Oldalak

2012. február 22., szerda

Magyar Föld - Nyílt levél Ángyán József és a vidék védelmében

Nevét elhallgató minisztériumi tisztviselő magyarázza bizonyítványát a Magyar Nemzet hasábjain (tehát annak jóvoltából) és bírálja Ángyán Józsefet, amiért lemondott. S az idő, az azóta nyilvánosságra került NFA pályázatok eddigi eredményei máris Ángyán Józsefet igazolják, s nem a nevét is elhallgatót.


Kíváncsian várjuk, hogy az itt, alább olvasható, nevünk és kilétünk vállalásával írt Nyílt levelünk is kap-e a Magyar Nemzetben ugyanekkora nyilvánosságot, mint a "blogger", a minisztériumi magyarázkodó.

Nem véletlenül írta, amit írt a Százak Tanácsa, s indította el - még akkor - ezt a petíciót:
http://www.peticiok.com/forum/23680/start/50#54

Tegnap zajlott siófokon egy gazdafórum, amelyen képviselőink és azok a lepsényi gazdák is részt vettek, akikkel a tavalyi NFA és GMO értekezleten találkoztunk legutóbb. (Vonatkozó bejegyzéseink itt olvashatók: "Nem én kiáltok, a föld dübörög": VIGYÁZZATOK MAGYAROK!, Nyílt levél föld ügyben Orbán Viktor miniszterelnök úrnak ..., Nem piskótára ... FÖLDre megy a ... - Nem, ez nem játék!, Nagy János NFA elnökhelyettes "nagyot alkotott", miután a GMO értekezletről távozott, ... )
Akiknek panaszára az NFA elnökhelyettese, Nagy János azonnal intézkedve jelentette másnap, hogy a már évek óta - itt a piros, hol a pirost játszó - "nagybirtokos" bérlők által eldugdosott földek bekerüljenek az NFA által bőszen hirdetett és a családos kis- és közepes gazdaságok művelőinek ígért pályázati alapba. A csoda csak néhány napig tartott, ugyanis rövid időn belül újra eltűnt a több ezer hektár a pályázati alapból, avagy nyoma veszett, avagy felismerhetetlenül széttagolt, részenként más megye pályázati alapjaiba lett mégiscsak besorolt.

S most, a múlt héten nyilvánosságra hozott fejér megyei NFA pályázati nyertesek között nagyítóval is alig találni kis- és középgazdaságnak nevezhető nyertes pályázót, helyi kisgazda családot, azonban nagybirtokost, rokoni szálakkal kötődő volt és új állami igazgatósági tagokat annál inkább. Ők a nyertesei annak, ami oly szépen hangzott, s annál is csúfosabb irányban halad, mint amit azok véltek, akik hatalomra juttatták a narancsos "nemzeti" csapatot.

Nyílt levél

a Magyar Nemzet Rovatvezetőjének,
Nánási Tamás Úrnak


Tisztelt Nánási Úr! 

A Magyar Nemzet tegnapi, február 21.-i számában Ángyán Józsefről megjelent cikk („Új szerepben Ángyán József”) azt a – nyilvánosság előtt már 8 éve ismert – elismert szakembert próbálta „lejáratni”, aki az elmúlt 22 évben a legtöbbet tett a Magyar Vidékért, a Magyar Föld megmaradásáért.

Levelünk azért késett, mert tegnap a siófoki gazdafórummal voltunk elfoglalva, ahol Önöket hiába kerestük, pedig lett volna mit megírni.

Dr. Ángyán József emelte a MAGOSZ-t oda, ahol az a tüntetést követő években volt. Dr. Ángyán József adott hitet, szakértelmet a gazdáknak, hogy érdemes és kell dolgozniuk, hogy az ország fennmaradjon. Dr. Ángyán József járta be a vidéket a választási kampány idején és hitette el a gazdákkal, hogy most már nekik is lesz lehetőségük.

Dr. Ángyán Józsefet, a vidékstratégia megalkotóját eltávolították.
És a gazdák, akik hiába pályáznak állami földterületekre, egymást kérdezgetik, mi történt, mi lesz velük, a falujukkal, a vidékkel. Mi is ezt kérdezzük. És a leghatározottabban tiltakozunk lejáratása ellen!

Úgy közölték a magát megnevezni nem kívánó tisztviselő állítását, hogy nem kérdezték meg Dr. Ángyán Józsefet! Lehet, hogy volt olyan munkatársa, aki azelőtt is dolgozott az Vidékfejlesztési Minisztériumban, de biztosan nem úgy, ahogyan állították. Ennek az „igazságnak” az alapján komoly munkaerő felvételre szorulna a minisztérium.

Dr. Ángyán József volt a „nagy demonstráció” szellemi vezetője, az ő irányításával vívtuk a harcot érdekeink védelmében, amely végül nem Ángyán József miatt bukott el.

S, amint az most, a siófoki gazdafórumon egyértelművé vált, a gazdatársadalom helyzete továbbra is változatlan.

A kormányzat persze fennen hirdeti a családi gazdaságok megerősítését, miközben azok esélytelenek az állami földek haszonbérlésére, ugyanis helyettük állami gazdaságok régi-új felügyelő bizottsági és igazgatósági tagjai és családtagjaik nyerik a pályázatokat több száz hektárokkal.

Székesfehérvár, 2012. február 22.
                                                                                   Tamási Béláné
                                                      Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület
                                                                      Fejér Szövetség képviseletében

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
S a levél a múltból, ami már akkor is ugyanarról jósolt:

A Százak Tanácsa a magyar földről és Ángyán József lemondásáról

 
Magyarországon soha nem volt olyan nagyarányú a nagybirtokok száma, mint ma. 

A történelem is bizonyította: a nagyüzem nemcsak a társadalmat és a családot, ezen keresztül a népszaporulatot, a nemzet továbbélését veszélyezteti és rombolja, hanem a természeti környezetet is. 

/Az Alföld tragikus pusztásodása a 14. századtól, a az erdélyi Mezőség virágzó kert, szőlő és halas-tavas gazdálkodásának tönkretétele a magyar jobbágyok elkergetésével és a juhtartó románok betelepítésével a 18. században, a nagybirtokok érdekeit szolgáló 1767-es úrbéri rendezés során egykézővé váló népcsoportok (Ormánság, Belső-Somogy, Sárköz, Csallóköz, Garam-mente) és az ugyancsak a nagybirtokosok érdekében végrehajtott vízrendezések a Duna és Tisza mentén, egyaránt bizonyítják ezt a az igazságot./

Francia és Olaszországban, Svájcban, Dániában a természeti adottságok szerint, régióként határozzák meg a birtokméreteket. Ezek a birtokméretek biztosítják a vidéki családok megélhetésén túl a rendkívül széles választékot és exportképességet is. A tej-, sajt-, sör-, gyümölcs-szőlő, sütőipari-, konzerv-, faipari-, gyapjú-, len, stb., készítmények falvanként eltérőek lehetnek. Ezeknek a lehetőségeknek a felhasználása a munkanélküliség felszámolását is szolgálja. A nagyüzem kiírtja a vidék lakosságát és tönkre teszi az ország termőföldjét. Andrásfalvy Bertalan és Tanka Endre professzorok, ezt számos könyvben, tanulmányban bizonyították. A magyar élelmiszergazdaságról rendezett konferenciánkon és erről kiadott kötetünkben (Mindennapi kenyerünk – ma) ezt megfogalmaztuk. Ángyán József államtitkár ezt a nézetet képviselte.

A Százak Tanácsa messzemenően egyetért a kormány nemzeti érdekű földprogramjával és egyetértően támogatja annak a Darányi Ignác tervben kidolgozott végrehajtását. Meggyőződése, hogy Ángyán József parlamenti államtitkár személye és eddigi munkássága egyik személyes biztosítéka lehet a program sikeres megvalósításának. A Százak Tanácsa kéri Orbán Viktor miniszterelnök Urat ne fogadja el Ángyán József lemondását, s vizsgálja meg a Vidékfejlesztési Minisztériumban kialakult helyzet hátterét.

Pro salute Patriae! - a Haza javáért!

                                                                             A Százak Tanácsa soros elnökei:
                                                                  Bakos István, dr. Béres József, dr. Biró Zoltán,
                                           dr. Naszlady Attila, Piukovics Gábor, dr. Szijártó István (ügyvivő elnök)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése