2023. április 16., vasárnap

Szücsi Frigyes régész lesz az 591. előadó vendég...

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Dr. Szücsi Frigyes régész (SZIKM): A kagánságtól az Árpád-korig

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Szücsi Frigyes, a Szent István Király Múzeum munkatársa, az ún. avar - kései hun, vagy korai magyar ?! -  és az Árpád-kor történeti korszakainak kiemelkedő kutatója, számos Fejér megyei ásatás vezető régésze lesz ím már harmadik alkalommal a Fejér Szövetség közművelődési és közéleti előadás sorozata, a Hétvezér Esték 591. előadója.
 
Szücsi Frigyest, mint a Honor Alba Regia Civitas ezüst fokozatú díjával kitüntetett néhai Siklósi Gyula tanítványát és kutatásait már régóta különleges figyelemmel kísérjük, messze nem hiába. Legutóbbi, második - az avar kor régészeti leleteiről szóló előadásának beharangozójában is írtuk már, hogy az első alkalommal - s akkor még az eredmények részletes publikálását megelőzően - éppen azzal a jelentős hírrel lepte meg a Hétvezér Esték látogatóit, ami számos találgatásra és vitára tett pontot, s bizony rendkívüli mértékben változtatta meg a középkori Székesfehérvárról (azaz Alba Regia városról) alkotott tudományos és az általános közvéleményt is. A három évvel ezelőtti 435. Hétvezér Estén   tartott "A legújabb eredmények Fehérvár középkori védműveinek kutatásában" című előadásából tudtuk meg, hogy Európa kőfallal védett városai közt az elsők között, ha nem éppen a legelső lehetett Szent István városa, a királyi Fehérvár. Lásd: https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/fenyesebben-ragyogo-szucsi-frigyes-regesz-tartott-eloadast-3400509/
és legújabban:

Előadónk most a két korábbi előadás, illetve az abban foglalt történelmi korok között hidat képező címmel és tartalom ígérettel érkezik hozzánk, hiszen a Kárpát-medencei avar korszakkal párhuzamos folyam- vagy Etel-közi kagánságtól a Turul-házi uralkodókig vezető "Árpádok" útját idézi meg - mondhatni - régész szemüvegen keresztül, avagy régészeti leletek alapján.
 
Ajánljuk az előadást és a Hétvezér Esték programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2023. év Tavasz - Szent György - Szelek - április havának 18. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.) 
Szücsi Frigyes régész
A kagánságtól az Árpád-korig
című előadására

Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est!

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2 megjegyzés:

  1. KITESZEM IDE ES fERI DR ME FONTOS!
    -
    Hunok = Annunakik / Magyarok/Hungarok = NagyUrak/Oriasok = Kimmerek/AmeriKhanok/Sumerek stb - Atilla/Latzi kiraly stb
    Noe+Ogyges-szek = Genghis-khaNoe + Noe/Noah=Moha(med)=Jezus a High/FenntiBoreus stb + Kimmerek/Amerika/Szkitak stb | Kronologia
    https://www.youtube.com/watch?v=ge2y48jy3_8&t=1s&ab_channel=DraconesScythicus

    VálaszTörlés
  2. na nem veszi be?
    -
    https://www.youtube.com/watch?v=ge2y48jy3_8&t=1s&ab_channel=DraconesScythicus

    VálaszTörlés