2025. január 26., vasárnap

Szentgyörgyi Albert és munkássága a közhelyeken innen és túl - Varga János mérnöktanár lesz a 667. előadó vendég

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Varga János mérnöktanár: Szent-Györgyi Albert a biokémia óriása
 
„Hiszem, Isten a magyart sem teremtette rossz kedvében s mostoha indulattal,
s nem ruházta fel azt alábbvaló tehetségekkel akármely más nemzetnél.”
Bolyai János
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Varga János mérnöktanár lesz - immáron negyedik alkalommal - a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 667. előadója. KElőadásai kutatási területéhez híven minden alkalommal a magyar tudományos élet kiemelkedő alakjairól, kevéssé ismert vagy éppen általa feltárt ismeretekről szóltak. 2020. október 06-i első előadásának címe: Bolyai János élete az anekdoták tükrében, 2022. április 19.-i második előadásának címe: EINSTEIN és a MAGYAROK kapcsolata, s a legutóbbi, 2022. szeptember 6.-i harmadik előadásának címe: Kedvcsináló az ÁLMOK ÁLMODÓI 2.0 kiállításhoz.

Varga János Debrecenben a Mechwart András Gépipari Technikum tanulójaként végzett, majd a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen (NME) (ma Miskolci Egyetem) diplomázott. Mérnöktanári képesítését a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi karán szerezte majd közép- és főiskolai tanárként dolgozott. Rendszeresen publikál és gyakran szerepel ismeretterjesztő tudományos rádióműsorokban. Az előadó 40 éve foglalkozik tudomány-, és technika történettel, fizikatanárként EINSTEIN, matematika tanárként BOLYAI JÁNOS és NEUMANN JÁNOS, mérnökként pedig a magyar feltalálók, tudósok, Nobel-díjasok és felfedezők életének és munkásságának, illetve a magyar találmányok történetének tanulmányozásával.
 
Mostani előadásának célja, hogy eloszlassa a Szent-Györgyi Alberttel kapcsolatos sematikus képet, amely a nagy tudós tudományos munkásságát szinte egyedül és kizárólag a C vitaminnal kapcsolatos kutatásával azonosítja, és eloszlasson sok-sok vele kapcsolatos tévhitet. Szent-Györgyi tudományos munkássága olyan sokrétű volt, hogy csak azért akár 5 Nobel-díjat is kaphatott volna. Melyek ezek az eredmények? Miért kaphatott volna még egy béke-Nobel-díjat is? Ki kapott helyette? Honnan származik a családja? Miért változtatta meg nevének írását? Tényleg kém volt a II. világháború alatt? Miért nem értett egyet Teller Edével? Milyen párhuzam vonható közte és Albert Einstein között? Miért őt kérték fel Einstein nekrológjának megírásra, és mit írt róla? Milyen kapcsolata volt Neumann Jánossal? Mi történt harmadik feleségével, Susan Wichterman-nal válásuk után? Verseket is írt? Hol található Szegeden kívül Szent-Györgyi gyűjtemény és mit is tartalmaz? Miért található emléktáblája Kiskérpusztán, egy magtárépületen? Hol található a sírja? Milyen tévhitek terjedtek el róla? Részben saját kutatásai alapján előadásában ezekre a kérdésekre szeretne választ adni. Az előadás után, mint általában, most is lehetőség lesz kérdésekre és kötetlen beszélgetésre is.

Tiszta szívvel ajánljuk előadónk honlapját: www.picaso.hu; YOUTUBE csatornáját és Publikációit is, egyúttal mindőnk és egyben rendszeres látogatóink figyelmébe az előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt

 
2025. év Télhó - Boldogasszony - Vízöntő - Fergeteg - január havának 28. napján kedden) 18:00 órától
 a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.) 
Varga János mérnöktanár
Szent-Györgyi Albert, a biokémia óriása
című előadására

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése