2020. szeptember 13., vasárnap

Csikek, avagy Csíkiek a Jenyiszej mentén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est ...
Mandics György, Tisza András: Csíki székelyek a Jenyiszej mentén - rovásírásos szövegek első magyar megfejtési kísérlete
A Fejér Szövetség 502. Hétvezér Estjének előadó vendégei nem először szerepelnek együtt rovásírásos szövegek megfejtéseivel sorozatunkban. Mandics György és Tisza András évtizedes együttműködésének újabb gyümölcse egy a Magyar Tudományos Akadémia által elhanyagolt - nem vizsgált és publikált - rovásírásos emlék magyar megfejtése.

A magyar rovásírásokban szereplő ősforrás nyomát kutatva jutott Mandics György tudomására, hogy a közép-ázsiai Jenyiszej folyó KÁM nevű fő forrás ága mentén egy mára kihalt nép, a Csikek éltek. Erről türk rovás adatok is léteznek. Sőt, több türk nyelven nem olvasható felirat is létezik a helyi múzeumokban, s egy zárt medencében.
Ezekről a Magyar Tudományos Akadémia is tudott, azonban a Csikekről szóló feliratról szóló értekezés, hír valamilyen okból máig nem jelent meg a közleményekben. Holott 1996-ban egy helyi kutató könyvében jelezte, hogy számos felirat ugyanazokkal a betűjelekkel rótt, mint az ún. Szarvasi tűtartó, illetve a Nagyszentmiklósi kincs feliratai. Az erről értekező könyvet említésre méltónak sem találták. Vajh, miért?

Az előadók a feliratok megfejtésén túl, ennek okait is kutatták. Az előadásuk erről szól. 

Előadó: Mandics György és Tisza András
Cím: Csíki őseink a Jenyiszej mentén
Időpont: 2020. Szent Mihály - Földanya hava, azaz szeptember hó 15. napja, kedd 18.00 óra
Helyszín: Királykút Emlékház, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25. 

Szeretettel várunk mindenkit és minden kedden este 18 órától a Királykút Emlékházba, ahol, ha kedd, akkor - biztosak lehetünk abban, hogy újra és újra elmaradhatatlan a - Hétvezér Est! 

Főszervező: Sajó Mária
Műsorszerkesztő: Simon Irén, Fogarasi Márta
Felelős szerkesztő: Dr. Boór Ferenc

Figyeljék híreinket!
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

1 megjegyzés:

  1. Remélem a előadók megengedik video felvétel készítését az előadásukról s tik pedig közzé tehetnétek az értékesnek ígérkező anyagot!

    VálaszTörlés