2020. február 23., vasárnap

Szondi Miklós tanár úr előadásával harangozzuk be, hogy jő a Kikelet

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Szondi Miklós: A szeretet hangja (3. rész) 

Mottó: Közeledik a 100. évforduló. 2020-at írunk, kerek száz évvel többet, mint 1920-ban. Ez az év - nem tetszés kérdése - arról szól, amelyben szellem, test és lélek a Kárpát-medencében szétszakíttatott. Itt állunk, mi magyarok száz év után is darabjainkra hullva, több százezres, milliós lélekszámú nemzetrészeink porladó hősi emlékei felett időnként elnémulva, a kiutat keresve, "feltámadásra" várva. "Csak még egyszer előre!", s a száz év, mint többezer korábban, sem lehet-lesz hiába! 

A Fejér Szövetség 498. Hétvezér Estjének vendége a Forrai Sándor Rovásíró Kör állhatatos rovásoktatója, Szondi Miklós tanár úr lesz. Az ő előadásával búcsúztatjuk a telet, mondhatni, "a szeretet hangjával" nyitunk kaput a tavasznak, hiszen közeledik már a Kikelet. Miklós, bár leginkább, mint a rovásírás egyik szakértő művelője ismeretes, mégsem, azaz most sem a rovásírásról tart előadást, hanem a nemrég magyar és angol nyelven is megjelent könyvének bemutatóját folytatja körünkben, ím már negyedik alkalommal látogatva el a Fejér Szövetség heti rendszerességgel szervezett közéleti és közművelődési estjeinek helyszínére, a Királykút Emlékházba.

2020. február 16., vasárnap

Egy rég várt este Pap Gábor művészettörténésszel

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Pap Gábor: A Napút festője - Csontváry Kosztka Tivadar élete 

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=m-pmvA_GmecMottó: Közeledik a 100. évforduló. 2020-at írunk, kerek száz évvel többet, mint 1920-ban. Ez az év - nem tetszés kérdése - arról szól, amelyben szellem, test és lélek a Kárpát-medencében szétszakíttatott. Itt állunk, mi magyarok száz év után is darabjainkra hullva, több százezres, milliós lélekszámú nemzetrészeink porladó hősi emlékei felett időnként elnémulva, a kiutat keresve, "feltámadásra" várva. "Csak még egyszer előre!", s a száz év, mint többezer korábban, sem lehet-lesz hiába! 

Ünnepi estek ezek sorozatunk életében, ahogy - nem kevesebb, mint - az 500. előadás közeleg. A megelőző, a 496. Hétvezér Est éppen a Magyarok Szövetsége Fejér megyei megalakulásának 11. évfordulójára esett, s ez akkor is ünnepi marad, ha az előadást a magyarság számára egy drámai esemény 75. évfordulójára, a Buda vári kitörésre emlékezés keretezte az előadás előtt a helyszínen, majd az előadás után a Hősök terén a fekvő katonánál.

Ünnepi estre készülünk megint, hiszen Pap Gábor művészettörténész, a Magyarok Szövetsége célkitűzéseit megalkotó hajdani Börzsönyi Nemzeti Tanács  tagja lesz - ím már második alkalommal - a 497. Hétvezér Est vendége. Az egyik legjelentősebb tanítónkként számon tartott, egyben több tucatnyi könyv szerzőjeként és világhálós előadás főszereplőjeként közismert előadónk hosszú idő után lesz újra vendégünk, azonban most egy elévülhetetlen, újabb és újabb kiadásokat megélt könyv bemutatójával örvendeztet meg minket.

Pap Gábor: A Napút festője – Csontváry Kosztka Tivadar

2020. február 10., hétfő

Tizenegy esztendeje alakult meg a Magyarok Szövetsége Fejér megyei szervezete

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
11 esztendeje alakult meg a Magyarok Szövetsége Fejér megyei szervezete

Mottó: Közeledik a 100. évforduló. 2020-at írunk, kerek száz évvel többet, mint 1920-ban. Ez az év - nem tetszés kérdése - arról szól, amelyben szellem, test és lélek a Kárpát-medencében szétszakíttatott. Itt állunk, mi magyarok száz év után is darabjainkra hullva, több százezres, milliós lélekszámú nemzetrészeink porladó hősi emlékei felett időnként elnémulva, a kiutat keresve, "feltámadásra" várva. "Csak még egyszer előre!", s a száz év, mint többezer korábban, sem lehet-lesz hiába! 

A Fejér megyei Magyarok Szövetsége 11 évvel ezelőtti alapító tagjai lesznek a 496. Hétvezér Est kerekasztal beszélgetésének résztvevői.

Kettős évforduló ez a nap, hiszen azon kívül, hogy 11 évvel ezelőtt, 2009. február 11-én tartotta meg első fehérvári toborzó fórumát a Szent István Művelődési Házban a néhány nappal korábban Kunszentmiklóson megalakult Magyarok Szövetsége Vukics Ferenc felejthetetlen szereplésével és vezényletével, egy másik történelmi esemény évfordulója is egyben. 
75 évvel ezelőtt, 1945. februrár 11-én drámai és tragikus körülmények között ért véget a II. világháború egyik leghosszabb és legpusztítóbb csatája, Budapest ostroma azzal a kitöréssel, amelyre minden hazaszerető ember összeszorult szívvel emlékezik.

2020. február 9., vasárnap

75 éve törtek ki honvédő honfitársaink a Budai várból

https://youtu.be/IOKGSL8NXRQ
Cseh Tamás emlékezetes dalának feldolgozása a képre kattintva hallható

A Magyarok Szövetsége Fejér megyei alapításának,
azaz a Fejér Szövetség fogantatásának
11. évfordulóján,
a 496. Hétvezér Estén,
2020. február 11-én, kedden, 18:00 órától
a Királykút Emlékházban
a II. Világháború egyik leghosszabb ostromára
és a magyar honvédek kitörésére a Budai várból
s társadalmi közélet ébredésének hajnalára
az alapítókkal

Szeretettel várunk minden polgártársunkat a kitüörés 75. és a Magyarok Szövetsége Fejáér megyei alapításának 11. évfordulójának szentelt Hétvezér Estén.
 

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2020. február 2., vasárnap

Imre herceg és Gizella királyné - történelmi dilemmák

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Dr. Boór Ferenc: Történelmi dilemmák - Imre herceg és Gizella királyné

Mottó: Közeledik a 100. évforduló. 2020-at írunk, kerek száz évvel többet, mint 1920-ban. Ez az év - nem tetszés kérdése - arról szól, amelyben szellem, test és lélek a Kárpát-medencében szétszakíttatott. Itt állunk, mi magyarok száz év után is darabjainkra hullva, több százezres, milliós lélekszámú nemzetrészeink porladó hősi emlékei felett időnként elnémulva, a kiutat keresve, "feltámadásra" várva. "Csak még egyszer előre!", s a száz év, mint több ezer korábban, sem lehet-lesz hiába! 

Boór Ferenc, a Fejér Szövetség társelnöke lesz a 495. Hétvezér Est előadója. Előadása annak a sorozatnak folytatása, amelyet Atila és/is Szent István címmel tartott négy részben a múlt év telén és tavaszán.

Most Szent István uralkodásának végnapjait veszi górcső alá a hivatalosan elfogadott, tanított és hirdetett értékeléseket elemezve az írott források és valóban ismert történelmi tények (következmények) alapján.
Az előadás során a szent család történetének részleteiről lesz szó; elsősorban az írott történelmi hagyatékok, azaz a hazai - Kézai Simon, Kálti Márk, Thuróczy János, Antonio Bonfini, Heltai Gáspár - és külföldi szerzők krónikái, illetve az ún. Esztergomi, Pozsonyi, Horvát, Altaichi, Hildesheimi évkönyvek és a Szent Imre, a Hartviki legenda vonatkozó részletei alapján. Mindamellett számba veszi az előadó a korabeli hiedelmek, vélemények fellelhető emlékeit is, illetve István király örökségeként létrejött Apostoli Magyar Királyság első évszázadának történelmi tényeit is.