2019. január 27., vasárnap

„Építsük a Szent koronás Nemzetet”

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

„Pártold a Nemzeted II. rész”. Vendégünk Dr. Bene Gábor 


A Fejér Szövetség január 29-i, soron következő, immáron 446.-ik Hétvezér estjének előadója ismét Dr Bene Gábor közjogász lesz.   A mostani előadás a folytatása a 2018. december 04.-i előadásnak

Dr. Bene Gábor közjogász 2016-ban indította el a „Pártold a Nemzeted”. c. előadás-sorozatát , melyben részletesen kifejti véleményét arról, hogy a jelenleg működtetett pártrendszer csak a magyarság megosztásának eszköze és egyáltalán nem szolgálja a Nemzet érdekeit, megmaradásunkat. 
Aki esetleg nem hallotta az előadás korábbi, decemberi, első részét, azok számára is érthető lesz a mostani előadás, mert az előadó összefoglaló bevezetője megfelelő eligazodást fog adni mindenki számára a tényleges nemzetegyesítésről, a hazánk sorsát meghatározó történelmi, politikai kérdésekről. 
Szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel a politika, magyarul közélet, azaz saját élete, és nemzetünk, gyerekeink, unokáink jövője.

Az előadás ideje: 2019. Fergeteg hava, azaz január 29. kedd 18.00 óra 
Helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25 

Fejér Szövetség Sajtószolgálat 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése