2022. október 15., szombat

569. Hétvezér Est: SZÉTSZAKÍTVA című film 2. fehérvári bemutatója - előzetes hírekkel szemben a Királykút Emlékházban

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Burján Zsigmond operatőr, filmrendező: Szétszakítva - fimvetítés

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Október 17-én lesz éppen 102 éve, hogy Fejér megye és Székesfehérvár vezetése elhatározásából városunk emlékművet avatott Fehérvár délnyugati határában a magyar katona halhatatlan dicsőségére - Bory Jenő obeliszkjén a felirat ezt hirdette - arra emlékezve, hogy egy évvel korábban, 1919. október 12-én vonult be a Nemzeti Hadsereg városunkba, hogy végleg felszabadítsa azt a román megszállás alól.
 
Az évforduló másnapján lesz - ím már második alkalommal - Burján Zsigmond operatőr, filmrendező, többek között a "Csak még egyszer előre" című történelmi játékfilm szerzője, a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Est előadó vendége.
 
Az estén a szerzővel együtt tekinthetjük meg új filmjét, amelynek első részét éppen annak reményében tettük Trianon 100. évfordulós évének elején, 2020. január 14-én, a 492. Hétvezér Est programjára, hogy a folytatása még abban az évben elkészülhet. A "járványügyi" helyzet, amint sok mást, ezt is halasztotta, azonban késleltette csupán, azaz a 100. évfordulós mulasztás mégsem lett végleges. A film első bemutatójára ezév szeptember 10-én került sor Székesfehérvárott, a Szárazréti Közösségi Házban.
 
S most, az 569. Hétvezér Estén újra megtekinthetjük, illetve megtekinthetik érdeklődő vendégeink, látogatóink a "Csak még egyszer előre" című film várva várt folytatását, mely a Nagy Háború lezárásának zavaros és lélekrengető történelmi korszakát, s így a román megszállás és a nemzet, a mindennapi lét szétszakítottságának nyomorát idézi fel, mutatja be elemi erővel és kifejezetten székhelyi, fehérvári szemmel. A 2020. júniusára, a 100. évfordulóra tervezett film címe: SZÉTSZAKÍTVA. Előzetesként elegendő felidéznünk azt, amit korábban írtunk, ezelőtt mintegy másfél évvel.
 
"– Szétszakítva. Ez a kifejezés utal mindenre. Utal a Nagy Háborúban szétszakított katonákra, emberekre, akik teste darabokban röpült szét a becsapódó robbanásoktól, ágyútűztől. Utal arra, hogy szétszakíttattak emberi kapcsolatok: fiúk vesztek oda, asszonyok maradtak özvegyül, gyermekek árván. Utal arra, hogy akik túlélték a világégést, egy leromlott országot találtak, ahova borzasztó nehezen tudtak beilleszkedni. A cím utal arra is, hogy az lett mindennek a vége, hogy ezt az országot is szétszakították. Magyarország kétharmad részét letépték – fejtette ki Burján Zsigmond. A történet a Nagy Háború befejezésével indul, és 1920. június 5.-ével zárul, mert ezen a napon kapták meg a hírt Trianonból Magyarországon."

Ajánljuk az előadást, a filmvetítést, a szerzővel beszélgetést és egyben a Hétvezér Esték októberi programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
 2022. év Mindszent - Magvető - október havának 18. napján (kedden) 18:00 órától
a Királykút Emlékházba
Burján Zsigmond filmrendező
SZÉTSZAKÍTVA
című filmjének vetítésére
és az azt követő beszélgetésre a szerzővel.

Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est! 

A Hétvezér Est rendezősége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése