Oldalak

2018. január 31., szerda

A "felfüggesztett" elnök válasza az MVSZ sajtóhírére: "Audiatur et altera pars"

Rendkívül megdöbbentő hír érkezett az MVSZ Sajtószolgálatától a Fejér Szövetség fejerszovetseg@gmail.com címére (mely a Fejér megyei MVSZ szervezetnek is az értesítési címe).

http://kaposvarmost.hu/videok/kaposvar-most/2018/01/30/akikre-buszkek-lehetunk-a-magyar-tudomany-torteneteben.html
Kaposvár MOST
videó híradása a fenti
képre kattintva
A hír azért is megdöbbentő, mert a mai napig megelőz minden hivatalos értesítést, mely a hír alapját jelenthetné, s éppen akkor érkezett, mikor az MVSZ Fejér megyei elnöke a Fejér Szövetség küldöttségével együtt Kaposvár felé tartott a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállításának soron következő megnyitójára (lásd: a Kaposvári TV Híradójának beszámolóját és a Kaposvár MOST médiaközpont összefoglalóját az eseményről, amelyen a megyei elnök az MVSZ jó hírét is terjesztette éppen Somogyország fővárosában).

Késő este értük el Dr. Boór Ferenc elnököt, aki elmondta, hogy utazó csapatuk barátaiktól telefonon már értesült a hírről és ő is látta mobilján, hogy rengeteg levél érkezett a legkülönbözőbb társadalmi szervezetek és magánszemélyek részéről, akik mindannyian értetlenül állnak az eset előtt, azonban sűrű elfoglaltságaira és a hír zavarosságára hivatkozta kérte, hogy adjunk időt számára, hogy megalapozottan válaszolni tudjon a kérdéseinkre és az akkor még nem olvasott sajtóhírre is egyben.

2018. január 30., kedd

Megdöbbentő a gyász - 51 évesen távozott közülünk hirtelen Tóth Zoltán József

Tóth Zoltán József élt 51 évet
.... in memoriam
1967. január 29. - 2018. január 28.


A Hun Fokos Egyesület adakozást indított el dr Tóth Zoltán József barátunk földi világban maradt szeretteinek anyagi támogatására, ... talán ezt nevezhetjük "gondviselésnek", amelyről sok-sok vonatkozásban előadásain Zoltán barátunk oly sok említést tett.

Mint sokan tudjátok, bár lehet nem, a világi hatalom jó ideje óriási prés alatt tartotta Őt, általa, mint családfenntartót szeretteit, azaz szeretett felségét és négy gyermekét.
Számtalan diplomája, hatalmas jogtörténeti és egyéb tudása ellenére régről nem kapott állást, munkalehetőséget.

2018. január 29., hétfő

A kaposvári Szent Korona Egyesület Fehérváron is bemutatkozik

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

V. Tóth István: A magyar kultúra méltatása

A 401. Hétvezér Esten vitéz Tóth Istvánt köszönthetjük ismét, Kaposvárról, Somogy ország fővárosából, aki immáron negyedik alakalommal lesz a Hétvezér Estek vendége. Somogyország fővárosában Kaposváron különösen erős a Szent Korona tisztelete a Szent Korona tan ápolása és e tisztelet szorosan összefonódik az igazi magyar történelem, kultúránk, és magyar hagyományok ápolásával. Ez a város mindennapjaiban is érezhető, megtalálható, hiszen több civil szervezet, egyesület tevékenykedik a Szent Korona neve alatt. Az egyik legrégebbi a Szent Korona Egyesület és Vitézi Rend, amelynek vezetője vitéz Tóth István. Jól mutatja azonban, hogy sok évtizedes jelenlétük a város kulturális életében, mennyire eredményes, hiszen követőik vannak minden korosztályban és az élet számos területén. A kaposvári Szent Korona Ifjúsági Egyesület mellett megtalálhatjuk a Korona Nyugdíjas Egyesületet, annak Korona Ének Együttesét, a Korona Lovassport Egyesületet, sőt még Korona Póni Klub is van Somogyországban. 

2018. január 25., csütörtök

Észak-Kelet-Magyarországon Szécsényben folytatódik a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Szervezők!
Tisztelt Szécsényi Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek! 

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a 2016 november 7-én Székesfehérvárott meghirdetett Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás első 2018. évi dél-nyugat-magyarországi, Somogy megyei megnyitóját napokon belül az észak-kelet-magyarországi, Nógrád megyei megnyitó követi, melynek helyszíne a szécsényi Forgách-kastélyban működő Kubinyi Ferenc Múzeum. A Pásztói Patrióták néven is ismert Magyar Összetartozás Baráti Kör szervezésével a magyar géniuszok tárlata Fejér, Győr-Moson-Sopron, Pest és a napokban bekapcsolódó Somogy megye mellett Nógrád megyében is folytatja tudománytörténeti körútját.
 Ezúton hívjuk meg Önöket  
2018. február 1-én (csütörtökön) 16:00 órára a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
(Forgách-kastél, , 3170 Szécsény, Ady Endre út 7.)

2018. január 22., hétfő

Január 29-én nyílik meg Kaposvárott a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás (frissítve)

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Szervezők!
Tisztelt  Kaposvári Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás első 2018. évi állomása Kaposvár. Ezzel a magyar géniuszok tárlata Fejér, Győr-Moson-Sopron, Pest és Nógrád megye után az Együd Árpád Kulturális Központ támogatásával Somogy megyében is megkezdi magyarságtudomány történeti körútját, amelynek a megyén belüli folytatása áprilisban, Fonyódon várható.
 Ezúton hívjuk meg Önöket  
2018. január 29-én (hétfőn) 17:00 órára a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
(7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 2., III. emeleti kiállító tér)

Megtisztelő meghívást elfogadva vett részt a Fejér Szövetség küldöttsége Dunaszerdahely Magyar Kultúra napi ünnepségén

Felemelő élményben volt része tegnap este a Fejér Szövetség küldöttségének Dunaszerdahelyen, a magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett ünnepségen. Dr. Boór Ferenc társelnök és Fórizs József nemzetvédelmi tagozatvezető Bugár György önkormányzati képviselő, a Ferences Szeretetszolgálat vezetője meghívására és vendégeként érkezett arra az eseményre, amelynek főszónoka Kövér László volt, az Országgyűlés elnöke. Az ünnepségen külön köszöntötték a magyarországi társadalmi szervezetek képviselőit is,
Az ünneplő közönség a magyar himnuszt énekli - az első sorban Karaffa János és Karaffa Attila (a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke) mellett Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. Karaffa János lehajtott feje felett a harmadik sorban: Bugár György képviselő, Dr. Boór Ferenc és Fórizs József
 A Dunaszerdahelyi Televízió részletesen beszámolt  az eseményről
A kultúránk megtartó ereje
címmel: 2018, január 21- 21:51 | Kultúra

Ünnepi, 400. Hétvezér Est

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… a NÉGYSZÁZADIK 
Grandpierre Atilla: Tárih-i Üngürüsz – a magyarok ősgesztája

Az előadás ideje: 2018. Fergeteg hava, azaz január 23. kedd 18.00 óraű
Az előadás helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25.
 
Vannak  pillanatok az ember életében, amelyek különlegesek, ünnepiek, felejthetetlenek és meghatározó mérföldkövekké válnak. Ugyanígy vannak ünnepi és emlékezetes események, pillanatok a közösségek életében is. Egy ilyen ünnepi esemény részese lesz, aki ellátogat a következő Hétvezér Estre. A Fejér Szövetség által elindított és immár a nyolcadik éve tartó előadás sorozat 400. estjére kerül sor 2018. január 23.-án, kedden este a Királykút Emlékházban.  A sorozatot a Fejér Szövetség hozta létre és a tagok, pártolók és természetesen a Hétvezér Estek látogatóinak támogatásaiból működik. A HVE Székesfehérvár színes és pezsgő kulturális életének közismert, mint a felcímben olvasható, minden kedden megrendezésre kerülő állandó programja. Ezen az ünnepi Hétvezér Esten – talán nem véletlenül – tizedik alkalommal köszönthetjük Grandpierre Atillát, aki a Tarih-i Üngürüszről  „A magyarok történetéről” azaz a magyarok ősgesztájáról tart előadást, ami vélhetően szintén nem a véletlen műve, hiszen a Tárih-i Üngürüsz legfontosabb nemzeti krónikánk.

2018. január 16., kedd

Százharminchat oldal az igazságról

IGAZSZÓLÁSOK és HAMISSÁGOK 

A fenti címmel adta postára és küldte meg @-levélben tegnap, 2018. január 15-én Dr. Boór Ferenc, az MVSZ Fejér megyei elnöke és Sajó Victor, az MVSZ megyei küldötte 136 oldalas beadványát a Magyarok Világszövetsége címére, válaszul Mátyás Attila, az MVSZ etikai bizottságának etikai vizsgálati tárgyalásra hívó levelére - tájékoztatott minket Sajó Victor, a Fejér Szövetség elnöke.

"A beadvány nem csupán az etikai vizsgálathoz írott levelünk mellékleteként szolgál, hanem egyben dokumentációként is, amelyet az MVSZ soron következő Küldöttgyűlése elé kívánunk tárni a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás ügyében." - utalt az elnök arra a fellebbezésre, amelyről egy hónappal korábban adtunk hírt a honlapon.

2018. január 15., hétfő

Nyílt levél Őexcellenciája Mihai Tudose miniszterelnöknek

2018. január 13., szombat

Nyílt levél Őexcellenciája Mihai Tudose miniszterelnöknek
 
Mihai Tudose úrnak
Románia miniszterelnöke
Bukarest

Excellenciás Miniszterelnök Úr!

Köszönet illeti Önt a minapi fenyegetőzéséért, amelyben akasztással riogatja azokat a székely honfitársaimat, akik az egyelőre az Önök fennhatósága alatt kénytelenek élni, és akik veszik a bátorságot, s ki merik tenni a székely zászlót.

Téveszmék a honfoglalásról-sorozat IV. előadása

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Horváth Béla: Téveszmék a „honfoglalásról” – Keltezés és vezérnevek

A 399. Hétvezér Est előadója Horváth Béla ny. történelemtanár negyedik alkalommal lesz a vendégünk. A tavaly ősszel megkezdett előadás sorozatát folytatva, a magyarság eredetének, őstörténetünk titkait kutatva, újabb kérdésekre kaphatunk választ, arra vonatkozóan, hogy „kik vagyunk és honnan jöttünk”?

Nehéz és súlyos kérdések ezek. Azonban a Hétvezér Est közönsége számára rengeteg kérdés már nem kérdés ebben a témában, hiszen az egy híján 400 előadást felölelő kulturális-, művelődéstörténeti-, és életmód-sorozat hallgatósága könnyedén, meg tudja válaszolni azt a kérdést, hogy hogyan lettünk „finn-ugorok”. 
Persze ezzel nem mondhatjuk, hogy megoldottnak tekinthetjük a magyar őstörténet ágas-bogas kérdéseit. Ahhoz, hogy őstörténetünk ismeretlen fejezeteit megfejthessük, legelső lépésként alázattal és tisztességgel kell megközelíteni, és megpróbálni megválaszolni ezeket a nehéz és súlyos kérdéseket, hogy „kik vagyunk és honnan jöttünk”?

2018. január 8., hétfő

Történelmi utazás Szent László nyomában a Délvidéken

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Horváth Zoltán György: Szent László freskók a Délvidéken 

A 398. Hétvezér Est előadója Horváth Zoltán György, lesz aki második alkalommal lesz vendégünk. Talán nem szükséges megismételni a Budapesti Műszaki Egyetemen egyetem oktatója munkásságának bemutatását. Aki szeretné mégis fe eleveníteni ismereteit Horváth Zoltán Györgyről, ajánljuk figyelmébe a tavaly nyári Hétvezér Est beharangozóját. 

Az, hogy hazánk a középkorban, a honfoglalástól a XVI. századi török hódoltságig jelentős hatalmi tényező, mai szóval élve „nagyhatalom” volt, a történelemről hiteles és alapos ismeretekkel rendelkezők számára nem kétséges. Ez a virágkor az európai művészetben szinte pontosan egybeesik a romantika és a gótika időszakával, így persze nem csoda, hogy Magyarország, vagyis a Kárpát-medence ezeknek a korszakoknak az építészeti és képzőművészeti tárháza.

2018. január 5., péntek

A Halak korának vége, s a halálos készülődésnek ...

TÁJÉKOZTATÁSUL: Levelesládánkba érkezett üzenet, amit szívesen osztunk meg honlapunk bejegyzéseinek követőivel
https://youtu.be/8ZZ73_JqO_U
GÁZA LEGÁZOLVA
Pink Floyd - Song for Gáza a képre kattintva

MANIFESZTUM A VILÁG ÖSSZES HIVATÁSOS KATONÁIHOZ
(magyar, francia, orosz, német, angol nyelvű szövegek) 

2018. január 3., szerda

2018. január 1., hétfő

Évadnyitó Hétvezér Est - Hungarikum újévi koncert

Ha kedd, akkor "Hétvezér Est"
Hungarikum - Évadnyitó dalest

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjviLkQHERT6e3LKKs0u9r_SYxUDe1arqB96o7CMeQBarKiX19M7FCgigsEHiYFmH_a8iAMvHgsDU-uDJvpbbAidaqtrUtRfxD5_x1dUFzztydBUDK8lRcdk-dZT988OYUsduigwihSxF1t/s1600/Hungarikumas%C3%B6rkertben.jpg
Mudris Anett és Kremniczky Géza (Anno)
Hétvezér Est - Évnyitó koncert, 2011. január 4-én
még a névadó helyszínen
Székesfehérvár, Hétvezér Sörkert, Huba u. 7-ben
A 2018. fergetegesnek ígérkező év Fergeteg havának 2. napján (január 2-án) töretlenül folytatódódnak a Hétvezér Esték a Királykúton a 2018-as évad nyitóelőadásával.

Hagyományszeretők lévén hagyományosan a Hungarikum együttes újévi dalestjével várjuk szövetségeseinket, pártolóinkat és minden kedves vendégünket.

A jó felütés fél siker!
Fejérek!
Nyissunk együtt egy fényesen fejér esztendőt közösen!

Évnyitó Hétvezér Est helye: Királykút, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Évnyitó Hétvezér Est ideje: 2018. január 2. (kedd) 18 óra

Az estre minden szövetségesünket, pártolónkat hívjuk és minden érdeklődőt szeretettel "vendégséggel" várunk! 

Addig is Adjon az Isten igaz szót az új esztendőben!

Fejér Szövetség "Hétvezér Esték" szervezői