Oldalak

2011. november 30., szerda

Az ítélőtábla határozata nevében ide a székházat, vagy megint feljelentek!

Erőszak a Magyarok Világszövetsége ellen

Erőszakká fajult a Magyarok Világszövetsége ellen Magyarországon folyó zaklatás. Ma az MVSZ székházába, a Magyarok Házába a román-magyar állampolgárságú Kvacskay Károly (K.K.) és a szlovák-magyar állampolgárságú Geönczeöl Gyula vezetésével behatolt négy személy, akik a továbbiakban a tettlegességtől sem riadtak vissza.

A betolakodók délelőtt csalárd módon, az ajtó nyitóját megtévesztve behatoltak a Magyarok Világszövetsége elnöki titkárságának zárt helyiségébe, és az ott lévő munkatársakat – mindketten nők – zaklatták, követelőztek, az elnök, Patrubány Miklós és tiszteletbeli elnök, Rácz Sándor irodájának zárt ajtaját megpróbálták kinyitni, a munkatársak tiltakozása ellenére fényképet készítettek róluk. Amikor az egyik munkatárs követelte, hogy semmisítsék meg a róla tiltakozása ellenére készített fényképet, tettleges dulakodásra került sor.

Az erőszaknak az MVSZ elnökének megjelenése vetett véget, akit munkatársai riasztottak. Az elnök kitessékelte a betolakodókat, akik előbb engedelmeskedtek a felszólításnak, majd visszatértek, és erőszakkal megakadályozták az MVSZ hivatala ajtajának becsukását. Végül a kiérkező rendőrök kísérték ki őket. A behatolók azzal indokolták erőszakos fellépésüket, hogy birtokukban lenne olyan hatósági papír, amely őket feljogosítaná az MVSZ tagnyilvántartásának és egyéb fontos iratainak lefoglalására.

Az MVSZ feljelentette a garázdálkodókat.

Egy feneséges történet fenséges valóság helyett

20 évvel ezelőtt Kárpátalja népe döntött ugyan, de a "politika" megette, avagy megette a "fene"!

Kettős beszéd az, mitől a fene fenét eszik, s kettő lesz belőle is.
Húsz év csupán és mégis mennyi, de mennyi FENESÉGES történhetett FENSÉGES helyett? Mennyi GAZSÁG léphetett az IGAZSÁG helyébe?!
A FELSŐSÉGES, hogy keveredhetett FELSÉGES mezőkre?
Húsz év alatt a TISZTESSÉG és TISZTSÉG, hogy válhatott ennyire kettőre?
Mennyi TISZTESSÉG maradt TISZTSÉGTELEN, s mennyi TISZTESSÉGTELEN jutott TISZTSÉGre?!
VÉLETLEN lett volna? Avagy a VÉLT vált
éppen valóra, s még VÉLETLENÜL sem VÉLETLEN lett a volt helyett a volna.
Mennyi ARCTALANSÁG kellett ahhoz tegnap, hogy ennyi ARCÁTLANSÁG legyen az eredmény ma?
Hogy lett a RENYHESÉG ERÉNY, s az ERÉNYESSÉG csak REMÉNY húsz évre??
KÉPLETES beszédnek KÉPTELENSÉG a vége. ÉRTELMES ÁRTALMASOK ÁRTALMA (NEM ÉRTELME) SOK. TALMI az ÉRTELEM, HATALMI az ÁRTALOM. Ennyi az ÁR, annyi a LOM. BIZALOM helyett BÍZ' A' LOM!
MEGÉRTE? ÉRTED, hogy nem ÉRTED, hogy mit ÉRT, s hogy MIT-MIÉRT nem? Hogy nem ÉRTE és ÉRTED sem?

Én ÉRTEM, hogy NEM ÉRTEM.

Büdös paragrafus bomba hullott a Magyarok Házára


Rendkívül bűzös paragrafus bomba pottyant a Magyarok Házára

Most kaptuk a hírt, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egy - enyhe kifejezéssel élve is - átlátszó ítélettel dobott légből kapott penészbombát a Magyarok Világszövetsége elnökének és elnökhelyettesének megválasztására, s ezzel a Magyarok Világszövetsége központjára, a Magyarok Házára.

1.) Penészes csupán, de nem hatásos, mert már egy több éves rágalomhadjáratban hozott az Ítélőtábla most a Fővárosi Bíróság ítéletével ellentétes elképesztő, minden józan ítélettől mentes határozatot.

2.) Légből kapott bomba, hiszen az ítélettel egy olyan választást semmisítettek meg, amelyhez fogható eredménnyel zárult választást kevés társadalmi szervezet, mi több nemzetközi szövetség képes felmutatni egyszemélyi, elnöki és elnökségi kérdésben.

3.) S rendkívül büdös is, főként annak tükrében, hogy órákkal ezelőtt kaptuk a hírt, hogy az ítéleten felbátorodva a vádakat évek óta dédelgető hajdani világszövetségi tagok ezt oly mértékű hivatalos támogatásnak vették, hogy órákig randalíroztak a Magyarok Házában azt követelve, hogy Patrubány Miklós elnök azonnal távozzék és adjon át mindent a feljelentőknek, amelyhez rendőrt is hívtak az eszementek (vagy nem az eszük ment el, azaz nem az küldte őket?).
A rendőrség - más utasítás hiányában - a rend mellé állt és őket távolította el.

Ez-e az Ítélőtábla dolga?

2011. november 28., hétfő

Tanácskozás a magyarság jogos önvédelméről

Boór Ferenc
Rácz Sándor
Jogos önvédelmünk címmel negyedik országos értekezletét tartotta Budapesten, a Magyarok Világszövetségének székházában a Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség (TAHSZ). A tanácskozást a TAHSZ szóvivője, Dr. Boór Ferenc, műegyetemi tanár moderálta, aki nyitó felszólalásában elmondta, hogy azért tanácskoznak a Magyarok Házában, mert a Magyarok Világszövetsége a leghitelesebb szervezet.
A mintegy száz részvevőt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke köszöntötte.

2011. november 27., vasárnap

A TAHSZ Állandó Értekezlet üzenete ...

A TAHSZ Állandó Értekezlet üzenete
a IV. Országos Értekezlet résztvevőihez
és a TAHSZ felhívásához csatlakozott 91 szervezethez
és a több ezer magánszemélyhez
és a további csatlakozókhoz!

"Minden, amit mondhatok, hogy nem igazán törődnek velünk"
"All I wanna say is that, they don't really care about us"
Michael Jackson

A TAHSZ Állandó Értekezletének következő (zárt) ülése
Budapest, Magyarok Háza, 2012. január 14*. 10.00 óra
*korábban téves keltezés szerepelt

2011. november 25., péntek

A Közjogi HARC folytatódik


Hazánk Alkotmányos Rendje a Cél 

Az már nem kérdés, hogy (de jure) milyen alkotmány és milyen alkotmányozási folyamat az, amit mi elfogadunk (lásd: a 11 pontos Nyilatkozatot!), a kérdés csupán az, hogy élünk-e (de facto) jogainkkal, megszervezzük-e jogos önvédelmünk!

2011. november 26-án 10-16 óráig
Budapesten, a Magyarok Házában (V. Semmelweis u. 1-3)
"JOGOS ÖNVÉDELMÜNK"
a
TÉT

Állítólag betiltották a Magyar Terméket - akkor most újra közzétesszük

Minden további kísérőszöveg nélkül, de utószóval ellátva. Nem a filmről, hanem arról, hogy mi miben hiszünk és mit teszünk!


Mi abban hiszünk, hogy a MAGYAR TERMÉKeket nem lehet betiltani. Sőt. Hamarosan újraéled a saját földjeinken, saját kezeink közül, amelyet saját magunk és elsősorban saját magunknak termelünk! Azzá leszünk, amit eszünk. Azzá válunk, akikkel leszünk. Azzá tesszük, amit teszünk!

JÓVÁ!
HAMAROSAN! ELŐBB, MINT GONDOLNÁD!

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Vannak-e politikai foglyok Magyarországon?

A fenti kérdés a TAHSZ holnapi (2011. 11. 26. 10.00-16.00)  4. Országos Értekezletének 3. fő kérdése, amelyet Dr. Gaudi Nagy Tamás előadása vezet fel, s amelyre meghívást kapott a TMRSZ is.

Az alábbi hír tegnap érkezett.
forrás: jovonk.info

November 24-én, csütörtökön koholt vádak alapján ismét letartóztatták Szima Juditot!
Szombaton, 26-án helyi aktivistáink rögtönzött szimpátiamegmozdulást tartanak, melyre várják a szolidaritásukat kifejezni kívánók csatlakozását Szekszárdon a TMRSZ székháza elé.
Tiltakozzunk együtt a jakobinus hatalmi terror ellen!
A tüntetés helyszíne: 7100 Szekszárd, Tanya u. 4. Időpontja 16:00 óra.
Egységes Magyarország Mozgalom

 
S egy ugyanott megjelent nyári beszélgetés Szima Judittal emlékeztetőül:

FMH: Történelmünk titkai a Hétvezér Esten

Történelmünk titkai a Hétvezér Esten

Székesfehérvár - Grandpierre Attila lesz a Fejér Szövetség Hétvezér Estek című előadássorozatának következő előadója november 29-én, kedden (ezegyszer) 18 órakor (!) a Székesfehérvári Civil Központban (volt Technika Háza)*.

2011. november. 25. péntek | Szerző: Tihanyi Tamás
forrás: FMH http://www.fmh.hu/programtipp/20111124_hetvezer_est



A vendég könyvbemutatóval egybekötött ismertetőt tart történelmünk titkairól. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a közvélekedés szerint történelmünk Szent Istvánnal kezdődött, pedig a legmeghatározóbb sorskérdések a valóságban korábban dőltek el.
 
* kiemelések és beszúrások tőlünk - Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Atilla JÖN!

Vonatkozó bejegyzéseink:

Nem mintha aggódnék értetek

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"


Vattay Szabolcs
Nem mintha aggódnék értetek!

Mi lesz veletek apró kis egerek?
Kik a lélek pestisét terjesztitek.
Mi lesz veletek kártékony lények,
Ha nem lesz eladnivaló néktek?

Mi lesz veletek patkányok,
Kik javainkban dúskáltok?
Mi lesz veletek vandálok,
Kik hazánkat fosztogatjátok?

Mai Kun Bélák, Károlyi Mihályok,
Ördögfattyak, hazaáruló svihákok,
Nem csak egy várat adtatok, s árultatok
Nektek a végzet sokkal többet tartogat.

Hegedűs hadnagy, ki árulást fontolgatott,
Eger várában már ezért bitófára jutott.
S csúfos haláláért gyászoló könnyek,
Tán szülőanyja szemébe sem szöktek.

Hazaáruló bitangok! Mi lesz veletek?
Na nem mintha aggódnék értetek!

Elvszerűségből: a Magyarságtudományi Egyetemért és az Arcátlanságok megszüntéért egy hónap után

A Magyarok Világszövetsége egy hónappal ezelőtt, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 55. évfordulóján jelentette be, hogy gyűjtést indít egy magyarságtudományi egyetem létrehozására, „Keresünk százezer magyar embert!” címmel.

Egy hónap múltán, november 23-án az állás: 216 fő adakozó adományából 2 115 719 Ft.
Az eddigi adakozók 12 ország 65 településén adakoztak.
További részletek megtekinthetők itt: http://www.mvsz.hu/szazezer_magyar/szazezer_felhivas.html

MVSZ Sajtószolgálat
7347/111124

Vanek Béla, az 1956 Alapítvány Kuratóriumának elnöke tájékoztatta a Magyarok Világszövetsége Sajtószolgálatát, hogy az Alapítvány Kuratóriumának egyhangú szavazatával támogatja azt a politikai szándékot, amely megfosztaná luxusnyugdíjuktól a kommunista elnyomórendszer még élő tagjait.

A felszólalás aláírói: Balás-Piri László, Forgó Zsuzsanna, Hajdú Szabolcs, Pécsi L. Dániel, Rácz József, Trencsényi László, Wittner Mária kurátorok és Vanek Béla elnök.

Sajtószolgálatunk birtokába jutott a Budapesti Rendőrfőkapitányság III/III-D. Alosztálya korabeli dokumentuma, amelyben ilyen feljegyzés szerepel Vanek Béláról:
VANEK BÉLA /: Budapest, 1932. V.28. …:/ tervező mérnök a Ganz Villamossági Művekben.
Államtitok jogtalan megszerzése és fegyverrejtegetés bűntette miatt 1959-ben a Legfelsőbb Bíróság 10 év börtönbüntetésre ítélte. A börtönből 1969-ben szabadult. Mint veszélyes ellenséges személyt tartjuk szoros ellenőrzés alatt. Ellenséges beállítottságú. Aktívan részt vesz Rácz Sándor körül kialakult laza csoportosulásban.

MVSZ Sajtószolgálat
7346/111124

2011. november 23., szerda

Hun vagy Magyar? - Grandpierre Attila csillagász könyvbemutatója újabb választ adhat

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Grandpierre Attila: Történelmünk központi titkai

2011. november 29. 18 óra, Székesfehérvár, Civil
Központ (volt Technika Háza)

Figyelem! Most kivételesen 18 órától kezdődik a Fejér Szövetség Hétvezér Esték sorozatának 104. előadása. Ezzel az előadással voltaképp éppen most van születőben egy új sorozat, amelynek központi kérdése az marad, amelyet Obrusánszky Borbála igen nagy sikert aratott előadása előtt tettünk fel, ha enyhén költői formában is - "Hun vagy Magyar?". Borbála nyitotta meg azt a sort, ami most, Attila előadásával is folytatódik és a jövő évi tervek alapján egyik fő területnek ígérkezik a Hétvezér Esték sorozaton belül.
„Minden, ami él, mágikus törvények uralma alatt áll, mert nemcsak képes az önirányításra, de képes elérni önmaga legteljesebb kifejlődését.”
– Grandpierre Attila: Karácsony; 37. oldal

2011. november 22., kedd

A TAHSZ sajtómeghívója és közleménye a hétvégi értekezletről

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a
Történelmi Alkotmányunkat Helyreállító Szövetség (TAHSZ)
2011. november 26-án 10-16 óráig
Budapesten, a Magyarok Házában (V. Semmelweis u.1-3)

"JOGOS ÖNVÉDELMÜNK"
címmel rendezi meg
Negyedik Országos Értekezletét,
s azt követően
16 óra 15 perckor
sajtótájékoztatót tart 
a Magyarok Háza első emeleti üvegtermében, ahol rövid összefoglaló után kérdéseket tehetnek fel az egyes napirendi pontok előadói szakértőinek (Dabasi Tamás, Dr. Varga István, Dr. Gaudi Nagy Tamás,…) is.
Kérjük, részvételi szándékát jelezze: tel.: +36302038648, vagy az atahsz.sajto@gmail.com címen!
Amennyiben további kérdése van a rendezvénnyel kapcsolatosan, kérem, keresse titkárságunkat:
Fetzer János, telefonja: +36303612213; e-mail:
atahsz.titkar2@gmail.com

Az értekezlet menetrendjét a melléklet tartalmazza.

Budapest: 2011. november 22.
Tisztelettel: Fetzer János, TAHSZ Sajtószolgálat

2011. november 20., vasárnap

Hiteles történelmi tényezővé vált és válik a Magyarok Világszövetsége

Az MVSZ elnöke adta át személyesen a Honleveleket Fejér megyében az új "fejér tizednek".

Még 2010-ben, mikor az elnök úr meghívására ...
2011. november 18-án, pénteken este Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke látogatott Székesfehérvárra és adta át személyesen a Fejér megyei szervezetbe belépett új MVSZ tagoknak a tagságot is igazoló Honleveleiket.

A találkozóra annak alkalmából került sor, hogy hosszú, majdnem kétéves együttműködés után a Fejér Szövetség nyolc tagja - Dr. Boór Ferenc, Fent Tamás, Joháczi József István, Joháczi József Istvánné (Etelka), Kanizsay Zsolt, Makk Imréné (Éva), Sajó Mária, Sajó Victor - csatlakozott a Magyarok Világszövetségéhez, pontosabban az MVSZ Fejér megyei szervezetéhez.

Hétvezér Est 2011.11.22.: A teremtő társadalom - 2012

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Jámbor Krisztián Imre: A teremtő társadalom, a bennünk élő jövő
2011. november 22. 19 óra, Székesfehérvár, Civil (volt Technika Háza) Központ

2011. november 19., szombat

OB: Hunok és Magyarok (teljes előadás)

Obrusánszky Borbála: A hunok és magyarok rokonságának bizonyítékai
A 102. Hétvezér Est előadása felvételről már megtekinthető az erről szóló bejegyzésünkben:
http://fejerszovetseg.blogspot.com/2011/11/hunok-esvagy-magyarok-102-hetvezer-est.html

2011. november 18., péntek

Keresünk 100.000 magyar embert ... összefogás a Magyarságtudományi Egyetemért

Három hét elteltével a Magyarságtudományi Egyetem megalapításáért meghirdetett gyűjtés túljutott a másfél millión. A 176 adakozó által befizetett támogatás pontos összege: 1 516 654 Ft. Hívjuk tagjainkat és híveinket, hogy kapcsolódjanak be maguk is, és alakítsanak gyűjtő-bokrokat, amelyeknek hatékonysága különleges. A gyűjtés teljes folyamata követhető az MVSZ honlapján: www.mvsz.hu

A Magyarok Világszövetsége felkéri az adakozókat, hogy közöljék postai címüket, mert szükséges van rá a felhívásban megígért Magyarságtudományi füzetek, illetve a Magyarságtudományi Tanulmányok kötet postázásához.

Azok, akik nem adták meg postai címüket és a budapestiek, a hét minden  napján átvehetik az őket megillető ajándékot a Magyarok Világszövetségének székházában – 1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3, az Astoriánál –  7 és 21 óra között.

A székely nép statisztikai eltüntetése

Sajtószolgálatunk alább közzé teszi Gyergyószék Székely Tanácsának állásfoglalását a 2011-es romániai népszámlálás ügyében.

Megszámláltattunk és kevésnek találtattunk!
A 2011-es romániai népszámlálás legnagyobb csalása a székely nép statisztikai eltüntetése.

Jelen állásfoglalás aláírói, hasonlóképpen a Székely Nemzeti Tanács küldöttei és minden öntudatos székely ember tudtuk, hogy a népszámlálás egyedi alkalom arra, hogy az önrendelkezés útjára lépett székely nép statisztikailag is felmutassa magát a román hatalomnak és Európának egyaránt.
1.      Általánosan ismert volt, hogy a 2011-es népszámlálási szabályzat előírásai alapján a székelyeket (secui-1103-as, ungur- 1102-es és maghiar-1101 kódszámokkal) a magyar -1100 gyűjtőkód alatt összesítik és a magyar etnikum főcsoportjába, sorolják!
2.      A politikai pártok (RMDSZ, MPP és EMNP), a SzNT elnöke és az egyházak összefogásával szervezett és az írott és elektronikus lakájsajtó által felerősített propaganda, amely a székelyeket „székelymagyar” identitásuk megtagadására biztatta hazugságokon alapult, és súlyosan félrevezette nem csak a székely embereket, de általában a közvéleményt is.
3.      Ennek a székelyellenes propagandának legfontosabb és kézzelfogható eredménye egy évezredes történelmi közösségnek, a székely népnek a statisztikai eltüntetése lett!
4.      A székely nép statisztikai eltüntetése a nemzetközi jogalapját szünteti meg a székelység önrendelkezési törekvéseinek.
5.      Az úgynevezett „székelyföldi magyarság” autonómia igénye a kisebbségi jogok kategóriájába sodródik és a román hatalom jóindulatára bízatik!
6.       Az egyszerű emberek ezen a szándékos félrevezetése súlyos károkat okozott a székelyek önbecsülésében, gyengítette a közösségi szolidaritás érzését, csorbította emberi jogukat önazonosságuk szabad megvallását illetően.
7.      A székely nép, mai létének tagadásával súlyosan sérült a székelység önrendelkezésre alapozott, kialakulóban levő jövőképe.

Rónaság szava: puszta, pénz és piac

Mi is annyira gazdagok vagyunk, hogy földet és vizet adhatunk?!

Mi annyira békések vagyunk, hogy ősapáink, saját magunk és unokáink közvagyonának sorsához sincs már egyetlen keresetlen szavunk? Itt tartunk?

Róna Péter írását olvassa mostanában minden magyar - talán mert Róna szava nem állhat messze attól, amit egy józan magyar is gondol manapság - azon gondolkodik, hogy mit is kell tenni. Hogyan is kell unokáinkért a mai helyzetben kiállni, felelősséget vállalni. Talán azért, mert a nyers és egyszerű igazság már messziről is látszik. A pénzvilág "tündöklik" minden likból, hol a tartozás az egyetlen, ami értékálló? A munka, a tisztesség pedig már "fabatkát" sem ér?

Lehetséges, hogy a görög „mentőcsomag” is egy hatalmas privatizációról szól, amiben a vízművek, a villamos energia és kikötők szerepelnek az eladásra váró tételek között… ugyanúgy, mint pl. Dél-Amerikában évtizedekkel ezelőtt?!

Sőt! Olaszországban is lesznek privatizációs folyamatok, és ezt már le is írták? A valutaalap és az IMF levélben szólította volna fel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, hogy Olaszország nevezze meg, hogy évenként miként tud 5 milliárd euró állami vagyont, ingatlant eladni, amely összeget teljes mértékben adósságtörlesztésre fordít?

Bíró Lajos szobrai - Kiállítás az MVSZ székházában

A Magyarok Világszövetsége budapesti székházának Csontváry termében Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke nyitotta meg Bíró Lajos, Mátészalkán élő szobrászművész kiállítását. A művészt földijeként köszöntötte  dr. Kelemen Barnabás, a Fővárosi Önkormányzat aljegyzője. Az est házigazdája Fuksz Sándor, az MVSZ Kárpát-medencei Térségének alelnöke volt.

Megnyitó beszédében méltatlanul ismeretlennek nevezte az MVSZ elnöke Bíró Lajost, akinek számos, monumentális köztéri alkotása hirdeti művészi erényeit. Patrubány Miklós Fadrusz János művészetével állította párhuzamba Bíró Lajos alkotásait. Bíró Lajosnak nincs Budapesten szobra, és ez egyben első kiállítása Magyarország fővárosában.

A megnyitón jelen volt Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat művészeti főosztályának vezetője, Fülöp István országgyűlési képviselő, Prókai Gábor, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus főosztályvezetője, Szajkó Gábor, a sátoraljaújhelyi Patrónus Alapítvány elnöke. Megtisztelte jelenlétével a művészt a Budapestre látogató Dr. B. Nagy János, a Namur-i (Belgium) Egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia kültagja is.

Sajtószolgálatunknak nyilatkozva a művész örömének adott hangot azért, hogy végre Budapesten is kiállíthat. Bíró Lajos kiállítása 2011. december 9-ig tekinthető meg a Magyarok Házában.

Turul – Rakamaz
Turul – Rakamaz

Hunok és/vagy magyarok - a 102. Hétvezér Est felvételei

Hunok és/vagy Magyarok?!

Máig jogosnak vélt kérdés, holott az elmúlt évezredben született krónikáink, avagy az elmúlt évezredben legismertebb nyugat-európai történetírók munkái, térképei, levelezései - a távol-keleti kutatók véleményéről már nem is beszélve - sem hagynak kétséget abban, hogy e kettő nagyon közeli egy, és a MAGYARnál hűbb örököse sehol a világon nincs annak, ami HUN volt valaha, avagy lehet ma, ha van. Azaz a kérdés nem helyes, ha úgy tesszük fel: HUN vagy MAGYAR?

2011. november 14., hétfő

Beharangozó Borbála előadása elé (3) - Nem székes, de fenséges

Az utolsó beharangozónk sem - bár ez most nem teljesen függetlenül tőlünk, de mégsem - a mi tollunkból való. S majd' hogy nem hibátlan, csupán egy icurka-picurka dolog hibádzik az utolsó sorban, ami szándékoltan talán épp' az írás csattanója volna. Volna? Valójában így is az maradt, hiszen alkalmat biztosított egy-két kiegészítő szóra azzal kapcsolatban, amely ugyancsak a hun-szkíta-székely-magyar rokonság bizonyítékait szaporítja. S nem is éppen utolsó sorban, hiszen e félreértés, vagy -írás is csak nyelvi igazolása lett - akarva-akaratlan - annak, amelyről hallhatnak azok, akik a keddi előadásra időt szakítanak.

S még mielőtt az alábbi szöveg csattanója visszacsattanna a feladóra, avagy ránk, helyesbítünk a szerző nevében is. Az Ordosz-fennsík déli peremén található Bai cheng neve, ami ma Tongwancheng,  a hun időkben - ha nem is éppen székes, de - valóban Fehérvár.

De! E településnév akkori jelentése még szorosan kötődött ahhoz a fogalomhoz, amely ugyanarról a FE gyökről eredeztethető, mint a FŐ, FElső, FElséges, FEnséges (azaz magasságos, hatalmas, égi), FÉnyes, "FEnomenális", ... hely, helység, település, amely - mint ilyen - nyilván különös önigazgatási kiváltságokkal is bírt, akárcsak egy "szék", avagy mint egy "széki" intézményrendszer "széke", avagy "székes" területe, helye, települése. Éppen úgy, mint ott, a távoli keleten, több birodalmi területen, ahol szaka-szkíták és szamurájok székeltek, azaz uralkodtak, s rendelkeztek a "szaka"-ságról, avagy a "szakák" területi önrendelkezéséről ("autonómiájáról"). S máig (siculi-)székely-sziklákként állnak őrt ott, hol szaka-székita-szkíták emeltek székhelyeket, FEhér - FEjér - FEjúr - FŐőr - tornyokat, FÉnyes FEhérvárokat, FEllegváras FŐvárosokat (FŐként sokat).

S bizony, akkor e tévedés, akár még bocsánatos is lehet, avagy az is, ha már megesett. Mondhatni: szakmailag meg is magyarázható.

2011. november 12., szombat

Beharangozó Borbála előadása elé (2) - Van-tó kincse

A Van-tó kincse


: http://barikad.hu/van-t%C3%B3_kincse-20111109

Egy ötezer éves hordozható sütőt találtak a török régészek a Van-tó partjánál épült kastély közelében, az ország délkeleti részén.
Van-tó felett tornyosuló Van-kastély
*(Arvisura: káldi-káldeus és méd-medves,
majd mada-madaj-mandeus kiképzőközpont)

Kincsek a Van-tó körül
Az ősi civilizációs központként ismert Van-kastély körül már eddig is sok ókori lelet került elő. A rekordot eddig Tilkitepe tartja, amely a Kr. e. 5000-ből származó tárgyakat és temetkezési emlékeket rejtett. Az Isztambuli Egyetem régészei, Erkan Konyar vezetése alatt feltárásokat végeznek a környéken, hogy felderítsék az ottani korai leleteket. A régi mezopotámiai hagyomány ezt a vidéket tartja az egyik korai műveltségi központnak, ahol őseink, a szkíta népek – a mitikus vízözön után - megtelepedtek. (*érdekes: az Arvisura szerint az első ataiszi letelepedés még korábban, a Nagy Özönvíz előtt mintegy 720 évvel, Kr.e. 5.758-ban történt)

2011. november 11., péntek

Beharangozó Borbála előadása elé (1) - Magyarka

Madzsar város a forrásokban

Magyarka - Madzsar városa a Kuma partján

http://barikad.hu/madzsar_v%C3%A1ros_forr%C3%A1sokban-20111107

Bendefy László a kaukázusi magyarságról szóló könyvéből értesültünk először arról, hogy a középkorban állt egy csodás  város a Kuma-folyó partján, melyet Madzsarnak neveztek. A településről sok korabeli beszámoló készült, majd a város  újrafelfedezése után külföldi kutatók járták be a vidéket.


Ne feledd: az élet nem csupán lét, hanem teremtés!

Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól: - Doktor úr, óriási bajban vagyok és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és megint "terhes"* lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket. - Rendben, mit szeretne tőlem? - Azt szeretném, hogy szakítsa meg a "terhességemet"*, nagyon számítok Önre. Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván a doki megértette, mit szeretne. Az orvos folytatta: - Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná. A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn! - Szerintem is, mondta az orvos – de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van. A bűn ugyanaz!
Ha ezzel egyetértesz, kérlek, oszd meg. Közösen életeket menthetünk meg. A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen. Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
7337/111110

* Megjegyzésünk: Nem csorbítandó az MVSZ sajtóközleményben tett felhívását (sőt!), azonban minthogy egyetértésben támogattuk is a Fehérvári Polgári Védegylet egy éve tett kezdeményezését, hogy szüntessék meg a város és a megye minden közintézményében a "terhes" anya vagy állapot kifejezés használatát hivatalos táblákon, feliratokon, tájékoztatókban, s cseréljék azokat a "várandós", "áldott" vagy "boldog" kifejezésekre, ezért a fenti szövegben ezt a terhelt évtizedekben, évszázadokban ránk erőszakolt és idegen gondolatiságot tükröző kifejezést idézőjelbe tettük annak ellenére, hogy mi is tudjuk és értjük, hogy e számunkra terhes kifejezés az orvoshoz forduló asszony megtévedt szemléletét fejezte ki éppen a példázat érthetősége kedvéért. S valóban: a rossz kifejezés használata nélkül már a fenti példázat sem volna érthető.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2011. november 10., csütörtök

Kaláka Ferencz Krisztián leégett házánál

Október közepén leégett egy Fejér testvérünk martonvásári háza.
Óriási kár keletkezett, és hogy valamennyire újra lakhatóvá váljon az épület, össze kellett fogni. 14 szövetséges tag vett részt a helyreállításon, köszönet nekik!

Munka még bőven van, így a kaláka folytatódik!

A szkíták pénze - Obrusánszky Borbála lesz a Fejér Szövetség következő vendége

Ha kedd, akkor "Hétvezér Est"
Obrusánszky Borbála: A hun-magyar rokonság bizonyítékai (az estről felvétel készül) 

Különleges csemegének ígérkezik a Hétvezér Esték magyarságtudományi előadássorozatának következő, november 15.-i előadóestje, ugyanis nem más, mint a belső- sőt, talán nem túlzás, de a belső- és kelet-ázsiai szkíta-hun műveltség egyik legavatottabb szakértője, Obrusánszky Borbála lesz a Fejér Szövetség 102. Hétvezér Estjének előadó vendége. Az estnek különlegességét az már csak fokozza, hogy éppen az elmúlt évtizedben tárták fel a hunok közel ezerhatszáz évvel ezelőtt alapított (Kr.u. 419) egyik fővárosát az ordoszi fennsík déli határán, amelynek neve mi is lehetett volna más, ha nem éppen Fehérvár (Bai cheng, ma Tongwancheng).
Tongwancheng (Fehérvár), a déli hunok fővárosa Atilla korában

2011. november 9., szerda

Magyarságtudományi Egyetemért

Tisztelt Elnök Úr!
A Fejér Szövetség részéről első átutalásként 62.000 Ft-ot utaltunk a megadott folyószámlára a Magyarságtudományi Egyetem alapítására.

Mostantól kezdve legkésőbb két havonta jelentkezünk egyedi, egyszeres támogatási átutalással és a havi befizetés vállalók hozzájárulásának kötegelt átutalásával.

Ne politizálj! Élj! Élj közéletet!

Szeptember 22-én tettünk közzé egy felhívást azzal a címmel, hogy "Ne mélezzünk tovább, hanem inkább levelezzünk", mint régen, szépen, jól és magyarul!


A felhívás tüzet fogott és terjed. Már egyre többen használják inkább
- az E-mail, email, ímél helyett az @-levél, e-levél kifejezéseket, mikor egyszerűen és nagyszerűen leveleznek, azaz már nem mételyeznek minket,
- terjed az ismeret, ismerettan az információ és az informatika helyett,
- a köteg, csomag a file, fájl helyett,
- a penna, ceruza és az adattoll a pendrive, pendrájv kifejezések helyett,
- már csevegnek, nem csetelnek, lapoznak, vagy kószálnak, nem brózolnak, szörföznek, neteznek a hálón és nem a neten...,
- mert társalognak, terveznek, találkoznak, ha vásárolnak vagy éppen kocognak egyet kommunikáció, dizájn, míting, sopping és dzsogging helyett, és terjed az üzenetváltás, miközben haldoklik a meszendzser! Egyre több vezető vezet, s egyre kevesebb menedzser menedzsel.

Nem öngyilkosság. Akkor gyilkosság

Ahogy B. Szabó Pál tanár úr, az egri kórházvédők nagy tiszteletben álló vezetője, úgy Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka sem lett öngyilkos. Mindkettőnek ismeretlen viszont a gyilkosa.

Befejeződött a Véderő vezetője holttestének igazságügyi orvosszakértői vizsgálata, ami idegenkezűséget állapított meg - tudta meg a Blikk belügyi forrásból.
Amennyiben a boncolás során valóban idegenkezűséget állapított meg az orvosszakértő, az azt jelenti, hogy Eszes nem öngyilkos lett, mint ahogy az elterjedt, hanem valakik megölték. A felakasztott holttestét november 3-án a gyöngyöspatai házának fészerében találták meg.

A rendőrség nem cáfolta a Blikk információját.
A Heves megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője, Soltész Bálint százados azt mondta: amíg a szakértői vizsgálat jegyzőkönyvét nem kapják meg, addig hivatalosan nem nyilatkoznak.

Korábbi vonatkozó híreink:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
2011/11/09/1

Nem beduin, hanem horvát-magyar Kadhafi özvegye

Sivatagi szél a gulyás pusztáján?

forrás: http://erdely.ma/mozaik.php?id=103036

30 milliárd dollárra becsült személyes vagyonával – beleértve 20 tonna aranyat – Farkas Zsófia a világ egyik leggazdagabb asszonya. Ha családja vagyonát is beszámítjuk, a kerek nagyvilág leggazdagabb emberének tekinthető, tízszer gazdagabb, mint például Románia leggazdagabb 300 embere együttvéve!

A mesés vagyon ellenére Farkas Zsófia földönfutó, élete igazi pokol. A rejtélyes magyar származású hölgy, akinek létezéséről a világ eddig nem is tudott, ugyanis Moammar el-Gaddafi meggyilkolt líbiai diktátor felesége.

Utolsó simítások alatt Fehérvár Székelykapuja

Gőzerővel készül Fehérvár székelykapuja
"... és bár a székelykapu azóta elkészült, az ünnepélyes átadást rajtunk kívülálló, sőt, tőlünk igen messze álló bürokratikus butaságok miatt mégis el kellett halasszuk. Ám, ami késik, nem múlik!
A gyűjtés folytatódik míg nem tavaszodik" 
2011.12.14., Fejér Szövetség Sajtószolgálat)
Már az utolsó simításokat végzi a csíki mester, s hamarosan megtelik az adományozók listája. Amennyiben befolynak azon ígéretek, melyet Cser-Palkovics András, Fehérvár polgármestere, Brájer Éva, Fehérvár alpolgármestere, Fertő László önkormányzati képviselő és Fűrész György, Csókakő polgármestere tett, akkor már kevesebb, mint százezer forint hozzájárulás hiányzik Fehérvár székelykapujához, ahhoz, hogy a fény újjászületésének napján, éppen szerdán, a szer napján mintegy kaput nyitva Szeredára, a csíki székelyek és csángók fővárosára, a fejérek székes fővárosának testvérvárosára, a Fejér Szövetség a két önkormányzattal összefogva, közösen avathassa fel és adja át Székesfehérvár városának az első társadalmi összefogásból megvalósított székelykaput a Maros-hegyen az úrhidai körforgalomban.


2011. november 8., kedd

Félrevezethető nép házát, s hazáját veszti

A HAZA a magyarok HÁZA, ... HOZZÁ HŐN ragaszkodnak,
melyet hol "HUN" HONNAK, "HON" meg HUNNAK is mondanak,
s mire mindig MAGYAR ANYA iránti nagy tisztelettel gondolnak!

Mi, magyarok, legalábbis azok, 'kik szeretnek magyarul gondolkodni és a nyilvánvaló pénzügyi és gazdasági hátrányokat is vállalva nem hajbókolnak a "praktikusan" leegyszerűsítő, mindent számszerűsítő, ezáltal elsekélyesítő szemléletnek, szóval mi, "nacionalisták", azaz honszerető, nemzeti érzelműek szeretjük a párhuzamokat.

2011. november 7., hétfő

Kinél bankolsz?

SOS ... Bank Átverésnek Vége!

SOS ... Bank Átverésnek Vége!
(ennek ellenére a kormány még mindig a bankok mellett áll)

A párizsi Sorbonne Egyetem doktori iskolájának a kutató professzora Dr. Lentner Csaba által a holnapi Demokratában megjelenő nyilatkozatából idézek:
A cikkből részlet itt olvasható (FONTOS el kell olvasni, nem vagyunk felelőtlenek illetve nem is voltunk soha):
A hitelezés, amit svájci frank alapúnak mondanak, valójában fedezet nélküli hazárdjáték volt. A bankok szerencsejátékot űztek és rajtavesztettek.
A rendszer bedőlésért elsődlegesen ők a felelősek!
Kérdés: -A deviza hitelek drámája szinte sorstragédia lett. Hogy jutottunk idáig?

Dr.Lentner: -
Tisztázzunk valamit mindjárt az elején! Teljességgel téves és helytelen a szóban forgó probléma kör esetében deviza hitelről beszélni. Ez ugyanis nem az!

Kérdés: - Hanem mi?

2011. november 6., vasárnap

Megölték? Megölték volna a kórházvédőt?

Megölték Szabó Pált?

Két hónappal halála után sincs hatósági állásfoglalás az 55 évesen lakásában holtan talált Szabó Pál ügyében. Egyre többen kérdezik, hogy vajon nem gyilkosság áldozata lett az egri kórházvédők szellemi vezetője, Eger élő lelkiismerete.

Sajtószolgálatunk így számolt be haláláról: http://www.mvsz.hu/sajtoszolgalat/20110911_szabo.html 
Most továbbítunk egy újabb hírt.

Itt hagytál minket testvér ...

Eszes Tamásnak

Itt hagytál minket Testvér,
nem köszöntél,csak elmentél.
Ha a te döntésed volt, fejet hajtunk,
... de ha nem, megtoroljuk!

Ha ebben valaki segített neked,
ha valakinek fájt az életed,
annak az Isten irgalmazzon,
az már most imádkozzon!

Mert ha csak a gyanú rávetődik,
ha a neve felvetődik,
utánad küldjük abban a percben,
és a szemünk meg sem rebben!

Addig nyugodj,ott már könnyebb,
s nekünk maradnak a könnyek...

/Csicsi! 2011.november 3./
Csicsi Csilla Kupcsik

Egy szó november 4. emlékére

1956. november 4. emlékére

Árulók szavára,
birodalmi tűzözönben,
lánctalpakkal telt a láthatár.
Halálos nyikorgás-csörömpölés
nem volt képes arra,
hogy egyetlen szót
elnyomjon
a magyar lélekben….

Mert akkor
kötélen vonaglott,
botot nyögött,
bámult bádogos ablakot,
mézes szavú harsogások
vérvörös karéjából
kábán futottak ezrek.

Ma mégis
globálnyikok tobzódása
csaló bankok,
ganaj végrehajtók,
tolakodó idegenek,
hazug vádak sunyisága idején,
paraziták gyilkos sarca,
pokolérett nemzetrontás,
ördögfatyjai előtt….
járhatatlan
sáncot fog emelni
a SZABADSÁG!

Ferencváros, 2011. november 4.
Lengyel Károly