2024. augusztus 4., vasárnap

Bács Zoltán "Fehérló fia" címmel tart előadást a 647. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Bács Zoltán szobrász : Fehérló fia
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók! 

Bács Zoltán kézműves, szobrász, ötvös, az Ősfény vallási közösség alapító vezetője lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 647. előadója.
 
Előadónk az erdélyi Szászrégenben született, Kolozsvárott tanult szobrászatot és '90-ben költözött Magyarországra. Eredetileg református lelkésznek készült, de szobrászmestere hatására - aki megismertette a világ többi nagy vallásával is - letett erről és maradt a művészetnél, illetve kezdte meg egyúttal saját spirituális útkeresését is egyben.
 
A sámánizmus nyomában kutatva jutott el Peruba, Ecuadorba, Mexikóba és Mongóliába többször is, de járt Egyiptomban, Etiópiában, Norvégiában, Angliában, Írországban Arizonában és Floridában is. 2004-től kezdett tanítani főleg a Hagyomány Műhely szellemiségében, a sámánizmusban tapasztaltakkal kiegészítve és szervez azóta zarándokutakat is a világ minden tájára.
 
Ajánljuk látogatóink figyelmébe az előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt

2024. év Nyárutó - Kisasszony - Újkenyér - augusztus havának 6. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Bács Zoltán szobrász
Fehérló fia
 című előadására

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése