2012. május 20., vasárnap

Wass Albert versei a 125. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Simó József: Együtt erő vagyunk, szerteszét gyengeség - Wass Albert életútja


Simó József, előadóművész, a Czegei Wass Albert Alapítvány kuratóriumának elnöke lesz a Fejér Szövetség Hétvezér Esték előadássorozatának 125. előadója.

A neves előadóművész vers-és próza részletekkel mondja el Wass Albert életét, megidézve az Isten és ember kapcsolatot, miközben arra biztat, hogy a magyarság hagyományainak megbecsülése és tisztelete igazi értékeket képvisel a világban.

Kevesen tudják, hogy néhány hónapja Székesfehérváron is közterület viseli Wass Albert nevét egy felsővárosi kis utcácskában. Az előadás előtt fél órával, 18:30-kor, közösen megtekintjük a „Wass Albert köz”  táblát (Pörös utca – Attila út között)  és egy verssel emlékezünk az egyik legnagyobb magyar író-költőre.

Szeretettel hívunk mindenkit erre a lélekemelő, közösség formáló eseményre.

Az előadás helye: Királykút, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Az előadás ideje:
2012. május 22. (kedd) 19.00-21:00 óra


Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése