A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aba. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 23., vasárnap

Az abai Atilla Király Gimnázium bemutatkozása

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Szilasy György: „Lélek-Jelen-Lét”
 

Az előadás ideje: 2017. április 25. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25

A 365. Hétvezér Est vendége Szilasy György, az abai Atilla Király Gimnázium igazgatója lesz, nem először. Habár a felcím „bemutatkozásról” szól, de az iskolát - 2008-as alapítása óta, melynek célja olyan oktatási forma létrehozása és megvalósítása, amelyben a gyermek meg tudja találni a helyét a világban – egyre többen ismerik országszerte, de inkább pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy Kárpát-medence szerte.

Vendégünk, az Atilla Király Gimnázium igazgatója, Szilasy György – aki történelmet és rovásírást tanít,- így mutatkozik be az iskola honlapján: 

2017. március 23., csütörtök

Az Abai Atilla Király Gimnázium a Tudománytörténeti Vándorkiállítás hatodik iskolai otthona

A Tudománytörténeti Vándorkiállítás hatodik állomásán, az Abai Atilla Király Gimnáziumban, a március 27-én 15 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón hirdeti ki a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete a "Merjünk nagyok lenni!" Országos Tudománytörténeti Verseny megyei fordulójának részletes versenykiírását. 

Ekkor kerül fel a Fejér Szövetség honlapjára, a Vándorkiállítás hírei számára rendszeresített Magyarságtudomány oldalra az eddig érvényesen nevező diákok névsora is. A nevezés továbbra is nyitott, érkezhet azon diákoktól is, akiknek nevezése sikertelen volt, vagy akiknek iskolájába még nem ért el a kiállítás, de letöltik és az iskolájuk titkárságán keresztül eljuttatják hiánytalanul kitöltött nevezési lapjukat (kért és bizalmasan kezelt azonosító adataik és elérhetőségük pontos megadásával). A nevezés végső határidejét is innen, a részletes megyei versenykiírásból tudhatják meg a résztvevők.

2016. május 25., szerda

Lámpás Emberek között


Abától Székesfehérvárig ívelt a Lámpás Emberek társaságában töltött idő. Benedek fiam iskolájában, az abai Atilla Király Gimnáziumban Szülői napot tartottunk, másnap a székesfehérvári Vásártéren, hagyományos Botond Napi Magyarok Vásárára került sor. A két eseményt összekötötte Maurer Oszkár szerémségi (Délvidék) borász bemutatkozása.

2010. november 29., hétfő

"A FÉNY ÜZENETE" - (Ős)Magyarság-vallástörténeti konferencia

Helyszín: Aba, Rákóczi u. 4/B. (Abai Kultúr Közösségi Ház)
Időpont: december 4. 10:00-tól


Program:


Máni élete, kora, a korszak politikai és gazdasági helyzete
Előadó: Pásti Tímea

Máni tanítása és a magyarok
Előadó: Nagy Lajos

Máni gyöngy himnuszai és a Magyar Szent Korona kapcsolata
Előadó: Szántai Lajos

A Bogomilok
Előadó: Horváth György

A Katárok
Előadó: Juhász Zsolt

Itt olvashattok még a témáról:
http://www.arvisura.van.hu/keret.cgi?/mani_lnagy.htm

2010. március 2., kedd

Emlékeztető: Fórum szerdán (VI. választói körzet)!

A VI. körzet képviselőjelöltjeinek fóruma

2010. március 3-án, szerdán, 18 órakor lesz

Abán, a „Kultúr” Közösségi Házban (Rákóczi út 4/b)
Mindenkit szeretettel várunk!

2009. november 12., csütörtök

November 15-ei rendezvények

Banki adósok baráti találkozója



Idő: November 15, 2009 ettől: 12am eddig: 1pm
Helye: Aba Kultúr ház
Utca: Rákóczi utca 4.
Város/település: Aba
Telefon: 06204171857
Rendezvény típusa baráti, találkozó
Szervezte: Rajkó József


Program:
  • Követeléseink felolvasása.
  • "Petícó a bankokhoz" aláírása a jelenlévő károsultakkal.
  • Mit tehetünk a bankok ellen törvényesen,jogaink érdekében, ismertetése
Sajnos olyan világban élünk hogy nagyon sok nemzettestvérünk beleesett a bankok csapdájába.
Vannak lehetőségek melyeket vétek lenne nem kihasználni a bankok ellen, csakis összefogva tudunk lépéseket tenni a kizsákmányolóink ellen, ezért aki teheti jöjjön el aláírásával is erősítse meg ezt a kezdeményezést.

***

Lakossági fórum Bodajkon


Idő: November 15, 2009 ettől: 5pm eddig: 8pm
Helye: Gajavölgye vendéglő
Utca: Petőfi
Város/település: Bodajk
Rendezvény típusa fórum
Szervezte: Péter Ákos

Figyelem!
Minden érdeklődőnek!

A Magyarok Szövetsége november 15-én,  délután ötkor lakossági fórumot tart Bodajkon, a Gajavölgye vendéglőben.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

***

"Teafórum"

Idő: November 15, 2009 ettől: 6pm eddig: 8pm
Helye: Miss Tee Teázó
Utca: Ady Endre utca 32. l. em.
Város/település: Székesfehérvár
Webhely vagy térkép: http://www.misstee.hu
Telefon: Telefon: 30 400 6326
Rendezvény típusa nyílt, fórum, és, vetítés
Szervezte: Sajó Mária és Viktor


Magyarok szövetsége lakossági fórum a szövetség céljairól, a történeti alkotmány és a rend összefüggéseiről.
Előadó: Sajó Mária, Viktor és Kovács Péter