Archívum - A párizsi béke évfordulójára: "Mint kígyó sziszegett az egész mezőny"...
1947.
február 10-én írták alá Párizsban a második világháborút lezáró békét.
Ez a béke ugyanúgy nem volt békeszerződés, mint a trianoni. Békeparancs
volt a párizsi is, amely még különbül megcsonkította Magyarországot,
mint a negyed századdal korábbi. Az évforduló előestéjén újraközöljük a
Magyarok Világszövetségének a párizsi békével kapcsolatos
állásfoglalását, amely egyébként az MVSZ hivatalos petíciójának – Igazságot Európának! – szerves része, annak 3. mellékleteként.
A párizsi béke 60. évfordulójára
„Mint kígyó sziszegett az egész mezőny” …
Miért volt II. Trianon a párizsi béke?
Az Imrédy Béla magyar miniszterelnök halálos ítéletét kimondó perben a közvádló szerepét betöltő Sulyok Dezső, akit abszolút választási győzelmének birtokában pártja – a Kisgazda Párt – miniszterelnökké jelölt, 1946. február 8-án beszédet mondott a Nemzetgyűlésben. A jobboldali elhajlással nem vádolható politikus követelte, hogy a párizsi béketárgyalásokra utazó magyar küldöttség kérje a trianoni béke néprajzi tévedéseinek helyreigazítását és a magyar határok mentén idegen impériumok alatt egy tömbben élő magyaroknak az általuk lakott területekkel együtt Magyarországhoz való visszacsatolását. Beszédének ez a része viharos erejű, vad ellenkezést váltott ki a kommunistákból. Sulyok így ír erről: „Mint kígyó sziszegett felém az egész mezőny, melyben kommunisták ültek. Elneveztek sovinisztának, háborús izgatónak, revizionistának …” [i]
Ezek
után a kisgazda többségű, de mégis kommunisták uralta „magyar” kormányt
olyan delegáció képviselte a párizsi béketárgyalásokon, amelynek tagjai
– igen kevés kivétellel – nem értették a dolgukat, vagy nem akarták
Magyarország érdekeit védeni.[ii]
Fontos iratokat, melyek egészen új megvilágításban tüntették volna fel a
magyarság háborús szereplését, a külügyminisztérium egyik szobájából,
ahol össze voltak gyűjtve, egy kommunista külügyi tisztviselő
utasítására kihordták egy WC-helyiségbe. Ott egymásra szórták, és
hónapokon keresztül hagyták pusztulni anélkül, hogy bármit is
felhasználtak volna belőlük a magyar nép igazának megvilágítására.[iii]
A békét letárgyalták. Egy csomó magyar marxista az állam pénzén néhány
hónapig jól élt Párizsban, és annyit ártottak népünknek, amennyit csak
tudtak.[iv]
1947. február 10-én a Szövetséges és Társult Hatalmak elfogadtatták
Magyarországgal azt a békét, amely Trianonhoz képest újabb színmagyar
területektől fosztotta meg az országot, és a Szovjetunióval szemben 200
millió USD, Csehszlovákiával és Jugoszláviával szemben 100 millió USD
hadisarc megfizetésére kötelezte. Az ország haderejét 66.000 főre
korlátozta, ebbe beleértve a határőrséget és a folyami flotillát is.[v]
A nyugati szövetségesek hadait Magyarország elhagyására kötelezte,
viszont a Szovjetuniónak csapatok állomásoztatását engedélyezte
mindaddig, amíg az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok ellátása ezt
szükségessé tette. Ausztriából 1955-ben vonultak ki a szovjet csapatok,
Magyarországról 1991-ben, miután 1956 őszén hadüzenet nélkül újból
hadszíntérré változtatták az országot.
De nézzünk a békeszerződés szövege mögé.
1. A
II. világháborúban hadat viselő népek közül arányaiban a legnagyobb
emberveszteséget a magyar nemzet szenvedte el: összlélekszáma 15%-át. A
háborús cselekményekben 780.000-en hunytak el, szovjet hadifogságban
300.000-en, a holocaust megsemmisítő táboraiban Magyarországról és
Észak-Erdélyből együttesen 300.000-en. Kárpátalján meggyilkoltak és
elhurcoltak 100.000 magyart. Délvidéken lemészároltak 40.000 civilt,
Felvidéken „eltűnt” 200.000, Erdélyben 270.000 magyar. Összesen több,
mint 2 millió lélek![vi]
2. A
Szovjetuniót Hitler oldalán elsők között fegyverrel megtámadó, és a
zsidótörvények elfogadásában élenjáró Szlovákia – amelynek
parlamentjében e törvények ellen egyedül az ötven évvel ezelőtt
mártírhalált halt Esterházy János szavazott nemmel – a győztesek oldalán
ülhetett tárgyalóasztalhoz.(!?) Ezt az általa soha nem remélt és
kizárólag a békekonferencia magyarellenességével magyarázható helyzetet
kihasználva újabb területi igényeket jelentett be. Miután éléskamrának
már Versailles-ban megkapta a színmagyar Csallóközt, most Párizsban
újabb öt magyar települést követelt magának Pozsony alatt,
hídfőállásként a Duna bal partján: Rajka, Bezenye, Dunacsúny,
Horvátjárfalu és Oroszvár. És a békecsinálók ez utóbbi hármat oda is
ítélték neki.[vii]
3. A
magyar nemzet legdurvább arculcsapásaként a csehszlovák küldöttség
hivatalos jegyzékben kérte a békekonferenciától a Szent Korona
eltávolítását Magyarországról, és ENSZ protektorátus alá helyezését egy
távoli országban, hiszen amíg Magyarországon van, a nemzet ereje
megtörhetetlen.[viii]
Ez a javaslat alighanem csak azért nem került be a béke végleges
szövegébe, mert akkor már a Szent Korona az országtól távol, az amerikai
hadsereg fogságában volt, és maradt még több mint negyven éven át.
4. Miután
1946. januárjában és februárjában az embertelen és jogtalan
lakosságcsere során, csattogó hidegben, a Duna befagyott jegén
áthajtottak több tízezer felvidéki magyart, Magyarország a kitelepített
magyarok ottmaradt vagyonával fizette ki a Csehszlovákia számára
megítélt hadisarcot, és a párizsi békében kötelezettséget vállalt a
kárpótlásukra. 2007. február 10-én telt hatvan éve, hogy a kommunista,
majd a „rendszerváltó” Magyarország – alkotmányos kötelességét
elmulasztva – nem kárpótolta azt a százezer áttoloncolt felvidéki
magyart, akiknek ottrekedt vagyonával fizette meg azt a hadisarcot,
amelyen a tízmilliós összlakosságnak kellett volna osztoznia.
Azt,
hogy a „rendszerváltó” Magyarország mily távol áll a jogállamiságtól,
jól érzékelteti az Alkotmánybíróság két semmibe vett határozata. A
taláros testület először a 37/1996. számú határozatában mondta ki a
kárpótlás elmaradásának alkotmánysértő voltát, és 1997. június 30-ig
adott határidőt az Országgyűlésnek a mulasztás pótlására. Hét év múltán,
a 45/2003. számú határozatával az Alkotmánybíróság megállapította a
továbbtartó alkotmánysértést, és 2004. június 30-ig szabott új határidőt
annak megszüntetésére. Máig tartóan – mindhiába! A jogosultak többsége
talán már nem is él.[ix]
5. A
párizsi béke – a trianonitól eltérően – nem rendelkezett az elcsatolt
magyarok állampolgárságáról. Így tehát mindazok, akik 1938 és 1941
között visszanyerték magyar állampolgárságukat, a párizsi békét követően
is megőrizték azt. Sem az 1945. januári moszkvai fegyverszüneti
egyezmény, sem a párizsi béke, sem az 1948-as magyar állampolgársági
törvény nem fosztotta meg őket magyar állampolgárságuktól. Gondoskodott
erről azonban a kádári rendszer, amely 1961-ben Csehszlovákiával, majd a
Szovjetunióval, végül pedig 1979-ben a ceausescui Romániával kötött
olyan kétoldalú államközi egyezményt, amely a trianoni formulával élve
automatikusan megvonta a magyar állampolgárságot azoktól, akik egy éven
belül nem telepedtek át Magyarországra. Egy kivétel azonban akadt. Az
egykori Jugoszláviával ilyen államközi egyezmény soha sem született. Így
tehát a Bácskában, Dél-Baranyában és Muravidéken élő délvidéki magyarok
máig magyar állampolgárok. Lappangó magyar állampolgárságuk tény, amit
hatvan év múltán is szenvtelenül tagad a „magyar” állam.[x]
6. A
párizsi béketárgyalásokon nem esett szó a magyarság ellen 1944. őszén
elkövetett genocídiumról, az emberiség ellen elkövetett, soha el nem
évülő bűncselekményekről. Nem esett szó a szolyvai Magyar Auschwitzról,
ahol darált üveget kevertek a tábor lakóinak eledelébe, ily módon
gyalázatos kegyetlenséggel meggyilkolva és egyetlen tömegsírba temetve
18.000 magyar hadi- és polgári foglyot.[xi]
Nem esett szó a Délvidéken ártatlanul megkínzott és lemészárolt 40.000
magyar hadifogoly katonáról, katolikus papról, védtelen polgárról.[xii]
De hallgattak az Erdélyben Szárazajtán, Gyantán, Magyarremetén,
Kishalmágyon kivégzett polgári lakosokról, a földvári haláltábor
áldozatairól is. Miként hallgattak a Felvidéken dobsinai otthonukba
utazókról, akiket a prerovi állomáson kiszállítottak a vasúti kocsikból,
majd a mintegy 200 asszonyt és gyermeket halomra lőtték, és amikor a
töltények elfogytak, a még élő gyermekeket megfojtották, vagy lapáttal
agyonverték.[xiii]
És hallgattak arról a kilencven, harci cselekményekben még részt nem
vett, tizenéves csíki leventéről, akiket Pozsony mellett Ligetfaluban
tarkólövéssel gyilkoltak meg – a háború befejeztével, útban hazafelé.[xiv]
Csonka-Magyarország
fővárosát, Budapestet négy hónapig ostromolták a szovjet csapatok, míg
hatvankét évvel ezelőtt, az 1945. február 10-én, a budai várból indított
kitöréskor két nap alatt 60.000 várvédő vesztette életét.[xv]
A megszálló szovjet csapatok lerombolták a magyar állam szimbólumát, a
Szabadság téren álló Ereklyés Országzászlót, és végigprédálták az
országot, megerőszakolva közel egymillió magyar lányt és asszonyt.[xvi]
A párizsi béke aláírásának estéjén Mindszenty József hercegprímás
szentségimádásra hívta Budapest népét. Ő maga a Szent István Bazilikában
vezette a szentórát. Tízezrek mondták utána – sírva és zokogva – az
alábbi imát:
„Mindenek
Mindenható Teremtője, Alkotója, Ó Nagy Isten! Amitől gyötrelmes napokon
és vergődő éjszakákon tartottunk, rettegtünk, hogy földi igazságban
emberi megértésben és emberi érzésben a mi reménykedésünk dőre és kába
lesz: az ítélkező nemzetek határozatából országunkra, népünkre – épp
ebben a kegyetlen pillanatban – az újabb országcsonkítás is
elkövetkezett. Most írják alá Párizsban a magyar békét, a világ-békemű
legnagyobb parcellázását címerben, földben, lelkekben, házakban,
temetőkben, iskolákban, templomokban, a Nagyasszony és Szent István
ezeréves örökségében. Akik aláírták, élvezik a pillanat
történelemszerűségét, az aláírók a történelembe, a tollak a múzeumokba
kerülnek; de mi tudjuk, hogy ezek a tollak gyémánttűknél sebezőbb
vastollak, amelyek millió szívek táblájára írnak. Szívek vére, szemek
könnye buggyan, serked és csordul nyomukban. Sóhajok szállnak, életek
vonaglanak.” [xvii]
Eközben, „mint kígyó sziszegett a kommunista mezőny”,
ha arra kérték, ne hagyja szó nélkül az országcsonkítást. Vajon
tudták-e ezt Márton Áron püspök és társai, akik börtönt és mártíromságot
is vállalva emlékiratot juttattak el a párizsi béketárgyalásokra, olyan
megoldást kérve, hogy az elcsatolásra ítélt magyarok többsége
Magyarországon élhessen?! [xviii]
Párizsban a békét letárgyalták és aláírták, de az a magyarság életében
hatvan év múltán is élénken hat, mint elhúzódó méreghatás. A ma élő
magyarok többsége tudja és érzi, Trianon magyarellenes diktátum volt. A
párizsi béke sokakban úgy élt, mint béke-szerződés. Hatvan év múltán ki
kell mondanunk:
Diktátum volt a párizsi béke is: II. Trianon.
Pedig
a trianoni "békét" rabló jellege, és szörnyű igazságtalansága miatt
sohasem ratifikálták a nagyhatalmak, sem a Szovjetunió, sem az Egyesült
Államok. Magyarország szétszaggatását a nagyhatalmak a párizsi béke, a
II. Trianon nyomán pecsételték meg.
Budapest, 2007. február 17.
[i] Sulyok Dezső - Két éjszaka nappal nélkül, 126. o. - kézirat
[ii] Sulyok Dezső, i.m., 358. o.
[iii] Sulyok Dezső, i.m., 356. o.
[iv] Sulyok Dezső, i.m., 364. o.
[v] Encyclopaedia Hungarica, Harmadik kötet, Párizsi Béke - Hungarian Ethnic Lexicon Foundation, Calgary 1994
[vi] Erdős László ezredes, a II. világháborús magyar hadisírok felelőse - közlése
[vii] Dr. Popély Gyula - közlése
[viii] Dr. Zétényi Zsolt - Magyarország Szent Koronája
[ix] A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának határozatai, www.mkab.hu
[x] Dr. Gaudi-Nagy Tamás, …, in Restituto in integrum - Magyar állampolgárságot
[xi] MVSZ Sajtószolgálat - Magyar Auschwitz, 2006. november 1?
[xii] Matuska Márton - Vérbosszú a Bácskában,
[xiii] Benes Decrees Taking Victims in 2002, World Federation of Hunagrians,
[xiv] Janics Kálmán - A hontalanság évei,
[xv] …
[xvi] Sulyok Dezső, i.m.
[xvii] Mindszenty József - Emlékirataim
[xviii] Márton Áron - ….
MVSZ Sajtószolgálat
8523/150209
„A
Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka
György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar
Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)
A
Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti
szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok
Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő
testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő
embert hozzá tartozónak tekint.
A
2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint
hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.
S a következmény sem volt más, mint maga a pokol
Magyar Kálvária 1945 - 1948 - Felvidék - kitelepítések
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése