Oldalak

Magyarságtudomány

AZ OLDAL TARTALMA:

  1. Tudománytörténeti Vándorkiállítás (tartalom és menetrend)
  2. Merjünk nagyok lenni! magyarságtudományi, tudománytörténeti szakmai verseny
  3. Magyarságtudományi Füzetek (MTF) rendelése, megjelent példányai
1. PÁLFI GYÖRGY TUDOMÁNYTÖRTÉNETI
    VÁNDORKIÁLLÍTÁS
/2022. évtől Székesfehérvár MJV Önkormányzatának támogatásával/

"Emeljük a magyar tudomány zászlaját oly' magasra, hogy ne csak határainkon kívül lássák,
hanem a határainkon belül is; hogy a magyarok is vegyék végre észre!"
Dr. Pálfi György


Dr. Pálfi György 2018. februári és 2018. novemberi nyilatkozata (a keltezésekre kattintva)
 
 „Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
Szentgyörgyi Albert

2016. november 7-én 16 órakor
a fenti jelmondattal nyílt meg

Székesfehérvárott, a Civil Központ emeleti aulájában
a Magyarok IX. Világkongresszusa és a Fejér Megyei Mérnökkamara
ajánlásával
és
a Fejér Szövetségbe tömörült szervezetek támogatásával és szervezésével
a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás,

hogy a szerző, nyugalmazott egyetemi tanár "eötvösi" gondolatával
- "Emeljük a magyar tudomány zászlaját oly magasra, hogy ne csak a nagyvilág,
de minden magyar és kárpát-medencei polgár vegye végre észre!"
-
hirdethessük meg:
MERJÜNK NAGYOK LENNI! 
címmel a Tudománytörténeti Szakmai Versenyt,
melynek Fejér megyei fordulója
2017. májusban zárult Székesfehérvárott.
A mintegy 330 magyarországi származású személyt és azok világra szóló szellemi alkotásait bemutató „Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás tartalmát Dr. Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján összeállított és A/2 méretű tablóképekben kivitelezett és számos egyéb kiegészítő (szórólapokon terjeszthető, illetve a helyszínen egyedileg kiállítható) ismeretterjesztő anyaga alkotja. 

A kiállítás szervezői elkötelezett hívei a magyarországi származású géniuszoknak és annak a történelmi küldetésnek, hogy nemzetünk felemelkedése szolgálatában a magyarországi származású elődök és a jelenben élők szellemi nagysága iránti tiszteleten keresztül növelhető az utódok önbecsülése és tenni akarása.

Mert vannak dolgok, melyeknek emlékezete nélkül nincsen jövendő (Kossuth Lajos) 

A vándorkiállítás első állomására Székesfehérvárott, a Civil Központban a Fejér Szövetség és a Fejér Megyei Mérnöki Kamara támogatásával, a 2016. november 8-án 15 órakor kezdődő "20 éves a Fejér Megyei Mérnöki Kamara" ünnepség társrendezvényeként, az azt megelőző napon, 2016. november 7-én került sor. 

A "Tudománytörténeti Vándorkiállítás" szervezőinek határozott célja és térítésmentes felajánlása, hogy minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben néhány hétre látogathatóvá tegyék a „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás anyagát amiképpen a fiatalok, azonképpen szüleik és az érdeklődő felnőttek, pedagógusok számára is. A Fejér Szövetség tisztviselői az egyes helyszíneken a vándorkiállítás megnyitóján ugyancsak térítésmentesen vállalnak tárlatvezetést és igény szerinti kiméretben előadást. 

Szeretettel és tisztelettel várjuk az oktatási és közművelődési intézmények jelentkezéseit a Fejér Szövetség  <fejerszovetseg@gmail.com>, az északkelet-magyarországi területekről a Pásztói Szabadidő SE <szabadidose@invitel.hu>, a középkelet-magyarországi területekről a Bánkis Diákokért Alapítvány <bakoandras@t-online.hu> villanyposta címeken.

A vándorkiállítás állomáshelyeinek időegyeztetését a Kárpát-medencei területen általában:
Simon Irén, +36309693932 és Sajó Mária, +36205527370 végzik, 
míg az északkelet-magyarországi területeken:
Forstner Antal, +36309349480 <forstner@gmail.com> és Illés Rudolf, +36704567284, 
és a középkelet-magyarországi területeken pedig:
Bakó András, +36203621006 várja a kiállítást fogadó intézmények jelentkezéseit.

A "MERJÜNK NAGYOK LENNI!" Tudománytörténeti Verseny Nevezési lapja letölthető a Fejér Szövetég honlapjáról a Magyarságtudomány fülre kattintva és kitöltve leadható a helyi kiállítások éppen érvényes helyszínén az iskola (fogadó intézmény) által megadott rend szerint, amennyiben a helyi versenyt megrendezik.
 
Bizalommal az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc elnök - társelnök
Fejér MAG Egyesület - Fejér Szövetség

@-levél: fejerszovetseg@gmail.com; Tel: +36302038648
Személyes fogadóóra előzetes bejelentkezéssel minden pénteken 17-19 óra között
az Alba Mária közéleti műhelyben, Székesfehérvár, Koronázó tér 4. I. em.

A szerzőről

Dr. Pálfi György (1928-2020) egyik kimagasló eredménye, hogy a Kétegyházán létrehozott - bátran kijelenthető, hogy világhírű - mezőgazdasági gyűjteményéből 1987-ig, az átadó ünnepségig, munkatársaival, hajdani tanítványaival közösen hozta létre Gödöllőn is, a Széchenyi István Egyetem kezelésébe tartozó - világ minden táján jegyzett - Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumot, miközben Kétegyházán az ifjúság körében folytatta tovább oktató-kutató műhelymunkáját. Elegendő megtekinteni csupán a Múzeum hivatalos honlapjának Kiadványok rovatát, hogy képet kapjunk Dr. Pálfi György alkotóerejéről. 

Már nyugalmazott egyetemi tanárként bővítette ismereteit a magyarországi származású tudósok világraszóló találmányainak és eredményeinek területén és alkotta meg lépésről-lépésre kiállítását. S minthogy hivatástudata hajtotta, nemcsak létrehozta a kiállítást, de számtalan általános-, közép- és felsőfokú iskolában, múzeumban és művelődési központban, belföldön és külföldön egyaránt szervezte évről-évre kiállítását, s tartott a magyar géniuszok tiszteletére több tucat emlékezetes és lebilincselő előadást.

Nem más, vagy mások, mint Dr. Pálfi György, az irigylésre méltóan "nyughatatlan" nyugalmazott egyetemi tanár tette a kiállítását közkinccsé, s tette 92 évesen is a terjesztőkkel közösen a kiállítás fejlesztőjeként, tanácsadóként, s ha egészségi és erőnléti állapota engedte, rendkívül energikus előadóként is.

Már párhuzamosan - Bács-Kiskun, Békés, Budapest, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém vármegyében, Felvidéken és Erdélyben is - több kiállítókészlettel

Állandó kiállítások
A tárlat jelenleg az alábbi helyszíneken látogatható:
  1. Teleki László Városi Könyvtár; 2019. január 26-tól előreláthatólag 2029-ig Pásztó Önkormányzata és a Pásztói Magyar Összetartozás Fogadalmi Hely Baráti Köre jóvoltából
    Cím: 3060 Pásztó, Nagymező u. 3.

  2. Pitvaros Művelődési Házzal szemközti épületben (a készlet a Fejér Szövetség adománya Pitvaros Önkormányzata számára korlátlan idejű felhasználás céljából)
    Cím:
    6914 Pitvaros, Kossuth Lajos utca 42.
Tudománytörténeti "Kiskáté"
Tudnivalók a kiállítást terjeszteni, támogatni és fogadni szándékozók számára (szerkesztés folyamatos)
  1. Tartalom: Mi a kiállítás tartalma (alapja)?
    Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei
    - 330 magyarországi származó tudós személy találmányainak összefoglalója 3 fő területre tagolva: Nobel díjas tudósok a kiállítás egynegyedén, míg a kiállítás
    második részén egyenlően a közlekedés és egyéb területek nemzetközi díjakat nyert tudósai osztoznak
  2. Forma: Mi a kiállítás kiviteli formája (technikája)?
    80 db A/2 méretű laminált tablókép - felső felfüggesztő szegéllyel
  3. Szerzői jog: Ki a kiállítás tartalmi, szellemi szerzője?
    Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár és múzeumigazgató (lásd: IMPRESSZUM)
  4. Gondozás: Ki a kiállítási anyag tulajdonosa és gondozója?
    2018. február 11.-től (a szerző tulajdon átruházási nyilatkozatával) a vándortárlat 80 tablós készletének tulajdonos gondozója a Fejér Szövetség.
    Részletesebben: Pálfi György hagyatéka meghaladja a vándortárlat kiállítási anyagát.
    2018. február 11.-ig a teljes hagyatékának kizárólagos tulajdonosa a szerző volt, míg kiállításának gondozója a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány.
    2018. február 11.-től
    a Fejér Szövetség (a vándortárlat szervezésének elismeréseként a szerző tulajdon átruházási nyilatkozatával) a vándortárlat 80 tablós kiállítási készletének tulajdonos gondozójává és korlátlan terjesztőjévé vált. 
  5. Terjesztés: Ki terjesztheti, szervezheti a kiállításokat időszakos kiállítás, vagy vándorkiállítás formájában?
    A szerző és/vagy a hozzájárulásával terjesztést vállalt személyek, szervezetek. A vándortárlatot (a fenti néven és válogatott tablókészlettel) elindította és terjeszti a Fejér Szövetség (elnöke: Sajó Victor gépészmérnök és társelnöke: Dr. Boór Ferenc gépészmérnök, matematikus modellezés szakmérnök, műegyetemi tudományos munkatárs). Terjesztők továbbá a Fejér Szövetséggel megállapodásban álló társadalmi szervezetek, nevezetesen a Pásztói Szabadidő SE (képviselő: Illés Rudolf) és Forstner Antal (Nógrád megyei ügyvivő) nem kizárólag, de alapvetően Északkelet-Magyarországon és a Bánkis Diákokért Alapítvány (képviselő: Bakó András, nyírségi ügyvivő) nem kizárólag, de alapvetően Középkelet-Magyarországon.
  6. Kivitelezés: Ki sokszorosíthatja, nyomtathatja a Vándorkiállítás tablóképeit?
    A Fejér Szövetség, illetve
    a szerző felhatalmazásával rendelkező szervezetek.
  7. Ajánlás: Kik a kiállítás ajánlói és támogatói?
    Minden egyes fogadó közművelődési, közoktatási intézmény, közösség, szervezet, amely legalább három hétre biztosítja a kiállítás nagy nyilvánosság előtti bemutatását, látogathatóságát, azaz mindazok, akik korábban és a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2016. november 7.-i megnyitóját követően az alább látható időrendben helyet biztosítottak a vándorkiállítás számára.
  8. Támogatás: Kik a kiállítás kiemelt ajánlói és támogatói?
    A jelentős munka-, vagy anyagi (pénzügyi) hozzájárulást vállalt személyek és szervezetek, amelyek révén lehetővé vált a kiállítás terjesztése (külön tabló - IMPRESSZUM - tartalmazza a kiemelt támogatók listáját).
    A
    Fejér Szövetség a kiállítást a szerző felhatalmazásával Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás címmel Fejér megyében bocsátotta útjára 2016. év őszén, a Fejér Megyei Mérnökkamara székesfehérvári 20. jubileumi ülése alkalmával a Magyarok IX. Világkongresszusán bemutatott formában, s a Magyarok Világszövetsége kifejezett ajánlásával. A tárlat a kedvező Fejér megyei fogadtatásra és a szervezési tapasztalatokra alapozva a Nagycenki Iparoskör és a GYSEV hathatós támogatásával 2017. nyarán Győr-Moson-Sopron megyébe is eljutott, majd 2017. őszén a Tudomány Ünnepe eseménysorozat részeként a Műegyetemre is, hogy 2017. telétől az északkelet-magyarországi terjesztést vállaló Pásztói Szabadidő SE jóvoltából Nógrád megyében is és a környező északkelet-magyarországi intézményekben (Pásztó, Szécsény, Hollókő, Fülek) is látogatható legyen. A 2018. évben a szervezők a Fejér Szövetség jóvoltából megsokszorozott kiállítási készletekkel már Somogy megyére és tavasztól a felvidéki Dunaszerdahelyre és környékére (Jóka, Nagyfödémes, Királyhelmec) is kiterjesztették a kiállítást. A délkelet-magyarországi terjesztésben részt vállalt Aquarius67 Alapítvány segítségével indult el Békés megyében, majd Székelyföldön a vándortárlat. Majd 2018. nyarától a középkelet-magyarországi terjesztésbe bekapcsolódó Bánkis Diákokért Alapítvány támogatásával Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyébe is eljutott a kiállítás. Az együttműködő terjesztés célja, hogy a világ minden magyar közösségéhez eljusson a szerző, Pálfi György üzenete, hogy "Emeljük a magyar tudomány zászlaját olyan magasra, hogy ne csak az egész világon, mindenütt, de Magyarországon is láthatóvá váljék!". 2018. évben a terjesztők és a készletek önerős bővítésével a vándortárlat már 10 magyarországi (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Budapest, Nógrád, Somogy, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád, Hajdú-Bihar és Veszprém) megyében párhuzamosan járja az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményeket, művelődési központokat, s az érdeklődés növekedését jelzi, hogy az ország határon túl, Felvidéken, Székelyföldön és Erdély további területeibe is folyik a terjesztés.
  9. Megrendelés: Hogyan és kitől rendelhető meg a kiállítás?
    A Fejér Szövetségtől (Dr. Boór Ferenc társelnök, fejerszovetseg@gmail.com), illetve Északkelet-Magyarországon a
    Pásztói Szabadidő SE-től (Illés Rudolf, Nógrád megyei ügyvivő, szabadidose@invitel.hu, vagy Forstner Antal megyei szervező, antal.forstner@gmail.com) és Középkelet-Magyarországon a Bánkis Diákokért Alapítványtól (Bakó András, nyírségi ügyvivő, bakoandras@t-online.hu). Természetesen bármelyik területről is érkezik igény, terjesztőink folyamatos kapcsolatban állva segítik azok kielégítését a fenti területi beosztástól függetlenül is. Jelentkezéseket bármely terjesztői címen szívesen fogadjuk.
  10. Költségvállalás: Mik a kiállítás költségei a fogadó intézmények számára?
    A kiállítás alapvetően térítésmentes, azaz a vándorkiállítás formában ajánlottan 3 hét (
    legfeljebb egy hónap) időtartamra térítésmentesen megrendelhető, melybe a megnyitó napján, annak keretében igény szerint ingyenes tárlatvezetés nyújthatnak a terjesztők képviselői. A fogadó intézmény biztosítja a kiállíthatóság technikai feltételeit, költségeit (a paravánokat és a kiállítás helybéli kezelésének esetleges járulékos költségeit). Egy hónapnál hosszabb időtartamú kiállítás rendezés esetén a fogadó intézménnyel kötött egyedi megállapodástól függően a terjesztők legfeljebb 25.000 Ft/hónap jogdíjat számolhatnak fel minden megkezdett hónap költségeként. 
  11. Rendezés: Mik a kiállítás rendezésének, megnyitásának és lezárásának szabályai?
    Helyszín: A kiállítás
    tartalmához méltó helyiség(ek)ben, az intézményi épületen belül nyitott (azaz külön sohasem zárt), forgalmas területen kényelmesen bejárható paravánokon, hozzáférhető falakon elhelyezve lehetséges csupán.
    Sajtó: Ajánlott legkésőbb a megnyitó előtt egy héttel mind a terjesztők, mind pedig a fogadó intézmény részéről (egyeztetett) részletesen tájékoztató sajtóhírt kiadni a kiállításról és a megnyitóról (hely, időpont, menetrend, közreműködők). A sajtóhír kötelező elemei: a kiállítás címe, a szerző, a terjesztő és a kiállítást fogadó intézmény pontos megnevezése, a kiállítás és a megnyitó helye, időtartama, látogathatósága és a megnyitó programja.
    Megnyitó: Általánosan ajánlott a megnyitóra legfeljebb 4
    (2-2 a fogadó és terjesztő által) felkért megszólalót tervezni közöttük helyi irodalmi és/vagy zenei szereplők betétjeivel. Ajánlott menetrend: Köszöntés (a fogadó intézmény vezetője); Méltatás (felkért szakmai és/vagy közéleti személyiség); Megnyitás (a terjesztő képviselője); a beszédek között Kulturális közreműködés (a fogadó intézmény, pl. tehetséges diákjai részéről) A terjesztővel előzetesen egyeztetett módon a megnyitó szakmai előadással, avagy tárlatvezetéssel is kiegészíthető. Az eszközigények (hangosítás, asztal és díszlete, ...) kielégítését a fogadó intézmény vállalja.
    Kiállítás fel- és leszerelése: csakis a terjesztő jóváhagyásával és közreműködésével engedélyezett a fogadó intézmény munkatársainak bevonásával, esetleges közreműködésével és az előzetesen egyeztetett időpontokban. 
  12. Országhatáron túl: Mik a kiállítás országhatáron túlnyúló terjesztésének, rendezésének egyedi szabályai?
    A
    lapvetően nincs különbség (a fentiektől esetlegesen eltérő tudnivalókat, a felmerülésüket követően azonnal és ugyancsak itt, vagy egyedileg ismertetjük).
A kiállítások menetéről (frissítve: 2023.11.12-én)
* A Fejér Szövetség által térítésmentesen rendelkezésre álló több kiállítási készlettel *

A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás eddigi és jövőbeni menetrendje
(a Fejér Szövetség koordinálásával szervezett állomások)
  1. 2016. november 07. (hétfő) 16:00 Megnyitó a Civil Központban (Fehérvár TV)
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi Ferenc út 25.;
    kiállítás 2016. november 18.-ig (zenés videó összeállítás)
  2. 2016. november 28. (hétfő) 16:00 Megnyitó a ZFSZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumban
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.;
    kiállítás 2016. december 16.-ig (videó összeállítás)
  3. 2016. december 19. (hétfő) 14:30 Megnyitó a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában;
    Cím: 8111 Seregélyes, Fő út 201.;
    kiállítás 2017. január 13.-ig
  4. 2017. január 16. (hétfő) 15:00 Megnyitó a Cecei Általános Iskolában
    Cím: 7013 Cece, Árpád u. 3.;
    kiállítás 2017. február 10.-ig
  5. 2017. február 15. (szerda) 14:00 Megnyitó a Tóparti Gimnáziumban (Fehérvár TV)
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 5.;
    kiállítás 2017. március 2.-ig 
  6. 2017. március 6. (hétfő) 14:00 Megnyitó a Vasvári Pál Gimnáziumban (Fehérvár TV)
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Prohászka u. 71.;
    kiállítás 2017. március 24.-ig 
  7. 2017. március 27. (hétfő) 15:00 Megnyitó az Abai Atilla Király Gimnáziumban és a "MERJÜNK NAGYOK LENNI!" Tudománytörténeti Szakmai-Tanulmányi Verseny első Fejér megyei döntőre szóló felhívás és versenykiírás részletes ismertetése
    Cím: 8127 Aba, Kisfaludy u. 12./c;
    kiállítás 2017. április 12. 16:00 óráig 
  8. 2017. április 19. (szerda) 14:00 Megnyitó a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma gondozásában (Dunaújvárosi TV)
    Cím: 2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.;
    kiállítás 2017. május 5.-ig  (zenés videó)
  9. 2017. május 8. (hétfő) "15:00" Megnyitó a Zámolyi Csanádi Imre Általános Iskolában
    Cím: 8081 Zámoly, Kossuth u. 51.; kiállítás 2017. június 2.-ig

    2017. május 21. (vasárnap) 10:00 "MERJÜNK NAGYOK LENNI!" Tudománytörténeti Kiállítás és Szakmai-Tanulmányi Verseny Fejér megyei első válogatójának 1. fordulója: csapatverseny - elődöntő

    2017. május 29. (hétfő) 10:00 "MERJÜNK NAGYOK LENNI!" Tudománytörténeti Szakmai-Tanulmányi Verseny Fejér megyei első válogatójának 2. fordulója: egyéni verseny - döntő - eredményhirdetés és díjkiosztás 12 órakor
     
  10. 2017. július 8. (szombat) 15:00 Megnyitó a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút területén
    Cím: 9485 Nagycenk, Kiscenki út 3.; kiállítás szeptember 21.-ig (Sopron TV)
  11. 2017. szeptember 5. (kedd) 9:00 Megnyitó az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Budai út 45. K. ép. Aula; kiállítás szeptember 29.-ig (Fehérvár TV)
  12. 2017. szeptember 13. (szerda) 13:00 Megnyitó Székesfehérvárott a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskolában (zenés videó - teljes felvétel)
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Balatoni út 143.; kiállítás október 13.-ig
  13. 2017. szeptember 25. (hétfő) 14:30 Megnyitó a Munkácsy Mihály Általános Iskolában
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Munkácsy Mihály u. 10.; kiállítás október 27.-ig (Fehérvár TV)
  14. 2017. november 6. (hétfő) 14:00 Megnyitó Zichyújfalun, a Fekete István Tagiskolában
    Cím: 8112 Zichyújfalu, Iskola u. 6.; kiállítás december 1.-ig (vágatlan felvétel a megnyitóról)
  15. 2017. november 13. (hétfő) 13:30 Megnyitó a Bugát Pál Szakgimnáziumban
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs utca 15.; kiállítás december 8.-ig (videó a megnyitóról)
  16. 2017. november 16. (csütörtök) 8:30 Megnyitó a "Magyar Tudomány Ünnepe" sorozat keretében a Tudományos Diákköri Konferencia résztvevőinek részvételével a Budapesti Műszaki Egyetem, Gyártástudomány és -technológia Tanszék G. épület (kiállító) csarnokában és a 116-os előadójában (X-média - vágatlan felvétel a megnyitóról)
    Cím: 1111 Budapest Egry József út 1.; kiállítás 2017. november 24.-ig
  17. 2017. november 30. (csütörtök) 16:00 Megnyitó a pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központban (helyi felvétel a megnyitóról - saját felvétel a megnyitóról)
    Cím: 3060 Pásztó, Nagymező u. 3; kiállítás 2017. december 29.-i
  18. 2018. január 29. (hétfő) 17:00 Megnyitó a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központban
    Cím: Kaposvár, Nagy Imre tér 2. (exGPS: Csokonai Vitéz Mihály utca 2.); kiállítás 2018. február 23.-ig (KaposPont - KaposMost)
  19. 2018. február 1. (csütörtök) 16:00 Megnyitó a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban, a Forgách-kastélyban (Széchény TV)
    Cím: 3170 Szécsény, Ady Endre út 7.; kiállítás 2018. március 10.-ig
  20. 2018. március 8. (csütörtök) 17:00 Megnyitó az Aranykéz Gimnáziumban (videó felvétel)
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Budai út 90.; kiállítás 2018. március 20.-ig
  21. 2018. március 13. (kedd) 16:00 Megnyitó Hollókőn, a Dr. Román András Látogatóházban
    Cím: 3176 Hollókő, Kossuth út 50., kiállítás március 27.-ig
  22. 2018. március 14. (szerda) 15:00 Megnyitó Szarvason, a Cervinus Teátrum galériában az Aquarius67 Alapítvány szervezésében; (Szarvasi Híradó - 1. részlet és 2. részlet a megnyitóból)
    Cím: 5540 Szarvas, Kossuth tér 3.; kiállítás 2018. április. 15.-ig
  23. 2018. március 19. Megnyitó a Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnáziumban (Dunaszerdahely TV)
    Cím: Dunaszerdahely, utca/Hlavná 21., kiállítás május 4.-ig
  24. 2018. április 5. (csütörtök) 17:30 Megnyitó az ELTE TTK Kari Könyvtárban (ELTE TV)
    Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c; kiállítás 2018. június 10.-ig (szombat);
  25. 2018. április 9. (hétfő) 13:30 Megnyitó a Mátyás Király Gimnáziumban (Fonyód Tükör a megnyitóról és a versenyről)
    Cím: 8640 Fonyód Hunyadi János u. 3; kiállítás 2018. április 27.-ig
  26. 2018. április 9. (hétfő) 15:00 Megnyitó a Füleki Gimnáziumban
    Cím: Hősök tere 2/Námestie padlých hrdinov 2, 986 15 Fülek/Fiľakovo; kiállítás 2018. április 23.-ig
  27. 2018. április 16. (hétfő) 14:00 Megnyitó az Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola szervezésében az iszkaszentgyörgyi Amádé-Bajzáth-Pappenheim Kastélyban
    Cím: 8043 Iszkaszentgyörgy, Kastély u. 8; kiállítás 2018. június 1.-ig
  28. 2018. április 24. (kedd) 16:00 Megnyitó a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban (Salgó TV)
    Cím: 3100 Salgótarján, Kassai sor 2.; kiállítás 2018. május 24.-ig

    május 7-8. (hétfő-kedd) Magyar Majális, Dunaszerdahely
    Cím: Dunaszerdahely, Városi Szabadidőpark; időközi kiállítás


  29. 2018. május 11. (péntek) 10:00 Megnyitó a Dankó Pista Művelődési Házban
    Cím: 6763 Szatymaz, Dózsa György u. 42.; kiállítás 2018. május 21.-ig
  30. 2018. május 12. (szombat) 14:00 Megnyitó a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiumában (Nyíregyháza TV a Bánkiban - felvétel a megnyitóról)
    Cím: 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes út 15.; kiállítás 2018. június 2.-ig
  31. 2018. május 16. (szerda) 10:00 Megnyitó a Vámbéry Ármin Alapiskolában
    Cím: 92901 Dunaszerdahely, Hviezdoslav utca 2094/2; kiállítás 2018. június 8.-ig
  32. 2018. május 25. (péntek) 10 óra, Megnyitó a Kállai Ferenc Kulturális Központban
    Cím: 5500 Gyomaendrőd, Jókai utca 6.; kiállítás 2018. június 15.-ig
  33. 2018. június 06. (csütörtök) 10:45 Megnyitó a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban (Somogy TV Híradó)
    Cím: 8600 Siófok Március 15. park 1.; kiállítás 2018. június 30.-ig;
    2018. június 11 (kedd) Tudománytörténeti verseny díjkiosztó Fonyódon, a Mátyás Király Gimnáziumban (Fonyód Tükör)
  34. 2018. augusztus 17. (péntek) 10:00 Megnyitó a Magyarok Országos Gyűlésén (MOGY)
    Cím: Ópusztaszer (Kunszentmiklós); kiállítás 2018. augusztus 19.-ig
  35. 2018. augusztus 19. (vasárnap) 12:30 Megnyitó Szentegyházán a Gábor Áron Művelődési Házban
    Cím: 535800, Szentegyháza, Köztársaság u., 24.; kiállítás 2018. szeptember 14.-ig
  36. 2018. szeptember 14. (péntek) 18:00 Megnyitó a Szabadművelődés Háza, Kisfaludi Közösségi Házban
    Cím: 8000 Székesfehérvár-Kisfalud, Könyves Kálmán utca 10.; 2018. október 13. szombat, 16 óra kiállítás záró tárlatvezetés
  37. 2018. szeptember 29. (szombat) 10:00 Megnyitó a Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményében
    Cím: 4400 Nyíregyháza, Vécsey köz 27.; kiállítás 2018. október 31.-ig
  38. 2018. október 22. hétfő 18:00; Megnyitó a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban (facebook videó)
    Cím: 535600 Székelyudvarhely, Kőkereszt tér 2.; kiállítás 2018. november 9.-ig

  39. 2018. november 10. (szombat) 10:00 2. évfordulós jubileumi megnyitó a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában
    Cím: 4026 Debrecen, Péterfia u. 1-7., kiállítás 2018. december 1.-ig
  40. 2018. november 14. (szerda) 09:30 Megnyitó a Gregorovits Lipót Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola szervezésében a Művelődési Házban (videófelvétel a megnyitóról)Cím: 925 23 Jóka, Iskola u. 399/1; kiállítás 2018. november 30.-ig
  41. 2018. november 15. (hétfő) 17:00 Megnyitó a Berhidai Kultúrház és Könyvtárban
    Cím: 8181 Berhida, Kossuth L. u. 18.; kiállítás 2018. november 29.-ig
  42. 7. készlet: 2018. november 24. szombat 17:00 óra; Megnyitó a Borszéki Kultúrházban
    Cím: 510009 Borszék, Toplita u. 2.; a kiállítás 2019. március 14.-ig (facebbok képgaléria)
  43. 2019. január 26. (szombat) 14:00; a pásztói Pálfi György Tudománytörténeti Állandó Kiállítás megnyitása a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központban a szerző részvételével és köszöntésével, kitüntetésével 90. születésnapja alkalmából
    Cím: 3060 Pásztó, Nagymező u. 3; kiállítás 2028. december 31.-ig
  44. 2019. február 19. (kedd) 17:00; Megnyitó a Pannon Egyetemen (M5 Híradó - Veszprém TV)
    Cím: 8200 Veszprém, Egyetem u. 10.; kiállítás 2019. március 5.-ig
  45. 2019. március 15. (péntek) 15:30; Megnyitó a Dési Képgalériában (Galeria de Artă Dej), a Dési Civil Műhely (405200 Dés N. Iorga út, 6.) jóvoltából
    Cím: 405200 Dés, Kolozs megye, Bábolna tér (Piața Bobâlna FN, 405200, Dej, jud. Clu); kiállítás 2019. március 29.-ig
  46. 2019. március 28. (csütörtök) 16:00; Megnyitó a Bory Jenő Általános Iskolában
    Cím: 8000 Székesfehérvár Tolnai u. 41.; kiállítás 2019. április 16.-ig
  47. 2019. április 24. (szerda) 18 óra Megnyitó a PIK, Pestszentimrei Közösségi Házban
    Cím: 1188 Budapest, Pestszentimre, Vasút u. 48.; kiállítás 2019. május 12.-ig
  48. 2019. május 3. (péntek) 11:30 óra Megnyitó a Helmeczy Mihály Alapiskolában
    Cím: 077 01 Királyhelmec (SK), Hunyadi u. 1256/16; kiállítás május 24.-ig (M5 Híradó, Hírek.sk)
     
    2019. május 4. (szombat) VI. Magyar Majális, Dunaszerdahely
    Cím: Dunaszerdahely, Városi Szabadidőpark; időközi kiállítás
     
  49. 2019. június 04. (kedd) 10:00 óra Megnyitó Nagyfödémes Művelődési Központjában (Miestne kultúrne stredisko) a Borsos Mihály Alapiskola (Š.Majora č. 8, 925 22 Veľké Úľany) jóvoltából
    Cím: 925 22 Nagyfödémes, Szabadság tér 579. (Nám. Slobody 579, Veľké Úľany); kiállítás 2019. június 14.-ig
  50. 2019. augusztus 3. (szombat) 10:00 óra Megnyitó Répceszemere Községi Önkormányzata Művészetek Házában az önkormányzat és a Pásztói Patrióták jóvoltából
    Cím: 9375 Répceszemere, Fő utca 36.; kiállítás 2019. szeptember 30.-ig
  51. 2020. január 15. (szerda) 10:00 óra Megnyitó a Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Farkasvermi út 40.; kiállítás 2019. február 12.-ig
  52. 2020. augusztus 19. (szerda) 18:00 óra Megnyitó Polgárdi Város Önkormányzata szervezésében a Városházán
    Cím: 8154
    Polgárdi, Batthyány u. 132.; kiállítás 2020. október 30.-ig
  53. 2020. augusztus 20. (csütörtök) 11:30 óra Megnyitó a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében a Végh-kúrián
    Cím: 6400 Kiskunhalas, Bajcsy-Zsilinszky u. 5.; kiállítás 2020. szeptember 30.-ig
  54. 2021. június 26. (szombat) 11:00 óra Megnyitó Gyöngyöspata Város Önkormányzata szervezésében a Gyöngyöspatai Művelődési Ház és Könyvtár termeiben,
    Cím: 3035 Gyöngyöspata Fő út 63; kiállítás 2021. július 23.-ig
  55. 2021. augusztus 6. (péntek) 16:30 óra Megnyitó Pitvaros Községi Önkormányzat szervezésében a Művelődési Házban
    Cím: 6914 Pitvaros, Kossuth Lajos utca 33.; kiállítás (Kossuth Lajos utca 42.)
  56. 2022. március 25. (péntek) 16:00 óra Megnyitó Kőszárhegy Község Önkormányzata szervezésében a Kőszárhegyi Vitéz Szabó István Művelődési Házban
    Cím: 8152 Kőszárhegy, Fő út 105.; kiállítás április 25.-ig
  57. 2022. május 12. (csütörtök) 17:00 óra Megnyitó a Vörösmarty Mihály Közösségi Ház és Könyvtár épületében
    Cím:
    8143 Sárszentmihály, Fő út 54.; kiállítás: május 31.-ig
  58. 2022. június 4. (szombat) 17:00 óra Megnyitó a Sárkeresztesi Művelődési Házban
    Cím:
    8051 Sárkeresztes, Kossuth Lajos utca 9.; kiállítás június 30.-ig
  59. 2022. augusztus 6. (szombat) 16:00 óra Megnyitó Répceszemere Község Önkormányzata szervezésében a Művészetek Házában
    Cím: 9375. Répceszemere, Fő u. 36.; Kiállítás: augusztus 31.-ig (állandó kiállítás folyamatban)
  60. 2023. március 22. (szerda) 10:00 óra Megnyitó a Farkas Gyula Baptista Általános Iskola és Óvodában
    Cím: 2433 Sárosd, Fő út 10-12.; kiállítás: 2023. április 13.-ig
  61. 2023. május 12. (péntek) 14:00 óra Megnyitó a Katona József Gimnáziumban
    Cím: 6000 Kecskemét, Dózsa Gy. út 3.; kiállítás: 2023. május 26.-ig
  62.  2023. június 19. (hétfő) 10:00 óra Megnyitó az SSZC Vas és Villamosipari Technikumban
    Cím: 9400 Sopron, Ferenczy János u. 7.; kiállítás: 2023. június 19.-ig
  63. 2023. szeptember 29. (péntek) 17:00 óra Megnyitó az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karon a Kutatók éjszakája rendezvény keretében
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Budai út 45.; kiállítás: 2023. november 11.-ig
  64. 2023. november 15. (kedd) 09:00 óra Megnyitó a II. Rákóczi Ferenc Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola aulájában
    Cím: 8000 Székesfehérvár, Szekfű Gyula u. 4.; kiállítás: 2023. december 15.-ig
Hírek innen-onnan
A Vándorkiállításról megjelent tudósítások
 
 -------- 2023 január - december --------
  
 
-------- 2022 január - december --------
-------- 2021 január - december --------


-------- 2020 január - december --------
 
https://youtu.be/d5YJnRpolt8?t=8832020. szeptember 1., kedd, FEOL: A magyar géniuszok – Polgárdiban a tudománytörténeti vándorkiállítás 2020. augusztus 20., csütörtök Halas Tv - Kultúrkörkép: Pásztói Patrióták a kiállításról
2020. augusztus 20., csütörtök Halas Tv - Híradó: Megnyitó
https://youtu.be/Q_XZFmpP7jU?t=360
A Halas TV összefoglalója a vándorkiállítás
53. állomásáról (Végh-kúria, Kiskunhalas)
2020. augusztus 20., csütörtök Halasimedia.hu: Augusztus 20. kenyéráldással, bucisütéssel 
2020. augusztus 19., szerda Polgárdi TV: Kiállításmegnyitó és könyvbemutató
2020. január 9., csütörtök A tudomány és a művészet találkozója

-------- 2019 május - június --------

https://youtu.be/nI2m5fDcbYQ
A Hírek.sk beszámolója a vándorkiállítás
48. állomásáról (Királyhelmec)
2019. május 16., hétfő zamkch.edu.sk: Iskolánkba érkezett a tudománytörténeti vándorkiállítás 
2019. május 15., vasárnap Hírek.sk Televíziós Hírportál: Magyar tudósok a középpontban - tudománytörténeti vándorkiállítás Királyhelmecen (facebook)
2019. május 7., kedd facebook: Tudománytörténeti vándorkiállítás a Helmeczyben
2019. május 7., kedd VÁROSKÉP XXVIII. évfolyam 8. szám 7. oldal: Akikre büszkék lehetünk
https://www.facebook.com/hirek.sk/videos/2337165046340885/
M5 Híradó a 2019. május 3.-i
megnyitóról Királyhelmecen
2019. május 5., vasárnap FEOL: A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás a Felvidéken folytatja
2019. május 3., péntek MTV5 Híradó (22:35-23:00): Magyar tudósok

-------- 2019 március - április --------
-------- 2019 január - február --------
https://youtu.be/jFvSwGNz-hY?t=825
Veszprém TV Híradó 2019.02.22-én
2019. február 24., vasárnap A királyi városból a királynék városába érkezett vándorkiállítás
2019. február 22., péntek Veszprém TV Híradó (13:45-től)
2019. február 19., kedd M5 Híradó (16:36-17:22) a megnyitóról a Pannon Egyetemen
https://youtu.be/dHzWfQTyRp0
M5 Híradó a 44. megnyitóról a veszprémi
Pannon Egyetemen 2019.02.19-én
2019. február 19., kedd EVENSI: Magyar Géniuszok 
2019. február 12., kedd Pálfi György tudománytörténeti kiállításának megnyitója a Pannon Egyetemen
2019. január 24., csütörtök A szerző részvételével nyílik meg a Pálfi György Tudománytörténeti Állandó Kiállítás Pásztón

-------- 2018 november - december --------
Képek a 42. megnyitóról 2018.11.24-én
Borszék Kultúrház, Székelyföld
2018. november 25., vasárnap CNIPT Borsec Info: Magyar Géniuszok - Merjünk nagyok lenni!
2018. november 19., hétfő Ismerkedés a magyar géniuszokkal és világraszóló eredményeikkel a székelyföldi Borszéken
2018. november 18., vasárnap Mindennapi találkozás a magyar géniuszokkal

https://youtu.be/l-hnoajVk0I
Gregorovits Lipót Alapiskola műsora a
40. megnyitón a Jókai Kultúrházban
2018. november 16., péntek Három megnyitó egy héten belül három hajdani észak-, közép- és nyugatmagyarországi vármegyében ...
2018. november 10., szombat Hajdu online: A polihisztor professzora emlékeztek Debrecenben 
2018. november 8., csütörtök DELHIR.HU: Hatvani Istvánra emlékezik a Református Kollégium
2018. november 8., csütörtök Pálfi György tudománytörténeti kiállítása újabb megyeszékhelyen, Debrecenben
2018. november 3.,  szombat EVENSI:
 
-------- 2018 szeptember - október --------
 
Orbán Árpád alpolgármester köszöntötte a
kiállítást 38. állomásán, Székelyudvarhely
Városi Könyvtárában
2018. október 23., kedd Mit kotyog a magyar nemzet a világba? 
2018. október 22., hétfő Tudománytörténeti kiállítás, Székelyudvarhely
2018. október 18., csütörtök Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez 
2018. október 13., szombat Kisfaludiak XIII. Baráti Találkozója 
2018. szeptember 26., szerda "Magyar géniuszok" lesznek a Vécsey Hetek rendezvény vendégei
2018. szeptember 13., csütörtök A magyar géniuszok - vándorkiállítás a Kisfaludi Közösségi Házban
2018. szeptember 9., vasárnap Szarvashét: Magyar tudósok látogattak Székelyföldre 
2018. szeptember 7., péntek Kisfalud a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 3. évadjának első állomása

-------- 2018 június - július - augusztus --------
A kiállítás 35. állomásának szervező
csapata 2018.08.19-én Szentegyházán
2018. augusztus 8., szerda Magyar tudósok "látogatnak" Székelyföldre, Szentegyházára Szent István ünnepére 
2018. június 27., szerda Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás következő állomása MOGY2018 Ópusztaszer
https://youtu.be/njibUnu5XE4?t=9m17s
Fonyód TV összeállítása a Fonyód Tükör
műsorban a díjkiosztóról (a képre kattintva)
2018.06.12., kedd Fonyód Tükör: Tudománytörténeti pályázat - díjkiosztó
2018.06.11., hétfő fonyod.hu: "Barátkozás géniuszokkal" díjátadás
https://youtu.be/N3HJqSNZulI?t=12m16s
Somogy TV Híradó 2018.06.08-án a 33.
megnyitóról Siófokon (a képre kattintva)
2018.06.08., péntek Magyar géniuszokra nyíltak a szemek Siófokon is, harmincharmadszor is 
2018. június 8., péntek Somogy TV Híradó: Géniuszok a Perczelben
2018. június 5., kedd Tudománytörténeti kiállítás a Perczel Mór Gimnáziumban

-------- 2018 május --------
http://dunaszerdahelyi.sk/tudomanytorteneti-vandorkiallitas-vamberyben
Megnyitó a Vámbéryben
/Dunaszerdahely TV 2017.05.16/
2018. május 28., hétfő Szarvasi Hét: Gyomaendrődön a tudománytörténeti vándortárlat 
2018. május 26., szombat bosztor.hu: Magyar Tudománytörténeti Vándorkiállítás a MOGY 2018-on 
2018. május 25., péntek Gyomaendrod.com: Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás
2018. május 24., csütörtök Dunaszerdahelyi TV: Tudománytörténeti vándorkiállítás a Vámbéryben
2018. május 23., szerda A tudománytörténeti kiállítás 3. Békés megyei megnyitója a szerző, Pálfi György részvételével
 
https://youtu.be/gdQyMK5_4-w
Nyíregyháza TV Híradó 2018.05.17.
2018. május 17., csütörtök varmin.eu: Tudománytörténeti vándorkiállítás 
2018. május 17., csütörtök Nyíregyházi Televízió: Híradó (11:40-14:11-ig) és helyszíni felvétel
2018. május 16., szerda nyiregyhaza.huKülönleges kiállítás a Bánkiban – A magyar találékonyságnak nincs párja! (videófelvétel a cikkbe foglalva)
2018. május 16., szerda A nyírségi állomásról tudósított a királyi televízió
2018.05.15., kedd M1TV Hungarian Reports: Hungarian inventors exhibits in Nyíregyháza 9:08-tól kb. 9:38-ig 
https://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2018-05-15-i-adas-3/
M1TV tudósítás a nyíregyházi kiállításról
2018.05.15-én (6:49-től)
2018. május 15., kedd M1TV MA délelőtt: Tudománytörténeti kiállítás Nyíregyházán 6:49-től 
2018. május 15., kedd A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 3. dunaszerdahelyi állomása 
2018. május 13., vasárnap SZON, Kelet: Tudománytörténeti ritkaság a Bánkiban 
2018. május 12., szombat Emeljük a zászlót oly magasra, hogy vegyük észre végre, hogy mit, miért és mi végre!
2018. május.11., péntek SZON, Kelet: Szellemi kincsekre nyílhat az ifjak szeme
2018. május 11., péntek Tisztelgés az ízig-vérig magyar tudós emlékére és újabb terjesztői megállapodás
2018. május 10., csütörtök bankidonat.hu: Pálfi György Tudománytörténeti Kiállítás
2018. május 8., kedd kozossegekhete.hu: Magyar Géniuszok - Vándorkiállítás 
https://youtu.be/KEUXgsdF2vM
Megnyitó Salgótarjánban 2018.04.24
2018. május 7., hétfő A "tudósok" Kelet-Magyarországon folytatják vándorútjukat 
2018. május 7., hétfő kozossegekhete.hu: Dr. Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
2018. május 5., szombat Salgó TV: Dr. Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
2018. május 4., péntek Tudósok látogattak az ELTE TTK Kari Könyvtárba

-------- 2018 április --------
2018. április 29., vasárnap Állították, nem mondhatjuk el senkinek ...
https://youtu.be/BeAb6A_RT0Q
Megnyitó az ELTE TTK Kari Könyvtárában
2018. április 5-én
2018. április 28., szombat Magyarságtudomány, tudománytörténet és történelmi magyar szerep 
2018. április 27., péntek Élet az ELTE TTK-n
2018. április 20., péntek Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez 
2018. április 19., csütörtök Fonyód Tükör
2018. április 18., szerda bbmk.hu: Tudománytörténeti Vándorkiállítás (Salgótarján)
Iszkaszentgyörgyi megnyitó 2018.04.16.
(képalbum a képre kattintva)
2018. április 17., kedd Iszkaszentgyörgyön nyílt meg a vándortárlat 27. állomása 
2018. április 12., csütörtök muzsa.sk: Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei (Fülek)
2018. április 9., hétfő felvidek.ma: Kiállítás megnyitó: Dr. Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítása (Fülek)
https://youtu.be/aHiJZ3SGMT4?t=7m8s
25. megnyitó 2018.04.09-én a fonyódi
Mátyás Király Gimnáziumban
2018. április 9., hétfő somogyiprogram: Dr. Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítása Fonyódon 
2018. április 4., szerda ttk.elte.hu: Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás megnyitója (ELTE)
2018. április 3., kedd Negyedszázadik: a vándorkiállítás 25. állomása Fonyód vagy Fülek

-------- 2018 március --------
2018. március 31., szombat Dr. Székelyhidi László, Leibniz díjas matematikus előadásával nyílik meg a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás az ELTE TTK könyvtárában
2018. március 29., csütörtök iszkaszentgyorgy.hu: Kiállítás az iszkaszentgyörgyi Szent György Napokon
2018. március 29., csütörtök Dr. Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás Fonyódon
https://youtu.be/qZvHvuo6iR0
Dunaszerdahelyi TV a 2018.03.19.-i
megnyitóról (a képre kattintva)
2018. március 26., hétfő Felvidékre is eljutott Pálfi György és a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány üzenete
2018. március 23., péntek Dunaszerdahelyi TV: A tárlat bemutatja, mivel gazdagították a világot a magyar tudósok 
2018. március 23., péntek newsag.hu: A jövő generációját szolgálja a napokban megnyílt Magyar Géniuszok tárlat
2018. március 22., csütörtök KörösTV: Magyar géniuszok - március végéig látogatható Szarvason a vándorkiállítás (megtekinthető 5:35-10:37, illetve ide kattintva)
2018. március 18. dunaszerdahelyi.sk: Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás a magángimiben 
KörösTV Szarvas Híradó 2018.03.22
(a képre kattintva)
2018. március 18., vasárnap Szarvasi Híradó: Kiállítás nyílt a magyar géniuszokról 
2018. március 16., péntek BEOL: Hazai tudósokról tanulhatunk Szarvason
2018. március 15., csütörtök hir6.hu: Magyar géniuszok Szarvason
https://youtu.be/36Sah8K2h6Y
A 20. megnyitó 2018. március 8-án
Székesfehérvár,  Aranykéz Gimnázium
2018. március 10., szombat A 20. állomás, amely székely es, magyar es, csíkszeredás es, székesfejér es! 
2018. március 11., vasárnap
Szarvason nyitja meg ünnepélyesen délkelet-magyarországi vándorútját Pálfi György tudománytörténeti kiállítása
 
2018. március 7. csütörtök szarvasihet.hu: Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei 
2018. március 3., szombat Nógrádban Hollókő a tudománytörténeti kiállítás következő állomása

-------- 2018 február --------
https://youtu.be/GV4OLB9iPyg
Megnyitó a szécsényi Forgách-kastélyban
2018.02.01-én /Szécsény TV felvétele/

2018. február 28., szerda Az Aranykéz Gimnázium a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 20. állomása 
2018. február 10., szombat Szécsény TV: Szécsény Híradó (2. rész 33:00 perctől) és Szécsényi Hírek
2018. február 1., csütörtök kubinyimuzeum.hu: Tudománytörténeti kiállítás nyílik február 1-én

http://kaposvarmost.hu/videok/kaposvar-most/2018/01/30/akikre-buszkek-lehetunk-a-magyar-tudomany-torteneteben.html-------- 2018 január --------
https://youtu.be/Ne4MB9q8Br8
2017.10.30., Pásztó, Teleki Pál Városi
Könyvtár és Művelődési Ház (képre kattintva)
2017. december 12., kedd NOOL: Büszke lehet minden magyar
https://youtu.be/jkzT6yQU-m0
Megnyitó a Műegyetemen 2017.11.16-án
(képre kattintva)
2017. november 26., vasárnap X-media: Dr. Pálfi György tudománytörténeti kiállítása 
2017. november 18., szombat A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás egy éves évfordulója előtt egy nappal
2017. november 16., csütörtök Tudománytörténeti kiállítás | A magyar tudomány ünnepe 
2017. november 13., hétfő A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében nyílik meg Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítása a Műegyetemen 
https://youtu.be/eEixRN-OhUU
Megnyitó a Bugát Pál Szakgimnáziumban
2017.11.13-án (képre kattintva)
2017. november 13., hétfő FEOL: Tudománytörténeti séta a magyar géniuszok előtt
2017. november 12., hétfő FEOL: Önbecsülés és tenni akarás
2017. november 9., csütörtök zichyujfalu.hu: Pálffy György Tudománytörténeti Vándorkiállítás Zichyújfaluban 
2017. november 8., szerda Meghívó a Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017/18. évadjának 2. középiskolai állomására
https://youtu.be/KGYU6PATVoI
Megnyitó Zichyújfaluban 2017.11.06-án
2017. november 8., szerda Alapítványi levél a szervezőknek - Zichyújfalui élmény 
2017. november 5., vasárnap Zichyújfaluban folytatódik a Tudománytörténeti Vándorkiállítás 

-------- 2017 szeptember - október --------
2017. október 25., szerda Pálfi György-féle tudománytörténet alap-, közép- és felsőfokon 
http://www.fehervartv.hu/video/index/21326
Fehérvár TV a 2017.09.25.-i megnyitóról
a Munkácsy Mihály Általános Iskolában
2017. szeptember 25., hétfő FehérvárTV: Híradó 18:00 Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
http://www.fehervartv.hu/video/index/21101
Fehérvár TV a 2017.09.05.-i megnyitóról az
Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán
2017. szeptember 5., kedd Heves megyében is megkezdi vándorútját a tudománytörténeti kiállítás

-------- 2017 május --------
"Merjünk nagyok lenni!"
Az első megyei döntő résztvevői

2017. május 07., vasárnap FEOL: Zámoly: vándorkiállítás, tudománnyal
Zámoly: a szervezők a vándorkiállítás
első évadjának utolsó iskolai állomásán
2017. május 5., péntek Az évad utolsó iskolai állomásához érkezett a Tudománytörténeti Vándorkiállítás (frissítve) 

-------- 2017 április --------
2017. április 22., szombat Bő egy hónappal a megyei verseny előtt ért Dunaújvárosba a Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
https://www.youtube.com/watch?v=uRjtMePs4CA
D+ TV Híradó (részlet) a dunaújvárosi
megnyitóról 2017.04.19. (7:22-től)
2017. április 19., szerda DUOL: Világraszóló magyarokról nyílt kiállítás a Rudasban
 
-------- 2017 március --------
2017. március 28., kedd FEOL: Tudománytörténeti Vándorkiállítás az abai Atilla Király Gimnáziumban
http://www.fehervartv.hu/video/index/19346
Megnyitó a Vasvári Pál Gimnáziumban
/képre kattintva FTV Híradó (15:30-tól)/
2017. március 7., kedd Felemelő megnyitó résztvevői voltunk a Vasvári Pál Gimnáziumban 
2017. március 7., kedd Tablókon a magyar származású géniuszok a Vasvári Pál Gimnáziumban 
2017. március 6., hétfő ÖKK: Tudománytörténeti Vándorkiállítás megnyitója 
2017. március 6., hétfő FEOL: A Vasváriba vándorolt a tudománytörténet
2017. március 2., csütörtök A Vasváriba vándorol a tudománytörténet márciusra 

------- 2017 január - február --------
2017. február 15., szerda ÖKK: Tudós elmék és alkotásaik egy kiállításon (Galéria)
2017. február 15., szerda Magyarország jövője ifjainkban éled 
http://www.fehervartv.hu/video/index/19162
Megnyitó a Tóparti Gimnáziumban
/Fehérvár TV tudósítása a képre kattintva/
2017.február 15., szerda ÖKK: Tudománytörténeti Vándorkiállítás a Tópartiban 
2017. február 13., hétfő ÖKK: Tudománytörténeti Vándorkiállítás nyílik szerdán
2017. február 13., hétfő szekesfehervar.hu: Tudománytörténeti Vándorkiállítás nyílik szerdán a Tópartiban
2017. február 13., hétfő fejervar.hu: Magyarországon született tudósok előtt tiszteleg Székesfehérvár
A cecei megnyitóról szólva,
  Bogárd és Vidéke '17.01.19.
2017. február 12., vasárnap A Tudománytörténeti Vándorkiállítás negyedik állomása újra Székesfehérvár 
2017. február 9., csütörtök FEOL: Folytatásos kiállítás
2017. február 2., csütörtök FEOL: Vándorkiállítás: tudós elmék
2017. január 24., kedd Tudománytörténeti Kiállítás
2017. január 09., hétfő FEOL: Tudománytörténeti vándorkiállítás Cecén

-------- 2016 december - november --------
https://www.youtube.com/watch?v=h8162eq00DQ
Zenés összeállítás a Vándorkiállítás első
iskolai megnyitójáról a képre kattintva
2016. december 18., vasárnap A Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017. januárjának közepéig Seregélyesen látogatható 
2016. december 5., hétfő Hunyadi SZC: Természettudományos tudománytörténeti kiállítás, Fotógaléria
2016. november 25., péntek A Hunyadi Mátyás Szakgimnázium a Tudománytörténeti Vándorkiállítás első iskolai állomása
http://www.fehervartv.hu/video/index/18225
Tudománytörténeti Vándorkiállítás indítása
a Fejér Megyei Mérnöki Kamara 20. jubileumi
ülése nyitányaként, a Civil Központban
/Fehérvár TV tudósítása a képre kattintva/
2016. november 9., szerda Fehérvári Hírek: Megkezdte vándorútját a Tudománytörténeti Vándorkiállítás
2016. november 7., hétfő szekesfehervar.hu: Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei a Civil Központban 
2016. november 7., hétfő FEOL: Tudós elmék a tárlaton
2016. november 7., hétfő Merjünk nagyok lenni! - Megkezdte vándorútját a Tudománytörténeti Vándorkiállítás

Hírek a vándorkiállításon innen és túl, s a régmúltból
Híradások Pálfi György tudománytörténeti kiállításairól (máig a világhálón) a vándorkiállítás meghirdetése előtti időből, mikor maga szerző és az általa elnökölt Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány terjesztette csupán a kiállítást angol, francia és magyar nyelven az Egyesült Államoktól Ausztráliáig és - természetesen - itthon.

Különösen is ajánlott azoknak figyelmébe, akik a szerző jóhiszeműségét kihasználva nem átallják 2017 közepe óta Pálfi György tudománytörténeti kiállítását a saját kiállításukként, s - mi több - a tulajdonukként (!) terjeszteni, újabban árulni (?!). Mindezeken túl még azokat vádolni kisajátítással és kiszervezéssel, akik a szerzővel kötött megállapodás alapján térítésmentesen terjesztik a kiállítást. Figyelmeztetésül ajánljuk ezt azoknak is, akik a tények ellenére is képesek a plagizálók minket és a terjesztőket érintő szemen-szedett rágalmainak hitelt adni, bedőlni, s a nyilvánvaló plágium felett szemet hunyni!



A lista messze nem teljes, csupán annyit tartalmaz, amennyinek nyoma maradt a világhálón (s megannyi közösségtől özönlenek a köszönő levelek és jókívánságok Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár és múzeumigazgató részére).

Bizalommal az ősi erényben: a Fejér Szövetség sajtószolgálata

2. "MERJÜNK NAGYOK LENNI!"

Országos Tudománytörténeti Verseny
(első megyei verseny emlékei, összefoglalója)
Nevezési lap

Előzetes - eredményes és eredménytelen - nevezések iskolánként bontásban (2017. március 27.-i állapot szerint):
  1. Hunyadi Mátyás Szakiskola (48) 
  2. Cecei Általános Iskola (14)
  3. Tóparti Gimnázium (45)
  4. Vasvári Pál Gimnázium (13fő)
  5. Abai Atilla Király Gimnázium (1 fő)
  6. Vörösmarty Mihály Szakiskola (23 fő)
  7. Dunaújvárosi Rudas Szakiskola (5 fő)
A részvételi feltételeket és a Fejér megyei versenykiírást a 2017. május 21.-i első - csapatos - és a 2017. május 29.-i második - egyéni - versenyfordulóra 2017. március 27-én 15 órakor Abán, a hatodik iskolai helyszínen, az Atilla Király Gimnázium kiállításának megnyitóján hirdettük ki az alábbiak szerint.
a "Merjünk nagyok lenni" Országos Tudománytörténeti Verseny Fejér megyei fordulóira
(első körlevél) 

„Mid van, mi még, hazám! mi lelkesíthet? Mi e kuszált jelenben egyesíthet?
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, csak elfajult kor hős elődöket”
– kiáltott fel feledhetetlen szavakkal Garay János: Az Árpádok című művében

S, ha egy hajdani vagy mai tudóst hősnek nevezni, kicsit túlzottnak is tűnhet, kell-e hangsúlyozni, hogy a Kárpát-medence szülötteiként hazánkból hosszú évtizedes útra indult szellemi nagyjaink a saját harcaikat sem éppen „párnák közt” vívták meg. S, ha hajdan tudták, hogy a tudás hatalom, akkor ma még inkább tudnunk kell, hogy a tudás is lehet fegyver. Talán a legjobb fegyver, hogy harcainkat ne vérrel, ne rombolással, hanem a szellem erejével és alkotással, teremtéssel vívjuk meg nemzeti és emberi sorsunk jobbítása érdekében. 

Kedves Diákok, Ifjak! Kedves Tanárok! Tisztelt Iskolai Közösségek! 

A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége által gondozott és támogatott tudománytörténeti kiállítás, mint vándorkiállítás a megyénkben, itt, Fejérben a hatodik iskolai állomásához érkezett. A sors hozta így, hogy a vándorkiállítás állomásainak szervezési feladatai közepette éppen itt és most, az Atilla nagykirályunkról elnevezett gimnáziumban jött el az idő, hogy a – már a Vándorkiállítás megnyitóján, 2016. novemberében – „Merjünk nagyok lenni!” címmel meghirdetett Országos Tudománytörténeti Szakmai Verseny májusra tervezett Fejér megyei fordulóinak részletes versenykiírását ismertethessük a résztvevőkkel, a nevezni szándékozó diákokkal, tanáraikkal és szüleikkel, családtagjaikkal. 

Kedves Diákok, Nevelők és Tanítók! 

Ezúton hívunk és szólítunk Benneteket, várjuk Önöket, hogy vegyetek, vegyenek részt a
„Merjünk nagyok lenni!”
Országos Tudománytörténeti Verseny
alábbi helyszínen és időben rendezett
Fejér megyei kétfordulós döntőjén,

amelynek első 3 helyezettje és az általuk megnevezett résztvevőkkel kibővített csapat tagjai (összesen legfeljebb 15 fő) jogosultságot nyer és meghívást kap az országos verseny következő fordulójára, az országos elődöntőbe. 

Előzetes nevezés: 2017. május 14.-ig hiánytalanul és helyesen kitöltött és az iskolai titkárságokon leadott nevezési lappal (minden egyes résztvevő számára kötelező) 

A megyei verseny első fordulója: Csapatverseny (ajánlottan 3-5, legfeljebb 5 fős csapatokkal)
  • időpontja: 2017. május 21-én (vasárnap) 10 óra (esőnap: 2017. május 28-án 10 óra)
  • helyszíne: Székesfehérvár, Zichy liget (Tudománytörténeti Versenypont)
  • helyszíni nevezés: 2017. május 21-én 8-9 óráig a versenykiírásnak megfelelő alkotás(ok) átadásával a verseny döntőbizottságának és érvényes nevezési lappal rendelkező csapattagok megnevezésével
A megyei verseny második fordulója: Egyéni döntő (nemcsak az első forduló résztvevői számára)
  • időpontja: 2017. május 29-én (hétfő) 10 óra
  • helyszíne: Székesfehérvár, Hunyadi Mátyás Szakgimnázium (Szfvár, Várkörút 35.)
  • helyszíni nevezés: 2017. május 29-én 8-9 óráig érvényes személyi okmánnyal, vagy igazolással a helyszíni regisztrációs ponton
Feladatkiírás a megyei verseny első fordulójára; a csapatversenyre teljesítendő feladat:
  1. kötött csapatfeladat: Talányos zár, avagy közkeletű nevén: ÖRDÖGLAKAT és/vagy (tehát nem kötelező, azonban ajánlott mindkét feladatot teljesíteni; hiszen az összes pontszámra nagyobb esélyt jelent)
  2. szabad csapatfeladat: Egy szabadon választott – a kiállításban szereplő nem Nobel díjas – magyar tudós személyét, vagy alkotását, vagy életét megjelenítő (címmel megnevezett) MŰALKOTÁS
létrehozása és bemutatása a megyei versenyen
Ördöglakat verseny feladattal szemben támasztott műszaki előírások, feltételek:
  • legfeljebb 5 kg súlyú és szabványos futball labda méretű helyen tárolható,
  • (ajánlottan természetes anyagokból, de) bármilyen anyagból készített,
  • a csapat bármely kijelölt tagja által legfeljebb 1 perc alatt kinyitható, megfejthető szerkezet
Műalkotás verseny feladattal szemben támasztott előírások, feltételek:
  • egyetlen személy által is hordozható (ajánlottan természetes anyagokból, de) bármilyen anyagból készített képzőművészeti műalkotás (grafika, festmény, szobor, építmény, …) vagy
  • a csapat tagjai által előadott, bemutatott irodalmi vagy zenei műalkotás, színjáték (vers, színdarab, próza, képzelt/valós történet, dal, vagy hangszeres zenemű)
  • ám a csapat tagjai által legfeljebb 5 percben bemutatható, ismertethető műalkotás, amely bemutató során az alkotó és alkotása nem hangozhat el, azonban előny, ha a műalkotás szemlélője, hallgatója találja ki a címét (melyből az alkotóra, vagy az alkotásra fény derül).
Az elbírálás fő szempontjai:
  • ötletesség és a kivitelezés minősége (esztétikusság),
  • nemes egyszerűség és könnyedség,
  • a célt megtestesítő kifejező képesség
Helyszíni díjazás és eredményhirdetés:
  1. Az első fordulón résztvevő és az előzetes nevezés feltételeit teljesítő minden csapattag
    a) a részvételt és eredményt hitelesítő oklevelet kap és jutalomban részesül és
    b) a csapat által elért eredménytől függően legfeljebb 50% pontot szerezhet (egységesen és egyénenként) a megyei verseny második, egyéni fordulójára, azaz a megyei döntőbe
  2. Az első három helyezett csapat tagjai különdíjban részesülnek
  3. A legnépszerűbb alkotás(ok) a helyszínen külön közönségdíjban is részesülhetnek
Az első fordulón csapattagként (igazolt) részvétel – az elért pontszámtól és jelenléttől függetlenül – a megyei döntőre, azaz a megyei verseny második fordulójára nevezés alapfeltétele (a csapattagságot a csapat jelenlévő tagjai által maguk közül választott helyi vezető, vagy az iskola képviselője igazolhatja).

További részletek és felkészülési segédletek itt, a fejlécben megjelölt honlap Magyarságtudomány rovatán folyamatosan frissítve olvashatók
Dr. Boór Ferenc sk. elnök, társelnök
MVSZ Fejér megye – Fejér Szövetség


A versenyre ajánlott felkészülési lehetőségek, ismeretanyagok
  • A szabadon választott műalkotáshoz <választható feltalálók> listája,
    akiket, vagy akiknek alkotását, életútját szemléltetheti a műalkotás
  • Állandó Tudománytörténeti KiállításTeleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ (3060 Pásztó, Nagymező u. 3.)
  • Magyarságtudományi Füzetek 11. szám - Cúth János: Magyarságtudatunk forrásvidékei
  • Tudós magyarok | Magyar Nemzeti Múzeum (mnm.hu/hu/kiallitasok/tudos-magyarok) Figyelem! A Tudós magyarok című kiállítás, a Magyar Nemzeti Múzeum 2004-ben nyílt állandó, tudománytörténeti kiállítása már csak 2017. április 9-ig látogatható! 
  • Tudománytörténeti kiállítási anyag (bemutató pdf-ben)
  • Tudósaink (bemutató) 
Megyei elődöntő és döntő
 A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyarok Világszövetség
"Merjünk nagyok lenni" Tudománytörténeti Verseny
megyei döntőjének megnyitója
2017. május 29-én (hétfőn) 9:30 óra
a Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumban
(8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.)
 
A megnyitó menetrendje:
  • Bökönyi-Benedek Csilla, a Hunyadi Mátyás Szakgimnázium általános igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket az iskolaközösség nevében,
  • Dr. Gál Erzsébet elnök, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány képviseletében tolmácsolta Pálfi György professzornak, a kiállítás alkotójának üzenetét
  • Dr. Szepes András, a Vándorkiállítást kiemelten patronáló Fejér Megyei Mérnöki Kamara elnöke, a döntőbizottság tiszteletbeli elnöke kívánt sok sikert a döntőn résztvevő diákok számára
  • Dr. Boór Ferenc, a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke nyitotta meg a versenyt 
A versenyen minden előzetesen érvényesen nevező diák részt vehetett függetlenül attól, hogy részt vett-e a 2017. május 21.-i megyei elődöntőn. 


A 2017. május 21.-i elődöntő helyezettjei és eredményei:

Első helyezett csapat (döntőre vitt pontszámuk csapattagonként 45-45 pont):
Karafi Viktória, Kéri Virág, Klupács Olívia, Neukunft Adél, Pats Enikő
Második helyezett csapat (döntőre vitt pontszámuk: csapattagonként 40-40 pont):
Magyar Réka, Meszecsov Bettina, Rapai Zoé, Stupián Kinga, Tóth Fruzsina
Harmadik helyezett csapat (döntőre vitt pontszámuk csapattagonként 36-36 pont):
Magyar Dániel, Nagy Patrik
Pontot szerzett csapat még (döntőre vitt pontszámuk csapattagonként 35-35 pont):
Németh Orsolya, Németh Zsófia, Osztotics Dorina, Széklai Gréte, Vicsacsán Panka

A megyei döntő menetrendje (igazodva az iskola tanrendjéhez):

08:30-tól 09:25-ig Regisztráció a helyszínen
09:25-től 09:35-ig Megnyitó
09:35-től 10:20-ig Felzárkóztató csapatforduló (az elődöntőn helyezettek segítségével)
10:20-tól 10:30-ig Szünet
10:30-tól 11:15-ig Egyéni (kieséses) döntő
11:15-től 11:30-ig Szünet (első három helyezett csapatválasztása a területi döntőbe)
11:30-tól 12:00-ig Oklevelek és díjak átadása, Záró



A 2017. május 29.-i megyei döntő helyezettjei:

Első helyezett (1 ponttal, külön ráadáskérdés megválaszolásával megelőzve vetélytársát):
Tóth Fruzsina
Második helyezett (1 ponttal lemaradva vetélytársától):
Magyar Réka
Harmadik helyezett (a helyezett társaival az elődöntőn még 2. helyezett csapat tagjaként):
Stupián Kinga

Az első három helyezett a döntő után megnevezhették csapattársaikat (plusz 4-4 fő), akikkel a magasabb szintű versenyekre meghívást elfogadva egyúttal mindannyian részvételi lehetőséget nyertek.

Minden résztvevő elismerő oklevelet és ajándék könyvet kapott a Fejér Szövetségtől. A helyezettek és csapattársaik, Jászter Gabriella és Bökönyi-Benedek Csilla felkészítő tanárok pedig a helyezést igazoló oklevelek mellett a Magyarok Világszövetsége és a Fejér Szövetség összesen mintegy 100.000 Ft-os értéknek megfelelő ajándékkönyveit és -tárgyait vehették át.

A megyei verseny döntőbizottsága:
Dr. Szepes András, a Fejér Megyei Mérnök Kamara elnöke
Dr. Gál Erzsébet, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány képviselője
Dr. Boór Ferenc, az MVSZ FMSZ elnöke
Sajó Victor, a Fejér Szövetség elnöke


A Fejér megyében megnyitott Tudománytörténeti Vándorkiállítás első iskolai állomása és a "Merjünk nagyok lenni!" országos tudománytörténeti verseny első megyei döntőjének helyszíne, a Hunyadi Mátyás Szakgimnázium, uz egyazon helyen lebonyolított megnyitó és megyei döntő méltó keretet biztosított a magyar tudománytörténet előtt tisztelgő kiállítássorozat első 2016/17. évi évadjának, melyre alapozva az önkéntes szervezés új lendületet kapott és már párhuzamosan, több készlettel és több megyében tervezte a következő, 2017/18. évadot.

3. MAGYARSÁGTUDOMÁNYI FÜZETEK (és megrendelésük)


https://youtu.be/0zQPftEWMbY

Megrendelése: Sokan érdeklődtek már, hol lehet megrendelni a Magyarságtudományi Füzeteket. Mától a következő lehetőségek közül lehet választani:
  • Írj egy e-mailt a fejerszovetseg@gmail.com címre, hogy az eddig megjelent példányokból melyikeket kéred és mennyit! Add meg az elérhetőséged (pl. telefonszám, @-levél), hogy értesíteni tudjunk, ha megérkeztek vagy hol vehetők át a kiadványok, vagy
  • látogass el az Alba Mária örökség boltba (Székesfehérvár, Koronázó tér 4. első emelet)
  • vagy a Királykút Emlékházba (Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.) a kedd esténkénti Hétvezér-Estékre; ott is megrendelhetők, illetve átvehetők a készletből.
A kiadványok ára jelenleg 700 Ft/db. Előreláthatólag több éven át, eleinte minden hónapban, a 2016. évtől negyed-, félévente jelent/jelenik meg egy-egy füzet.

Eddig megjelent füzetek (1-30):



Az eddig megjelent összes Magyarságtudományi Füzet (1-30) egy csomagban történő megrendelése esetén a kedvezményes ár: 15.000 Ft + postaköltség
A postaköltség személyes átvétellel kiiktatható a keddenként este 18:00 órától kezdődő Hétvezér Estéink alkalmával, a Királykút Emlékházban.

https://youtu.be/mW4xGRfkVW4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése