Oldalak

2024. szeptember 1., vasárnap

Az Archregnum kezdetéről szól az előadás Szent Imre elhunytának évfordulóján Dr. Varga Tibor jóvoltából...

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Változás: Dr. Varga Tibor jogtörténész helyett Dr. Boór Ferenc: Szent királyunk és szent fia - az Archiregnum kezdete
 

Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
 
Dr. Varga Tibor jogtörténész, a Szent Korona Országáért Alapítvány alapítója, az éppen ez évben, Szent István ünnepnapján, 2024. augusztus 20-án rendezett ősbemutatójával debütált Szent Korona országa oratórium társszerzője
lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 649. előadó vendége. 

Szomorú évfordulóhoz köthető az előadás, amelyre előadónk vállalkozott, hiszen krónikás hagyomány szerint szeptember 2-án, 993 évvel és egy nappal az előadóestét megelőzően sújtotta Szent Imre váratlan halálával az Apostoli Magyar Királyságot egy "vadkan" azon a vadászaton, amely - ősi szokás szerint - megelőzte volna szent királyunk egyetlen fiának, Imre hercegnek trónra emelését.

 
Varga Tibor éppen Nagyboldogasszony napját, augusztus 15.-ét közvetlenül  megelőző keddi estén szerepelt nem egyszer és nem is véletlenül az ím már több, mint 15 éves előadás sorozatunk programján Boldogasszony misztériuma, illetve Szent István és Mária országa című előadásaival, mely naphoz kötődik szent királyunk ország felajánlásának és elhunytának, de mintegy negyvenöt évvel később, Szent László királyunk által és uralkodásának idején Szent István ünnepnapjának és Imre herceg és István király szentté nyilvánításának kihirdetése (augusztus 20.), majd pápai jóváhagyással (november 4.) szentté avatása is. Szent Imre herceg, Szent István király és Szent László király, mintegy szent háromságban fonódik össze, s jelképezik együtt az Apostoli Magyar Királyság misztériumának, a Szent Korona Országainak, az Archiregnumnak születését és megerősödését, mondhatni megtestesülését. Ezt a misztériumot, annak legkülönbözőbb megközelítésén keresztül tárta fel előadónk több korábbi előadásában is, mint például 2022-ben Egy elveszett királyság nyomában címmel, de  már 2017-ben a  Lándzsa és bárd - Szent László öröksége című előadásában is.
 
Előadónk legutóbbi Szent Korona címmel megjelent könyvét és a Szent Korona országai oratóriumot is ennek a gondolatkörnek, a Magyar Szent Korona Országai, az Archregnum, a Szent Korona misztériumának szentelte.
Változás: Az előadó betegsége miatt és kérésére ezúttal Dr. Boór Ferenc tartotta meg az előadást
 
Ajánljuk látogatóink figyelmébe az előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt

2024. év Őszelő - Szent Mihály - Földanya - szeptember havának 3. napján (kedden) 18:00 órától 
a Királykút Emlékházban
(Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.)
Dr. Varga Tibor jogtörténész helyett Dr. Boór Ferenc:
Szent királyunk és szent fia - az Archregnum kezdete
 című előadására

A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése