2019. március 31., vasárnap

„Íme, hitünk szent titka!”

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Szász Péter: A húsvéti misztérium szertartásai a középkori magyar szokásrend szerint.

Szász Péter történész,
r.katolikus apologéta
Hogyan ünnepelték a középkorban a húsvétot a magyar szokásrend szerint? Melyek voltak a jellegzetességei, melyek sajátossá tették? Ezeket a kérdéseket járja körül a korabeli források ismertetésében előadónk, Szász Péter a soron következő 456. Hétvezér Estek előadójaként. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi fő ünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában „húshagyó” táplálkozási időszak után ezen a napon szabad először húst enni. Erre utal a magyar húsvét szó is: a hús magunkhoz vételének első napja. 


Szász Péter (történész, római katolikus apologéta) Budapesten született, 1980. szeptember 4-én. Történelmet az ELTE BTK-n végzett, teológiát a PPKE HTK-n tanul jelenleg is. Történelmi és teológiai egyházi vonatkozású tevékenységei: a kétezres évek közepétől foglalkozik apologetikával, az első magyar nyelvű katolikus hitvédelmi oldal (www.depositum.hu) szerzője és társszerkesztője 2005-től, és ugyanekkortól fogva rendszeresen szerepel a Mária Rádió hitvédelmi műsoraiban. Az Aquinói Szent Tamás Társaság tagja, konferenciáinak rendszeres előadója. 2000-től a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja. 2011-től a Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság – a szentszéki SITA magyar tagozata – tagja, és rendszeres előadója.

Az itt tartott előadásait és közölt tanulmányait a Szent István Társulat több évkönyvében kiadta. 2014 és 2018 között a Magyar Alapítvány a Keresztény Civilizációért kuratóriumi elnöke. Ennek keretében 2017-től nyilvános moderált hitvédelmi disputák résztvevője. 

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Hétvezér Estek szervező csapata

Az előadás ideje: 2019. Szelek hava másképpen Szent György hava, azaz manapság április 02-án, kedden 18.00 órakor
Helye: Székesfehérvár, Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25. 

1 megjegyzés:

  1. Korona őrzők vagy orzók?

    https://szkitia.blog.hu/2019/04/10/kitalalt_kozepkor_vagy_vilagkor_matatasok_folytatas_887

    VálaszTörlés