Oldalak

2020. november 18., szerda

A Nemzeti Összetartozás Éve utolsó Hétvezér Estjének üzenete

Vakler Lajos szerkesztésében a Fehérvár TV Paletta műsorában az anyaországról és a legidősebb, legnagyobb gyermekéről, Erdélyországról, nemzeti létünk gyógyírre vágyó viszontagságairól.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2020. november 12., csütörtök

Dicsőség a 82 évvel ezelőtt Kassára bevonult Magyar Királyi Honvédségnek

2020. november 11-én volt 82 éve, hogy az I. bécsi döntés következtében vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezetésével a Magyar Királyi Honvédség bevonult Kassára.


Az Országzászló Védnöki Testület és csatlakozó polgárok fáklyák és mécsesek gyújtásával emlékeztek az 1938. évi eseményre, mikor békés eszközökkel ölelhette újra a Magyar Királyság az erőszakkal elszakított felvidéki gyermekeinek jelentős részét a kebelére.

2020. november 10., kedd

Az újabb járványügyi intézkedések miatti újabb szünet előtti utolsó Hétvezér Est margójára

2020.11.03-án, kedden, éppen annak a napnak estéjén, mikor a román parlament a trianoni döntés napját román nemzeti ünneppé nyilvánította, Meister Éva színművésznő Trianoni harangok című előadásával emlékeztünk Trianonra, a magyarságra és a Kárpát-medence lakosságára nézve borzalmas következményekkel járó évfordulóra.

Hiánypótló előadás a VÍRUSokról a Hétvezér Esték szüneteltetése idejére

Az alábbi - hiánypótló - videó előadást Dr. Bardócz Zsuzsanna többszörös Hétvezér Est előadónk jóvoltából ajánljuk minden eddigi és leendő látogatónk, pártolónk és szövetségesünk figyelmébe ...

... az alábbi képre kattintva!

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

RENDKÍVÜLI HÍRDETMÉNY a Hétvezér Esték szüneteltetéséről

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

2020. november 11.-től legkevesebb egy hónapig újabb és minden eddiginél szigorúbb járványügyi intézkedések, korlátozások lépnek életbe.

Ezért a Fejér Szövetség Hétvezér Estéinek Rendezősége úgy döntött, hogy a Királykút Emlékházban folyó előadás sorozatát meghatározatlan ideig felfüggeszti.

2020. november 8., vasárnap

Fáklyás megemlékezés a Magyar Királyi Honvédség felvidéki bevonulásának 82. évfordulóján

Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Önkormányzati Képviselők!
Tisztelt Honfitársak, Fehérvári Polgárok!
Tisztelt Sajtószerkesztőségek!

Ezúton hívom meg Önöket az Országzászló Védnöki Testület nevében az Országzászló téren, az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél tartandó - már hagyományos - évi utolsó megemlékezésünkre a Magyar Királyi Honvédség "Kassai bevonulásának" 82. évfordulós napján, 2020. november 11-én, szerdán 18 órára.

Bizalommal az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc elnök - társelnök
Fejér MAG Egyesület - Fejér Szövetség
Országzászló Védnöki Testület alapító tag

2020. november 7., szombat

Négy évvel ezelőtt indítottuk Kárpát-medencei útjára a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítást

Éppen négy évvel ezelőtt, ezen a napon, 2016 november 7-én indítottuk el a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítást Székesfehérvárott a Civilek Házában. Azóta több, mint félszáz helyszínen járt a kiállítás tucatnyi hazai megyében, Felvidéken és Erdélyben. Megyei székhelyektől a legkisebb falvakig, egyetemektől közép- és alapfokú oktatási intézményekig, művelődési házaktól, múzeumoktól közhivatalokig a legkülönbözőbb intézményekben több tízezren ismerkedtek meg az újkori magyar géniuszokkal és találmányaikkal.

A terjesztést 2017 őszétől kezdve már nem egyedül, a Fejér Szövetség tagjaiból verbuvált csapattal szervezzük, ugyanis a máig velünk vállvetve közreműködő Pásztói Magyar Összetartozás Fogadalmi Hely Baráti Kör lelkes csapatában ugyancsak önzetlen társra leltünk a kiállítások szervezésében. Segítségükkel a párhuzamos, azonos időben zajló tárlatok rendezése is lehetővé vált, s még állandó kiállítást is sikerült nyitni Pásztón a magyar géniuszok emlékére a szerző, Dr. Pálfi György (1928-2020) személyes közreműködésével.

2020. november 4., szerda

1956. november 4. évfordulóján halljunk szót néhai Rácz Sándortól a forradalomról

Ma, az 1956-os forradalom leverésének 64. évfordulóján Rácz Sándorról (1933-2013), a Fejér Szövetség örökös tiszteletbeli elnökéről készült 50 perces műsort vetített az M5 TV "Egy munkás szemben a munkáshatalommal" címmel!

E napon ajánlom mindőnk figyelmébe felidézni annak az embernek az emlékét, akinek - a sors és megfoghatatlan meggyőződése adta erőből - akkor kellett felvennie a forradalmi vezető szerepet, mikor a szovjet hadsereg megszállta az országot. Ha csak arra gondolok, hogy mennyi, de mennyi sortűztől, kivégzéstől mentette meg a magyarságot az, hogy nem tagadta meg a forradalmi eszmét, nem hagyta magára a levert forradalom után még szervezetten ellenállni képes munkástanácsokat, tagokat, tisztességes embereket, vállalva sorsát, küldetését, ...!

Trianoni harangok - Meister Éva színművésznő az 509. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Meister Éva: Trianoni harangok (zenés, verses est)

Meister Éva Magyar Művészetért Ex Libris-díjas színművésznő, a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa lesz az 509. Hétvezér Est előadója. Megannyi önálló estje közül a "Trianoni harangok" cíművel szerepel a Királykút Emlékházban, ha nem is a trianoni diktátum 100. évfordulós napján, azonban még a nemzeti összetartozás évében felidézve a múlhatatlan fájdalmat, a járványügyi korlátozások miatt elhalasztott emlékestet még véletlenül sem elmulasztva.

A "Trianoni harangok" című emlékest a trianoni békeparancs utáni magyar életérzésről, az egyén és a közösség tragédiájáról szól, de a reményről, a hitről is, hogy a nemzet és a magyar Hazánk örökké él, s hogy voltunk, vagyunk és leszünk, az idők végezetéig, „még ha leszakad az Ég is!”

2020. október 31., szombat

Köszönet a részvét(el)ért a Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartáson

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövetneket.
Garay János Az Árpádok

Megtettük, amit megkövetel a tisztelet azok iránt, kiknek nyughelyéül szolgált a Szent István által alapított Nagyboldogasszony prépostság. 

A hajdani koronázó templom Romkertjében 2020. október 30-án megtartott királyi halottak napi történelmi kegyeleti szertartásról szólt a Fehérvár TV október 31.-i Híradója (csatolt archiv felvétel a 0:52 perctől) és a Fejér Megyei Hírlap szombati nyomtatott számának címlap fotója (jobbra és a helyszínről készített képgalériánkban). 

Köszönet a résztvevőknek,

  • az Alba Regia Civitas Rend,
  •  a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület,
  • a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje tagjainak, vitézeinek és apródjainak,
  • s különösen v. Vesztergám Miklós tárogató művésznek, aki rövid időn belül - október 19., 25. és 30. napján - három egymást követő rendezvényünknek volt aktív közreműködője.

2020. október 28., szerda

Királyi Halottak Napja - 2020. október 30. 17 óra

Csendes kegyelet, fényekben rejlő imák harangja ...

Nem hagyjuk emléktelenné tenni, nem hagyhatjuk végleg elfeledni megannyi apostol királyunk szent korát! Mindenszentek előestjén fénybe és imába foglaljuk emelkedésük és hanyatlásuk ma még romokban heverő templomát!

Plakát JPG (a képre kattintva), PDF (itt)

Emlékezzünk együtt méltósággal királyi és királynéi halottainkra Székesfehérvárott, a hajdani koronázó templom "Romkert"-jében!
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2020. október 26., hétfő

A hét híréről, s még mindig a székely önrendelkezésről

A Fehérvár TV tegnapi, 2020. október 25.-i "Hét hírei"-ben - többek között - a 2:35. perctől még a városunkat 101 esztendeje megszálló hordák alól mentesítő Nemzeti Hadsereg tiszteletére állítandó és 100 évvel ezelőtt állított Bory-obeliszk helyreállításáért zajlott fáklyás felvonulásunkról készített összefoglaló szerepelt.

Ma, 2020. október 26-án viszont már a székely nemzettestvéreink önrendelkezéséért a Székely Nemzeti Tanács által Székely Autonómia Napjaként meghirdetett őrtűz gyújtás keretei között zajlott megyei, sárkeresztesi és székesfehérvári kiállásairól szólt a 7:00. perctől a Fehérvár TV Híradójában az összefoglaló.

A székely nép önrendelkezésért álltunk ki Székesfehérvár délnyugati kapujában

Kiálltunk a város délnyugati kapujában, a testvérvárosi székelykapu ívei alatt székely nemzettestvéreink önrendelkezési jogai mellett a Székely Autonómia Napján, október utolsó vasárnapján. A székelyföldi őrtüzekkel egyidőben fellobbanó fáklyákkal vonultunk a székelyföldi utcaneves Maroshegy koronás körforgalmáig.

Imádságos gyertyagyújtás és felvonulás volt vasárnap Székelyföld autonómiájáért

Köszönet - többek között - a FEJSZE, a HVIM, a VÁLASZ képviselőinek, Deák Lajosné Zsuzsanna városi tanácsnoknak, vitéz Vesztergám Miklós tárogató művésznek és minden megjelent fehérvári polgárnak a kiállásért.

2020. október 24., szombat

A forradalom 50. évfordulójával kezdődött az üldöztetés és máig tart a Hunnia-ügy

 Ha kedd, akkor Hétvezér Est 

Budaházy György: A Hunnia-ügy tegnap, ma és holnap: a Hunnia per és következményei

Budaházy György, a 2002-es választást követő Erzsébet hídi blokád szervezésével a politika tűzvonalába lépő nemzeti hazafi lesz a Fejér Szövetség 508. Hétvezér Estjének előadó vendége.

Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján elkövetett hatalmi visszaélések, az embertelen megtorlások, szemkilövető kormányzat visszaéléseinek közepette lett politikai üldözött, amely a politika és jog hálójában a kormányzat változásával sem szűnt meg.

Az évtizedes eljárássá elhúzódó Hunnia-per fővádlottjaként - társaival, vagy társainak titulált ártatlanokkal együtt - családjától is elzárva vészelte át az összesen több, mint 120 éves elzárást jelentő elsőfokú ítélet megsemmisítéséig tartó huzavonát.

2020. október 22., csütörtök

Székely Autonómia Napja Sárkeresztesen és Székesfehérvárott is az összetartozásról szól

"Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok,szabad Székelyföldre utat mutassatok!
Mutassatok utat a székely testvérnek, keresve sem talál szebb hazát népének!"

Míg fénylik az égen a Hold és a Nap, kiállás, fohász és fáklyás menet a székelység önrendelkezéséért a királyi városban

A VÁLASZ Független Civilek sajtótájékoztatóján...

Királyi Halottak Napi csendes történelmi kegyeleti szertartás királyi méltóságainkért

Királyi Halottak Napja 
történelmi-kegyeleti szertartás Fehérvárott

Sötét enyészet néma éjjelében Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében, Ki tudja merre hamvad hűlt pora?
Sírjára, mert nem tudja senki hol van, Nem hull a bánat könyje szent titokban.

https://photos.app.goo.gl/G9Ttkjs3fo89yDUp9
FELHÍVÁS 

Mindenkit szeretettel hív és vár
a székesfehérvári királysíroknál
(Nemzeti Sírkert és Emlékhely)
2020. október 30-án (pénteken) 17 órától
 
a
Királyi Halottak Napja
 
csendes történelmi-kegyeleti szertartásra
 
a
Fejér Szövetség 

 
(az Alba Regia Civitas Rend, a Fejér MAG Egyesület,
a Rákóczi Szövetség, a Trianon Társaság Fejér megyei szervezetei

és a Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa),
 
a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület,
a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje
 és a Vitézi Rend Fejér Szék


Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványul sugára: A régi fény ragyogjon fel honára!
Idézetek: Garay János Az Árpádok című versének első és utolsó versszaka

2020. október 19., hétfő

Míg fénylik az égen a Hold és a Nap, kiállás, fohász és fáklyás menet a székelység önrendelkezéséért a királyi városban

 Székesfehérvárott is felfénylenek Székelyföld határai!

Felhívás!
Ezúton hívunk és szólítunk minden együttérző fehérvári polgárt, 
hogy október utolsó vasárnapján, 2020. október 25-én 16:30-tól, 
gyújtsunk együtt őrlángokat, világítsanak Székelyföld határai
A SZÉKELY NÉP ÖNRENDELKEZÉSÉÉRT
 Székes Fejér Város Csíki Székelykapujánál
(a körforgalomban, Székesfehérvár-Maroshegy bejáratánál)

Tisztelt Székely Nemzeti Tanács!
Tisztelt Csíkszeredai és Fehérvári Önkormányzat!
Tisztelt Fehérvári Honfitársaink!
Tisztelt Szerkesztőségek! 

Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Székely Nemzeti Tanács felhívásának eleget téve, székely testvéreinkkel együtt érezve, Székelyföld önrendelkezéséért folytatott küzdelmeiket támogatandó a Fejér Szövetség, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Székelybál Alapítók Baráti Köre, a Válasz Független Civilek Egyesület és csatlakozó szervezetek és polgárok, köztisztviselők

teljes önrendelkezést követelnek a székely nemzetnek!
2020. október 25-én (helyi idő szerint) 16:30 órakor
Székes Fejér Város Csíki Székelykapujánál

mécsesekkel világítja ki Székelyföld határait,
hogy a 16:45-től kezdődő közös ima után fáklyás
felvonulással érkezzenek a koronás körforgalomhoz.

Az eseményen részt vesznek és közreműködnek:
Deák Lajosné önkormányzati képviselő (Szfvár MJV Önkormányzat), Szili Csaba megyei önkormányzati képviselő (VÁLASZ), Juhász László önkormányzati képviselő (Székelybál Alapító Baráti Kör, VÁLASZ), Kónyi-Kiss Botond (HVIM), Boór Ferenc (FEJSZE) és még sokan, mások.

Jász-magyar elfeledett őstörténet

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Bognár Ferenc Flórián: Jász-magyar őstörténet, avagy a magyar őstörténet jász-szkíta vonala mentén
 
Bognár Ferenc Flórián, számos magyarságtudományi konferencia szervezője,  műkedvelő őstörténet kutató lesz a Fejér Szövetség 507. Hétvezér Estjének előadó vendége.
 
Az est bátran tekinthető egy - a járványügyi helyzet miatt - elhalasztott könyvbemutató előadásnak is, minthogy a magyar történelmet évtizedek óta elkötelezetten kutató és számos tanulmányt megjelentető előadónk egy éve jelentetett meg egy hiánypótló könyvet Jászok címmel, benne egy rendkívül felkészült, megalapozott és terjedelmes őstörténeti kutatást összegző könyv újraszerkesztett változatával együtt, Horváth István azonos címmel megjelentetett terjedelmes tanulmányával. Sokszor újra kell felfedeznünk azt, amit elődeink már tudtak, bizonyítja ezt Horváth István kevesek által idézett műve előadónk összefoglalójával kiegészítve. Hiánypótló ismeretek a múltból. Talán nem is oly meglepő ez az MTA által létrehozott Magyarságkutató Intézet legújabb eredményeit tekintve.

2020. október 14., szerda

Állítsuk vissza a Nemzeti Hadsereg tiszteletét a Bory emlékmű helyreállításával

100 évvel ezelőtt, 1920. október 17-én állították és avatták fel a Bory Jenő emlékművet Székesfehérvár délnyugati határában a román megszállás alól felszabadító Nemzeti Hadsereg tiszteletére.

Egy évvel ezelőtt, a Nemzeti Hadsereg bevonulásának 100. évfordulójára emlékezve, 2019. október 19-én szervezte ez alkalomból az első városi megmozdulást az Országzászló Védnöki Testület felkérésére és tette közzé felhívását a Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azzal, hogy a Bory Jenő által készített és a bevonulást követő évben a város és a megye közgyűlésének közös elhatározásával felállított emlékmű avatásának 100. évfordulóján adja át azt Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterének, azaz az Országzászló Védnöki Testület tiszteletbeli elnökének és juttatja el a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének.

Elektronikus aláírás a plakátképre kattintva (határidő az átadáshoz: 2020. október 19. 12:00 óra)

2020. október 13., kedd

Katona Csaba történész az MTA Szent Korona Kutatócsoport eredményeiről ad elő az 506. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Katona Csaba: Koronázás Soprontól Budáig - epizódok a Szent Korona és a koronázások történetéből 1526 és 1916 között
 
Katona Csaba
történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagja, a "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport tagja  első alkalommal lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának vendége.
A szerzőről bővebb ismereteket szerezhetnek érdeklődő vendégeink egy az Újkor.hu oldalon "Legendák és mindennapok" címmel megjelent személyes interjún keresztül is.
 
Az előadó a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Fiatal Kutatói Programjának keretében az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport kutatásainak eredményeit foglalja össze röviden az 506. Hétvezér Est résztvevői számára. A kutatócsoport – Pálffy Géza irányításával – 2012. júliusától 2017. júniusáig kapott kiemelt támogatást a magyar uralkodókoronázások és a Szent Korona 1526 és 1916 történetének szisztematikus vizsgálatára. (...) A magyar uralkodókoronázások és a Szent Korona (1526–1916) című projekt legfőbb célja a magyar tudományosság jelentős adósságának pótlása volt, a Szent Korona újkori históriájának és a magyar király-, illetve királyné-koronázások 16–20. századi (székesfehérvári, pozsonyi, soproni, budai és budapesti) ceremóniáinak részletes áttekintése. Az interdiszciplináris projekt hazai és külföldi (ausztriai, szlovákiai, spanyol- és olaszországi stb.) levéltárakból gyűjtötte össze a koronázási jelvények és szertartások eddig ismeretlen újkori forrásait, a korona és a koronázások ábrázolásait, miközben összeállította a legfőbb nemzeti kincsünk itineráriumát, a koronázási szertartások Ki kicsodáját, a koronázási érmek adatbázisát és megjelentetni kívánta Révay Péter nevezetes bővített koronatörténete (1659) latin–magyar kritikai kiadását.

2020. október 11., vasárnap

Rendkívüli sajtótájkoztató a 101. évforduló előtt egy héttel (vidóval frissítve)

101 évvel ezelőtt szabadította fel a román megszállás alól Székesfehérvárt a Nemzeti Hadsereg

Tisztelt Polgármester Úr! 
Tisztelt Közéleti Szereplők!
Tisztelt Sajtómunkatársak!

Az Országzászló Védnöki Testület felkérésére a Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében egy évvel ezelőtt emlékeztünk meg az országot felszabadító Nemzeti Hadsereg tisztjeinek és közkatonáinak felejthetetlen áldozatvállalására a Fehérvárt felszabadító bevonulásuk 100. évfordulóján.

A megemlékezés nyitányaként a Nemzeti Hadsereg bevonulásának útvonalába eső - a székelyföldi utcaneves városrész határában, a maroshegyi körforgalomban 2012-ben avatott testvér(város)i - Székelykapu előtt ismertettük és tettük közzé a felhívást, hogy a hajdani városi és megyei közgyűlés közös akaratával 1920-ban létesített, azonban 1946-ban ledöntött, majd eltávolított Bory Jenő emlékmű helyreállításáért aláírásgyűjtésbe kezdünk, melyet a közakarat kifejezéseként a következő, tehát a közelgő évfordulón adunk át ünnepélyesen előbb Székesfehérvár, majd Fejér megye önkormányzati testületeinek.

A felhívás és aláírásgyűjtő ív ide kattintva tölthető le, illetve olvasható.

Ezúton hívjuk meg Önöket
Előzetes Sajtótájékoztatónkra
a városi és megyei közgyűléshez címzett felhívás és aláírásgyűjtő ívek
Ünnepélyes Átadási Eseményéről
a Székesfehérvár, Koronázó tér 4. szám I. emeletén található
Alba Mária Közéleti Műhelybe
2020. 10. 12-én (hétfőn) 14:00 órára

A sajtótájékoztatón részt vesz és nyilatkozatot tesz a felhívásban kezdeményezett helyreállítást támogató Válasz Független Civilek Egyesület képviseletében Juhász László elnök, önkormányzati képviselő és Szili Csaba alelnök, megyei önkormányzati képviselő is.

2020. október 5., hétfő

160 éve hunyt el Bolyai János

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Varga János: Bolyai János élete az anekdoták tükrében - 160 éve halt meg Bolyai János
 
Varga János mérnöktanár első alkalommal lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának vendége. Az előadó 48 éve foglalkozik a Bolyaiak életének és munkásságának tanulmányozásával. Nem Bolyai-kutató, de személyesen ismeri az utóbbi fél évszázadban dolgozó Bolyai-kutató mindegyikét, velük baráti kapcsolatban van, publikációikat, könyveiket ismeri, megvásárolja és feldolgozza. Ebben a témában terjedelmes magánkönyvtárral rendelkezik. Matematika tanárként szinte életcéljának tekinti, hogy minél több emberrel -tanulóval, tanárral, magyarral- megismertesse legnagyobb tudósunk munkásságát, tudománytörténeti jelentőségét, és példaként állítsa minden magyar, különösen a fiatalok elé. Ebben a témában ismeretterjesztő előadásokat tart, terjedelmes és rendhagyó pubikációja jelent meg a VALÓSÁG c. folyóirat 2016/2 és a Matematikai Lapok, 2015/2 számában BOLYAI JÁNOS a 'Teremtő’ címmel, valamint sikeresen kimutatta és a Matematikai Lapok 2016/1 8-14 o. számában publikálta Bolyai János híres képletéről, hogy valójában az is hiperbolikus. (A Bolyai-képlet hiperbolizálása) Ezen aktivitása alapján Weszely Tibor egyetemi tanár, nemrég elhunyt Bolyai-kutató adományozta neki a „Bolyai kultusz népszerűsítője” titulust.

2020. szeptember 28., hétfő

Szabó László író könyvbemutatójával folytatódik a Hétvezér Est előadássorozat

Szabó László: Nagyanyó és a pöttöm antikrisztus - könybemutató előadás
 
Szabó László pécsi író második alkalommal lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának vendége. Előadónk most is, mint korábban, könyvbemutató előadással érkezik a Hétvezér Esték immáron 504. előadására.
 
Könyvének címe talán meglepő a korábbi, a Sárember kora című trilógiája első kötetének tartalmát ismerve. A látszat mégis csalóka. A talán játékosnak tűnő, kissé könnyed, meseinek is tűnő címválasztás most is vaskos mondandót takar, s a könyv a valóságról szól, a ma emberének lehetőségeit taglalja.
 
A mű, mintegy a Sárember kora trilógia folytatása is egyben, korunk figyelmeztető jelenségein túl most is felhívja a figyelmet a résztvevők, könyvei olvasóinak a legkevésbé sem elhanyagolható szerepére. Elemzéseinek újabb és újabb rétegeivel ismerkedhetünk meg a "Nagyanyó és a pöttöm antikrisztus" nem éppen mesék világába illő keretében.


Az előadás után Szabó László könyveiből válogatni, vásárolni is lehet, melyet a szerző dedikál. Mindenkit szeretettek várunk, akit érdekel megmaradásunk, jelenünk és jövőnk.
 
Előadó: Szabó László író
Az előadás címe: Nagyanyó és a pöttöm antikrisztus
Ideje: 2020. Szent Mihály - Földanya hava, azaz szeptember 29. (Szent Mihály napja) kedd 18.00
óra
Helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2020. szeptember 20., vasárnap

ifj. Tompó László lesz az 503. előadó vendég a Hétvezér Estén

 Ha kedd, akkor Hétvezér Est

ifj. Tompó László: Szent István a magyar irodalomban

Ím már 26. alkalommal lesz ifj. Tompó László irodalomkutató, -történész a Fejér Szövetség közművelődési és közéleti előadás sorozatának, a Hétvezér Esték előadója.
 
Előadónk most nem könyvbemutató előadással érkezik hozzánk, azonban mondhatni, hogy Székesfehérvár (a királyi város), s az előadás helyszíne (Királykút) névadójáról, Szent István királyról szóló irodalmi összeállítással.

2020. szeptember 18., péntek

Őszi nap-éj egyenlőség szer, avagy székelykapu karbantartás (az éjszakai zivatar miatt halasztva)

Tisztelt Városvezetés!

Tisztelt Sajtószerkesztőség!

Közeledik az őszi nap-éj egyenlőség ünnepnapja (katolikus hagyományban meghonosult megfelelője Szent Mihály napja). Az őszi nap-éj egyenlőség névleges ünnepnapja (köznyelvi fordulattal: őszi napforduló) szeptember 21. (hétfő), míg a csillagászati nap-éj egyenlőség napja a 2020. évben Székesfehérvárott szeptember 26.-ra esik, mikor a Nap 06:37-kor kél és 18:37-kor nyugszik, hogy aztán először az évben hosszabb időt töltsön a látóhatár alatt, mint felett.

A Fejér S
zövetség, mint2012. év márciusának idusán, a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepnapján avatott és azóta a székelyföldi utcaneves városrész dél-nyugati kapujában rendületlenül őrt álló testvéri székelykapu mentora, minden évben az őszi nap-éj egyenlőség "ünnepi" szertartásaként végzi a maroshegyi székelykapu éves karbantartását, felújítását. Ebben az évben a munkálatokra a csillagászati nap-éj egyenlőség napján - eső esetén a következő napon, vagy elhúzódó esőzés esetén a következő hétvégén - kerül sor.

Tisztelettel ajánljuk figyelmükbe
a maroshegyi körforgalomban
az őszi nap-éj egyenlőség székesfehérvári fordulónapján,
2020. szeptember 26-án (szombaton) 15 órakor
kezdődő szertartásunkat, avagy a
Székes Fejér Város Csíki Székelykapuja
felújítását

Az eseményről utólag képes beszámolót itt, a Fejér Szövetség honlapján közlünk.

Bizalommal az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc társelnök
Fejér Szövetség - www.fejerszovetseg.hu

2020. szeptember 13., vasárnap

Csikek, avagy Csíkiek a Jenyiszej mentén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est ...
Mandics György, Tisza András: Csíki székelyek a Jenyiszej mentén - rovásírásos szövegek első magyar megfejtési kísérlete
A Fejér Szövetség 502. Hétvezér Estjének előadó vendégei nem először szerepelnek együtt rovásírásos szövegek megfejtéseivel sorozatunkban. Mandics György és Tisza András évtizedes együttműködésének újabb gyümölcse egy a Magyar Tudományos Akadémia által elhanyagolt - nem vizsgált és publikált - rovásírásos emlék magyar megfejtése.

A magyar rovásírásokban szereplő ősforrás nyomát kutatva jutott Mandics György tudomására, hogy a közép-ázsiai Jenyiszej folyó KÁM nevű fő forrás ága mentén egy mára kihalt nép, a Csikek éltek. Erről türk rovás adatok is léteznek. Sőt, több türk nyelven nem olvasható felirat is létezik a helyi múzeumokban, s egy zárt medencében.