A Szabados György Gergely (1887-1964
Újabb nagyszerű adomány érkezett a Magyarságtudományi Egyetem megalapítását célzó Keresünk százezer magyar embert!
című gyűjtés keretében. A 2011. október 23-án bejelentett gyűjtésére
ezúttal Kanadából érkezett 1.063.511 forint, ami 4.525 kanadai
dollár-nak felel meg, a Kanadai Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével.
Az adományt Szabados György Gergely (1887-1964), szegedi bognármester emlékére tették a világon szétszóródott utódai, akik szerényen a háttérben kívánnak maradni.
A
Magyarok Világszövetsége nyilvánosan köszönetet mond a nagyszerű
adományért, elismeréssel nyugtázva azt is, hogy a Szabados György
Gergely (1887-1964), szegedi bognármester emlékét őrzők évek hosszú sora
hathatósan támogatták a Magyarságtudományi tanulmányok és a
Magyarságtudományi füzetek kiadását.
A
felmenők emlékének őrzése, tiszteletben tartása az MVSZ álláspontja
szerint követendő példa, és önmagában is része a magyar
nemzetszolgálatnak.
Alább
közzétesszük Szabados György Gergely (1887-1964), szegedi bognármester
életútját, úgy ahogy az a Forrai Sándor Rovásírás Kör honlapján
olvasható (http://www.rovasirasforrai.hu
Szabados György Gergely
|
Fehér Gábortól,
a Magyarságtudományi Füzetek és a csángók ügyének támogatójától kértük
ezt az írást, mert felkeltette érdeklődésünket a neve mellett mindig
olvasható mondat: Szabados György Gergely (1887-1964), szegedi bognármester emlékére.
Elolvasva Szabados György Gergely élettörténetét, megértettük miért
büszke Fehér Gábor és Családja az anyai nagyapára. Szeretettel ajánljuk a
honlap olvasóinak figyelmébe. Friedrich Klára - Szakács Gábor
Szabados
György Gergely egy 10-gyermekes bácskai bunyevác családba született
1887 március 12.én. 11-éves korában apja Szabadkára küldte bognár
kisinasként. Tanulmányait Szegeden végezte, ott tette le a mestervizsgát
is. Ott nyitott műhelyt is, ahol az I. Világháború kitöréséig
kisiparosként dolgozott egy néhány inassal és segéddel. 1905-ben
feleségül vette a vele közel egykorú, szintén 10-gyermekes családból
származó Lőrincz Borbálát. 4 gyermekük született. 28 éves korában
besorozták katonának, és a következő 4 évet a fronton töltötte.
Bevonulása előtt az inasokat haza küldte szüleikhez; műhelyét pedig a
teljes felszereléssel bérbe adta segédjeinek, azzal a kikötéssel hogy
feleségének adják a bérleti díjat, akinek 4-éves gyermekével ez volt az
egyedüli jövedelme. Műhelyét a segédek viszont széthordták; feleségének
fizetsége elmaradt.
Szabados
bognármester túlélte a háborút, és amikor haza került, újra kezdte
életét. 1919-ben a segédek feljelentették "mert burzsuj", és a hírhedt
Szamuely különítmény kereste is, de sikertelenül. A Tanácsköztársaság
bukása után Szabados bognármester házat épített, bognárműhellyel egyben,
hogy kora reggeltől késő estig tudjon dolgozni / ezentúl egyedül.
Apósa, anyósa korai halálával, az ott árván maradt 5 gyermek közül a 2
legkisebbiknek lett gyámja, akiknek szakmát adott kezükbe.
Trianon
nagy szegénységet, egyre kevesebb megrendelést eredményezett. Szabados
bognármester eladta szegedi házát és egy szőlővel, gyümölcsfákkal
betelepített kelebiai tanyát vett a ház árából, de a 1930-as évek nagy
gazdasági válsága miatt a megtermelt gyümölcsöt még ingyen sem vették
át. Műhelyét ugyan megtartotta, de leállt az iparban megrendelés is. Azt
ették amit termeltek. Végül is, a család visszaköltözött Szegedre.
A
II. Világháborúban újra behívták katonai szolgálatra. A család
szétszóródott, mindenki ott boldogult ahol megélhetőséget talált /
Erdély, Észak-Magyarország. 1945-ben a szovjet csapatok elől menekültek;
többségben a tokodi bányában húzódtak meg; de azután lassan többségben
egyenként visszatértek Szegedre. A szegedi házat kiürítve találták,
kivéve egy oda beköltözött családot. A hontalan családot nem űzték el,
inkább meghúzódtak a bognárműhelyben egy néhány hétig, amíg az a család
nem talált magának lakást máshol.
1947-ben
meghalt Szabados bognármester "Boriskája". Ugyanakkor beindultak a
B-listázások, elbocsájtások, kitelepítések, internálások, kínzások,
kivégzések. Ezekből a család minden tagja kapott kóstolót valamilyen
formában. Újra szétszóródott a család; 1956-ban egyesek, kamaszkorú
fiaikkal külföldre menekültek; Szabados bognármester magára maradt
Szeged szegény külvárosában, Rókuson. Egyik lányának később sikerült
állást kapnia Szegeden, s így visszakeveredett oda egy néhány évre.
1964
decemberében Szabados György Gergely visszatért Teremtőjéhez.
Maradványai a szegedi rókusi temetőben nyugszanak, melyre durva
kegyeletsértéssel a szegediek által "csonttelep"-nek vagy
"szellemváros"-nak csúfolt lakóházakat építettek - a maradványok
exhumálása nélkül. Háza és bognár műhelye helyére Tesco parkolót
aszfaltoztak.
Szabados
György Gergelynek mind három felnőtt-kort elért gyermeke pedagógus
szakmát választott magának. Temető illetve sírhely hiányában, 1 lánya, 6
unokája (1 pedagógus, 1 orvos, 2 mérnök, 2 pilóta) 11 dédunokája, és 3
ükunokája próbálja életben tartani ennek az anyagi világban
jelentéktelen, de a lelkivilágban jelentős magyar embernek emlékét.
Legfiatalabb lánya / ma a legidősebb családtag / ekként emlékezik meg apjáról:
"Ugyanakkor
kevés embernek voltak olyan jó szülei mint nekem. Akármennyi gondjuk
volt, akármilyen nehéz volt az életük, rám mindig volt figyelem,
türelem, szeretet. Nem kényeztettek: nem mindent kaptam meg amit kértem,
de gondoskodás, jó szó bőven volt. Mint a pelikán saját vérükkel,
életüket a sok gond, munka rövidítette, de védték életünket, segítették
fejlődésünket, fizették taníttatásunkat. Tata minden tankönyvünket
gondosan átolvasott. Még középiskolás koromban is ha irodalom történelem
vagy földrajzból elakadtam, naprakészen eligazított."
Szabados György Gergely, szegedi bognármester szolásmondása:
"A fölszabadulást ne nyugat felől várjátok, mert az mindig keletről jön".
MVSZ Sajtószolgálat
7387/110116
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése