|
Felvétel a képre kattintva hallható |
Éppen időben hazaértünk Délvidékről, elszakított testvéreinknél tett hétvégi látogatásunkból, hogy mindőnk a saját körzetében vegye ki részét a népszavazásból éppen úgy, ahogy izomlázig részesülhettünk a délvidéki szüreti munkákból. Csodálatos élmény volt a hajdani királyi borvidéken, a Szerémségben testvéreinkkel szüretelni, a tőkék közt hajladozva együtt élni, átélni, hogy valaha egy volt és magyar a Duna mindkét partján a Délvidék. Sietve búcsúztunk vasárnap késő reggel, hiszen ők is, mint mi is természetesnek vettük, amint a teremtő munkával, úgy a válasszal sem maradhatunk adósok, ha kérnek, vagy kérdeznek, s elfogadnak minket.
Alig ocsúdva fel a Szerémség és Bácska káprázatos légköréből, megdöbbenéssel hallottuk már a hazai híreket, hogy a népszavazási részvétel az elcsatolt országrészeken, a hajdani végeken majd kétszerese volt az itthoniakhoz, a csonkolt Magyarország lakosaihoz képest, amelyek közül is kitűnt a budapesti lakosság lealacsonyítóan alacsony részvétele. Tanulságul egy üzenet 1924-ből mindőnknek, amelyet - úgy tűnik - többször kellene felidéznünk a magyarországi lakosság részére.