Oldalak

2023. március 26., vasárnap

Vukics Ferenc az 588. előadó vendég - az orosz-ukrán háború és ami mögötte van

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Vukics Ferenc katonai szakértő: Ukrajna a szervezett bűnözés, szerv-, gyermek- és fegyverkereskedelem központja

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Ím már harmadik alkalommal lesz Vukics Ferenc katonai szakértő, a Baranta és a Magyarok Szövetsége mozgalom elindítója, a Magyarok Országos Gyűlésének (MOGY) szervezője,  a Magyar Kultúra Lovagja a Fejér Szövetség Hétvezér Esték címmel rendezett közművelődési és közéleti előadás sorozatának előadó vendége.
 
Előadónk az általa alapított Nemzetvédelmi Szabadegyetem keretében 4-6 előadó társával együtt látogatja végig az ország megyei közművelődési intézményeit, közösségeit, hogy hadi, politikai elemzők segítségével igyekezzék tisztázni a hazánk szomszédságából Európára is kiterjedő konfliktus előzményeit, okait és tényeit. Ennek keretében rendszeresen teszi közzé gondolatait, tényekre alapozott meglátásait az orosz-ukrán háborúról és következményeiről saját facebook oldalán és más világhálós oldalakon. Bátran tekinthetjük ezt az előadást e sorozat részének is.

2023. március 19., vasárnap

Hétvezér Est a Bilincset kioldó ellenség szeretetről Dr. Petrányi-Szöőr Annával

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Dr. Petrányi-Szöőr Anna pszichológus, szakjogász: Bilincset kioldó ellenség szeretet - könyvbemutató

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Ím már negyedik alkalommal lesz Dr. Petrányi-Szöőr Anna pszichológus, jogász, a Recski Szövetség elnökségi tagja, számos közéleti és szakmai publicisztikáin túl Az erőszak neve: fenség és a A szeretőtartás szertartása című könyv szerzője, a Hímezz magyarra mozgalom és a "Krisztus, a tudomány és művészet megváltója" szabadegyetem egyik alapítója, állandó moderátora a Fejér Szövetség Hétvezér Esték címmel rendezett közművelődési és közéleti előadás sorozatának 587. előadó vendége.

2023. március 16., csütörtök

A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 60. állomása a Fejér megyei Sárosd

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”

(Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Közéleti Szereplők és Közösségi Képviselők!
Tisztelt Oktató, Kutató és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Pedagógusok és Sajtómunkatársak!
Tisztelt Szerkesztőség!
 
Örömmel tudatjuk, hogy a Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” címet viselő Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás újabb - ím már 18. - Fejér megyei állomása Sárosd.


Szeretettel hívjuk meg Önöket
a
Farkas Gyula Általános Iskola és Óvoda
tantestülete
és a Fejér Szövetség nevében
a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás
60. megnyitójára
 2023. március 22-én (szerdán) 10:00 órára
az iskola és óvoda épületébe
(Cím: 2433 Sárosd, Fő út 10-12.)

2023. március 12., vasárnap

Hétvezér Estés emlékezés a szabadságharc eseményeire egy magyar arany érdemkereszt kitüntetéses író-újságíróval, Bánó Attilával

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Bánó Attila író, újságíró, grafikus: Adalékok az 1848-49-es szabadságharc történeteihez

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Bánó Attila író, újságíró, grafikus lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának 586. előadó vendége.
Közvetlenül a március 15.-i állami munkaszüneti ünnepnapot megelőző esti előadásával a magyar szabadságharc eseményeire emlékezünk.

A köztársasági elnök által Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett előadónk, tapolylucskai és kükemezei Bánó Attila (szül.: Deggendorf, 1945. május 4.) író, újságíró, grafikus a 800 esztendős történeti múltra visszatekintő tapolylucskai és kükemezei Bánó család sarja. Szülei, Bánó Gábor és Hegedűs Erzsébet. Apai nagyszülei: Bánó Árpád (1852−1934) főszolgabíró, az eperjesi ágostai hitvallású kollégium és a sárosi evangélikus egyházmegye felügyelője, valamint Andreánszky Apollónia (1894−1961). Apai nagyapai dédszülei: Bánó József (1824−1910), Sáros vármegye másodalispánja, később országgyűlési képviselő, a képviselőház és a Magyar Történelmi Társulat alelnöke, illetve nagyjeszeni báró Jeszenszky Terézia (1823−1888).

Köszönet a Székely Vértanúk Emléknapja megemlékezés résztvevőinek

Tisztelt Résztvevők!

Az alábbi felvételekkel és híradásokkal együtt fogadjátok a 2023. március 10.-i eseményünkön való részvételért szívbéli köszönetünket a szervező Fejér Szövetség, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Válasz Független Civilek és székely nemzettestvéreink nevében is.

Vértes Emléktúra a II. világháború utolsó honvédő harcaiban el- és áldozatul esettek emlékére

"Ki a múltat, ősei és hősei emlékét nem tiszteli, a jövőt, ifjai és unokái megbecsülését sem érdemli!"

Vértes 78 Emléktúra a második világháború hőseiért és áldozataiért 
a Magyar Királyi 1. Honvéd Huszárhadosztály II. világháborús hadműveleteinek 78. évfordulóján

A Fejér Szövetség, az Abai Atilla Király Gimnázium és a VÁLASZ Független Civilek a II. Világháború utolsó harcainak idején a Vértes hegységben elesett hős honvédek és polgári áldozatok előtt
tisztelegve emléktúrát szervez 2023. március 18-án, szombaton, amelyre tisztelettel várja Fejér megye hagyományőrző szervezeteinek és honpolgárainak, családjainak és közösségeinek egyéni, vagy csoportos jelentkezését a fejerszovetseg@gmail.com címen VÉRTES78 tárgyú levélben! 

2023. március 9., csütörtök

Sajtótájékoztató székhelyünkön, az Alba Mária közéleti műhelyben a Székely Vértanúk Emléknapjáról

Megemlékezés 2023. március 10-én 17:00 órától a székelyföldi utcaneves városrész, Maroshegy határában állított székelykapunál, majd 18:00 órától a Városház téri Hiemer-házban.

További részletek a Kiáltás/kiállás a Székely Szabadság Napján Fehérvár székelykapujában, majd a Hiemer-házban Székesfehérvár Városház terén című bejegyzésünkben olvashatók.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2023. március 5., vasárnap

A magyar nyelv teremtő erejéről szól a Hétvezér Esték 585. előadója

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Gyarmati Gábor könyvszakértő: A magyar nyelv teremtő ereje

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Gyarmati Gábor fehérvári könyvszakértő lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának 585. előadó vendége. „A magyar nyelv teremtő ereje” című előadás előadója, Gyarmati Gábor Székesfehérváron él. Élete küldetése a lélek hangja, a könyvek megismertetése.

Előadónk 27 évig
dolgozott idegen nyelvekkel. Majd váltott és elkezdett foglalkozni egy különleges nyelvvel, az anyanyelvével, amelyen a hétköznapokban is beszél. A magyar nyelv titkait vizsgálja. Az előadásában szó esik a magyarok őstörténetéről is és bizony sok olyan tételről, amelyekről csak most kezdenek gondolkodni a magyar nyelven beszélők.

Az előadás során a magyar nyelv fordulatait és csodáit vizsgálja több szempontból, hogy miért fontos és különleges és miért is teremtő nyelv a magyar. Szó esik az ősi szkíta hun magyar rokonságról, valamint a sumer (szerk: bátran ejtsd: szumír), a szanszkrit, a mongol és a káldeus nyelvi, illetve népi hasonlóságokra is fény derül.

Előadónk eddig 11 kéziratot készített.
Hosszútávú terveinek részeként a magyar őstörténet egyik legfontosabb fejezetéről idén készül el „Atilla szkíta, hun, magyar királyunk”-ról szóló ismeretterjesztő könyve, amelynek egyik fejezete kisregény, a további fejezetek pedig Atilla királyunk adatokkal alátámasztott történetéről szólnak.
A Lélekcserék című regénye egy LonYorki játékáruházban játszódó misztikus krimi, romantikus szálakkal. E művéből több mint 10 szereplő részvételével Londonban hangjáték készült.
Jelenleg készülő könyvein két példamutatóan fiatalos lendületű és felemelő életmódjukkal inspiráló 79 éves asszonnyal dolgozik a szerző. Prazsák Józsefné, Emmike, aki 32 év alatt Paloznakon olyan kulturális közösséget hozott létre, amellyel példát mutat a más települések, községek és városok számára is. Az ország leghíresebb embereivel dolgozott együtt, hogy sokak segítségével felvirágozhasson és egy kis ékszerdoboz lehessen a több mint 500 fős Balaton-felvidéki falucska. A könyv címe: Igazgyöngyök az élet karkötőjéből.
Kocsis Ilona természetgyógyásszal (az "ÍrdÚjraMódszer’" kitalálójával), „Mint réten a vadvirág, úgy” címmel a színes életrajzán túl a szellemiségének átadásáról és a lélek meg a szellemiség tanításáról beszélgetnek.
Harmadik tervezett könyve egy nagyregény: „A nap fénye” címmel. Erről is bizton hallhatunk néhány szót az előadás során.
 
Ajánljukaz előadást és a Hétvezér Esték márciusi programját figyelmükbe, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2023. év Tavaszelő - Böjtmás - Kikelet - március havának 7. napján (kedden) 18:00 órától 
a Közösségi és Kulturális Központba
(Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár, Fürdősor 3.) 
Gyarmati Gábor könyvszakértő
A magyar nyelv teremtő ereje
című előadására

Figyeljék híreinket, hiszen ha kedd, akkor - biztosak lehetünk benne, hogy újra és elmaradhatatlanul - Hétvezér Est!

A Hétvezér Est rendezősége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Kiáltás/kiállás a Székely Szabadság Napján Fehérvár székelykapujában, majd a Hiemer-házban Székesfehérvár Városház terén

 ÖNRENDELKEZÉST SZÉKELYFÖLDNEK!

Felhívás

Ezúton hívunk  és  szólítunk  minden együttérző honfitársunkat,
hogy 2023. március 10-én, pénteken, helyi idő szerint 17 órától álljunk ki a
SZÉKELY NEMZET ÖNRENDELKEZÉSÉÉRT
Székes Fejér Város  Csíki Székelykapujánál,
Székesfehérvár-Maroshegy délnyugati határának körforgalmában,
majd emlékezzünk együtt a székely vártanúkra 18 órától a HIEMER-HÁZBAN!

Tisztelt Székely Nemzeti Tanács!
Tisztelt Városi és Megyei Közszereplők!
Tisztelt Székelyföldi és Fehérvári Honfitársaink!
Tisztelt Szerkesztőségek!
 
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Székely Nemzeti Tanács felhívásához és megemlékezéséhez csatlakozva, székely testvéreinkkel együtt érezve, a székely nép önrendelkezéséért folytatott küzdelmeiket támogatandó Székesfehérvár Önkormányzata, a Székelybál Alapítói Kör, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a VÁLASZ Független Civilek Egyesület, a Fejér Szövetség és társult szervezetei, az Alba Regia Civitas Rend, a Fejér MAG Egyesület, a Rákóczi Szövetség  és a Trianon Társaság Fejér megyei szervezete évtizedes hagyományaihoz híven a székelyföldi megemlékezésekkel egyidőben, 2023. március 10-én, pénteken, 17 órakor Csíkszereda és Székesfehérvár testvérvárosi szerződésének szentesítéseként 11 évvel ezelőtt állított  és avatott Székes Fejér Város Csíki Székelykapujánál közös imádságra gyülekezve mécsesekkel jelölik és világítják ki Székelyföld határait, majd 18 órától együtt emlékeznek meg a székely vértanúkról a királyi város központjában, a Hiemer-házban.