 |
| Varga János, a Bolyai-kultusz terjesztője[1] |
Halottak napján a Bolyaiakról
Halottak napján kegyelettel
emlékezünk világhírű tudósainkra, feltalálóinkra, mérnökeinkre, s mindazokra,
akik világraszóló munkásságukkal öregbítették a magyarság hírnevét. Nevükben
kiemelten a legnagyobb tudósunkra, BOLYAI JÁNOS-ra, akiben a magyar nép géniusza a tudomány
területén, a legmagasabb fokon öltött testet.
Minden év december 15.-e környékén, az ország különböző pontjain,
magyar matematikusok kis csoportja, és ma már más kisebb közösségek is,
ünnepségre gyülekeznek, hogy megemlékezzenek a legzseniálisabb magyar
matematikus és gondolkodó, Bolyai János születésének évfordulójáról, aki saját
szavaival „a semmiből egy új, egy más világot teremtett”. Megoldotta a
matematika 2000 éves, megoldhatatlannak hitt problémáját, s felfedezett egy új
geometriai rendszert, a
tér abszolút igaz tudományát, az első nemeuklideszi geometriát, amelynek egy módosított változata képezi a matematikai alapját a modern
fizika legnagyobb elméletének, a relativitáselméletek. Eredményét még
értékesebbé teszi az a tény, hogy kora tudományos világától teljesen
elszakítva, csak a maga erejéből alkotta meg világraszóló művét. Ezért életében
soha, senkitől, nyíltan elismerést nem kapott, pedig még kortársa, a
matematikusok fejedelme, GAUSS is lángelmének nevezte. Magányos volt, de
nemzetben, népben, emberiségben gondolkodó. Még élete utolsó perceiben is egy
nagy elméleten, vagy, ahogy ő nevezte, az Üdvtan-on dolgozott, hogy
megmutassa az emberiségnek a boldogsághoz vezető utat. Határainkon kívül szinte
alig ismerik. Neve nemrég még a szakmabeliek között is ismeretlenül csengett,
pedig a nemzetközi matematikatörténet a világ valaha élt tíz legnagyobb matematikusa
között tartja számon. Hosszú ideig még szűkebb pátriájában, Marosvásárhelyen
sem ápolták méltóan emlékét. De ma már, a halottak napján, amikor az élők
megemlékeznek elhunyt hozzátartozóikról, megragadóan szép ünnepi köntösbe
öltözik a marosvásárhelyi Református temető. Itt alussza örök álmát, egymás
mellett a két Bolyai. Sírjuk, melyet virágerdő övez, fényárban úszik. Százával
gyúlnak ki a gyertyák, melyeket az idővel elégettek helyére az egymás utáni, és
szűnni nem akaróan lenyúló kezek helyeznek el. Minden ilyen világító
gyertyalángban a város idesereglett lakóinak e géniuszok iránti megkésett
tisztelete, valamint egy néphez és nemzethez fűződő néma, görcsös ragaszkodása
ég. De végül is az éjfélbe hajló sötétségben, a még megmaradt, csonkává égett
gyertyák fel-fellobbanó utolsó lángjai is kialszanak, s a lassan elnéptelenedő temetőben
csak a hideg novemberi szél érzékelteti az idő könyörtelen múlását.
 |
| Elhangzott 2016.11.02-án (a képre kattintva hallgatható) |
 |
| Varga János (a szerző) |
Varga János: "Ezt
a nekrológot 1993. november 2-án (halottak napján) Székesfehérváron, a Szent István
Mezőgazdasági Szakiskola iskolarádiójában olvastam fel először, órakezdés
előtt, amit a tanuló ifjúság csöndben és meghatottan hallgatott végig. Akkor
kaptam tőlük a Bolyai „gúnynevet”,
amire azóta is büszke vagyok."
A fenti hanganyag elhangzott
még: 2016.11.02-án Székesfehérváron, a Vörösmarty Rádióban, előző napi felvétel
alapján. Közre adta: Kozma Ágnes, a
Vörösmarty Rádió munkatársa.
Az
írás Kanadában is megjelent: Így emlékeznek Bolyai Jánosra Erdélyben és Magyarországon
Kanadai
Magyar Hírlap, http://kanadaihirlap.com,
2017 NOVEMBER 5 10:49 de.
forrás: Varga János honlapja
Továbbította a szerző hozzájárulásával:
a Fejér Szövetség Sajtószolgálata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése