2023. október 1., vasárnap

Bibliai történeti elemzés Tóth Ferenc oktató-kutató agrármérnök szemszögéből...

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Dr. Tóth Ferenc agronómus: Jézus és a nem termő fügefa történetének három változata - avagy mit hihetünk el a mai világban az írástudóknak?

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Dr. Tóth Ferenc agrármérnök, mérnöktanár,
2021-ig a Szent István Egyetem (ma Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) egyetemi tanára, jelenleg az Ökológiai Mezőgazdasági Kutató Intézet kertészeti munkacsoportjának vezetője lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 612. előadó vendége.
 
Előadónk nem először szerepel körünkben, így a Királykút Emlékházban sem, hiszen ő volt - bizony, ím már majd' 10 évvel ezelőtt, azaz 2013 végén - a 200. Ünnepi Hétvezér Est előadója is, s bő 7 évvel ezelőtt pedig a 337. Hétvezér Est előadója.
 
Sajátos, rendkívül közérthető előadásaiban a múlt és jelen eseményeinek, jelenségeinek párhuzamaival tarkítva kaptunk eddig is összefoglaló elemzést mezőgazdasági, magyarságtudományi, bibliai és történelmi témákban egyaránt, mondhatni mintegy "világlátásként egy józan agrármérnök szemével". A címet olvasva ez az előadás sem lesz kivétel, hiszen egy bibliai történetet elemezve kaphatunk választ talán arra, hogy miként is élhetjük, érthetjük meg a múltbéli jelenségeket napjainkban.
 
Ajánljuk az előadást és a Hétvezér Esték programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2023. év Őszhó - Mindszent - Magvető - október havának 3. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Dr. Tóth Ferenc agrármérnök, mérnöktanár
Jézus és a nem termő fügefa történetének három változata - avagy mit hihetünk el a mai világban az írástudóknak?
című előadására

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése