2023. január 30., hétfő

A Szakrális Bakonyról szól az 580. Hétvezér Est

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Somlai Nikolett Rózsa és Nagy Gábor: A Szakrális Bakony

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Somlai Nikolett Rózsa és Nagy Gábor, a Bakony szerelmeseiként lesznek a Fejér Szövetség  közéleti és közművelődési előadás sorozatának 580. előadó vendégei. 

Egy különleges könyvet ajánlanak ezen az estén az olvasóknak. Idézve Somlai Nikolett Rózsa "Tiszta forrás" név alatt létrehozott honlapját:

"Különleges egyrészt azért, mert a szakralitás nézőpontjából mutatja be a Bakony történelmét, a hegyeket és a szent helyek működését.

Másodrészt különleges azért is, mert a két szerző más-más szempontból írja le tapasztalatait. A női érzésvilág és a férfias racionalitás egymás mellett tesz bizonyosságot a szakrális világról.

A könyv eddig nem ismert szakrális tereket, működéseket is bemutat. Sőt, kísérletet tesz egy új fogalom bevezetésére, a Bakonyi történelmi tájegység használatára. Benne Bakonybél, Szentgál, Veszprém, Sóly, Pannonhalma történelmi összefüggését és folytonosságát taglalva.

Felveti Veszprém városának eredetét, nem a mai ismert helyét, és alapításának az időszámításunk előtti 850. évi korai időpontjait is. Ez merőben új álláspont és kitágítja a városnak és megyénknek identitását történetileg és szakrálisan is."

2023. január 22., vasárnap

Hétvezér Est Hadnagy Előddel a megértés lélektérképéről

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Hadnagy Előd: Egyéni és nemzeti felemelkedésünk lehetőségei lélektani szemmel

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Hadnagy Előd lesz a Fejér Szövetség  közéleti és közművelődési előadás sorozatának 579. előadó vendége
.
 
 
Előadónk életútját már 13 éve A Megértés Táblázata, mintegy magyar nyelvű lélektérkép határozza meg egyénként, társként, családtagként, apaként, segítőként. Az est témájának egy igencsak időszerű kérdést választott. A emberi élet egyik legfontosabb lelki-szellemi alappillére a hazája, a hely és a nemzet ahová megérkezett, annak lelki és szellemi örökségével együtt. A nemzet családokból épül, ami az élet másik legfontosabb alappillére. A családok pedig egyéni utak és sorsok összefonódásából, egymásra hatásából épülnek, természetesen minden lelki és érzelmi tartalmukkal együtt. Fájdalmak, örömök, neheztelések, szeretet, összhang és/vagy egyéni döntések. Ezeken a sokszor terhelt és szövevényes lelki ösvényeken nehéz eligazodni.
 
Hadnagy Előd már 8 éve tart Megértés Táblázata tanfolyamokat hol egyedül, hol társakkal. Az est folyamán támpontokat és nézőpontokat szeretne adni magunk és szeretteink mélyebb, jobb megértéséért.
 
Változás: Ezúttal és a következő alkalommal a korábbi, földszinti terem helyett a III. emeleten található 302-es terembe várjuk vendégeinket.
 
Ajánljuk az előadást, egyben a Hétvezér Esték 2023. évi programját is figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2023. év Vízöntő - Boldogasszony - Fergeteg - január havának 24. napján (kedden) 18:00 órától 
a Közösségi és Kulturális Központba
(Szabad Művelődés Háza) 
Hadnagy Előd
Egyéni és nemzeti felemelkedésünk lehetőségei lélektani szemmel
című előadására 

Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk abban is, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est!

A Hétvezér Est rendezősége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2023. január 15., vasárnap

Szakrális botanika - beavató és gyógyhatású növények jelentősége anno és most...

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Schall Attila: Szakrális botanika, gyógynövények energetikája

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Schall Attila botanikus lesz a Fejér Szövetség  közéleti és közművelődési előadás sorozatának 578. előadó vendége
. Előadásában egy kevésbé közismert területre vezeti be az est látogatóit, holott 
a szent hagyományokban és a magyar ősiségben nem volt ismeretlen a szakrális botanika, a gyógynövények energetikája, a hang teremtő ereje.
 
Schall Attila már több, mint egy évtizede merült el a szakrális botanika tudományában. Állítja, hogy az általa magas rezgésűnek nevezett növények a táplálékként és gyógynövényként szolgáló közismert növényeinken messze túl mutató hatással vannak környezetünkre és testi-szellemi-lelki egyensúlyunkra.
 

2023. január 12., csütörtök

Istentisztelet Székelydályán és megemlékezés az Alba Máriában Géczi Gábor elhunytának 2. évfordulóján


Haj, révész, révész, magyar ifjú révész
Haj, révész, révész, magyar ifjú révész
Vígy' át a nagy hajón!
Sötét az idő, homály a felhő, én félek egyedül.
Uramról maradt egy láda kincsem,
azt is neked adom.
Nem kell kedvemnek, szép szerelmemnek,
bánat a szívemnek!
 
Haj, révész, révész, magyar ifjú révész
Vígy' át a nagy hajón!
Sötét az idő, homály a felhő, én félek egyedül.
Uramról maradt egy vékony pej ló,
azt is neked adom.
Nem kell kedvemnek, szép szerelmemnek,
bánat a szívemnek!
 
Haj, révész, révész, magyar ifjú révész
Vígy' át a nagy hajón!
Sötét az idő, homály a felhő, én félek egyedül.
Uramról maradt kedves szép leányom,
azt is neked adom.
Nem kell kedvemnek, szép szerelmemnek,
bánat a szívemnek!
 
Haj, révész, révész, magyar ifjú révész
Vígy' át a nagy hajón!
Sötét az idő, homály a felhő, én félek egyedül.
Uramról maradt magam személye,
azt is neked adom.
Az kell kedvemnek, szép szerelmemnek,
öröm a szívemnek!
 
A Fejér Szövetség tagjai szombaton, a székelydályai istentisztelettel egyidőben, itteni idő szerint 15 órától az Alba Mária közéleti műhelyben (Koronázó tér 4. I. em.) emlékeznek meg a Géczy Gáborról, s amennyiben lehetséges, vesznek részt a világhálón keresztül az istentiszteleten!
 
Tartson neve, míg a Föld tart...  
 
FEJSZE elnöksége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2023. január 8., vasárnap

Újévi HUNGARIKUM koncerttel nyitjuk a Hétvezér Esték 2023. évi programját

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Kremnitzky Géza és Mudris Anett: Újévi Hungarikum koncert 

A Hétvezér Esték régi hagyománya, hogy a Hungarikum Együttes újévi koncertjével nyitjuk az új évadot, tehát a 2023. évet is.

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjviLkQHERT6e3LKKs0u9r_SYxUDe1arqB96o7CMeQBarKiX19M7FCgigsEHiYFmH_a8iAMvHgsDU-uDJvpbbAidaqtrUtRfxD5_x1dUFzztydBUDK8lRcdk-dZT988OYUsduigwihSxF1t/s1600/Hungarikumas%C3%B6rkertben.jpg
Mudris Anett és Kremnitzky Géza (Anno)
2011. január 4.i
évadnyitó újévi koncertje
(részlet) még a névadó helyszínen,
a Hétvezér Sörkertben, a Huba u. 7.-ben
Most a már több, mint évtizedes hagyományunkat tartva a Fejér Szövetség 577., egyben a 2023. évi első Hétvezér Estje "Hungarikummal szolgál" újra, mintegy nyitányként az újra

E 2023. év Fergeteg havának 10. napján Kremnitzky Géza és Mudris Anett nyitóelőadásával, dalestjével folytatódnak - töretlenül - a Hétvezér Esték, a FEJSZE közéleti és közművelődési előadásai ideiglenesen még mindig nem a Királykút Emlékházban, hanem a hajdani Szabad Művelődés Házában, azaz a Közösségi és Kulturális Központban. 

Szinte mottóként írtuk és írjuk most is beharangozóként, hogy hagyományszeretők, -tisztelők, -teremtők és -őrzők lévén Anett és Géza dalestjével várjuk vissza szövetségeseinket, pártolóinkat és minden kedves vendégünket az újesztendő köszöntésére. A jó felütés fél siker!
Nyissunk együtt egy újabb fényesen fejér esztendőt közösen - "Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek!" - fejérek Fejérben!

Hétvezér Esték 2023 januári programja