Halottak Napján - az őrnagyról és azokról, kiket életükben "temettek" el

Mi az igazság a Petőfi-kérdésben? - Tudni akarjuk!

Kéri Edittől indíttatva, Morvai Ferenc vállalkozó által felkarolva, és pénzügyileg támogatva sokan fáradoznak azon, hogy kiderítsék az igazságot Petőfi Sándor halálával kapcsolatosan. Mások éppen ellenkezőleg, az ez irányú kutatásokat hátráltatják, vagy éppen meghiúsítani igyekeznek, nem ismerve el az eddig feltárt és komoly külföldi - angol, amerikai, kínai- tudósok által is igazolt bizonyítékokat. (Például Londonban, a világ egyik legjelentősebb és leghitelesebb egyetemének genetikai laboratóriumában, Mark G. Thomas által a barguzini sírból előkerült csontváz többféle genetikai módszerrel is elvégzett vizsgálati eredményét, amelyek szerint a vizsgált csontanyag egyértelműen férfitól származik.) A túlnyomó többség pedig aggódva figyeli és reménykedik, hogy a két tábor hadakozásából majd csak kiderül a valós igazság. Én magam is az utóbbi táborba tartozok, szkeptikus vagyok, csak a tudományos igazságban hiszek és abban a reményben adom közre az alábbi dokumentált történetet, hogy ezzel hozzájáruljak egy kicsit a kérdés végleges tisztázásához.

Petőfi egyik katonatársának, személyes ismerősének vallomása szerint a költő nem esett el a segesvári csatában, hanem az oroszok fogságba ejtették és Szibériába vitték.

/Vértesi Krónika, 1993, 102. o./

A Hajhú-Bihar megyében lévő Létavértes nagyközség a korábban önálló Nagyléta és Vértes községek egyesítésével jött létre 1970-ben és városi rangját 1996. július 1-jén kapta vissza. A Vértes falu történetét megörökítő könyv címe: VÉRTESI KRÓNIKA (Létavértes, 1993, 236 o.). A könyvet Szabó Gyula, a Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola Epreskerti Tagintézményének igazgatója írta, akinek elődei mintegy 150 évre visszamenőleg kimutathatóan szintén vértesiek voltak, Vértesen töltötte gyermekéveit, majd tanárként megírta „szülőfalujának” történetét.

Könyvének 102-103. oldalán megdöbbentő adatokat közöl, melyet Petőfi Sándor egyik katonatársa, Petőfi személyes ismerőse, az 1830-ban Nagylétán született Szabó Ferenc őrmester, Bem seregében az 55. Honvéd gyalogzászlóalj katonája közölt családjával, miszerint „Petőfi nem esett el a segesvári ütközetben, hanem az oroszok fogságba ejtették és Szibériába vitték.”

A Vértesi Krónika szerint ezt a történetet Szabó Ferenc unokája, Szabó Erzsébet mesélte el a könyv szerzőjének, és elmondta, hogy ez a történet a családban az archaikus népi imádságokhoz, a jellegzetes néptáncokhoz és énekekhez hasonlóan szájhagyomány útján szállt generációról generációra. Szabó Ferenc maga is „ott volt a piski csatában is. A zsibói ütközetben orosz fogságba esett, de sikerült megszöknie mielőtt Szibériába deportálták volna. Személyesen ismerte Petőfi Sándort.” Szavahihetőségét egész későbbi karrierje alátámasztja, mivel a „szabadságharc lezajlása után a derecskei szolgabíróságon működött. Ezután Vértes községnek huszonöt évig volt segédjegyzője, majd […] összesen mintegy 20 esztendeig […] főbírója volt.” Ezek a posztok igencsak bizalmi állásnak minősültek akkoriban, és csak megbízható, szavahihető, becsületes, igazságszerető emberek tölthették be. 1930-ban majdnem 100 éves korában halt meg, és mint a 48-as honvédek egyik utolsó reprezentánsát az egész ország nagy részvéte kísérte utolsó útjára. Szabó Ferenc leszármazottai a Magyar család, ma is Vértesen élnek.

 

A VÉRTESI KRÓNIKA 102-103. oldala

Én magam a közigazgatásilag Létavérteshez tartozó, mára teljesen elnéptele-nedett kis szomszédos határ menti falu, Cserekert szülötte vagyok, de magam is csak a 2006-ban megvásárolt VÉRTESI KRÓNIKÁ-ból értesültem erről az érdekes történetről. Nem gondolom, hogy a most közreadott történet lesz a perdöntő ebben a kérdésben. Nem is lenne jó, ha így lenne. Remélem, hogy a kérdés eldöntése végleges fázisába érkezett, és mivel országosan annyira ismertté vált, hogy most már a közvélemény korrekt tájékoztatása érdekében a kormánynak, az illetékes tudományos intézményeknek (MTA, stb.), és egyéb szerveknek kötelessége mindenféle prekoncepció elvetése, és a legkorszerűbb rendelkezésre álló tudományos módszer, a genetikai (DNS) vizsgálat igénybevétele, a Szibériában talált lelet minősítése a Petőfi család egyik tagjának (kézenfekvően a költő anyjának, Hrúz Máriának) csontmintájával való összehasonlítás útján. Úgy gondolom, hogy a közvélemény számára ez lenne a legmegnyugtatóbb megoldás, és ebben a kérdésben a magyar szakembereknek készségesen együtt kellene működnie külföldi kollégáikkal, egy kompetens nemzetközi tudóscsoportot alkotva. Remélem, hogy a tudósi felsőbbrendűségi érzést és sértődöttséget, bármiféle egyéni, csoport, politikai, vagy vallási érdeket félretéve, valóban a teljes igazság kiderítésének vágyával közelíti meg a kérdést és keresi a választ, Morvai Ferenctől kezdve, a Magyar Tudományos Akadémián keresztül az illetékes állami szervezetek, és felelős személyekig minden érintett, mert mindenkinek tudatában kell lennie, hogy Petőfi a Miénk!, a magyar népé, és jogunk van tudni a teljes igazságot, remélve, hogy ebben a kérdésben nem lesz semmi, semmilyen időtartamra titkosítva, mert nagy tudósunkhoz Bolyai Jánoshoz hasonlóan mi magyarok „az igazságot határtalanul szeretjük”. Azokat pedig, akik az igazság kiderítésében érdek nélkül, akár jelentős személyes anyagi áldozatot is vállalnak, illesse köszönet és a nemzet elismerése, de legalább munkájukat ne gátoljuk, ha már nem segítjük.

Varga János mérnöktanár

Utóirat:

Ezt a cikkemet az alábbi újságoknak küldtem el:

NÉPSZABADSÁG: „Az írását megnéztük, és nem találtunk benne olyan új elemet, amiért igényt tartanánk rá. Üdvözlettel! Révész Sándor”.

Fejér Megyei Hírlap: a főszerkesztő olvasatlanul törölte.

Hajdú-bihari Napló:Ratalics László főszerkesztő helyettes elolvasta, de nem válaszolt rá.

BLIKK: olvasás visszajelzés sem érkezett a laptól

ÉS: olvasás visszajelzés sem érkezett a laptól

Cikk írás dátuma: 2015.03.29.

Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata