér Szövetség vállalt védnökséget, de az emlékmű átadása után a 2017. június 2-án megalakult) Fehérvári Országzászló és Trianon Emlékmű Védnöki Testület keretében, védnökségével. 

Kezdete: 2018. MÁRCIUS 24.
Zárása:   2018. MÁJUS 24. (az eredeti Országzászló avatásának 82. évfordulója)
                          MÁJUS 31.-ig (az adatok pontosítása a 2018. június 4.-i átadáshoz)
                          JÚNIUS 24.-ig (jelentkezhetnek utólagos átvétellel örökbefogadók)


Itt, alább, ezen az oldalon és az Örökbefogadó és Pártoló Adományozók listája és Költségelszámolás csatolókon adunk hírt folyamatosan az adománygyűjtés állapotáról és a befolyt összegekről illetve költségekről.

Az adományozók két méretben készülő bronz emlékplakett megvásárlásával járulhatnak hozzá az emlékmű helyreállításához és tartozékainak elkészítéséhez (a gyűjtés a térrendezésre nem terjed ki), s a Fejér Szövetség védnöksége alatt készülő (mintegy 6m x 1.5m méretű) Országzászlóhoz (illetve másodpéldányaihoz). Egyúttal minden adományozó kap a plaketthez egy sorszámozott, aláírással hitelesített emléklapot és eredetiség igazolást.

Az örökbefogadó adományozók neve (és magánszemélyek esetén születési helyüket vagy lakóhelyüket, míg egyéb jogi személyek esetén székhelyüket azonosító település neve) egy adományozó táblán lesz az emlékmű környezetében feltüntetve. Az éremvásárlással adományozók listája Székesfehérvár, a Védnöki Testület és a Fejér Szövetség hivatalos honlapján lesz az Országzászlót ismertető oldalon, rovatokon elérhető és olvasható. 

Vármegye örökbefogadó bronz plakettért (védnöki testületi tagságra) jelentkezés
és vert Országzászló bronz emlékérem vásárlás adományozóként minden héten

kedden 17:30-18:00 és 20:00-21:00 óra között
a Királykút Emlékházban
és minden nap 17:30-18:30-ig az Országalmánál, a Városház téren,

és végül, és legkésőbb 2018. június 4-én 15:00-től, az avatás napján az
Országzászló téren

Jelképes örökbefogadás a Fehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű feletti társadalmi védnökséget támogatandó:
  1. Első körben a 64 történelmi vármegye fogadható örökbe (melyeknek címerpajzsai fogják körbe a Fehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű talapzatának négy oldalán a félárbócra eresztett Nemzeti Lobogót)
  2. Második körben a 72 történelmi vármegye sorába tartozó horvátországi vármegyék fogadhatók örökbe (melyekkel kiegészítve, Szent István művét befejezve Szent László egészséges és igazságos történelmi Magyarországot alkotott)
  3. Harmadik körben (ha elkelt a 72 vármegye is) a 108 szkíta-hun-magyar nemzetség nevében Fejér megye 108 települését ajánlhatja a Fehérvári Ereklyés Országzászló védnöksége alá egy-egy adományozó magánszemély, önkormányzat vagy vállalkozó.
Az adományozók és a jelképes örökbefogadók listája naponta frissítve itt olvasható

Az emlékmű elvi vázlata (D-É keresztmetszet)
 
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

Szent György napi
Felhívás
az örökbefogadó és pártoló adományozókhoz

Társadalmi Összefogás Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművének Helyreállításáért

„Székesfehérvár országzászlót állít, hogy ezzel hitet tegyen amellett a Magyarország mellett, melynek egykor székvárosa volt. Sehol Kárpátok ölében ez a zászló történelmibb talajon, a magyar geniustól jobban áthatott légkörben nem loboghat, mint itt, hol valamikor ezt az ősi országzászlót őrizték, mellyel királyaink hadra keltek. A most felállítandó országzászló is harcra szólít: harcra a kishitűség, a bátortalanság és jelen helyzetünkben való megnyugvás ellen.” – írta Marosi Arnold cisztercita gimnáziumi tanár, hajdani múzeumigazgató 1933-ban a Székesfehérvári Szemle III. évfolyamának 2. számában "A székesfehérvári országzászló" címmel.

Tisztelt Honfitársunk!
Tisztelt Fehérvári Patrióták!
 

Székesfehérvár ismét országzászlót állít, hogy ezzel hitet tegyen amellett a Magyarország mellett, melynek egykor székvárosa volt. A város társadalmi összefogással és szerepvállalással állítja helyre Székesfehérvár Országzászló terét és az 1936. május 24-én avatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművet. Évtizedes igény és kezdeményezés az, melyet elkötelezett polgárok kérésére, a Fehérvári Polgári Védegylettel, majd egyre bővülő összefogással 2009-től képviselt a helyreállítás mellett kardoskodva mindvégig a Fejér Szövetség.

2016. május 24-én, a hajdani emlékmű avatás 80. évfordulóján a városvezetés egyetértésével hirdette ki, hogy 
  • 2018. június 4.-ig, a "Trianoni békediktátum" 98. évfordulójáig Rimanóczy Gyula terveihez és eredeti céljához hűen hozza helyre a városvezetés Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművét
  • homlokzatán az egészséges Magyarországgal, lábazatán 64 vármegye címerpajzsával, oltárkövében ereklyetartóval, vármegyék felszentelt földereklyéivel, oltárkövén az ország-pallossal és a Szent Koronával, félárbocra eresztett Országzászlóval, s a zászlórúd csúcsán fénylő kettős kereszttel,
  • az Emlékműhöz méltó Országzászló tér közepén, hogy mind az élő környezet, mind pedig a Virágóra is helyben maradhasson, de minden oda nem illő műtárgy más helyet kaphasson,
  • mely Országzászló felett a Fejér Szövetség és társult szervezetek teljes körű védnökséget vállalnak a helyreállítástól a karbantartásáig,
  • s a társadalmi összefogás szervezése és megjelenítése érdekében a Városvezetés és a Fejér Szövetség egyedi azonosítóval és tanúsítvánnyal ellátott bronz emlékplaketteket és érméket bocsát ki,
  • melyek árusításából befolyó adományösszeg kezelését folyamatos és teljes nyilvánosság biztosításával vállalja a létrehívott Védnöki Testület, garanciát nyújtva, hogy az ezúton befolyt adományösszeg csakis az Emlékműre, annak közvetlen környezetének karbantartására fordítható,
  • továbbá a történelmi vármegyéket jelképesen örökbefogadó adományozók nevei egy az emlékművön vagy közelében adományozó táblán lesznek olvashatók!
2017-ben fogadta el Fehérvár közgyűlése a társadalmi egyeztetés alapján kialakult helyreállítási tervet, melyben
  • Székesfehérvár Megyei Jogú Városvezetése vállalta a nemzeti és társadalmi összefogáshoz méltó Emlékmű – Rimanóczy Gyula eredeti tervei és a még fellelhető dokumentumok alapján történő – helyreállítását, s az Emlékműhöz méltó tér kialakítását.
  • Fejér Szövetség vállalta az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű helyreállítása érdekében létrejött társadalmi összefogás Nemzeti Lobogójának, mint legfőbb tartozékának kivitelezését, az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű Védnöki Testületének megszervezését, s a karbantartás, a társadalmi testület vállalásához szükséges anyagi alapok közadakozásból történő megteremtését.
2017 januárjában a fővállalkozó tervezőkkel a Királykút Emlékházban lefolytatott végső egyeztető fórumon – néhai Siklósi Gyula utolsó szakmai-közéleti szereplésével és részvételével –született meg az Országzászló tér helyreállításának végső, minden fél számára elfogadható koncepciója és az önkormányzat költségvetési támogatásával elindulhatott a végső kivitelezés.
„Székesfehérvár országzászlót állít, hogy ezzel hitet tegyen amellett a Magyarország mellett, melynek egykor székvárosa volt. Sehol Kárpátok ölében ez a zászló történelmibb talajon,
a magyar geniustól jobban áthatott légkörben nem loboghat, mint itt, hol valamikor ezt az ősi országzászlót őrizték, mellyel királyaink hadra keltek.
A most felállítandó országzászló is harcra szólít: harcra a kishitűség, a bátortalanság és jelen helyzetünkben való megnyugvás ellen.”
Marosi Arnold: A székesfehérvári országzászló, Székesfehérvári Szemle III. évf. 2. szám, 1933.

T A N Ú S Í T V Á N Y

mely kiállíttatott 2017. Nyárelő – Napisten – június hava 2. napján,
egy esztendővel az után, hogy Székesfehérvár kinyilvánította: társadalmi összefogással állítja helyre a „királyi város” Országzászló terét és Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművét,

és egy esztendővel azelőtt, hogy minden szándékunk szerint együttes részvétellel felavassuk azt!
Mi, mindannyian, alulírottak e tanúsítványt annak bizonyságául állítottuk ki, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítsuk, hogy a mai napon a Fejér Szövetség és társult szervezetek képviselői előállították és átadták, Székesfehérvár városa pedig elfogadta és átvette
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű helyreállításáért létrejött

TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS NEMZETI LOBOGÓJÁT,

melyet a Fejér Szövetség a helyreállítandó Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű Nemzeti Lobogójának arányos – 400cmx80cm méretre kicsinyített – hű beltéri mintapéldányaként, egy példányban hímzett zászlóselyem anyagból készíttetett Székesfehérvár város és önkormányzata számára Budapesten, a Lénárd Kft. műhelyében (1106 Budapest, Fehér út 10./32).
Alulírott társadalmi szervezetek és képviselőik e tanúsítvány aláírásával kinyilvánítjuk, hogy a mai napon egyenrangú felekként és egységes akarattal alakítottuk meg az „Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű Nemzeti Lobogója Védnöki Testületét” (itt: Védnöki Testület) azon célból, hogy annak épségét és erkölcsi megbecsülését őrizzük, ápoljuk és védjük, fenntartásában részt vállaljunk.

Isten áldja meg a magyart, tartson neve, míg a Föld tart!

                        Sajó Victor (átadó)                                   Dr. Cser-Palkovics András (átvevő)
                                a Fejér Szövetség elnöke                                                         Székesfehérvár MJV polgármestere
                             és a Védnöki Testület elnöke                                                  és a Védnöki Testület tiszteletbeli elnöke

előttünk, mint a Védnöki Testület tagjai és egyben, mint tanúk előtt:

                   Sajó Mária                             Dr. Boór Ferenc                          Schreiner János
                   Alba Regia Civitas Rend                   Fejér MAG Egyesület, MVSZ Fejér megye                   Fejér Baranta Egyesület
            Kónyi-Kiss Botond                  Tamási Béla Lajosné                         Végh Alajos
                       HVIM Fejér megye                Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület        Rákóczi Szövetség Fejér megye
                                      Tóth Gyula                                             Halász István
                          Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa                              Trianon Társaság Fejér megye

Tisztelt Honpolgárok! Fehérvári Patrióták!
Legyen a Fehérvári Országzászló a Társadalmi Összefogás Nemzeti Lobogója!
Egy évvel az után, hogy a társadalmi kezdeményezést a Városvezetés felvállalta és egy évvel a helyreállítandó tér és emlékmű avatása előtt a Fejér Szövetség és társult szervezetek átadták Székesfehérvár polgármesterének az Országzászló hímzett zászlóselyemből készített arányos beltéri mintapéldányát, mint az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű helyreállításáért létrejött TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS NEMZETI LOBOGÓJÁT.
2017. június 2-án a Városháza Dísztermében 7 társadalmi szervezet képviselőiből és Fehérvár mindenkori polgármesterének tiszteletbeli elnökségével megalakult Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművének Védnöki Testülete.
A társadalmi összefogás kiterjesztése és az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű Védnöki Testületének vállalását segítendő Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Szövetség a társadalmi összefogáshoz adományozással csatlakozók számára korlátozott számban sorszámozott és névre szóló bronz emlékplaketteket és emlékérmeket bocsát ki egyedi díszdobozban, melyek április 24.-től május 24.-ig igényelhetők és vehetők át
  •  minden kedden 20 órától a Királykút Emlékházban (Szfvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
  • minden pénteken 17-19-ig az Alba Mária közéleti műhelyben (Szfvár, Koronázó tér 4. I. em.)
illetve levélben kezdeményezett előre egyeztetett időpontban és helyen terjesztőinktől 
Az Országzászló Emlékplakett és Emlékérem
Legyen a Fehérvári Országzászló a Társadalmi Összefogás Nemzeti Lobogója!
Legyen Ön is az Országzászló Emlékmű Védnöke!
Legyen a Fehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű történelmi vármegyéinek jelképes örökbefogadója, a Védnöki Testület pártoló tagja, illetve a helyreállítás támogatója!
Az adományozói bronz plakettek és érmék igénylésének feltételei és menete:
  1. Az adományozó igénylők lehetnek természetes illetve jogi személyek (társadalmi szervezetek, vállalkozások), nevük illetve megnevezésük, lakhelyük illetve székhelyük, személyi igazolvány illetve nyilvántartási számuk igazolásával és a minimális adományozói összeg befizetésével. Minden személy részére legfeljebb egy emlékplakett és emlékérem igényelhető a fenti adatok megadása és igazolásával.
  2. Az Országzászló emlékplakettek igénylői egyben egy (más által addig még nem) választott történelmi vármegye (az Országzászló Emlékmű talapzatán elhelyezett címerpajzs) jelképes örökbefogadói lesznek az emlékmű közelében elhelyezett adományozói táblán nevük/megnevezésük és lakcímük/székhelyük városa (külföldi személy esetén: városa és állama) feltüntetésével. Jelképes örökbefogadó inkognitóban nem maradhat, azaz a 64 vármegye teljes örökbefogadásáig emlékplakett inkognitóban nem igényelhető).
  3. Az Országzászló emlékérem vásárlói (és a 64 vármegye elkelte után is díszdobozos egyedi sorszámozott emlékplakettet igényelve adományozni szándékozók) Székesfehérvár és a Védnöki Testület hivatalos honlapján külön bejegyzésben nyilvántartott adományozói listán szerepelnek majd a 2) pontban sorolt adatokkal, mint adományozók (ők inkognitóban is maradhatnak).
  4. Az Országzászló emlékplakettek a 64 történelmi vármegye jelképes örökbefogadóinak igénylési sorrendben biztosított, azonban utólag (az avatás keretében vagy külön egyeztetett időpontban és helyen) vehetők át díszdobozban, személyre szóló sorszámozott igazoló kártyával és emléklappal. Az emlékplakettek vásárlói nyilatkozatuktól függően kérhetik felvételüket (@-levél és/vagy mobil elérhetőségük megadásával) a Védnöki Testület pártolói tagságába, mely esetben minden testületi ülésen véleményezési joggal vehetnek részt. Örökbefogadói adományozói hozzájárulás 100.000 Ft.
  5. Az Országzászló emlékérem a személyes igénylés (adategyeztetés) alkalmával azonnal átvehető, azonban a személyre szóló sorszámozott emléklapok átvétele (mint az emlékplakettek esetében) utólagosan lehetséges. Pártolói adományozói hozzájárulás legalább 10.000 Ft.
  6. Az igénylők, függetlenül attól, hogy emlékérmet, vagy emlékplakettet vásárolva adományoztak, utólag postázott, vagy kézbesített számlát kérhetnek a befizetésükről, melynek teljes értéke a közhasznúsági kiadások szabályai szerint költségként számolható el.
  7. Igénylés csakis személyesen vagy a fenti adatokat tartalmazó felhatalmazással illetve átutalással fizetés esetén a banki bizonylat bemutatásával lehetséges. Személyes vagy meghatalmazotti aláírás nélkül örökbefogadás nem, csupán adományozás lehetséges.
Átutalással adományozás a Fejér MAG Egyesület bankszámla számára:
OTP 11736006-20401159
Közlemény: név, Országzászlóért
Babits Mihály: Áldás a magyarra
1938. nov. 2-6.
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.
Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.
Él a nagy Isten és semmise megy kárba.
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.
Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb...

                         1936. május 24.









                        1943. május 24.







  

Tervezett menetrend:
2018. április 24. - 2018. május 24. Adománygyűjtés - történelmi vármegye örökbefogadás
2018. május 24. - 2018. június 4. Emlékplakettek, -lapok és eredetiségi igazolások átadása

2018. június 4. Országzászló tér és emlékmű avatás

Az alábbi táblázat a történelmi vármegye örökbefogadóként adományozók regisztrációs lapját szemlélteti. A láblécében további részletek olvashatók


i           Az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű helyreállításáért adományozóként csatlakozom a Fehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű Védnöki Testülete (későbbiekben: Védnöki Testület) vállalásához, mint pártoló és egyetértőleg jóváhagyom, hogy

a)       a fenti megnevezés, mint a 64 történelmi vármegye jelképes örökbefogadójának megnevezése szerepeljen az Országzászló téren nyilvánosan kihelyezett adományozó táblán,
b)       az adományt a Védnöki Testület kezeli (nyilvános elszámolás mellett) és csakis az emlékmű karbantartására és fenntartási költségeire fordítsa,
c)       megadott adataimat a Fejér MAG Egyesület, mint a Védnök Testület tagszervezete bizalmasan kezeli, jóváhagyásom nélkül másra nem használhatja, másnak nem továbbíthatja.
ii         Magánszemély esetén: neve, szem. ig. szám, igazolt lakcíme és aláírása; Jogi személy esetén: intézmény neve, cégbejegyzési/nyilvántartási száma, igazolt székhelye, képviselő aláírása

iii        A megyeszékhely rovatban aláírásommal meghívót kérek a Védnöki Testület zártkörű levelezőlistájába, hogy részesüljek híreiben és részt vállalhassak munkájában, döntéseiben.








 
Kelt: Székesfehérvárott, 2018. év Szent György - Szelek hava - április 23. napjáról a 24.-re, Szent György napjára forduló éjjelen
Bizalmam az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc elnök – társelnök
MVSZ Fejér Megyei Szervezete – Fejér Szövetség
Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű Védnöki Testület tagja
----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

A FEHÉRVÁRI EREKLYÉS ORSZÁGZÁSZLÓ ANNO

 
























----------------------------------------------- † -----------------------------------------------

A HELYREÁLLÍTÁSÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM TÖRTÉNETE

naplóbejegyzéseink alapján:
---
2017. jan. 24. ... 2017 január 10-én lezajlott az egyeztető tárgyalás az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű és az Országzászló tér helyreállításáról ...
---
2017. jan. 15. ... Erre az alkalomra feltétlenül meghívnánk a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje képviselőit is, akik ugyancsak érintettek lehetnek az ereklyés ...
---
2016. jún. 5. ... ... ígért szándéknyilatkozat is e tér, az Országzászló tér, a Rimanóczy Gyula által tervezett fehérvári Ereklyés Országzászló helyreállításáról szól ...
---
2016. máj. 28. ... Ezúton továbbítjuk a Fejér Szövetség részletes (videó összefoglalóval bővített) sajtóközleményét a fehérvári Országzászló avatásának 80. évfordulóján
---
2016. máj. 26. ... Keresztes Imre Fejér Szövetség Sajtószolgálat ui: különös aktualitását adja ennek a megemlékezésnek a fehérvári Ereklyés Országzászló és ...
---

2016. máj. 20. ... 1928-ban útjára indult egy kezdeményezés, az Országzászló-mozgalom. Egy nemzet talpra állásának jele volt a megannyi Országzászló ...
---
2016. máj. 19. ... „Székesfehérvár országzászlót állít, hogy ezzel hitet tegyen amellett a Magyarország mellett, melynek egykor székvárosa volt. Sehol Kárpátok ...
---
2016. jan. 24. ... A székesfehérvári Ereklyés Országzászló és Országzászló tér. 3. rész. Számvetés egy korszakról. a történelmi alkotmányhoz hű korszakról.
---
2016. jan. 17. ... 95 éve Budapest szoborcsoportot és májusban lesz 80 éve, hogy Fehérvár Ereklyés Országzászlót avatott. Minthogy többszöri kérésre sem ...
---
2016. jan. 10. ... A székesfehérvári Ereklyés Országzászló és Országzászló tér 1. rész. Jövőnk a múltban gyökeredzik. A Fejér Megyei Hírlap 2015. október 31.
---
2015. szept. 15. ... az Ereklyés Országzászló és Trianon emlékmű helyreállítási és az Országzászló tér rendezési előterve (látványtervi vázlatok)
---
        2015. aug. 29. ... A Szent Imre tábla helyreállítása ügyében a Fejér Megyei ...     Országzászló és Trianon emlékmű helyreállítása az Országzászló téren.
---
2014. okt. 8. ... Tudják, hogy mekkora szégyen az Fehérvárnak, hogy az Országzászló terén egy oda nem illő - bizonyítottan hamis mártírokra emlékező ...
---
2014. jún. 14. ... Tudják, hogy mekkora szégyen az Fehérvárnak, hogy az Országzászló terén egy oda nem illő - bizonyítottan hamis mártírokra emlékező ...
---
2013. nov. 16. ... Érdekes, pedig az Országzászló tér és "nyitott könyv" ügye, még az alcímben is szerepel amott, az FMH oldalakon. Ezek szerint nemcsak mi ...
---
2013. nov. 13. ... Az igaz, hogy a Fő utca felújítása projektben a díszburkolat-cserével kapcsolatosan is szerepelt az eredeti tervekben az Országzászló tér ...
---
2013. szept. 2. ... Az előadás és a beszélgetés témája kettős: a Vitézi Rend megalakulásának körülményei és az Országzászló mozgalom elindítása az egykori ...
---
2013. máj. 13. ... Ereklyés Országzászlót az Országzászló-térre, nem bazári ... Fehérvári " Rehabilistácijós Prodzsikt stácijói" közkívánatra. Országzászlót a ...
---
2013. ápr. 4. ... Ha Emlékév, akkor Országzászlót az Országzászló térre Fehérvárott is! Bár mi az ... Fejérek a fehérvári Országzászló tér helyreállításáért
---
2012. aug. 22. ... Az Országzászló téri Országzászló helyreállítását kezdeményezte a Fejér Szövetség - erről tájékoztatott Boór Ferenc, a szövetség szószólója.
---
2012. aug. 18. ... Címkék: Országzászló tér ... A helyreállítást 2018. június 4. ... Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműve avatásának 80. évfordulóján ...
---
2012. aug. 15. ... kezdődő előadásra, melynek meghívott előadója Szabó Gyula, a helyreállított győri Országzászló tér építész tervezője, és az előadás tartalma ...
---
2012. márc. 1. ... Bár választ mindeddig nem kaptunk a Fő utca felújításával és az Országzászló tér helyreállításával kapcsolatban elküldött nyílt levelünkre és a ...
---
 2012. febr. 29. ... A Belváros többi részének arculatára is odafigyelve  társadalmi egyeztetéseket kezd az Önkormányzat többek között az  Országzászló tér ...
---
2012. febr. 24. ... hogy az Országzászló tér pontosan ugyanúgy a Fő utcáról nyílik, ha keletre is, mint a Varkocs tér, amely néhány lépéssel odébb és nyugatra ...
---
2012. febr. 18. ... A levélben azt követelik, hogy a városi önkormányzat a Fő utca tervezett felújítása során az Országzászló teret az 1938-as állapotoknak ...
---
2012. febr. 17. ... „Székesfehérvár országzászlót állít, hogy ezzel hitet tegyen amellett a Magyarország mellett, melynek egykor székvárosa volt. Sehol Kárpátok ...
---
2012. febr. 17. ... Erről szól a Fejér Szövetség Felhívásának 6. pontja: Emlékhelyet és Országzászlót az Országzászló-térre, Fehérvárra. Nem ma, de nem is 10 ...
---

2012. febr. 3. ... Címkék: Fehérvár, Fő utca, helyreállítás, ledinda, Országzászló, ... Még egy fontos gondolat: Az orzágzászló tér, az ORSZÁGZÁSZLÓ TÉR!
---
2012. febr. 2. ... Ereklyés Országzászlót az Országzászló-térre, nem bazári kiállítást! Elég volt! A Fő utca felújítását ebben a formában azonnal le kellene állítani ...
---
2012. jan. 17. ... Aláírásgyűjtésbe kezd a Fejér Szövetség, ha kell: Országzászlót Fehérvár Országzászló-terére! Hét áldás Fehérvárra: ami HAT az HAT.
---
2011. okt. 25. ... bontsák el a gyurcsányi monstrumot és a Szabadság téri szovjet művet! állítsák helyre az Ereklyés Országzászlót a Trianon szoborcsoporttal, ...
---
2011. aug. 29. ... Az Országzászló teret az 1930-as évek végén alakították ki a Várkörútról a tér baloldalán futó akkori Bognár utca és a mai Koch László utca ...
---

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése