2010. február 17., szerda

Télbúcsúztatót tartottak Kisapostagon

Eltemették a telet

Síppal, dobbal, kereplővel, dudával, légvédelmi sziréna vijjogásával kísérte utolsó útjára – a polgárőrség biztosítása mellett - a telet jelképező két kiszebábot a közel százfős jókedvű csapat a kisapostagi Polgármesteri Hivataltól a Duna-parti rakodóig vezető úton, február 14-én, vasárnap délután. A résztvevők a bábokra gondűző cédulákat aggattak, majd a gyerekek tavaszköszöntő versei és a közös népdaléneklés után azokat a folyón úszó jégtáblák közé vetették, hadd vigye a víz messzire a hideg, kemény telet, s az adjon helyet a rég várt tavasznak. A résztvevők forró teával és forralt borral melegítették fel magukat, a menet ezután a polgárőrök biztosítása közepette visszatért a hivatalba.

A Magyarok Szövetsége Dunaújvárosi Járási Csoportjának kisapostagi tagjai, élükön Kásás Margittal, valamint a helyi művelődésszervező, Pere Nikolett hozta tető alá a rendezvényt, amely a téltemetőt követően batyus bállal folytatódott a hivatal nagytermében. Mind a kicsik, mind a felnőttek körében nagy sikert aratott a jelmezverseny s a vidám találós kérdésekből és logikai feladatokból összeállított vetélkedő, no meg a sok finomság, amikkel a résztvevők járultak hozzá a rendezvényhez: fánkok, pogácsák és más sütemények, valamint a jó zene, ami egész este megtöltötte a táncparkettet




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése