2018. december 15., szombat

Karácsonyi hangverseny

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Vendégünk az Alma Latina együttes

A Fejér Szövetség Hétvezér est előadás sorozatának 443. és egyben ez évi utolsó rendezvényének vendége, - igaz már nem először - az Alma Latina együttes. Tagjai: Labant Csaba gitárművész, Labant Ada (Venezuela) fuvolaművész, valamint 7 éves fiúk, Lehel, aki ütőshangszereken játszik. Az együttes már többször fellépett a fehérvári közösségben, legutóbb februári elején, ahol minden eddiginél nagyobb sikert értek el. Ezért most közkívánatra ismét hallhatjuk őket. A karácsonyt idéző zenén kívül hallhatunk majd népszerű hazai és külföldi dalokat, felváltva Csaba és Ada tolmácsolásában, de saját szerzeményeiket is és verseket is Lehel előadásában.

Íme, néhány korábbi felvétel: (kattintás a szövegre)
Moliendó Kafé , 
Máté Péter él! Emlékkoncert Pázmándon (Labant Csaba és Ada)
Labant Csaba - Ahogy a két szemeddel nézel – Galyatető
10 éves az Alma Latina együttes

Szeretettel várjuk mindazokat, akik egy csodálatos hangversenyt szeretnének hallani az adventi időszakban.

Az előadás ideje:2018. Álom hava, azaz december 18. kedd 18.00 óra
Helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25

Fejér Szövetség Sajtószolgálat




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése