2022. január 16., vasárnap

533. Hétvezér Est: Kirándulás a művészetek világába Záhonyi Andrással (frissítve)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Záhonyi András író, művelődéstörténész: Kirándulás a művészetek világába (I. rész)

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Nem először, de már több, mint 6 éve volt utoljára Záhonyi András író, művelődéstörténész, a Magyar Nemzeti Írószövetség tagja, a FolkMAG, erdélyi napilapok, megyei újságok újságírója a Fejér Szövetség Hétvezér Esték címmel rendezett közművelődési és közéleti előadás sorozatának előadó vendége. 2015-ben viszont három egymásra épülő előadással is megörvendeztette az esték rendszeres látogatóit a szumír-magyar rokonság, vagy a kettős-, hármas-, esetleg többes "hon-visszafoglalás, vagy visszatérés lehetőségeiről, s köztük egyik könyvének bemutatójával is, melyben a tatárlakai korong feliratainak csillagnaptári megfejtését ismertette nem kis érdeklődést keltve az azóta már megszűnt régi törzshelyünkre, a MissTee Teaboltba látogató érdeklődőket.

Előadónk most is egy több részes sorozattal készül, melynek első részére kerül sor az 533. Hétvezér Estén, hogy egy későbbi időpontban folytathassa, vegye fel, vegyük fel vele közösen a megkezdett fonalat. Ugyanis - a címet szabadon idézve - a kirándulásunkat a művészetek világába előbb a népművészet, népzene, néptánc és közösségépítés, -szervezés régi és új - főként Kárpát-medencei - hagyományait, népemlékezeti megnyilvánulásait idézve tesszük meg előadónkkal közösen, hogy egy másik, ugyancsak ősi, eredeti területen folytassuk.

Záhonyi András az előadás bevezetőjében Deák Gyula Leventére (†2022), a Háromszék Táncegyüttes művészeti igazgatójára és Simonyi Károlyra, "A fizika kultúrtörténete" című - azóta is egyedülálló - könyv alkotójára is emlékezve, Zombori Ottó csillagász gondolatait, útmutatásait ismertetve idézi fel kutatásainak kezdő lökést adó élményeit egyetemi hallgatóként, az ELTE és a Közgazdasági (Corvinus) Egyetem táncegyütteseinek hajdani tagjaként is.

Az előadás keretében szó lesz Marius Schneider etnomuzikológus tanulmányairól a zeneművészet és csillagászat határterületein, korábbi előadónk, Juhász Zoltán őszene kutatásairól, megidézve számos hazai népzenei, táncszínházi alkotó, együttes vonatkozó előadásait, jeleneteit, Makovecz Imre építész eszmeiségét, a táncházak, bálok közösségteremtő és -szervező múltját és jelenét (https://www.youtube.com/watch?v=T6paQEAs_ws) Székelyföldtől Mezőföldig. Mindeközben az előadás választ keres a mai világ által a népművészeti források, hagyományok kérdéskörében felvetődő állandó kérdésekre is, mint "szükség van-e versenyekre a néptánc és a népzene területén?", vagy hogy "mérhetőbbé tehető-e a művészet és a tudomány?".

Ajánljuk tisztelettel az előadást figyelmükbe, azaz várunk minden régi és új érdeklődőt
 
 2022. év Vízöntő - Nagyboldogasszony - Fergeteg - január havának 18. napján (kedden) 18:00 órától
a Királykút Emlékházba
Záhonyi András
Kirándulás a művészetek világába című
- néptánc, népzene, népművészet és közösségi lét alcímű - előadására

Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est!

Főszervező: Simon Irén
Műsorszerkesztő: Sajó Mária
Felelős szerkesztő: Dr. Boór Ferenc

A Hétvezér Est rendezősége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata


Fejér Megyei Hírlap (2022.01.23.) nyomtatásban is megjelent cikke (1. és 3. oldal): https://www.feol.hu/helyi-kultura/2022/01/hatarokon-ativelo-eloadast-tartott-zahonyi-andras

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése