Az Árpád-kori és királyainkkal együtt elfeledett természetes és ma is korszerű (ma úgy mondják, hogy fenntartható, s ebben az esetben még nem is helytelenül) vízgazdálkodásról. Hja, kérem, mikor a Hétvezér Esték közművelődési és közéleti előadássorozatot éppen elkezdtük a hajdani Hétvezér Sörkertben, Székesfehérvárott, a Huba utca 7.-ben, akkor még szinte senki nem foglalkozott ezzel a kérdéssel és még a klímaváltozást is legalább annyian tagadták, mint akik a vészkiáltásaikat hallatták. Csak néhányt említve:2010. szeptember 21. Molnár Géza: Vízgazdálkodás régen és ma!
2012. január 29. Földről és vízről a nemzet iránti felelősséggel
2012. január 31. "Nem én kiáltok, a föld dübörög": VIGYÁZZATOK MAGYAROK!
2012. november 12. Ha kedd, akkor Hétvezér Est - A mindenkori vízkormányzásról
A tudatosodásnak ára van. Egy kis idő, rendszeresség és közélet (nemcsak pénzkeresés és magánélet). No, de hagyjuk, ne papoljunk! Lássuk inkább a medvét! Avagy inkább azt az írást - csakhogy ne feledjük, van megoldás -, amelyet az egyik legolvasottabb világhálós magyar oldalon is már olvashattunk mintegy 5 éve, illetve olvashattak (végre) az avatatlanok is.
Királyaink még tudták, mit kell csinálni az árvízzel
Hiver't-Klokner Zsuzsanna írta még 2013.06.08-án (forrás: http://www.origo.hu/kornyezet...
Ez a cikk 3 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az áradó folyókkal öntözték az országot az Árpád-korban. A jól szervezett vízgazdálkodással az ország a talajjavító hatású folyami hordalékot is hasznosítani tudta, erre utalnak a Rábaközben valaha létezett sűrű csatornahálózat nyomai. Az ezeréves tudás most jól jöhet a klímaváltozás ellen.
A növényzet és a talaj még őrzi a hétszáz évvel ezelőtt pusztulásnak indult csatornahálózat nyomait a Rábaközben, amelyet két évtizede kutat Takács Károly régész-történész, a Hansági Múzeum munkatársa. Hogyan jött létre a kora középkori vízhasznosítási rendszer?
"Régészeti és természettudományos vizsgálatokkal, köztük C14-szénizotópos kormeghatározással annyit sikerült igazolni, hogy a 10. és 13. század között a Rábaközben és a Hanság vidékén öntözéses rét- és legelőgazdálkodás folyt, és ehhez kapcsolódva állattenyésztés, tógazdálkodás és haltenyésztés zajlott" - mondta az [origo]-nak Takács Károly. "Az eddig azonosított Árpád-kori csatornák teljes hosszúsága meghaladja az ezer kilométert. Ennél azonban jóval több, becslésem szerint több tízezer kilométernyi mesterséges vízvezető meder vár még felkutatásra."
A szakember a Rábaköz számos pontján végzett régészeti kutatást, amelyek alapján rekonstruálhatóvá vált az egykori csatornák szerkezete, működése és a hajdani vízgazdálkodás rendszere. A kora középkori csatornahálózat tízszer, hússzor, de akár harmincszor sűrűbb volt a jelenleg létező árok- és csatornarendszernél. A csatornák mérete, mélysége a domborzati viszonyoktól és a funkciótól függött.
Ez a cikk 3 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az áradó folyókkal öntözték az országot az Árpád-korban. A jól szervezett vízgazdálkodással az ország a talajjavító hatású folyami hordalékot is hasznosítani tudta, erre utalnak a Rábaközben valaha létezett sűrű csatornahálózat nyomai. Az ezeréves tudás most jól jöhet a klímaváltozás ellen.
A növényzet és a talaj még őrzi a hétszáz évvel ezelőtt pusztulásnak indult csatornahálózat nyomait a Rábaközben, amelyet két évtizede kutat Takács Károly régész-történész, a Hansági Múzeum munkatársa. Hogyan jött létre a kora középkori vízhasznosítási rendszer?
"Régészeti és természettudományos vizsgálatokkal, köztük C14-szénizotópos kormeghatározással annyit sikerült igazolni, hogy a 10. és 13. század között a Rábaközben és a Hanság vidékén öntözéses rét- és legelőgazdálkodás folyt, és ehhez kapcsolódva állattenyésztés, tógazdálkodás és haltenyésztés zajlott" - mondta az [origo]-nak Takács Károly. "Az eddig azonosított Árpád-kori csatornák teljes hosszúsága meghaladja az ezer kilométert. Ennél azonban jóval több, becslésem szerint több tízezer kilométernyi mesterséges vízvezető meder vár még felkutatásra."
A szakember a Rábaköz számos pontján végzett régészeti kutatást, amelyek alapján rekonstruálhatóvá vált az egykori csatornák szerkezete, működése és a hajdani vízgazdálkodás rendszere. A kora középkori csatornahálózat tízszer, hússzor, de akár harmincszor sűrűbb volt a jelenleg létező árok- és csatornarendszernél. A csatornák mérete, mélysége a domborzati viszonyoktól és a funkciótól függött.
 |
| Halnagyhatalom volt a Magyar Királyság az Árpád-korbanForrás: MTI/Balázs Attila |
A Rábaköznek mintegy harmadát, felét teszik ki az alacsonyabb fekvésű mélyterületek (nagyságuk 30-40 ezer hektárra tehető), amelyek a 18-19. században árterületek, mocsarak voltak. Elsősorban ezeket a területeket, valamint a Hanság medencéjét hálózta be a hajdani csatornarendszer.
A mai időkben a Rábán évente átlagosan egymilliárd köbméternyi víz folyik le, amelynek jelentős része áradások idején jelenik meg. Nem tudjuk pontosan, hogy a középkorban mennyi volt a folyó vízhozama, de az tény, hogy ezer évvel ezelőtt a Rába vizét - elsősorban az áradások víztöbbletét - mesterséges csatornahálózatban vezették szét a Rábaköz mélyterületein.
A mai időkben a Rábán évente átlagosan egymilliárd köbméternyi víz folyik le, amelynek jelentős része áradások idején jelenik meg. Nem tudjuk pontosan, hogy a középkorban mennyi volt a folyó vízhozama, de az tény, hogy ezer évvel ezelőtt a Rába vizét - elsősorban az áradások víztöbbletét - mesterséges csatornahálózatban vezették szét a Rábaköz mélyterületein.
A feltárt maradványok azt mutatják, hogy sok helyen alakítottak ki sekély halastavakat, halastórendszereket. A térségben közel száz ilyen Árpád-kori halastó helyét lehet azonosítani, amelyek közül többet egykorú oklevelek is említenek. (Innen eredhet a Rábaköz keleti részének Tóköz elnevezése.) Így válik érthetővé, hogy a korabeli források miért említik úgy Magyarországot, mint Európa édesvízi halakban leggazdagabb országát.
A leletek azt mutatják, hogy árasztással öntözték a legelőket, kaszálókat. Feltételezhető, hogy a szántóterületek egy részét is öntözték. Az emelkedő vizet összetett szerkezetű, kettes vagy hármas szelvényű csatornák és a fából ácsolt vízkormányzó-szerkezetek szállították, majd a megfelelő helyen a fazsilipek felemelésével kiárasztották. A rendszerrel jól körülhatárolt területeken lehetett tartani a vizet, de a víztelenítésre, lecsapolásra is alkalmas volt.
 |
| Egy koraközépkori eredetű csatorna Forrás: Takács Károly |
A 13. század középső harmadában hagytak fel a csatornák gondozásával, és a középkor végére az Árpád-kori halastavak túlnyomó része eltűnt. A források szerint országos jelenség volt a halgazdaság hanyatlása: a korabeli vámnaplók azt mutatják, hogy az ország halexportáló országból halimportáló lett.
A kutatások szerint az Árpád-korban az ország más részein, elsősorban az Alföld területén is a rábaközihez hasonló vízügyi-vízgazdálkodási rendszerek léteztek. "Sürgető feladat volna az Árpád-kor vízépítési emlékeinek országos szintű felkutatása és a hajdani, meglepően fejlett vízgazdálkodás rekonstrukciója" - mondja a kutató.
Szivattyúzás oda-vissza
Miért fontos ma mindez? Az utóbbi száz év hidrológiai statisztikáiból az derül ki, hogy évente mintegy 118-130 milliárd köbméter víz folyik át Magyarországon. A 19. századi folyószabályozások óta az a cél, hogy ezt a hatalmas vízmennyiséget hasznosítani tudja az ország. A vízmérnökök és politikusok törekvései azonban rendre kudarcba fulladtak, magyarázza Takács Károly. "A számos tényező közül talán az a legfontosabb, hogy nem sikerült megoldani azt, hogy hasznosítsuk a folyóinkon levonuló nagyvizeket. Az öntözési kapacitásokat a nyári kisvizekre méretezték, ezáltal alig használjuk ki a roppant költséggel kiépített öntöző infrastruktúrát, ami az üzemeltetését rendkívül drágává teszi."
Gazdaságtalanná teszi az öntözőrendszereket az is, hogy csapadékosabb években a növénykultúrák többsége alig vagy egyáltalán nem igényel mesterséges vízpótlást. Emiatt előfordul, hogy az öntözőművek több éven keresztül kihasználatlanul hevernek.
A csatornákat és egyéb műtárgyakat azonban akkor is karban kell tartani, ami olyan további - nem megtérülő - terhet rak a gazdálkodók (vagy az állam) vállára, amely megkérdőjelezi az egész rendszer hosszabb távú fenntarthatóságát. A költségeket tetézi a szivattyús vízemelés, ami drága és többnyire környezetszennyező.
Gazdaságtalanná teszi az öntözőrendszereket az is, hogy csapadékosabb években a növénykultúrák többsége alig vagy egyáltalán nem igényel mesterséges vízpótlást. Emiatt előfordul, hogy az öntözőművek több éven keresztül kihasználatlanul hevernek.
A csatornákat és egyéb műtárgyakat azonban akkor is karban kell tartani, ami olyan további - nem megtérülő - terhet rak a gazdálkodók (vagy az állam) vállára, amely megkérdőjelezi az egész rendszer hosszabb távú fenntarthatóságát. A költségeket tetézi a szivattyús vízemelés, ami drága és többnyire környezetszennyező.
 |
| A fasorok és parcellahatárok jelzik a csatornák nyomát (Fehértó, Bika-rét dűlő és környéke, 2009) Forrás: Takács Károly |
 |
| Így nézhettek ki az Árpád-kori csatornák Forrás: Takács Károly |
"Ezer évvel ezelőtt a folyók víztöbbletét a tógazdaságokba, rétekre, legelőkre vezették. Így ki tudták használni a tavaszi nagyvizeket, valamint az év többi részében rendszertelenül megjelenő áradásokat is. A vízkivezetésekkel csökkenteni tudták az árvizek szintjét. További előny, hogy a vizet gravitációs módon (vízemelés alkalmazása nélkül) juttatták a célterületekre.
A gyepeknek tetemes a vízigényük, és hazánkban az évek 80 százalékában öntözést igényelne - ezt a mai kerttulajdonosok is tudják. Az öntözött legelő volt hajdan az állattenyésztés alapja, valamint biztosította, hogy folyamatosan működjenek az öntöző- és vízpótló rendszerek, azaz nem voltak üresjáratú évek.
Klímaszabályozás és műtrágyakiváltás
Feléleszthető-e az eltűnt tudás? Takács Károly szerint nem lehetetlen a hajdani csatornarendszerek újjáépítése. Amennyiben az egyébként is időszakosan belvízzel borított mélyterületeket átadnák az árasztásos gyepeknek, akvakultúrának, hatalmas mennyiségű vizet tarthatnánk vissza. A vizes területek ráadásul javítanák a magasabb fekvésű szántók mikroklímáját.
Az öntözéses kultúra a legintenzívebb területhasznosítási forma, amelynek hatalmas a tápanyagigénye. Ezer évvel ezelőtt a trágyázást, a tápanyag-utánpótlást is elárasztással végezték. A vízkivezető szerkezeteket úgy alakították ki, hogy a csatornákban vezetett lebegő hordalékból minél több jusson ki az elárasztott területekre. A tápanyagokban gazdag hordalékkal tartották fenn a földek folyamatos termőképességét.
"Számításaim szerint, ha évente meg tudnánk fogni tízmilliárd köbméter áradó vizet, akkor abból a mezőgazdaság 5-10 millió tonna hordalékot hasznosíthatna. Összehasonlításképpen: a magyar mezőgazdaság jelenleg évente körülbelül egymillió tonna műtrágyát használ fel, ennek értéke egyébként nagyjából százmilliárd forint. Az áradó vizek és a hordalék széles körű hasznosítása révén külső energiaráfordítás nélkül vagy minimális ráfordítással is produktív mezőgazdasági termelést folytathatnánk az ország jelentős területein, több lábra állna a mezőgazdaság. És ami legalább ilyen fontos, ez fenntartható ökológiai gazdálkodás lenne" - összegzi Takács Károly.
Most alig öntözünk
Az öntözéses kultúra a legintenzívebb területhasznosítási forma, amelynek hatalmas a tápanyagigénye. Ezer évvel ezelőtt a trágyázást, a tápanyag-utánpótlást is elárasztással végezték. A vízkivezető szerkezeteket úgy alakították ki, hogy a csatornákban vezetett lebegő hordalékból minél több jusson ki az elárasztott területekre. A tápanyagokban gazdag hordalékkal tartották fenn a földek folyamatos termőképességét.
"Számításaim szerint, ha évente meg tudnánk fogni tízmilliárd köbméter áradó vizet, akkor abból a mezőgazdaság 5-10 millió tonna hordalékot hasznosíthatna. Összehasonlításképpen: a magyar mezőgazdaság jelenleg évente körülbelül egymillió tonna műtrágyát használ fel, ennek értéke egyébként nagyjából százmilliárd forint. Az áradó vizek és a hordalék széles körű hasznosítása révén külső energiaráfordítás nélkül vagy minimális ráfordítással is produktív mezőgazdasági termelést folytathatnánk az ország jelentős területein, több lábra állna a mezőgazdaság. És ami legalább ilyen fontos, ez fenntartható ökológiai gazdálkodás lenne" - összegzi Takács Károly.
Most alig öntözünk
Az öntözésre fordítható felszíni vízkészleteknek mindössze 0,2-0,6 százalékát használja fel a mezőgazdaság. Meteorológiai adatok szerint az évek mintegy fele száraz vagy aszályos, vagyis nem hull elegendő csapadék a termesztett növények számára.
Ennek ellenére a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az derül ki, hogy 2003 és 2011 között éves átlagban 96 769 hektár volt az öntözött területek nagysága. Az Agrárgazdálkodási Kutató Intézet szerint 2011-ben Magyarország termőterületeinek csupán 1,2 százalékán végeztek vízpótló öntözést. Nyugat- és Dél-Európa hozzánk hasonló csapadékviszonyokkal rendelkező régióiban viszont ez az arány elérheti az akár 50-80 százalékot is. Ráadásul az öntözővíz kitermelését főleg talaj-, illetve rétegvízbe fúrt kutakból végezzük, és évszázadokba, évezredekbe telik, amíg a mélyben pótlódik a vízkincs.
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Ennek ellenére a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az derül ki, hogy 2003 és 2011 között éves átlagban 96 769 hektár volt az öntözött területek nagysága. Az Agrárgazdálkodási Kutató Intézet szerint 2011-ben Magyarország termőterületeinek csupán 1,2 százalékán végeztek vízpótló öntözést. Nyugat- és Dél-Európa hozzánk hasonló csapadékviszonyokkal rendelkező régióiban viszont ez az arány elérheti az akár 50-80 százalékot is. Ráadásul az öntözővíz kitermelését főleg talaj-, illetve rétegvízbe fúrt kutakból végezzük, és évszázadokba, évezredekbe telik, amíg a mélyben pótlódik a vízkincs.
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése