Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Rozgics Mária író, szerkesztő: A fogságba esett lélek
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
Rozgics Mária, a Világ Magyarsága
hetilap főszerkesztője lesz - immár negyedik alkalommal - a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési
előadás sorozata, a Hétvezér Esték 736. előadó vendége. Rozgics Máriát a nemzeti oldalon
immáron 50 éve dolgozó újságírót, jól ismerik hívei.
Azonban mégis úgy illendő, hogy mutassuk be őt. A Világ Magyarsága
nemzeti hetilapot 25. éve egyedül – a Családja és Barátaik segítségével -
adják ki önerőből, illetve az előfizetők és támogatók szerény
támogatásával. A hetilapban mindenki anyagi ellenszolgáltatás nélkül,
hazafias kötelességből ír, jobbító szándékkal, hogy a "nemzet hangja"
cenzúrázatlanul is meg tudjon jelenni. Ars poétikájuk az a deáki
gondolat, hogy "Hazudni márpedig nem szabad!" Miután nem először lesz a
vendégünk ebben a körben, nagy szeretettel várjuk és ő maga is így
készült az újabb találkozóra, melynek a témája talán sohasem volt
ennyire aktuális, mint napjainkban.„A fogságba esett lélek”:
Modern korunkban az emberi lélek folyamatos támadások kereszttüzében
áll. Vegyél, fogyassz, ha olyan akarsz lenni, mint mi. Járj közénk,
viselkedj úgy, ahogy mi tesszük, különben nem illesz bele a mai
társadalom létrontó világába. A hatalom, az „elit”, a globalista eszme a
lélek totális fogságát akarja leuralni, miközben a folyamatos
szabadságról papol. Ma már testünket-lelkünket akarják teljes mértékben
leuralni, szinte robotizálni, ahogy meg is hirdették, hogy semmid sem
lesz, mégis boldog leszel. Csakhogy ebbe a „semmibe” a szabad akaratunk,
gondolatunk, eszmeiségünk is beletartozik. Védekezhetünk-e ellene?
Van-e kiút? Erre kell/ene a ma emberének választ kapnia, hiszen az egész
emberiség jövőbeni sorsa függ ettől.
Rozgics Mária (1954) magyar újságíró, szerkesztő és író, aki leginkább a nemzeti, patrióta sajtóban végzett munkájáról ismert.Pályafutásának főbb állomásai és tevékenységei:
Főszerkesztői munka: A
Világ Magyarsága (korábban Magyar Világ Nemzeti Hetilap, illetve
Magyarok Világa) nevű nemzeti radikális, konzervatív szellemiségű
hetilap alapító főszerkesztője. A lapot hosszú éveken át vezette, és a
cikkek mellett az olvasói levelek és adományok koordinálását is
személyesen intézte.
• Folyton-nyíló magyar élet: Egyik legismertebb, több száz oldalas kötetbe foglalt műve.
•
Magyar élet, magyar lélek: Ezzel a címmel könyve is jelent meg, illetve
rendszeresen tart előadásokat hazai rendezvényeken és fesztiválokon
(például a Gyüttment Fesztivál programjain).
Előadásaiban és írásaiban kiemelten foglalkozik azzal, hogyan lehet a
nagyszülők tapasztalatait, a magyar hagyományokat és a lelki egészséget
megőrizni a modern kor kihívásai közepette.
Szakmai besorolása
•
Hivatalosan is jegyzett médiaszakember, neve szerepel a hazai
sajtótörténeti és szakmai gyűjteményekben. Kiadott művei
antikváriumokban és nagyobb könyvesboltokban, például a Libri online kínálatában is elérhetőek.
A
Világ Magyarsága Nemzeti Hetilap jelenlegi formájában 2002. október
12-én jelent meg első alkalommal. Korábban 1936-ban Gömbös Gyula
idejében vált ismertté, 1956-ban a szabadságharc idején összesen 3
példányt ért meg. A
Világ Magyarsága nem tartozik egyetlen politikai párthoz, semmilyen
„oldalnak” sem szócsöve, nemzeti elkötelezettségünket felvállalva a
megosztottság ellen, Kárpát-Hazánk egységét szeretnénk – egyelőre –
lélekben előmozdítani. Írásainkkal is a magyar öntudat erősödését, a
magyarság önmagára találását igyekszünk segíteni. Ennek érdekében adunk
hangot hétről-hétre minden, a Haza ellenére történt visszásságoknak is,
amelyek kifosztásunk okozóit igyekeznek pellengérre állítani,
párt-hovatartozásuktól függetlenül, hiszen valamennyien azt valljuk,
hogy nincs sem jobb, sem pedig baloldal, csak hazafiak és hazaárulók.
Akik pártoskodnak, megosztják a nemzetet, akik csak a magyarságból és
nem a magyarságért élnek, teljesen mindegy, hogy milyen ideológiát
vallanak, ők a nemzet kifosztói, elárulói, akiket a történelem
szemétkosarába kell dobni, sajnos egyelőre még csak írott szóval.
A
sötét oldal folyamatos bemutatása mellett elsősorban a magyarság
lelkiismeretének felrázása, a lelkek megérintése a legfontosabb célunk,
hiszen valljuk, hogy a magyar hagyományok, a magyar kultúra, nemzeti
értékeink felmutatása, a magyarság egyetemes műveltsége egyben
megmaradásunk záloga, hiszen nem véletlenül lettünk kiválasztva a tudás
átörökítésére, nem véletlenül lett a magyar a TUDÁS népe. Ha olykor
botladozva is haladunk önként vállalt utunkon, kérjük fogadják
írásainkat szeretettel és figyelemmel, hiszen nem az a célunk, hogy
bárkit is elrettentsünk, hanem hogy rávilágítsunk a bennünket évezredek
óta mételyező gonosz eszmékre, s egyúttal mindarra a küldetésünkként
kapott feladatokra, amelyek a vérzivataros időkön is átsegítettek
minket. Gyakran kapjuk kritikaként, hogy „nekünk senki sem jó”. Amikor
ezt hallják, gondoljanak arra, hogy mit tettek velünk a pártok, mit tett
Európával, de a világgal is a pártoskodás az elmúlt kétszáz éve, amióta
a liberális-szabadkőműves eszmeiség behálózta Földünket. Gondoljanak
arra, hogy Isten miért adott egy szívet valamennyiőnknek. Hiszen nem
lehet bal vagy jobboldali ember, csak EMBER, akinek az a feladata, hogy
élhető életet teremtsen maga és családja számára, hogy élhető létet
örökítsen át gyermekeinek, amelyet csak erős hittel és szent
meggyőződéssel lehet megvalósítani, hiszen tudatosítani kell mindenki
számára, hogy a Föld senkinek sem tulajdona, így nem is
birtokolhatja/bitorolhatja, mert azt csupán kölcsön kaptunk
Teremtőnktől.
Rozgics Mária: Az
erkölcstelen politikusok és a maffiával összefonódott képviselői
csoportosulás legnagyobb bosszúságára mégis megjelenik a Világ
Magyarsága, az elsősorban is a haza iránti szeretetet komolyan átérző
barátoknak, munkatársaknak köszönhető, akik hisznek abban, hogy a magyar
világ ismét magyar világgá szépül. Bízom abban, hogy a rossz-életűek
kipellengérezésével egyenes arányban növekszik a szépre, jóra való
törekvők száma is, akik végre megértik, hogy hátat kell fordítani
ezeknek a hazátlan, és csak a mammon istenét szolgáló politikusi
lényeknek, kik Földünket szinte a végveszélybe sodorták, és együttes
erővel hozzá tudunk kezdeni Kárpát-Hazánk felvirágoztatásához, amelyet
nem engedünk minden szándék ellenére sem siralomvölggyé változtatni.
Hungária él és élni is fog, mint ahogy gróf Széchenyi István
kezdeményezte és Kós Károly, Prohászka Ottokár, valamint sok-sok
hazánkfia által életre hívott hungarizmusunk is Szent Koronánkkal együtt
végre visszakerülhet méltó helyére, az őt megillető magaslatokba.
Tiszta
szívvel ajánljuk mindőnk és egyben rendszeres látogatóink figyelmébe az
előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden
régi és új érdeklődőt
2026. év Nyárelő - Szent Iván - Napisten - június hava 30. napján (kedden) 18:00 órától a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Rozgics Mária író, szerkesztő
A fogságba esett lélek
című előadására
Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est!
A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Fejér Szövetség Sajtószolgálat



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése