2019. július 15., hétfő

Együttműködő kommunikáció

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Varga István mérnök, vállalkozó: Az öt szeretet nyelv és a megbocsátás

A 470. Hétvezér Est vendége lesz Varga István mérnökvállalkozó, immár másodízben. A mostani előadása szervesen kapcsolódik a korábbihoz, mondhatni, hogy annak folytatása. A Gyógyító és Szeretet Kód Klub székesfehérvári megalapítója és motorja, akinek célja, hogy ezt a bevált öngyógyító módszert mások számára is megismerhetővé tegye. A klub ingyenes, csütörtökönként tartja foglalkozásait és lelkes tagjai több sikertörténetről, tapasztalatról számolhatnak be az alapítása óta. Mostani előadásának központjában a megbocsátás lesz. 

Erről így ír:„A megbocsátás nem érzés, hanem elhatározás kérdése kell legyen! A megbocsátás NEM azt jelenti, hogy megértjük, mentegetjük vagy helyeseljük a másik viselkedését, sem azt, hogy elnyomjuk a helytelen viselkedés okozta érzéseket. Azt jelenti, hogy újra kinyitjuk a kaput a szívünk előtt. A megbocsátás az egyik legerősebb dolog, amit valaki csak tehet. 

 
Nehéz, szinte az egyik legkeményebb feladat megbocsátani, különösen, ha jogosnak látjuk sérelmeinket.  Az esetleges neheztelés sajnos minden más kapcsolatunkra kihatással van, sőt azt kockáztatjuk, hogy elszigetelődünk saját szívünktől. 

A megbocsátással elfogadjuk, hogy ártottak nekünk, és azt is, hogy nem forgathatjuk vissza az idő kerekét. A megbocsátás nem a hátra tekintésről, hanem az előre nézésről szól: megértjük, hogy az autók szélvédője okkal és sokkal nagyobb a visszapillantó tükörnél.
Ha nem bocsátunk meg, akkor ítélkezünk, ami nem tesz jót nekünk sem: ezek csak árthatnak és lehangolhatnak bennünket, elgyengíthetnek és megfoszthatnak életminőségünktől sőt meg is betegíthetnek. 

A neheztelés olyan, mintha mérget öntenénk le saját torkunkon, remélve, hogy ezzel a másikat öljük meg. Közben a másiknak semmi baja nem esik, mi pedig tőnkre tehetjük magunkat. Életünk során majdnem mindenkit megbántottak, kirekesztettek, elnyomtak, elárultak vagy megsértettek.
A megbocsátás ÖNÉRDEK! Azt mondjuk: Felesleges leragadni itt, folytatni akarom az életem a múlt terhe nélkül.  ÚJRATERVEZÉS!!! Megbocsátok hát saját magamért! 
Ha képesek vagyunk őszintén megbocsátani, akkor ledobhatjuk vállunkról a gyűlölködés terhét, mint egy nehéz zsákot és felszabadíthatjuk a bennünk lévő szeretetet.

Fellélegezhetünk és tovább folytathatjuk tiszta lappal. 

Megbocsátás: 
„Meg sem történt!" - ez a sérelemre vonatkozik...maga a történet megtörtént, viszont cél, hogy maga a sérelem idővel fokozatosan csökkenjen... Ha bármikor eszedbe jut a sérelem, akkor tudd kimondani: „Meg sem történt!" 
A megbocsátás az önző cselekedet! 
Saját magunknak - is - kedvezünk azzal, ha megbocsátunk. Csak a szabad ember képes szeretni...igazán szabad akkor vagy, ha meg tudsz bocsátani! 
Ha meg tudsz bocsátani, akkor beszélhetsz csak szeretetről! 
Egyetlen fontos "bűnünk" lehet csak: a megbocsátásra való képtelenség!
A megbocsátásra való képességünk a kulcsa, meghatározója az életben elért sikereinknek. A magunknak és másoknak való megbocsátás a bűntudat kiiktatásának előfeltétele. 
A haragról való lemondás, a megbocsátás képessége az ismertetőjegye az igazán felnőtt, szerethető embernek.

Akiknek meg kell bocsátanunk:
1.: bocsássunk meg önmagunknak! Bocsássunk meg minden gonosz, értelmetlen, ostoba, hülye dolgot, amit valaha gondoltunk vagy tettünk! 100 %-ig bocsássunk meg magunknak! Tudatosítsuk magunkban, hogy a sérelem „Meg sem történt!

2. a szüleinknek. Bocsássunk meg a szüleinknek mindenért, amivel valaha is megbántottak! A kutatások kimutatták, hogy legtöbb felnőttkori problémánk abból származik, hogy nem vagyunk hajlandók vagy képesek megbocsátani a szüleinknek valamiért, amivel megbántottak. 100 %-ig bocsássunk meg nekik! Tudatosítsuk magunkban, hogy a sérelem „Meg sem történt! Írjuk meg, írjuk le, telefonáljunk vagy mondjuk meg!

3. bocsássunk meg mindenki másnak is! Mindenkinek - élőknek és holtaknak egyaránt - aki valaha is megbántott valamivel! Egyszerűen felejtsük el! 100 %-ig bocsássunk meg nekik! Tudatosítsuk magunkban, hogy a sérelem „Meg sem történt!
Milyen kell legyen az igazi megbocsátás?
1. Feltétel nélküli 
2. Minden érintett fél érdekét figyelembe veszi: játszmák nélkül, WIN-WIN azaz Nyertes-Nyertes legyen mindenki
3. A megbocsátás része a kapcsolat fejlődésének: vállalja a vele járó esetleges konfliktust
4. Minden fél részéről áldozatokkal járhat: a lemondások erősítik a kapcsolatot
5. Lehet aszimmetrikus: amikor csak egyik fél tudja, vagy pl. a másik már elhunyt időközben, továbbá szimmetrikus: amikor mindkét fél tudja és tudatosan tenni is akar ezért. „

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Az előadás ideje: 2019. Áldás hava, azaz július 16., kedd 18.00 óra 
Helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése