2017. március 7., kedd

Felemelő megnyitó résztvevői voltunk a Vasvári Pál Gimnáziumban

Hétfőn 14 órakor nyitottuk meg a Vándorkiállítás ötödik iskolai állomását Székesfehérvárott

http://www.fehervartv.hu/video/index/19346
http://www.fehervartv.hu/video/index/19346 (15:30-tól)
Meg kell vallanom, hogy egyre meghatóbbak és felemelőbbek ezek a megnyitók, amelyről most is tudósított a Fehérvár TV Híradó.
Horváth József igazgató - amint máshol is, ő is - rendkívül közvetlenül fogadott minket, s egyértelműen az iskola egyik legnépszerűbb tanára lehet, erről meggyőződhettünk a diákok reakcióiból. 

Az iskolai néptánc csoport kezdte magyarpalatkai csárdással, szökőssel és frissel a megnyitót. E fergeteges kezdés után köszöntötte a jelenlévőket az igazgató, majd Pálfi György professzor üzenetét Gál Erzsébet tolmácsolta oly személyes szavakkal, ami ritkán hallható. Nem egyszer szólította meg személyesen a szép számmal megjelent hallgatóságot, felsorolt nem egy-kettő eredményes helybéli diákot, tanárt, el-el tévesztve egy-egy nevet, kijavíttatva a diákokkal a szót, amely különlegesen is oldottá és teljesen egyedivé varázsolta a hangulatot a megnyitón. Szavaival önfeledten mosolygó, élő közösséggé kovácsolt vendéget és vendéglátót.

S a derű tetőpontján, abból alig felocsúdva csendült fel egy végzős vasváris diáklány hangja, nemes egyszerűséggel csendesítve le az igen feldobott hangulatot. Nem kellett mikrofon, hangosítás, háttér muzsikaszó, a három gyimesi lassú magyaros dal a Hargitán túlra repített mindenkit, tanárt, diákot, arra látogatót. Ha tű leesett volna, meghallottuk volna, lélegzet elakadt, megszűnt a fecsegés, elhalt minden keresetlen szó. A kötetlen derű után e dalcsokor úgy hatott, mintha azt dúdolta volna a daloló: magyar vagyok, könnyezve dalolok, ha épp nem dalolva búsulok. 

Megvallom, engem, mint a kiállításért felelős utolsó megnyilatkozót - akarva akaratlan is, de nagyon is - megszólított, hiszen negyed századdal ezelőtti - az ún. "átkos" időkbeni - dal- és táncgyűjtőként rendszeresen a Gyimesekbe látogató ifjúságom emlékeit idézte fel: ... "ott hallottam oly' szép szót" ... no, nem folytatom. Avagy dehogyisnem. Visszatérek ez írásban is a Tatros partjáról, ott folytatom, ahol most is elvesztettem a szót. 

Szóval, hatalmas öröm volt megnyitni újra, most a Vasvári Pál Gimnáziumban ezt a tárlatot, elmondani újra a végszót: 
Úr oltára Te vagy, emeld fel a fejed, 
hogy merjünk újra nagyok lenni! 
Hajrá székelyek, csángók, jászok és fejérek, azaz hajrá magyarok!

Száz szó, mint egy: 2017. március 6-án a tárlat a Vasvári Pál Gimnáziumba látogatott, s délután, mintegy fél háromkor az iskola közössége, a diákok és szüleik, s a jó fehérvári tanárok rendelkezésére bocsáttatott! 

Köszönöm, hogy ilyen nemes célokért és ilyen közösségben munkálkodhatok!
A legnagyobb bizalommal ajánlom minden iskolai intézménynek, hogy teremtsenek otthont egy kis időre a tudománytörténetnek, hogy ifjaink ajkáról hittel hangozhassék fel újra a költői szó:
"Magyarnak lenni büszke gyönyörűség"!

Legyen ez évek, évtizedek múlva is végszó!

Dr. Boór Ferenc (az öreghegyi) 
Székesfehérvárról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése