2025. június 1., vasárnap

Különleges vendégek különleges előadása a 685. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Joanna Urbanska műfordító és Máthé Áron történész: Lenvirágok a véres mezőkön - könyvbemutató
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!  
 
Joanna Urbanska műfordító, a budapesti 
Lengyel Intézet egykori igazgatója, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje és Máthé Áron történész, szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese lesznek a 685. Hétvezér Est vendégei. A lengyel történelem egy elfeledett, eltemetett megpróbáltatásáról írtak hiánypótló történelmi elemzést, felidézve az ukrán nacionalisták (UPA) által 1939 és 1947 között elkövetett népirtást és azt, hogy miképpen próbálta a megszálló magyar honvédség védelmezni az ártatlan lengyel polgárokat. Joanna Urbanska: „A Nemzeti Emlékezet Bizottságával folytatott együttműködésem révén az utóbbi időben behatóan tudtam foglalkozni a Volhíniában a második világháború idején állomásozó magyar katonák segítségével, amelyet a pogromok elől menekülő védtelen lengyel civil lakosságnak nyújtottak.”


A második világháborúban járunk. A honvédség bekapcsolódott a Szovjetunió elleni hadműveletekbe és a magyar csapatok olyan területeken állomásoznak, ahol ukránok alkotják a többséget és lengyelek vannak kisebbségben. A gyűlölet hullámai kicsapnak medrükből, és a tengelyhatalmi megszálló erők - köztük a magyarok - orra előtt az ukrán nacionalista mozgalom tagjai és a helybeli lakosok egyaránt a lengyel kisebbség (idősek, nők, gyerekek) lemészárlásába kezdenek. A magyar honvédek igyekeznek megvédeni az ártatlanokat, miközben a magyar hadvezetés az ukrán mozgalommal is tárgyalni próbál. A kötet a nagy világégés és a magyar-lengyel kapcsolatok egy elfelejtett és idehaza szinte teljesen ismeretlen fejezetét tárja fel, mellyel a szerzők a volhíniai magyar embermentők emléke előtt szeretnének tisztelegni.
 
A második világháború előtt a széles körben termesztett, finom, kék szirmú lenvirágok a volhíniai mezők díszei voltak. Az 1940-es években ezeket a mezőket vér borította: az ukrán nacionalisták és az őket megsegítő ukrán parasztok által a Második Lengyel Köztársaság1 délkeleti végvidékének lengyel, többnyire falusi lakossága elleni népirtás áldozatainak vére. Ennek a kivételes kegyetlenséggel elkövetett genocídiumnak a csúcspontja 1943 júliusában következett be Volhíniában, éppen a lenvirágzás időszakában. A len rendkívül rövid ideig, általában fél napig virágzik, ezért is vált több tízezer ember, főként nők, gyermekek és idősek barbár módon megszakított életének jelképévé. Ennek a kivételes kegyetlenséggel elkövetett genocídium Szomorkodó angyal a lenvirágok között. A lenvirág a volhíniai mészárlás áldozatainak jelképe.

A volhíniai mészárlás az ukrán nacionalisták által a Második Lengyel Köztársaság állampolgárai ellen, 1939-1947 között kivételes kegyetlenséggel elkövetett népirtás szimbolikus elnevezése.

Exhumálás és pontos kutatások hiányában az etnikai tisztogatás lengyel áldozatainak pontos száma nem ismert, de a becslések szerint legalább 100-150 ezerre, vagy akár annak duplájára is tehető. Az áldozatok zömmel nők, gyermekek és öregek voltak, akiket rendkívül bestiális módon gyilkoltak meg. A nőket előtte rendszerint tömegesen megerőszakolták.

Bár az ukrán terrorcselekmények már jóval korábban is zajlottak, 81 évvel ezelőtt, 1943. február 9-én Parośle falu lemészárlásával kezdődött el a volhíniai lengyelek tömegpusztítása.

Máthé Áron és Joanna Urbanska a Szülőföld könyvkiadó által idén megjelent könyvében a magyar–lengyel történelem alig ismert fejezetét mutatja be, és az embermentők emléke előtt tiszteleg.

Tiszta szívvel ajánljuk mindőnk és egyben rendszeres látogatóink figyelmébe az előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt

2025. év Nyárelő - Szent Iván - Napisten - június havának 3. napján (kedden) 18:00 órától
 a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Joanna Urbanska műfordító és Máthé Áron történész Lenvirágok a véres mezőkön
című könyvbemutató előadására
 
A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése