Böjte Csaba árváinak szüksége van a segítségre, ezért barátaink, a Nemzeti Érzelmű Motorosok (NÉM) december elején egy autós túrát szerveznek Petrozsénybe. Aki akar, saját járművel is mehet, s jó lenne, ha minél többen mennének. Ruhákat, könyveket, pénzfelajánlást szívesen fogadnak. Akinek van könyvesboltos ismerőse, kérdezze meg, hogy tudna-e esetleg felajánlani valamit... ugyanúgy a ruházati boltokban is. A cél nem csak adományok eljuttatása, hanem a gyerekekkel töltendő néhány nap... Minden pénzbeli felajánlást nyilvánosságra hoznak, hogy melyik szervezet ajánlotta fel... Szeretnék ezt hagyományossá tenni, s minden évben más-más árvaházat meglátogatni.
"Egyszer egy ferencestől megkérdezték, hogy miből él. És azt mondta, hogy a szegénységből. S hogy él? Köszöni szépen, elég jól. Tehát lehet, hogy furcsa, de költségvetésünk nagy részét tényleg naponta, hetente vagy havonta teremti elő a Jóisten." (Böjte atya)
„Nem csak anyagi segítség érkezett az elmúlt időszakban, hanem természetbeli is. Az idén sokat szerepeltünk a médiában, de azt nem is reméltem, hogy ekkora visszhangja lesz ennek. Ezen a nyáron mindig legalább tízen voltak nálunk Magyarországról, akik azért jöttek, hogy segítsenek. A krumplipucolástól elkezdve mindenben nagy-nagy örömmel, szeretettel vettek részt.
Egyik nyári reggel érkezett egy soproni hölgy, mi éppen mentünk ki a Sztrére ,,szőnyegmosni'', arra a helyre, ahol a piski csata is volt. Mondtam neki, hogy pihenjen le, de ő azt mondta, semmiképpen ki nem hagyná ezt a lehetőséget. A szőnyegmosás abból áll, hogy egy asztalt beteszünk a folyóba, rárakjuk a szőnyegeket, beszappanozzuk, súrolókefével megsúroljuk, a patakban leöblítjük. Én súroltam, ő szappanozta. Közben megkérdeztem, hogy mivel foglalkozik, és kiderült, hogy csellista a filharmóniában. Kicsit elszégyelltem magamat, de ő azt mondta, hogy nagyon jól szórakozik, és azt hitte, hogy ilyen csak a filmekben van.
Volt olyan mérnök, aki nekiállt és polcokat szerelt, a másik meg meszelt. Jelenleg is két fiatal egyetemista fiú van nálunk, éppen szilvalekvárt kevernek. Az néha már minket is komoly feladat elé állított, amikor váratlanul betoppant egy-egy nagyobb csoport, hogy segíteni szeretnének. Hálásan köszönöm, hogy ekkora szeretet és jóság van a magyarországi testvérekben.”
Egyik nyári reggel érkezett egy soproni hölgy, mi éppen mentünk ki a Sztrére ,,szőnyegmosni'', arra a helyre, ahol a piski csata is volt. Mondtam neki, hogy pihenjen le, de ő azt mondta, semmiképpen ki nem hagyná ezt a lehetőséget. A szőnyegmosás abból áll, hogy egy asztalt beteszünk a folyóba, rárakjuk a szőnyegeket, beszappanozzuk, súrolókefével megsúroljuk, a patakban leöblítjük. Én súroltam, ő szappanozta. Közben megkérdeztem, hogy mivel foglalkozik, és kiderült, hogy csellista a filharmóniában. Kicsit elszégyelltem magamat, de ő azt mondta, hogy nagyon jól szórakozik, és azt hitte, hogy ilyen csak a filmekben van.
Volt olyan mérnök, aki nekiállt és polcokat szerelt, a másik meg meszelt. Jelenleg is két fiatal egyetemista fiú van nálunk, éppen szilvalekvárt kevernek. Az néha már minket is komoly feladat elé állított, amikor váratlanul betoppant egy-egy nagyobb csoport, hogy segíteni szeretnének. Hálásan köszönöm, hogy ekkora szeretet és jóság van a magyarországi testvérekben.”
„Egy-egy tanító néni, számtantanár, mérnök, csodát tudna tenni a szórványban, áldás lenne az ottani jelenlétük! Nagyon jó lenne, hogyha a magyar egyház valamit visszanyerne a hajdani missziós lendületéből és merne mosolyogva elmenni a Zsil völgyébe, Temesvárra vagy Aradra, és felkínálni az ottani megfáradt kollégáknak a segítséget. Én hiszem, hogy a tízmilliós magyarországi magyarságban vannak olyan fiatalok és felnőttek, akiknek az a hivatásuk, hogy lehajoljanak a szórványban élőkhöz, a szeretet misszióját vállalják.
Most ezt az alkalmat megragadom arra, hogy üzenjek azoknak, akikben ez az álom újból és újból visszatér: merjenek lejönni Erdélybe, Kárpátaljára, a határon túli területekre! Erdélyből rengetegen mennek Magyarországra dolgozni. Miért ne lehetne, hogy Magyarországról jönnének Erdélybe óvónők, tanítók, tanárok, egy évre, kettőre, és segítenének összeszedni legnagyobb értékeinket, a gyerekeket? Gondolom, nagy dolog elmenni, aranyat ásni, hátrahagyni mindent, és Dél-Afrikában vagy Kanadában összeszedni a föld kincseit. Egy gyermek, egy élet sokkal, de sokkal nagyobb érték, mint egy aranyrög! Miért ne mennénk és miért ne szednénk össze ezeket a gyermekeket? Nagyon sokan vannak!
Nemrég voltunk egy állami árvaházban, amelyik 50 km-re van a magyar határtól. Elvittünk találomra tizenegy gyereket kirándulni a közel kétszázból. Ebből hat magyar származású, magyar nevű volt. Az egyik kislány ötször elmondta, mire megértettem, hogyan hívják? nem tudott magyarul, saját nevét nem tudta kiejteni. Később odajött hozzám, hogy szeretne mondani valamit: ,,Azok közül, akiket ismerek, te vagy az első ember, akinek nem fáj az, hogy magyar.'' Ezt a kislányt a román társai a kimondhatatlan neve miatt, annak ellenére, hogy nem tud magyarul, ,,bozgorkának'', hazátlannak csúfolják.
Ki tudja, hány gyermek van Erdélyben, aki számára a magyarság csak sebet, billogot, fájdalmat jelent! Azt gondolom, hogy Magyarországnak erkölcsi kötelezettsége is őket összeszedni, megsimogatni, megölelni, és azt mondani, hogy szeretlek téged, csak azért, mert Szentkirályinak vagy Koppányinak hívnak, mert apukád, anyukád magyar volt, mert hozzánk tartozol. Bárki szeretettel bemehet egy állami árvaházba és elvihet magával kirándulni, fürödni, fagylaltozni néhány gyereket.”
(Részlet Böjte Csaba Éheztem – és ennem adtatok című könyvéből. A könyv ingyenesen letölthető innen: http://www.piar.hu/pazmany/k409.htm )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése